Amerika ismét klímacsúcsot rendezett

2021. május 07. 08:17 - CHIKANSPLANET

 

Az, hogy az USA ismét klímacsúcsot rendezett, több szempontból is nagy jelentőségű esemény. Az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátóként korántsem mindegy a világ jövője számára, milyen klímapolitikát követ az ország. A találkozó megrendezésével pedig az új amerikai elnök kinyilvánította elkötelezettségét a környezetvédelem iránt, ami elődjére nem volt jellemző.

Joe Biden amerikai elnök egyik első intézkedései között volt, hogy az országot visszavezette a párizsi klímaegyezménybe. A klímaváltozás elleni harc részeként pedig az új elnök negyven ország vezetőjét hívta meg egy április végén kezdődő, kétnapos „találkozóra”, amelynek célja a novemberi ENSZ-klímakonferencia előkészítése és a gazdasági nagyhatalmak meggyőzése az ambiciózusabb klímavédelmi célkitűzések nélkülözhetetlenségéről. A találkozót videókonferencián rendezték meg, ehhez Kína mellett Oroszország is csatlakozott, ami azért kiemelt jelentőségű, mert a Nemzetközi Energiaügynökség szerint Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók a világon.

Ambiciózus célok

Ha megnézzük az egyes országok vezetőinek vállalásait, meglehetősen ambiciózus célokat látunk. Fontos azonban, hogy ne csak a vállalt csökkentési arányokat nézzük, hanem a bázisnak tekintett évet is. Az európai országok jellemzően 1990-et tekintik bázisnak, ami alacsonyabb érték, mint például a 2005-ös, tehát az ehhez képest vállalt ugyanakkora csökkentés valójában ambiciózusabb célt jelent.

A házigazda amerikai elnök közölte, hogy országa 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest.

Szuga Josihide japán miniszterelnök bejelentette, hogy országa 2030-ig 46 százalékkal szeretné csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2013-as szinthez képest, a szigetország 2050-ig szeretne karbonsemlegessé válni.

Justin Trudeau kanadai kormányfő bejelentette, hogy országa az évtized végéig 40-45 százalékkal csökkentené a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. A cél a klímasemlegesség elérése 2050-re.

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy 2035-ig legalább 78 százalékkal szeretné csökkenteni országának károsanyag-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Angela Merkel német kancellár rámutatott, hogy Németország 40 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, és ezt az utat kívánják tovább folytatni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az ipar mellett az épületekre és a közlekedésre is ki fogja terjeszteni az Európai Unió a jövőben a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerét. Az Európai Unió ráadásul az amerikainál is ambiciózusabb célt tűzött ki közvetlenül a csütörtöki konferencia előtt: 2030-ig 55 százalékkal akarja csökkenteni a károsgáz-kibocsátást, mégpedig az 1990-es mutatókhoz képest.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte: az EU mintegy 100 milliárd dollárt fog mozgósítani a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozására.

Hszi Csin-ping kínai elnök elmondta, hogy Peking a szénfelhasználás csökkentésébe kezd a 2026 és 2030 közötti időszakban, illetve jelezte, hogy készek együttműködni az Egyesült Államokkal a klímaváltozás elleni küzdelemben. A bejelentés szerint Kína energiamixében idén 56 százalék alá kívánják leszállítani a szénalapú energiatermelés részesedését, de az országban – a világ nagyobb gazdaságai közül szinte egyedül – még napjainkban is adnak ki engedélyeket újabb széntüzelésű erőművek építésére.

Vlagyimir Putyin orosz államfő kiemelte, hogy Moszkva kész kedvezményeket adni a tiszta technológiákba befektető külföldi vállalatoknak, és nemzetközi együttműködést javasolt a károsanyag-kibocsátás valamennyi típusának nyomon követésében.

Jair Bolsonaro brazil elnök kijelentette, hogy Brazília gazdasága 2050-re klímasemlegessé fog válni. A korábbi vállalásban még 2060 szerepelt céldátumként, s egyes elemzők szerint az államfő szavai azt mutathatják, hogy álláspontja változóban van a klímavédelmet illetően.

Mun Dzse In dél-koreai elnök arról számolt be, hogy Szöul jelentősebb klímacélokat fog elfogadni év végéig, s többé nem fogja új szénerőművek építését finanszírozni más országokban.

Narendra Modi indiai miniszterelnök a zöld energia melletti elkötelezettségét hangoztatta, mondván, ezt az is bizonyítja, hogy 2030-ra 450 gigawattnyi megújuló energiát terveznek előállítani a dél-ázsiai országban.

A szén-dioxid kibocsátás ára és a G20 felelőssége

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Krisztalina Georgieva is részt vett a találkozón, ő nemzetközi karbon-küszöbár elfogadására szólította fel a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoportot. Szerinte ez segíthetné a megállapodás tető alá hozását a szén-dioxid-kibocsátás árképzéséről, ami elengedhetetlen a klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez. Hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás átlagos ára most globálisan mindössze körülbelül 2 dollár tonnánként, a 2015-ös párizsi klímaegyezményben rögzített célok eléréséhez azonban ezt 2030-ra legalább 75 dollárra kellene emelni.

Akik szerint mindez kevés

A klímacsúcson egy 19 éves aktivista is felszólalt. A Fridays for Future mozgalom aktivistája, Xiye Bastida a fiatalság nevében követelte, hogy ne fektessenek több pénzt fosszilis tüzelőanyagokba, állítsák le a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését és a kőolajvezetékek építését. Ezenkívül egy átfogó és nem Európa-centrikus klímatanterv kialakítását szorgalmazta, külön kitérve a klíma-igazságosságra (climate justice), a környezeti rasszizmusra, zöld karrierlehetőségekre és a fenntartható életmódra, legfőképpen pedig azt, hogy már 2030-ra csökkentsék nettó zéróra a szén-dioxid-kibocsátást, ne csak 2050-re.

A találkozó kapcsán megszólalt Greta Thunberg is, szerinte a klímacsúcson felvázolt tervek szépen hangzanak, de a szén-dioxid-kibocsátás számos tényezőjét kihagyják a számításaikból, és a kitűzött célokat még gyerekcipőben is alig járó, negatív kibocsátást lehetővé tevő technológiákra alapozzák. Persze, a jelenlegi, elégtelen célkitűzések is jobbak a semminél, de ezzel nem lehet megelégedni – tette hozzá. Mi pedig bízunk benne, hogy a világ vezetői valóban komolyan is gondolják a bejelentett változásokat és célokat.

1 komment

Biogáz 1x1

2021. április 30. 08:43 - CHIKANSPLANET

Ha megújuló energiaforrásról van szó, akkor a legtöbbeknek a nap-, szél- és vízerőművek jutnak eszébe. Kevesebben ismerik a biogázban rejlő lehetőségeket, pedig ez egy rendkívül hatékony és környezetbarát technológia, amellyel a kidobásra ítélt élelmiszerekből nyerhetünk egyszerre villamos- és hőenergiát.

Simon Anita, az ALTEO hulladékgazdálkodási divízió vezetőjének vendégcikke

A COVID-járvány miatt világszerte egyre több élelmiszeripari hulladék keletkezik. A brit éttermek hetente közel 60 ezer forint értékű ételt dobnak ki átlagosan, annyira nem tudják kiszámítani, hogy mit fognak rendelni tőlük. És bár a járvány összességében pozitív hatással volt az élelmiszerpazarlás csökkentésére, az élelmiszeripari hulladékok ártalmatlanítása továbbra is nagy terhet ró a társadalomra. Ez nem csak környezeti probléma, hanem gazdasági veszteség is. Ha a maradékot egyszerűen kidobjuk, akkor elvesznek a termékek kitermelésének, gyártásának, terjesztésének és fogyasztásának szakaszaiban felhasznált munka- és egyéb erőforrások.

