Fény az éjszakában, vezetékes áram nélkül

2013. szeptember 20. 15:23 - CHIKANSPLANET


20130920_index_lightbulb.jpgRezsit csökkenteni több módon is lehet: a legfenntarthatóbb módszer az energiatakarékosság. Mivel a háztartások áramfogyasztásának 12-15 százalékát a világítás teszi ki, rendkívül fontos például, hogy körültekintően válasszuk ki a megfelelő fényforrást. Az ideális világítótest minimális áramot fogyaszt, olcsó, erős a fénye, nem káros a környezetre, és hosszú az élettartama. Ilyen, minden igényt kielégítő – mondhatnánk világmegváltó - találmány viszont még várat magára, ezért is érdemes figyelni a témát érintő fejleményeket.

Az utóbbi időben több olyan találmányról is lehetett hallani, amely a vezetékes áram és az elemek megkerülésével igyekszik fényt csempészni az emberek életébe. Természetesen ez még kevés ahhoz, hogy a fényforrás minden igényünknek megfeleljen, viszont egyrészt olyan embereket juttathatja világossághoz, akik az elektromosságtól elzártan élnek, másrészt pedig akár hosszú távú fejlesztések első lépéseiként is számon tarthatjuk őket.

Szegény ember izzója

Nem kell hozzá más, mint műanyag palack, víz és fehérítő. Na meg egy lyuk a tetőn, illetve poliészter gyanta. A fényforrás a Nap, amely ezzel a módszerrel – lemérték – akár egy 40 vagy 60 wattos izzó teljesítményét is helyettesíteni tudja. Persze megvan a hátránya: csak napos időben használható. Viszont olyan háztartásokban, ahová az elektromos áram bevezetésére nincs pénz vagy lehetőség, energiafelhasználás nélkül is javulnak valamelyest az életkörülmények. Azaz már több mint egymillió otthonban. A módszer profibb változata nálunk is elérhető, napcsőnek vagy fénycsatornának hívják.

Használjuk ki a gravitációt!

Az emberi erőben rengeteg lehetőség rejlik energiatermelés szempontjából. Ezt kívánják kihasználni azok az angol tervezők, akik előjöttek a GravityLight ötletével. Egy olyan fényforráséval, amely a gravitáció és az emberi erő együttesével léptethető működésbe. Nagyon olcsó – öt dollár –, ami még a fejlődő országokban is szélesebb réteg számára elérhetővé teszi a találmányt. Bár a fénye alig erősebb egy kerozin lámpáénál, és a működtetéséhez is húszpercenként fel kell állni, a fejlesztés nagyon ígéretesnek tűnik. A gravitációs lámpa tervezői erősebb szerkezetekben gondolkodnak, ráadásul a mobiltelefonok feltöltését is ezzel a technológiával oldanák meg.

A szerkezet maga egy ananász méretű, LED diódákkal szerelt lámpatestből és egy hozzá kapcsolódó, több mint 11 kilogrammos súlyból áll. A súly körülbelül két méter magasságból, nagyon lassan süllyed, úgy, hogy közben meghajt egy többezres fordulatszámmal működő mini dinamót. Így amíg a gravitáció hat a súlyra, a lámpa világít, viszont ha elérte a földet, vissza kell emelni a kiindulási magasságba. Így minden alkalommal, amikor visszaállítjuk a szerkezetet, 20-30 percre elegendő, fénnyé alakítható helyzeti energiával látjuk el.

Izzad a tenyere? Világítson vele!

Talán nem sokan ismerünk olyan lányt, mint a 15 éves Ann Makosinski. Már ilyen fiatalon is azon töri a fejét, hogy hogyan tudnánk megmenteni a kárba vesző energiát. Abból indult ki, hogy ha az ember képes a teste által kibocsátott bizonyos mennyiségű hőt megőrizni, akkor elegendő elektromos áram termelődhet ahhoz, hogy egy elemlámpát működtessen. Ann nem elégedett meg azzal, hogy csupán elméleteket gyártson; elkészítette a saját zseblámpáját, amelyhez nem volt szüksége elemre. A működés elve a hőmérsékletkülönbségen és -áramláson alapszik, ami a lámpában található vezető és a tenyér között jön létre. A találmány nagyszerű példa arra, hogy számos lehetőségünk van a kihasználatlan és elpazarlásra ítélt energia hasznosítására. És ehhez még csak nem is kell, hogy feltalálók legyünk, vagy hogy az energiaszektorban dolgozzunk.