De mi lenne akkor, ha a hulladék energiaként hasznosulna újra? Ezzel egyrészt kevesebb új erőforrás kitermelésére lenne szükségünk, másrészt megakadályoznánk, hogy a kárba vesszen a kidobásra ítélt élelmiszer. Arról nem is beszélve, hogy az összegyűjtés, a szétválogatás és a feldolgozás infrastruktúrája plusz jövedelmet, munkahelyeket teremthet. A hulladék energiává alakításának két módja van: az égetés és a biogázzá alakítás. Az égetés kézenfekvő és egyszerű megoldásnak tűnik, azonban a biogáz sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb eljárás.

A szilárd települési hulladék legnagyobb hányadát a kerti és konyhai hulladék képezi, amely energiaforrássá vagy trágyává alakítható, méghozzá az anaerob lebontás módszerével. Ennek során biogáz és maradékanyag keletkezik, amely a komposzthoz hasonlóan trágyaként hasznosítható. A biogáz gázmotorban való eltüzelésével többek között zöld áramot termelhetünk, mely a villamoshálózatba táplálva értékesíthető. De biogáz üzemű kazánban eltüzelve melegvíz előállítására is alkalmas, ami ez egyik legolcsóbb és legkézenfekvőbb hasznosítása.  

Az ALTEO Csoport 2016 óta üzemelteti a nagykőrösi biogázüzemet, ahol évente mintegy 50-60 ezer tonna mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, mellékterméket, illetve lejárt szavatosságú élelmiszert hasznosítunk. A technológia Európa-szerte felfutóban van, Magyarországon pedig 2007 óta szabályozzák az üzemek működését, de úgy gondolom, hogy még sokkal több lehetőség lenne ebben az iparágban. Messze nincs annyi biogázüzem az országban, amiben el lehetne helyezni azt a hulladékot, ami most keletkezik a háztartásokban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeripari cégek termelése során. Pedig kellően tudatos tervezéssel és a kommunális hulladék bekapcsolásával akár egész magyar települések fűtését megoldhatnánk ezzel a módszerrel. A biogáz jól tárolható, ráadásul a gázmotoros hasznosítás nagyon rugalmas és szabályozható, ezért ki tudná egészíteni az időjárásfüggő napelemek és szélerőművek termelését. A befektetéseknek pedig további lökést adhat, hogy az EU-ban is egyre nagyobb teret kap az az irány, hogy a lebomló szerves hulladékot szelektíven gyűjtsük és hasznosítsuk. Ezért én abban bízom, hogy a következő évtizedben minél többen meglátják a lehetőséget a biogázüzemekben, és működésbe lendíthetjük a zöld energiatermelésnek ezt a formáját is.  

2 komment

Fashion Revolution – hogyan öltözködjünk fenntarthatóan?

2021. április 23. 09:17 - CHIKANSPLANET

Ezen a héten tartották a Fashion Revolution kampányhetet, amelyet egy divatipari tragédia hívott életre, de mára már túlmutat a divatiparban dolgozók jogainak védelmén, és sokkal komplexebb kérdésekre világít rá. Így a programsorozatban az átláthatóság mellett a fenntarthatóság is fontos szerepet kap.

A Fashion Revolution hetet minden évben a bangladesi Rana Plaza gyár összeomlásának évfordulóján tartják. Ebben a gyárban mintegy 5000 ember dolgozott, és számos divatmárkának, „fast fashion” vállalatnak gyártott ruházatot. A munkakörülmények borzalmasak voltak, az épület összeomlása pedig 1100 ember életét követelte, 2500-an pedig megsérültek.

 

Idén, a tragédia nyolcadik évfordulóján a kampányhét a "Rights, Relationships, Revolution", vagyis a "Jogok, kapcsolatok, forradalom" témakörhöz kapcsolódik. Érdekes online programokon vehetnek részt azok, akik szeretnének tájékozódni a témában világviszonylatban, de a magyarországi mozgalom aktivistái is egyedülálló programkínálattal készültek a 2021-es Fashion Revolution Weekre.

 

Fontos látnunk, hogy az aktivisták és az ehhez hasonló programok nem a „fast fashion”-t akarják megszüntetni, hanem átlátható és fenntartható folyamatokat szeretnének elérni a divatiparban is. Ehhez pedig a vásárlók tájékoztatása, tudatosabbá tétele elengedhetetlenül szükséges.

 

Márpedig ha tudatosan szeretnénk választani, van néhány kérdés, amire érdemes figyelnünk:

 

Biztosan szükségem van rá?

A tudatos vásárlás legelső lépése, hogy átgondoljuk, valóban szükségünk van-e az adott termékre. Főleg a ruhák vásárlásánál hajlamosak vagyunk az impulzusvásárlásra, ami után az adott ruhadarab esetleg csak a szekrényünkben hever évekig. Érdemes csak olyan ruhadarabokat választani, amire valóban szükségünk van, és ami illeszkedik a ruhatárunkba is. Ezzel nemcsak a környezetet, de a pénztárcánkat is kíméljük.

 

Hol készült?

Ez a kérdés két szempontból is fontos. Ma még sok helyen a világban a munkavállalókat nem védik megfelelő jogi szabályozások, a munkakörülményeik nehezek vagy akár veszélyesek is lehetnek, és a fizetésük sem áll arányban az elvégzett munkával. Ezért kiemelten fontos, hogy csak etikus módon gyártó vállalatok termékeit vásároljuk meg.

 

A földrajzi távolság sem mindegy, akár egy ruha vagy élelmiszer előállításáról van szó. Minél messzebbről érkezik a termék hozzánk, annál nagyobb a környezeti lábnyoma, hiszen a szállítást valahogyan meg kell oldani. Érdemes ezért a hazai vagy régiós termékeket választanunk.

 

Miből készült?

Már itt a blogon is többször szó volt arról, hogy a divatipar milyen hatalmas környezeti terhelést jelent a bolygóra, mennyi vizet igényel például egy farmernadrág előállítása. Az sem mellékes, hogy a ruháink mennyi műanyagot tartalmaznak, mert ez egyrészt a bőrünkre is hatással van, de a természetbe visszajutó mikroműanyagok miatt is figyelnünk kell erre. A textilek alapanyagának minősítésére már tanúsítványok is létrejöttek, például az OEKO-TEX®-tanúsítványok, amelyek a károsanyag-mentességet jelölik. Ez azt jelenti, hogy a textil nem tartalmaz, vagy csak kis mennyiségben tartalmaz vegyszereket. Létezik a GOTS-tanúsítvány, amely már a textília előállításának folyamatát is figyeli. Ez főleg pamut textíliákra érhető el.

 

Mi lesz vele?

Nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy végiggondoljuk, mi lesz a ruháinkkal, ha már nem hordjuk őket? Ha jó állapotban vannak, akkor az egyik kézenfekvő megoldás az adományozás, hiszen azért, mert mi már nem vesszük fel, másnak még jól jöhet. Emellett lehetőségünk van már online felületeken is eladni megunt ruháinkat. Sajnos a kidobásra ítélt ruhák visszagyűjtése hazánkban még kevésbé elterjedt, pedig ezek jó része újrafelhasználható lenne, de például a Hummusz Szövetségnél van lehetőségünk leadni megunt ruháinkat is.

 

Csak elkezdeni nehéz

Talán sokan úgy érzik, hogy körülményes és rengeteg energiát igényel, ha fenntartható módon szeretne élni, hiszen minden vásárlásnál rengeteg szempontot kell figyelembe venni. A Fashion Revolution Weekhez hasonló programsorozatok épp ebben nyújtanak segítséget, bemutatva olyan cégeket, applikációkat és minősítéseket, amelyeket választva biztosan mérsékelni tudjuk a környezetre gyakorolt káros hatásunkat. Segítenek elindulni egy tudatosabb életmód felé, és az ebbe befektetett energiánk biztosan megtérül majd.

Szólj hozzá!

Fontos a környezetvédelem a magyarok számára

2021. április 16. 08:40 - CHIKANSPLANET

Az üzleti és politikai életben megkerülhetetlen fogalommá vált a környezetvédelem: gondoljunk csak az Európai Unió ambiciózus éghajlat-politikájára vagy az ESG-befektetések egyre nagyobb térnyerésére. De vajon hogyan viszonyul mindehhez a magyar társadalom? Az Alteo nevében országos, reprezentatív kutatást indítottunk, hogy felmérjük a hazai lakosság környezetvédelmi ismereteit és magatartását.

Az eredmények megdöbbentő egységről tanúskodnak: ma már szinte nincs olyan magyar, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője.

A társadalom 92 százaléka bevallottan érdeklődik a környezetvédelem iránt, 82 százalék pedig úgy látja, hogy az ő életére is közvetlen hatással vannak a környezeti problémák.

A válaszadók 87 százaléka szorong a klímaváltozástól valamilyen mértékben, közülük is 31 százalék nagyon aggódik a lehetséges következmények miatt. Sokan vannak tisztában a fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság fogalmaival, de még többen vannak azok, akik közvetlen környezetükben is észlelik az ökoszisztémát fenyegető problémákat. Egy magyar ember átlagosan 12 ilyen tényezőt tud felsorolni. A legismertebb ezek közül a levegőszennyezés, a túlzott erdőirtás, az étel-, víz-, energia- és ruhapazarlás, a klímaváltozás és a globális felmelegedés, tehát azok a jelenségek, melyeket saját bőrünkön is nap mint nap tapasztalhatunk. Az életkor és a lakhely nagyban befolyásolja, hogy ezek közül mennyit észlelünk: a budapestiek például kiemelten sokszor említették a műanyagszennyezést, míg vidéken kevesebben szembesülnek élelmiszer- és energiapazarlással.

A felelősség tekintetében megoszlik a társadalom véleménye.

A magyarok 19 százaléka elsősorban a vállalatoktól, az országoktól és a globális szervezetektől vár érdemi lépéseket, a többiek pedig a kollektív felelősségvállalásban hisznek.

Tízből kilencen határozottan állították, hogy maguk is tesznek a környezeti problémák ellen, elsősorban szelektív hulladékgyűjtéssel, a pazarlás elkerülésével, valamint a vásárlás visszafogásával. Környezeti szempontból a társadalom fele elégedett a magyar vállalatok erőfeszítéseivel, a többiek azonban még többet várnának tőlük.

Úgy vélem, nem szabad szó nélkül elmennünk ez utóbbi visszajelzések mellett. Különösen azért, mert a pandémia után a környezetvédelemnek még nagyobb szerepe lesz a szervezetek jövőjét biztosító vállalati célok elérésében. Az Epson idei nemzetközi kutatásában például több mint négyezer munkavállalót és üzleti döntéshozót kérdeztek meg a világ 26 országában, akik közül

78 százalék egyetértett abban, hogy a fenntarthatósági szempontok befolyásolják a márka megítélését, az iránta tanúsított hűséget vagy magát az üzleti teljesítményt.

Ugyanebből a kutatásból az is kiderült, hogy Magyarországon csak minden ötödik megkérdezett sorolja a legfőbb üzleti prioritások közé a fenntarthatóságot, ezzel az eredménnyel a Közel-Kelettől és Törökországtól is elmaradunk.

Márpedig a fogyasztók többsége előnyben részesíti azokat a vállalatokat, amelyek tevékenységében hangsúlyos a társadalmi és környezeti elköteleződés. Ezért úgy gondolom, hogy az üzleti szereplőknek fenntarthatósági forradalomra kell készülniük, ha biztosítani akarják versenyelőnyüket, és lépést akarnak tartani az alkalmazottaik, befektetőik, partnereik és a fogyasztók elvárásaival. Vezető energetikai szolgáltató vállalatként az Alteo működésében alapfeltétel, hogy olyan döntéseket hozzunk, melyek egyszerre veszik figyelembe a környezeti, a társadalmi és a pénzügyi szempontok hármasát. De én is mindenkit arra buzdítok – legyen szó a munkájáról vagy a magánéletéről –, hogy lehetőségeihez mérten tegyen az élhető jövőért, és vegyen részt az erről szóló párbeszédben, összefogásban.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.04.15-én.

 

2 komment

Első számú közellenségből szövetséges?

2021. április 09. 13:54 - CHIKANSPLANET

Ha a globális klímaváltozásról beszélünk, a szén-dioxid kibocsátás mértéke szinte azonnal szóba kerül, mint minden baj forrása. A nagyvállalatok, az államok és az Unió is kvótákat és egyezményeket fogalmaz meg, hogyan csökkentse szén-dioxid kibocsátását, annak érdekében, hogy mérsékeljék a klímaváltozást. Ehhez képest elég meghökkentő gondolat, hogy akár fel is használhatjuk ezt az anyagot a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A szén-dioxidot ugyanis felhasználhatjuk környezetbarát módokon is, amiben ráadásul hatalmas üzleti lehetőség is van, ami szintén nem mond ellen a klímacéloknak. Legalábbis ezt állítja az Oilprice elemzése. Ezek a lehetőségek 2040-ig 550 milliárd dolláros piacot jelenthetnek.

A lehetséges felhasználók

Az elemzők szerint az építőipar a szén-dioxid felhasználásnak akár a 86 százalékát is adhatná, hiszen ezt a gázt könnyű lenne beépíteni a cement vagy a beton gyártásába. Az egyetlen akadály a szabályozási korlátozás, amiben viszont az elemzés szerint 2030 után enyhülés várható

Az üzemanyagok, adalékanyagok és vegyszerek gyártásában is lehetőséget látnak az elemzők, ráadásul a szén-dioxid folyékony szénhidrogén üzemanyaggá való alakításának technológiája ma az egyik legígéretesebb irány a gáz felhasználásában. Itt azonban nemcsak a szabályozás jelent korlátot, hanem nagyfokú technológiai innovációra is szükség van.

Meg kell említenünk a szintetikus üzemanyagokat is, ahol szintén felhasználható lenne a szén-dioxid. Ennek a piacnak a komolyabb felívelése még előttünk áll, de a Porsche például nemrég jelentette be, hogy 24 millió dollárt fektet be az úgynevezett e-üzemanyagokba – vagyis a belsőégésű motorokban általában használt szénhidrogének lecserélésébe. A szintetikus üzemanyagok kombinálják a hidrogént a szén-dioxiddal, de mivel a hidrogén legkevésbé káros előállítása elképesztően drága, ezért a szintetikus üzemanyagok piaca szintén komoly innovációra szorul a költségcsökkentések érdekében.

Megoldandó probléma

Az látszik a fenti példákból, hogy komoly technológiai innovációra van még szükség ahhoz, hogy a szén-dioxidot valóban a javunkra fordíthassuk. Ehhez pedig, bármelyik felhasználási területen is akarjuk hasznosítani a gázt, valahogyan be is kell fognunk azt. Erre három lehetőség van: égetés előtt, égetés után vagy közvetlenül a légkörből. Ez utóbbi lenne a legnagyszerűbb, hiszen így az éghajlati gondokra is megoldást találnánk egy csapásra. Két probléma van „csak” vele: a jelenlegi technológiák mellett elképesztően drága, és meg kell oldani a tárolását is. Ráadásul mindezt jó lenne fenntartható módon megvalósítani, ha a környezetkárosítást szeretnénk enyhíteni – azaz hasonló problémákat vet fel, mint amivel a megújuló energiáknál találkozunk.

Bár egyelőre rengeteg még a kihívás és a kérdőjel, az viszont már most egyértelmű, hogy a globális szén-dioxid-kereslet hatalmas, és várhatóan csak még tovább fog nőni, ráadásul érdemes számolni vele egy alacsony károsanyag kibocsátású gazdasági modellben is. Idővel a jelenleg még fennálló technológiai problémákat is megoldják a kutatók, ezzel pedig eljön a költséghatékonyság is a most még sok problémát okozó anyag hasznosításában.