Világító bacik

A génmódosításon átesett baktériumok által működtetett fényforrás gondolata elsőre talán futurisztikusnak tűnik, pedig lehet, hogy nem is vagyunk tőle annyira távol. Néhány egyetemista azon dolgozik, hogy közönséges baktériumok génjeit módosítsa olyan módon, hogy azok képesek legyenek fényt kibocsátani, akár a szentjánosbogarak vagy egyes mélytengeri halak. A mikroorganizmusok önfenntartóak lennének: a környező fényt használnák fel a tápanyag előállítására és a hulladék újrafelhasználására. A Biobulb névre keresztelt találmány egyelőre kezdeti stádiumban van, viszont annál nagyobb a lehetőségek száma egy ilyen ökoszisztéma felhasználását illetően. Vajon a genetika területén van elásva az ideális fényforrás kulcsa?

Egyelőre még kérdéses, hogy milyen irányba fog elmozdulni a világítástechnológia a jövőben, de épp ezért érdemes figyelni a legfrissebb projekteket. Elképzelhető, hogy ami jelenleg csak egy fiatal feltaláló szárnypróbálkozásainak tűnik, abból válik később a leghatékonyabb alternatív fény-, sőt energiaforrás. Természetesen túl korai lenne beleélni magunkat egy ilyen jövőképbe, de azért ismerjük el, hogy nem lenne rossz, ha egy ügyes kis szerkezettel a jelenlegi áramdíjnak akár a 10-15 százalékát is megtakaríthatnánk.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr895525930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megoldó 2013.09.21. 21:30:56

Nincs olyan hogy led dióda...

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.21. 21:45:49

Mindegyik hamvában holt ötlet ,egyedül a 15 éves lányé ér valamit.Azaz a saját test energia felhasználása.Úgy tudom vannak már kísérletek a lépések által gerjesztett energia felhasználására is olyan helyeken ,ahol nagy tömeg közlekedik minden nap.Az újrahasznosított energiának van jövője ,talán.

komplikato 2013.09.21. 23:36:59

A harmadik megoldásnál (nem) véletlenűl nem hűl közben a lámpa és így maga a felhasználó? Mer elégég olyan mint egy stirling motor ....

komplikato 2013.09.21. 23:38:32

@Megoldó: Hát így tényleg értelmetlen, hiszen a LED-ből a D betű ezt jelenti eleve. Így értelmetlen szóhalmozás.

RÖVIDLÁTÓ 2013.09.22. 00:00:20

A fényevők jobban csinálják!
Kinn megeszik a fényt, benn kiokádják. Azért van köztük annyi bulémiás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.22. 01:14:46

A harmadik megoldásnál bizony hűl az ember teste, hiszen a lámpa nem a semmiből veszi az energiát. Ráadásul bármilyen módszert használnak a hőből villamos energiát termelésre, az csak igen rossz hatásfokkal fog működni. Ha a testfelszín hőmérséklete 36 fok, a környezeté meg 20 fok, akkor az elméleti maximális hatásfok csak 5.5% lesz (1-Tmin/Tmax szorozva százzal), a tényleges pedig ennél is jóval kisebb. Tehát a testfelszínről elvezetett hőnek csak max. huszadrészéből lesz elektromos energia (valójában ennyiből sem), a többi teljesen haszontalanul hűti a testet.

A legjobb energiamegtakarítási módnak még mindig az épületek alapos hőszigetelését tartom. Ez télen és nyáron is sok energia megtakarítását teszi lehetővé.

guszti 2013.09.22. 02:50:05

Hát ezek valóban érdekes témák egy felső tagozatos fizikaszakkörön, azért egy energetikai szakértőtől többet várna az ember...