1 komment

A tavaszi nagytakarításból az erdő sem maradhat ki

2021. április 01. 13:27 - CHIKANSPLANET

A jó idő közeledtével egyre többen kirajzanak a természetbe, és a hosszú bezártság után felfedezik a lakóhelyükhöz közeli túraútvonalakat vagy parkokat. A városból menekülve sokan a szabadban lélegeznek fel, de ezzel együtt sajnos megnőtt a természetben szétdobált hulladékok mennyisége is. A köztéri szemetesládák roskadoznak az elviteles éttermek csomagolóanyagaitól, vagy ami még rosszabb, a hulladékot egyenesen a természetben szórják szét a gondatlan túrázók. Ezért az Aktív Magyarország tavaszi nagytakarítást hirdetett, amihez csatlakozva mi is megmutathatjuk ismerőseinknek: szemetet szedni igenis menő!

Nemrég olvashattunk róla a hírekben, hogy többszáz köbméter kommunális hulladékot kellett eltávolítani a Felső-Tiszából. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az ukrajnai határszakaszban percenként 30-40 darab műanyagpalack, flakon és doboz érkezett a folyón. A vízügy ezért harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, és azonnal megkezdték a szemét kiszűrését. Nem ez az első eset, hogy áradáskor több száz tonnányi hulladék ömlik be a folyókon az országba: a vízügy már korábban is találkozott a problémával, ezért másfél éve egy kamerarendszert építettek ki, amivel napi 24 órában figyelik a kritikus szakaszokat. Így, mire a hordalék a Felső-Tiszára ér, már oda tudják vezényelni a munkagépeket. De nemcsak a hivatalos szervezetek küzdenek a környezetszennyezés ellen: a helyiek évről évre gyűjtést szerveznek egy verseny keretében, és a hulladékok jelentős részét újrahasznosítják.

 

Nagyon fontosnak és példamutatónak tartom a hasonló kezdeményezéseket, hiszen a műanyaghulladék felfoghatatlan károkat okoz az élővilágban, amellett, hogy elcsúfítja a környezetet. Az állatok belegabalyodhatnak, beszorulhatnak a műanyagba, vagy összekeverik a hulladékot a rendes táplálékkal, ami a gyomrukban felhalmozódva korán elpusztítja őket. Másrészt biokémiai károkat okoznak, mert a bomlás során mikroműanyagok kerülnek a természetbe, onnan pedig egyenesen az emberi szervezetbe. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ennek hosszú távon milyen hatása van az egészségünkre. Az viszont biztos, hogy a műanyagszemcséket szinte lehetetlen eltávolítani a folyóvizeinkből. Az egyedüli megoldást az jelentené, ha visszafognánk a műanyagtermelést, amiből most világszerte körülbelül 330 millió tonnát állít elő az emberiség.

 

De nem csak a vizeket fenyegeti a szennyezés, hanem az erdőket-mezőket is. A pandémia miatt jelentősen megnőtt a hulladék mennyisége a népszerű kirándulóhelyeken, ami a figyelmetlen túrázóknak vagy a szélnek „köszönhető.” Erre hívja fel a figyelmet az Aktív Magyarország kampánya, ami minden természetszeretőt cselekvésre buzdít. Az általuk meghirdetett tavaszi nagytakarítás lényege, hogy a túrázók annyi szemetet gyűjtsenek össze, amennyit csak tudnak, majd osszák meg az eredményt Instagramon vagy Facebookon a #tavaszinagytakarítás hashtaggel. Így a barátainknak is megmutathatjuk, hogy tisztább lett általunk az erdő, és őket is hasonló cselekedetre bíztathatjuk. Szóval élvezzük a napsütést, a tavaszi természetet, természetesen a pandémiás korlátozó előírások betartása mellett és közben ne menjünk el szótlanul az elhagyott hulladékok mellett!

Szólj hozzá!

Vízi szélparkok

2021. március 29. 08:32 - CHIKANSPLANET

Szélerőművek, szélparkok építésére a tengerek és óceánok igazán ideálisnak tűnnek, hiszen a víz fölött fújó szelet nemcsak a hajósok hasznosíthatják, nyerhetünk belőle energiát is. A világban jelenleg több nagy projekt is fut ezzel a céllal.

Dél-Korea 2030-ra építi meg szélerőmű parkját

A dél-koreai kormány összesen 43,2 milliárd amerikai dollárt tett félre annak a szélerőmű-parknak a létrehozására, amely 2030-ra készülhet el, a maga nemében a legnagyobb lesz a világon, és amellyel zöldebbé tehetik az ország villamos energia termelését. A projekt része az ország azon vállalásának, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon.

 

Az alapkőletétel a délnyugati Szinan városában történt, melynek partvidékére telepíthetik a 8,2 gigawatt kapacitású erőműveket. A projektben résztvevő cégek közel 47,6 billió dél-koreai vonnal (36 milliárd EUR) támogatják majd a szélerőművet, míg a kormány 0,9 billió vonnal járul majd hozzá a fejlesztésekhez és az építési munkálatok lebonyolításához. A projekt segítségével több mint 5 600 új munkahelyet is teremtenek.

És hogyan tudnánk elképzelni, mit is jelent ez a 8,2 gigawattnyi szélenergia? Nos, ez nagyjából hat atomerőmű kapacitásával ér fel.

Az Amazon Hollandia partjainál építkezik

Az Amazon a cég eddigi legnagyobb megújulóenergia projektjén dolgozik: Hollandia partjaitól húsz kilométerre akar létrehozni egy gigantikus, tengeri szélerőmű-rendszert. Az online vállalkozás ebben a projektben olyan energiaipari óriásokkal társul, mint a Shell és az Eneco. Az Amazon a tervek szerint a rendszer teljes temelésének mintegy felét fogja megvásárolni. A 2023-ra megvalósuló beruházástól 3,3 terawattóra energiát várnak évente: ez elegendő ahhoz, hogy egymillió holland háztartást ellásson zöld energiával.

 

Az Amazon a tengeri szélerőmű rendszert újfajta, innovatív megoldásokkal egészíti ki, így például a megtermelt energia egy részével "zöld" hidrogént fognak előállítani tárolási célból, illetve telepítenek „lebegő” naperőművet is.

 

A britek egyelőre leálltak

Anglia keleti partjainál épült volna a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműparkja, azonban a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a tervet.  A fejlesztés 90-180 szélturbina telepítést tette volna lehetővé, 1,95 millió otthont látott volna el árammal és 400 munkahelyet teremtett volna.

 

Bár a Norfolk Vanguard szélerőmű-park még júniusban megkapta a szükséges engedélyeket, a kormány hatástanulmánya már akkor is komolyabb aggodalmakat fejezett ki a föld alatti infrastruktúra építésével, és a környék forgalmára gyakorolt hatásával kapcsolatban. A fejlesztés szorosan kapcsolódik a Norfolk Boreas nevű másik tengeri szélerőmű projekthez. A tervek szerint mindkét erőmű központja a parttól mintegy 65 kilométerre fekvő Necton lett volna. Az itt végbemenő kedvezőtlen változások azonban a jelek szerint nincsenek összhangban a projekt pozitív hatásaival.

A bírósági döntés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy véglegesen búcsút kell inteni a projektnek. A vállalat egyik vezető képviselője szerint, a cég teljesítette valamennyi követelményt, amelyeket a fejlesztőkkel szemben támasztanak. Szerintük most a kormányzatnak kell lépnie, hogy a jóváhagyás és a bírósági döntés összhangba kerüljön.

1 komment

Sci-fiből magyar valóság

2021. március 19. 08:22 - CHIKANSPLANET

A műanyagevő baktérium az emberiség nagy álma, ami képes lenne megszabadítani minket a Földet szennyező műanyagoktól. Nos, úgy tűnik két fiatal magyar kutatónak, Madaras Liznek és Lévay Krisztinának sikerült megalkotnia egy olyan baktériumkoktélt, ami az egyszerhasználatos műanyagokat, mint a PET-palack és az élelmiszercsomagolók, 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le.

Bár hihetetlennek tűnhet, de tényleg nincs még egy olyan cég a világon, mint a magyar kutatók által alapított Poliloop. A cég az egyszerhasználatos műanyagok lebontására fejlesztett ki egy technológiát, egy olyan biotechnológiai eljárást, ami a könnyű szerkezetű műanyagokat, mint a PET-palack és az élelmiszercsomagolók, 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le, ráadásul eközben nem szabadul fel semmilyen káros anyag, például metán.

A lebontás önmagában is nagy eredmény, hiszen az egyszerhasználatos műanyag a legnagyobb szennyezők közé tartozik, ez köt ki az óceánokban és ezeknek a legkisebb az újrahasznosíthatóságuk. Jelenleg a Földön évente keletkező, 300 millió tonnát meghaladó műanyagszemét alig 2 százalékát hasznosítják újra világszerte.

 

A technológia igazi különlegessége viszont az, hogy a lebomláskor létrejövő anyagot újra fel lehet használni például bio-műanyag készítésére, becsatlakozva ezzel egyfajta körforgásos gazdaságba, a műszaki szférából vissza az ökoszisztémába. A folyamatot bio-újrahasznosításnak nevezték el, hiszen ahogy a bio-műanyagokat komposztálják, úgy a Poliloop ezt a folyamatot az egyszerű, sárga fedelű kukába kidobott műanyagokkal is képes végrehajtani.  A folyamat is hasonló, mint ami egy komposztáló ládában zajlik, csak itt a nyersanyag fosszilis eredetű, ami a folyamat végén újból a földi ökoszisztéma része lesz.

 

Jelen állás szerint a technológia univerzálisan használható, előkezelés és válogatás nélkül minden műanyaggyűjtő szelektív kukába dobott szeméttel. A baktériumkoktél határa egyelőre a keményebb műanyagok lebontásánál van, mint például egy számítógép egere, de a mesterkultúrájukban nagy a potenciál más anyagok lebontására is.

 

Az eljárás szabadalmaztatása folyamatban van, amelyen egy amerikai jogi irodával dolgoznak együtt.

 

 

 

 

 

7 komment

Harminc év múlva mi leszünk a tízmillió prosumer országa?

2021. március 12. 08:09 - CHIKANSPLANET

Ambiciózus vállalásokkal, nagy fogadkozásokkal és – legalábbis egyelőre – kevésbé lelkesítő eredményekkel tarkított számháborúnak lehetünk szemtanúi és részesei az összeurópai klímasemlegesség felé vezető rögös úton.

A tervek szerint huszonkilenc év múlva az unió tagállamai csak annyi szén-dioxidot bocsáthatnak ki, amennyit ki is tudnak vonni a rendszerből, például erdők telepítésével.

 

Sokan vitatják, mennyire reális ez a célkitűzés, és sokan tartják megvalósíthatónak. Ami biztos: amíg a vita zajlik, a megújuló energia részarányának növekedése a szemünk előtt írja át az energetikára eddig érvényes játékszabályokat.

Vegyük példának a villamos energiát: a korábban egyértelműen és stratégiai megfontolásokból centralizált, óriási erőművekre alapozott termelési modellt fokozatosan szorítják a háttérbe a megújulókra építő innovatív technológiák, és az utóbbiak előretörése alapjaiban forgatja fel az energiapiacot. Azzal, hogy maguk is elő tudnak állítani energiát az egyre költséghatékonyabb új technológiák alkalmazásával, az energiafogyasztók növekvő részét adó prosumerek a gyors és erőteljes decentralizáció felé tolják az egész piacot. Ez pedig teljesen megváltoztatja az energia továbbításához, elosztásához, a teljes ellátási lánchoz tartozó tevékenységeket. Le kell cserélni az eddig gyakorlatilag kizárólagosnak tekintett nagyerőműves gondolkodást, új megközelítésekre, megoldásokra, szolgáltatásokra van szükség. És mivel a változások rendkívül gyorsak és átfogók, mindezt úgy, hogy alig jut idő a tesztüzemre.

 

Ez nagy feladatot ró az energiapolitikára, hiszen országos, a régióba és az összeurópai rendszerbe illeszkedve kell megtervezni az ország villamosenergia-ellátását. Már nem elég szimplán összehangolni a keresletet a kínálattal: intelligens, prediktív és rugalmas rendszertervezésre és -fejlesztésre van szükség – egyáltalán nem csupán azért, mert az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban Magyarország is vállalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz.

 

Ennek az átfogó munkának az operatív részét egyértelműen a szolgáltatóknak kell magukra vállalniuk, miközben már az is sok fejfájást okozhat, hogy a kiserőművek várható elterjedését a rendszereikbe iktassák.

 

Adaptív módon kell hálózatot fejleszteniük, működő és költséghatékony megoldásokra van szükség az energiatárolásban, ráadásul jelzőlámpaszerepet kell vállalniuk a „forgalomirányításban”.

 

Az úgynevezett menetrendezés, amely leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az energiatermelőnek előre kell jeleznie, mennyi energiát fog előállítani és beletolni a nagy rendszerbe, még a kisebb méretű erőművek tulajdonosainak, beruházóinak és üzemeltetőinek is fejfájást okoz. Hiszen ha a becslés nem stimmel, a tévedés miatt létrejövő eltérést ki kell egyenlíteni, a cechet pedig nekik kell állniuk.

 

Képzeljük el ugyanezt akkor, ha néhány városnyi kistermelő is bekapcsolódik az áram előállításába: nekik pláne érdemes a menetrendezést külső szakértőre bízniuk, a méretgazdaságossági okokon túl a szakértelem hiánya miatt is. A menetrendezést kész szolgáltatásként kell kapniuk, ráadásul olyan precíz minőségben, hogy minimális kiegyenlítő energiára legyen szükség. Ha így lesz, akkor a kis magyar prosumertársadalomnak legfeljebb annyi teendője lesz a hónap végén, hogy az értelemszerűen digitális csatornán érkező kimutatásból kisilabizálja, az adott elszámolási időszakban a termelésben vagy a fogyasztásban jeleskedett-e inkább.

 

Az energiapiac decentralizációját és átalakulását táplálja az is, hogy Brüsszel kész mindent megtenni a sokak szerint túlzottan ambiciózus 2050-es klímacélok eléréséért. Bár pozitív irányú elmozdulás történt a dekarbonizációban (a megelőző évhez viszonyított szénintenzitás 2019-ben 2,4 százalékkal mérséklődött, szemben az azt megelőző két évtizedre jellemző, évi átlagos 1,5 százalékkal), ahhoz, hogy a párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fok alatt tarthassuk a globális felmelegedést, ennél lényegesen többre van szükség, elsődlegesen a cselekvések szintjén.

 

Akárhogy megy is végbe a kontinens kizöldítése, az energiapiac metamorfózisa már nem visszafordítható. Pár év, és a boomer áramtermelő technológiákat végképp lenyomják a Z generációsok. Hamarosan már csak ipari műemlékek fognak minket a régi időkre emlékeztetni.

 

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.03.10-én.

3 komment

Zöldség az űrből – 5 éven belül valósággá válhat

2021. március 05. 07:54 - CHIKANSPLANET

Az, hogy a napenergia problémáját az űrben próbálja megoldani az emberiség, egyáltalán nem meglepő. Most azonban úgy tűnik, a klímaváltozás és a túlnépesedés nyomán egyre fenyegetőbbé váló élelmiszerválságra is a Földön kívülről várhatunk megoldást - bár nem a nálunk fejlettebb technikával rendelkező űrlények ajándékaként...

Arról van ugyanis szó, hogy a Nanoracks magáncég szerződést kötött az Egyesült Arab Emírségek befektetőivel a Föld körül keringő üvegházak építésére és az űrben nevelhető, rendkívül ellenálló növények termesztésére.

 

A feladat tehát nem az, hogy a földi mezőgazdaságot felköltöztetik a világűrbe, és az ott termelt növényekkel látnak majd el bennünket, hanem az, hogy olyan új növényeket nemesítsenek, olyan fajta-variációkat hozzanak létre, melyek képes lesznek a Földön található legzordabb körülményeknek is ellenállni.

 

A DNS-mutációk, a későbbi szelekció és szaporítás révén olyan fajtákat hozhatunk létre, amelyek nagyobb hozammal, jobb tápanyag ellátottsággal és a betegségekkel szembeni nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek. Fontos szempont az is, hogy kevesebb vizet igényelnek és magasabb hőmérsékletnek is ellenállnak – erről beszélt Liu Luxiang, a Kínai Agrártudományi Akadémia Növénytudományi Intézetének kutatója, aki az űrben nemesített mutáns növények létrehozásán dolgozik, köztük zöldségfélékkel, búzával, kukoricával és a szójával kísérletezik.