Ez a pillepalackos felülvilágító valóban nagyszerű lehet Afrikában, tényleg, nem is értem miért nem költözünk mind oda, még a fűtésen is milyen sokat spórolhatnánk. Nálunk meg ugye van olyan hogy termoüveg, meg csillió légkamrás keret, lehet belőle király ablakot csinálni. (Középület-beruházóknak megsúgom, ez utóbbi is egy több évezredes találmány, csak nyilván a szíáé eddig sikeresen eltitkolta előlük.)
Szóval legyintenék én ha ezt egy lelkes-laikus blogon olvasnám, de ez így olyan, mint amikor a telefonom kiírja hogy húzzam ki töltés után, miközben a plázának ahol árulják csak hűtése többet fogyaszt mint kábé a világ összes telefontöltője - mindezt szeptember elején, kellemes, szélcsendes-napsütéses 25 fokban.
Ezeknek a tetejébe meg még itt van kedvenc neobolsi kormányunk, aki a gerébtokos ablakokat és a splitklímákat támogatja, aki meg korszerű, hatékony erőművet mer építeni, elkergeti az országból. De persze én fingjak kevesebbet mer' attól nő az ózonlyuk...

brumeszkosz 2013.09.22. 07:40:33

Az még semelyik agymosott fidesznyiknek nem jutott eszébe, hogy munkahely és fizetés kéne az embereknek????
Baszotok meg !!!! Barmok!!!

prolee 2013.09.22. 08:21:30

Nekem a gravitációs megoldás tetszik. De nagyon.
Mert ha fény van és az aksik feltöltését is meg lehet vele oldani, akkor már minden más (fűtés, meleg víz) megoldható. Akkor semmi akadálya, hogy nyugdíjas korom elérése előtt 8 évvel visszavonuljak egy világtól elzárt borsodi tanyára a mobil telómmal és internetemmel.

Ez életem vágya.

prolee 2013.09.22. 08:33:20

@brumeszkosz:
Nekem nem kell se munkahely, se fizetés, csak az kell, hogy az állam, meg a társadalom hagyjon békén végre már.

46 éve vagy tanulok (stresszelek, izgulok, vizsgázom), vagy dolgozom napi 9-10 órát és még otthon az un. második műszakban MINDEN NAP, ÁLLANDÓAN, MEGSZAKÍTÁS NÉLKÜL MEGFELELEK AZ ELVÁRÁSOKNAK.

Lényegében 46 éve nem csinálhatom azt, amit szeretnék, mert mindig kötelességeim vannak.

:( Nem kell munkahely, meg fizetés se kell, úgyis villanyra, gázra, kajára, városi embertől elvárt ruhára, frizurára, ápoltságra költöm a jelentős részét.
Nem akarok matuzsálemként nyugdíjba menni!!!!!

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.09.22. 08:56:39

Na tessék.Ha van munkahely az a baj,ha nincs munkahely az a baj.Nem vagytok ti normálisak.:)

McKinney 2013.09.22. 09:31:41

@Megoldó: miért, bacon szalonna van?

prolee 2013.09.22. 09:49:46

@Minyimányi Monyó: Most kezdek rájönni, hogy nem jó, ha van mindig munkahely.
Mindig reménykedek, de engem sose rúgnak ki. :(
(És ez csak félig vicc.)

midnight coder 2013.09.22. 10:20:03

Az első ötletnek van egy másik alternatívája is. Az épületek falán hoznak létre nagyobb méretű folytonossági hiányokat, amik segítik a fotonok tömeges beáramlását. Hogy a levegő áramlása ne csökkentse túlzottan az épületben tartózkodás komfortérzetét, a folytonossági hiányokat általában szilícium-diokxidból készült vékony lemezekkel szokták lezárni, ami igen hatékonyan csökkenti az áthaladó levegőmolekulák számát, ugyanakkor nem akadályozza különösebben a fotonokét.