 

A Nanoracks tervei szerint szeretnének még ebben az évben egy StarLab Űrfarm Központ nevű űrállomást Föld körüli pályára állítani, ami üvegházként és kutatóközpontként is szolgálhat majd. Itt szaporíthatnák a mutációkon átesett növényeket.

 

Az persze kérdés, hogy egy Föld körül keringő üvegházban ellenállóbb tápláléknövényeket tudnak-e termeszteni, mint itt a Földön. A Nanoracks mindenesetre meg fogja próbálni.

 

 

 

Szólj hozzá!

Napenergiától fényes, karbonsemleges jövő

2021. február 26. 08:55 - CHIKANSPLANET

Az Európai Unió céljával összhangban Magyarország is vállalta, hogy 2050-re teljesen karbonsemleges lesz. Ennek feletétele, hogy a megújuló energia minél nagyobb teret nyerjen. Az elmúlt egy évben rohamosan nőtt a naperőművek által előállított áram mennyisége hazánkban is, de vajon ez mire elég? Hol tartunk most, melyek azok az eredmények, amelyekre büszkék lehetünk, és milyen kihívásokkal nézünk szembe mi, a piacon meghatározó nagyvállalatok? És a fogyasztók milyen előnyeit élvezhetik mindennek? Nemrég ezeket a kérdéseket vitattuk meg szakértőtársaimmal a Menedzserek a Társadalomért konferencián, amelynek tanulságait most veletek is szeretném megosztani.  

Tavaly már a Paksi Atomerőművel vetekedett a hazai napenergia-kapacitás, ami a MAVIR legfrissebb adatai szerint 2020-ban elérte a 2000 megawattot. 2017-ben a magyarországi erőműpark összes beépített kapacitásának még mindössze 1,2 százalékát tették ki a naperőművek. Ezzel szemben tavaly december elején már 13,8 százalékos részesedésnél tartunk. A többi iparági szereplővel együtt arra törekszünk, hogy minél több termelő tudjon bekapcsolódni a hálózatba, és minél inkább decentralizált legyen az energiatermelés. Célunk a megújuló energia megsokszorozása, hiszen a karbonsemlegesség és a fenntarthatóság irányába kell elmozdulnunk. Ebből a szempontból nagyon fontos eszköz a hazánkban is bevezetett Megújuló Energia Támogatási Rendszer, a METÁR, amelynek forrásai költséghatékonyan ösztönzik a környezetbarát, megújuló alapú villamosenergia-termelést.

 

A napenergia-termelés elég speciális terület, hiszen nagyrészt az időjárástól függ. Ez feladatot ad a kereskedőknek, elosztóknak, átviteli hálózatoknak és energiatermelőknek is. Emellett az elvek is változnak, hiszen előbb-utóbb el kell jutnunk odáig, hogy a termelők fizessék meg az általuk okozott költségeket. Mi az ALTEO-nál lépést tartunk a fejlődéssel, hiszen az elmúlt években átadott naperőmű-beruházások mellett létrehoztuk menetrendezési szolgáltatásunkat is, a naperőmű tulajdonosok részére. Ugyanakkor nem szabad, hogy ez a fejlődés megtorpanjon, és még mindig vannak előttünk kihívások. Nagyon jó látni, hogy ilyen lendületesen fejlődnek a napenergia-programok, ugyanakkor a lelkesedés mellett az is fontos, hogy ezeket a terveket valóban végre is hajtsuk.

 

A naperőművek legnagyobb kihívása az energiatárolás, szabályozás. Kezdjük azzal, hogy az év  óráinak felében sötét van, és ilyenkor a naperőművek nem tudnak villamosenergiát termelni. Az is igaz, hogy bár a fent említett 2000 megawatt valóban Paks kapacitásával vetekszik, nem szabad elfelejteni, hogy egy atomerőmű jóval nagyobb hatásfokkal működik. Az is a feladatunk, hogy a naperőművek által megtermelt energiát összeegyeztessük a kereslettel, ami nem minden esetben könnyű. Hiszen a fogyasztóknak nem mondhatjuk azt, hogy a napsütéstől függ, hogy meg tudják-e nézni a Bajnokok Ligája döntőjét – hiszen az általában este, a sötétben zajlik. Az időjárásfüggő, decentralizált energiatermelés nagyon más felfogást, és más hálózatot igényel, hiszen korábban lineáris úton termeltük és adtuk el az energiát. Most viszont már nem pusztán fogyasztók vannak, hanem fogyasztó és egyben termelő ügyfelek, úgynevezett prosumer-ek is.  

 

Mi ezekre a megoldás? Először is pontos és részletes előrejelzést kell készítenünk arra vonatkozóan, hogy ezek az erőművek mikor és mennyi villamosenergiát fognak termelni. Ebben segíthet a meteorológiai szolgálat fejlesztése, illetve az integrátori szerepek létrehozása, amellyel hatékonyan kezelhetünk egyszerre akár több erőművet is. Emellett sok ponton a fogyasztókat is bevonhatjuk, akár lakossági, akár ipari szinten is. Bővíteni kell a tárolókat, melyeknek legalább olyan gyorsan fejlődik a technológiája, mint a naperőműveké. Úgy gondolom, hogy az innovációs potenciál katalizálhatja az iparág fejlődését, egyben új szerepeket és funkciókat nyithat meg. Olyan rugalmas, intelligens hálózatot kell létrehoznunk, amelynek a tárolás és a szabályozhatóság is a része. Ez közös iparági és nemzeti érdekünk, amely csak a piaci szereplők összefogásával valósulhat meg.

 

 

111 komment

Mesterséges intelligencia madárlesen

2021. február 19. 09:14 - CHIKANSPLANET

Arról már korábban írtam a blogon, hogy a madarakra milyen veszélyt jelentenek a szélturbinák, és hogy ezt hogyan lehet elhárítani. Most arról jött hír, hogy a napelemeknél is hasonló problémák merülnek fel, melynek megoldására a mesterséges intelligenciát veti be az emberiség.

Az, hogy pontosan mennyi madár pusztulásában felelős a napelem, csak megbecsülni tudjuk, de ez alapján csak az Egyesült Államok területén évente 138 ezer madár pusztul el.

 

Azt azonban pontosan még senki nem érti, mi is az összefüggés a napelempark és a madarak elhullása között, ezért az Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma 1,3 millió dollárt adott az Argonne Nemzeti Laboratóriumnak, hogy kiépítsen egy madárfigyelő rendszert. A tervek szerint a rendszer a mesterséges intelligenciát hívja majd segítségül, hogy megfigyelje és kielemezze a madarak viselkedését.

 

Az MI bevetésére azért van szükség, mert ma az egyetlen módszer, ami alapján megállapítják, mennyi madár pusztul el, az az, ha odamennek az emberek és megszámolják a tetemeket. A XXI. században azért ez a módszer elég időigényes technikának számít, így azokban az államokban, ahol jogszabály nem írja elő kötelezően, nem is folytatják. Így pedig a tudósoknak nincs lehetősége megérteni és megoldani a különös problémát. A madarak viselkedésének elemzéséhez ugyanis valós idejű adatokra van szükség.

 

Az viszont a napelemparkok üzemeltetőinek is fontos, hogy választ kapjanak a kérdésre, hiszen a naperőmű fő vonzereje, hogy környezetbarát energiaforrás, így viszont aggasztó, hogy mégis ilyen környezeti terheléssel jár. Szeretnék minimalizálni ezeket a hatásokat, és a napelemekben keletkező kisebb-nagyobb károkat is el tudnák kerülni.

 

A mesterséges intelligencia bevetése azért kihívásokat is rejt magában, szoftver és hardver oldalon is. Lássuk be, nem könnyű megtanítani egy algoritmusnak, mi is az a madár, hiszen ezek az állatok rengeteg színben, méretben és formában léteznek, és bukkanhatnak fel egy igencsak komplex környezetben.  

 

A szoftver fejlesztője szerint programja a drónokat már automatikusan érzékelte volna, de ezek azért könnyebben felismerhetők, mint a madarak. A rendszernek ráadásul nem egy képen kell egy objektumot felismernie, hanem kicsi, gyorsan mozgó állatot kell folyamatosan beazonosítania. Például a repülő madár lehet, hogy csak egy pötty lesz az égen, de ha kitárja a szárnyát, máris máshogy fog festeni. Azonban a szoftvernek végig követnie kell, ahogy az állat a kamera előtt mozog.

 

És emellett a hardveres oldal sem marad kihívások nélkül. A naperőművek ugyanis általában a pusztaság közepén szoktak elhelyezkedni, a közelben nincsenek adatközpontok, szűk a sávszélesség, ráadásul elektromossághoz sem könnyű jutni. Ez nem olyan meglepő, mint első hallásra tűnik, hiszen bár a napelemek elektromos energiát termelnek, de az nem nyerhető közvetlenül ki belőle a helyszínen. Ezért a hardvernek rendkívül energiahatékonynak kell lennie, hiszen vagy akkumulátor, vagy a saját napeleme fogja működtetni. Eközben pedig elég erősnek is kell lennie ahhoz, hogy elképesztő mennyiségű adatot dolgozzon fel. A cél érdekében az Argonne egy kereskedelmi forgalomban kapható hardvert fog használni, amit a Boulder AI fejlesztett a járműves és gyalogos közlekedés megfigyelésére. Ez az eszköz ugyanis tud mindent, amire a fent leírt okok miatt szükség lehet.

 

 

A projekt egyelőre még a szoftver betanításánál tart. Ezt több ezer kép segítségével folytatják, amelyek különböző naperőművek területeiről származnak. Első lépésként az MI fel fogja ismerni az állatokat, azután pedig ennél finomabb megfigyelésre is képes lesz, el fogja tudni különíteni az állatok viselkedési formáit is: például hogy egy madár csak csipeget vagy nekiütközik egy panelnak. Mindez pedig segíteni fog a tudósoknak, hogy megfejtsék a madarak pusztulásának a pontos okait, és így meg is előzhessék azt.

 

1 komment

Mesterséges fákkal a karbonsemleges jövőért

2021. február 12. 08:11 - CHIKANSPLANET

A progresszív, fenntartható szemléletű vállalatok már nemcsak a karbonlábnyomuk csökkentésén dolgoznak, hanem olyan módszereket alkalmaznak, melyekkel teljes mértékben kiiktathatják a tevékenységük során keletkező szén-dioxidot. Sőt, egyesek még befektetésekkel is támogatják a klímavédelmi kutatásokat. Nemrég röppent fel a hír az elmúlt évek egyik legígéretesebbnek tetsző fejlesztéséről, ami a természetes fákhoz képest akár ezerszer hatékonyabban tudná megkötni az üvegházhatású gázokat. Ez pedig nem más, mint a Silicon Kingdom Holdings első „mesterséges fája.”

Nagyon fontosnak és példamutatónak tartom az erdőtelepítő programokat, hiszen a faültetés nemcsak a Föld tüdőkapacitásának növeléséhez járul hozzá, hanem a biodiverzitás fenntartásához is. A természetes élőhelyek megőrzése életbevágóan fontos feladat az emberiség számára, amelynek jelentősége pénzben nem is mérhető. Ugyanakkor jó, ha vannak alternatívák az ipari tevékenységből származó szén-dioxid megkötésére.

A világon eddig három vállalat foglalkozott olyan gépek fejlesztésével, amelyek képesek erre. Csakhogy az általuk előállított technológiák telepítéséhez jóval több erőforrásra van szükség – akár pénzügyi, akár energetikai szempontból –, mint a fák telepítéséhez. Ezért viszonylag kevés vállalat foglalkozik az üvegházhatású gázok közvetlen semlegesítésével és kivonásával, legalábbis mindeddig így volt.

A Silicon Kingdom Holdings azonban forradalmi újítással állt elő: az alapító Klaus Lackner először 1999-ben hívta fel a világ figyelmét a szén-dioxid passzív megkötésének lehetőségére, amely hasonlóan, ámde jóval hatékonyabban működik, mint a természetes fotoszintézis. Az általa tervezett mesterséges fák egyszerre sokkal több gázt képesek megkötni: becslések szerint egyetlen műfa évente 90 ezer tonna szén-dioxidtól tudná megtisztítani a levegőt. A tíz méter magas csőszerű építményeknek nincs lombkoronája, belsejében pedig egy műanyagból készült abszorpciós anyag található, amely a nedvesség szabályozásával nyeli el vagy engedi ki magából a gázt. Ez a megoldás a valódi fákkal ellentétben nem termel oxigént, és közel sem olyan hatékony, mint a levegőt beszívó ventilátoros eszközök. Ugyanakkor nagy előnye, hogy költséghatékonyabb, mint az eddigi technológiák, hiszen az üzemeltetése nem jár nagy energiaráfordítással.

Egyelőre azonban ne számítsunk rá, hogy egyhamar hatalmas műerdőkbe fogunk botlani: a Silicon Kingdom Holdings idén fogja felépíteni első mechanikus fatelepét az Arizona Állami Egyetemen, ahol jelenleg még a technológia továbbfejlesztésén dolgoznak. A kutatók célja, hogy még nagyobb létesítményeket telepítsenek, amelyek évente akár 3,8 millió tonna CO2 megkötésére is képesek. Ha azonban bejönne Lackner számítása, akkor összesen 250 ezer műfát telepíthetnének világszerte – ennyire lenne szükség ugyanis az évente termelődő szén-dioxid semlegesítésére.

Kép forrása: Silicon Kingdom Holdings  https://mechanicaltrees.com/media/

14 komment

Fenntartható jövő a világjárvány után

2021. február 05. 09:46 - CHIKANSPLANET

Vállalati fenntarthatóság – sokszor lerágott csont ez a kifejezés, egy vállalatvezető számára azonban komoly tartalommal rendelkezik, különösen, ha az illető az energiaszektorban tevékenykedik. Számomra a fenntarthatóság annak a paradigmája, hogy úgy és csak annyit fogyasztunk és termelünk, amennyit nagyobb gazdasági-társadalmi feszültségeket elkerülve lehetséges. Ha a mindennapi életünkben elkezdünk okos döntéseket hozni, az hatással lesz a munkahelyi dönté­seinkre is. És ha a választásainkat – és a felmerülő alternatívákat – megvitatjuk egymással, bevisszük a közbeszédbe, akkor az igazán fontos döntések meghozói sem tudnak elhajolni a fenntarthatóság gondolata elől.

A fenntarthatóság egyik fontos mérföldköve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely az egyén, a vállalatok, de a döntéshozók, kormányok felelőssége is. A párizsi megállapodás rögzítette azokat a klímacélokat, amelyeket az egyes államok magukra nézve vállalhatónak tartanak.

A pillanatnyi helyzet azonban nem túl rózsás, a globális nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás megvalósítása és a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos klímacéljának elérése érdekében évi 11,7 százalékos dekarbonizációra van szükség, ez közel ötszöröse a 2020-ra elért értéknek.

A PwC a közelmúltban publikálta Net Zero Economy indexét, amely szerint az energiafelhasználás és a szén-dio­xid-kibocsátás jelenlegi üteme mellett már ennek az évtizednek a végére kimerül az egész évszázadra számított globális karbonköltségvetés. Az index az elmúlt tíz évben a gazdasági növekedést és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátási adatokat modellezte a párizsi megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mutatók tükrében. A mutató azt követi nyomon, hogy a gazdaságok mennyire képesek elválasztani a gazdasági növekedést az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésétől.

Az látszik az adatokból, hogy 2020-ig továbbra is a fosszilis energiahordozók túlsúlya érvényesült világszerte, az energiafelhasználás növekedésének 57 százalékát a földgáz és a kőolaj fedezte.