Ezt a forradalmi újdonságot a szakirodalomban mostanában ablak néven szokták emlegetni.

anyadmajma 2013.09.22. 10:25:02

@midnight coder: Ez így igaz, de láttál te már régi parasztházat, amiben kb az ország 10-15%a lakik falvakban? mármint belülről.
Bár alapvetően az első ötlet tényleg nem a legjobb megoldás.
A második, ingás dolognak az ára és a krbantartási költség-élettartam értéke lehet a probléma.
A harmadikra meg azt tudom mondani, hogy ha elég erősen szemközt vágnak valakit, az állítólag szikrázik.:)

A semmiből nem lesz energia, és egy energiatermelő rendszernek az alapja az ára és a hatásfoka.

uninterested 2013.09.22. 10:31:02

Annyira nem kell túlbonyolítani a dolgot, elég egy napelem, egy akksi + ledes fényforrás. Mindegyik kommersz cikk, bárhol beszerezhető. A nap ugye meg sült állandóan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.22. 10:39:56

@prolee: A gravitációs megoldás (súly felemelése, majd azzal generátor meghajtása) jól hangzik, ám sajnos max. világításra használható, fűtésre vagy főzésre semmiképp.

1kWh (3.6MJ) villamos energia tárolása érdekében 3.6 tonnás súlyt kellene 1 méter magasra emelni, a valóságban picit többet, mert nem 100% lesz a hatásfok (generátoré lehet akár 95% is, de ott van még az erőátvitel és az inverter vesztesége). Ennek kivitelezése nem is olyan egyszerű és olcsó, és ezzel még csak az esti/éjjeli áramfogyasztást lehet tárolni (világítás, számítógép, esetleg televízió), főzésre, netán fűtésre már nem elég.

Emeld fel 2-3 méter magasra, akkor nagyjából eltárolhatod éjszakára azt, amit a napelem termeléséből nappal nem használsz fel. Az viszont már szóba sem jöhet, hogy így télre tárolj el villamos energiát.

Akvyr 2013.09.22. 11:37:04

Hát, még van egy tucat megoldás, kezdve a wind-up (tekerős) lámpáktól a dinamóval áramtermelő biciklin át a megújulókig, mint például egy A4-es lapnyi napelem hozzá kötött izzóval. Sőt, épp nemrég beszélgettem egy indiai projekten dolgozó sráccal, ők 30-40 család ellátárásra elegendő áramtermelő egységeket (főleg solar) telepítenek, és havi díjért cserébe szolgáltatnak bárkinek. Ez egy olyan téma amire a példákat órákon át lehetne sorolni.

$pi$ 2013.09.22. 11:58:22

@Akvyr: "megújulókig, mint például egy A4-es lapnyi napelem hozzá kötött izzóval"

És ebből melyik újul meg, a napelem vagy az izzó? :)

prolee 2013.09.22. 12:56:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Úristen! Miért főznék, fűtenék villannyal egy tanyán?
Ezért írtam, hogy ha van fény, meg tölthetők az aksik, akkor más nem kell.
Persze még egy kis szélgenerátor, vagy kisegítő villanyvezeték jöhet.
Nagyanyámnak is volt. Téli hónapokban havi 1000 ft villanyszámla volt az összes rezsije.
Sportot űzött belőle, hogy havonta hány forintot tud hozzátenni az érintetlenül hagyott nyugdíjához. :)))) Csak cukrot és lisztet vett a boltban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.22. 13:27:17

Mondjuk azért, mert egy tanyán (ha az nem csak a nevében tanya) jó eséllyel nincs vezetékes gáz, a palackos gáz meg drága és körülményes a cseréje. Fűteni fűthetsz fával, de a régi sparherdet nem biztos, hogy újra használatba veszed.

Minél kisebb egy "projekt", annál hosszabb a megtérülése. Csak világításra nem kell nagy szolárrendszer, így gazdaságtalan lesz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 13:23:31

@prolee: ... ahol aztán a csodalámpában (sb.) lévő fém bodzavirág-illata odacsalogatja az új többséget, akik torkodat elvágva enyhítenek a nyugdíjkassza terhein?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.23. 13:27:45

@prolee: Ja, hogy még nő is vagy? (A frizura-költségből gondolom.) Akkor örülni fogsz, ha előtte a kíváncsi 12-13 éves fiúk még meg is erőszakolnak?
süti beállítások módosítása