Az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett a globális energiafelhasználás 1,3 százalékos növekedése mellett. 2019-ben ugyanakkor 2016 óta először csökkent a szénfelhasználás (0,6 százalékkal). A kőolaj és a földgáz felhasználása azonban egyenletesen (0,8, illetve 2,0 százalékkal) bővült. A megújuló energiaforrások közül rekordmértékben nőtt a szél- és a napenergia felhasználása (12,1, illetve 23,8 százalékkal), összességében azonban ezek a megújuló energiaforrások a globális energiafelhasználás mindössze 11 százalékát tették ki.

A rendelkezésre álló legfrissebb, 2019-re vonatkozó éves energiatermelési és gazdasági adatok szerint javult az előrehaladás a gazdasági növekedés és az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás növekedésének szétválasztása terén.

A gazdaság 2019-es 2,9 százalékos bővülése mellett világszerte 0,5 százalékkal nőtt az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás, ami az előző évhez viszonyított szénintenzitás 2,4 százalékos csökkenését jelentette.

Ez meghaladja az elmúlt két évtized dekarbonizációs szintjét (átlagosan évi 1,5 százalék), azonban továbbra is jelentősen elmarad a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásához szükséges értéktől.

A kitűzött klímacélok elérése ugyan nem lehetetlen, de az előttünk álló évtizedben hatalmas fejlődésre lesz hozzá szükség a technológiai fejlesztések, beruházások terén, és persze elengedhetetlen hozzá a fogyasztói magatartás változása is. A változásoknak érinteniük kell a gazdaságot éppúgy, mint a kormányzati és a társadalmi szektort. Ennek a szempontnak pedig meg kell jelennie a járvány utáni gazdasági helyreállítási programokban is. A „zöldcélokat” már a tervezésnél figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy a válság után se térjünk vissza azokhoz a korábbi folyamatokhoz, amelyek hátráltatják a fenntarthatósági célok elérését.

 

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.02.03-án.

 

1 komment

Mi mindenre jó a 3D nyomtatás?

2021. január 29. 11:06 - CHIKANSPLANET

A 3D nyomtatás az évszázad egyik legizgalmasabb találmánya. Szinte sci-fibe illő az elképzelés, hogy látszólag egyetlen gombnyomással a semmiből tárgyakat tudunk teremteni. Persze a valóságban ennél jóval összetettebb technológiáról van szó, de az ipar 4.0 egyik főszereplője lassan már a háztartásokban is elérhetővé válik, miközben új távlatokat nyit a nehéziparban, a gyógyászatban és az oktatásban is.

Akármilyen hihetetlennek is tűnik, a 3D nyomtatás nem posztmodern találmány: a technológiának már a 19. században is voltak előzményei. Francois Willéme, a fotószobrászat feltalálója először 1860-ban alkotott olyan modelleket, amelyeket 24 szögből fotózott körbe, majd a képek segítségével megformázta a személyek és tárgyak háromdimenziós mását. A ma ismert 3D nyomtatásra azonban még bő száz évet kellett várnunk. A nyomtatók alapjául szolgáló sztereolitográfia feltalálása Charles Hull nevéhez fűződik, aki 1983-ban jegyeztette be szabadalmát, majd létrehozta a 3D Systems nevű vállalatot, ami ma is piacvezetőnek számít ebben az iparágban. Az otthoni nyomtatást pedig Scott Crump találmánya tette lehetővé, ami nem más, mint az úgynevezett szálolvasztásos eljárás: ez lett az alapja kilencvenes években induló házi fejlesztéseknek.

De hogyan is működik egy 3D nyomtató? A kilencvenes évek óta sokféle szabadalmat jegyeztek be, de kissé leegyszerűsítve mindegyiknek ugyanaz az alapja: egy digitális tervből a gép úgynevezett additív eljárással háromdimenziós tárgyakat hoz létre. Ez azt jelenti, hogy az alapanyagból nagyon vékony és kisméretű rétegeket helyez egymásra, és így építi fel a “kinyomtatott” eszközt vagy tárgyat. A 3D nyomtatók többféle anyagból dolgozhatnak: a modell készülhet akár fémlemezekből vagy folyadékból is, de a legelterjedtebbek a fonálkötegek formájában kapható műanyagok. Mivel az ipar 4.0 hatására a gyártási folyamatok egyre digitalizáltabbá válnak, és a 3D eszközök egyre elérhetőbb áron mozognak, így nem meglepő, hogy sok iparág és tudományág látta meg benne a fantáziát.

A jövő kikerülhetetlen technológiája

Nemrég arról olvashattunk, hogy a 3D nyomtatás megmentheti az olaj- és gázipart, ugyanis házon belül lehetővé tenné bizonyos eszközök legyártását. Tavaly éppen a koronavírus-járvány mutatott rá, hogy milyen sebezhetők a vállalatok ellátási láncai, és mennyire nincsenek felkészülve rá egyes cégek, hogy készlethiány lép fel az alapvető eszközeikből. A 3D nyomtatás ezt a problémát oldaná meg azzal, hogy a vállalatok rendelkeznének egy digitális készletállománnyal, amit 3D nyomtatók segítségével maguktól is elő tudnak állítani.

Jelenleg a technológia legnagyobb felhasználója az autó- és a repülőgépipar: a járműgyártók már jó ideje alkalmazzák különböző alkatrészek, szerelvények készítéséhez. De építőipari termékek előállítására is alkalmas, például betonszerkezetek, alapzatok vagy falelemek esetében. A 3D nyomtatás arra is jó, hogy kisebb sorozatú, vagy kísérleti fázisban lévő termékeket költséghatékonyabban gyártsanak le, hiszen ez a fajta nyomtatás a legalkalmasabb arra, hogy megtekinthessék az éppen fejlesztés alatt álló eszközök prototípusát.

Az elmúlt években az orvostudományban is forradalmi változásokat hozott a 3D nyomtatás, első sorban a protézisgyártás és bionyomtatás területén, de a technológiában rejlő lehetőségeket ma is intenzíven kutatják. A protézisgyártásban különösen nagy előrelépést jelenthet a használata, hiszen a drasztikusan olcsóbb előállítási költségeknek köszönhetően a fejlődő országokban is elérhetővé tenné a ma még szinte elérhetetlen egészségügyi szolgáltatást. A bionyomtatás tudománya azt kutatja, hogy miként lehetne különböző sejteket és szöveteket 3D technológiával előállítani. Ez a terület még gyerekcipőben jár, jelentősége azonban korántsem elhanyagolható. Ugyanis azt ígéri, hogy egy nap képesek leszünk csontokat és szerveket nyomtatni a betegeknek, akiknek ezáltal nem kell szervdonorokra várniuk.

1 komment

Te mennyi vizet fogyasztasz, amikor ruhát vásárolsz?

2021. január 22. 08:00 - CHIKANSPLANET

Magyar fiatalok fejlesztése a láthatatlan vízfogyasztás mérséklésére

Azt mindannyian tudjuk, hogy édesvízkészletünk véges, meg kell óvnunk, hiszen az élethez nélkülözhetetlen, de abba már kevesen gondolunk bele, hogy hétköznapi tevékenységeink során mennyi vizet használunk fel -  például amikor eszünk, ruhát vásárolunk. Bár elsőre furcsának tűnhet a címben feltett kérdés, a ruhaipar nagyfokú vízfelhasználásával már foglalkoztunk a blogon, ahogy a napi vízfogyasztásunk más összetevőivel is. Ezt nevezik „láthatatlan vízfogyasztásnak”, és ezt szeretné láthatóvá tenni egy applikáció, amelyet magyar fiatalok fejlesztettek.

Popovics Kinga és Guthy Máté a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, a nevükhöz fűződik az IWI projekt, amellyel tavaly a Red Bull Basement University nemzetközi versenyen bejutottak a legjobb 10 közé.

 

A projekt célja, hogy minden termék esetében láthatóvá tegye, mennyi víz kellett az elkészítéséhez. Hosszú távon gondolkodnak, először az élelmiszeripari termékekre fókuszálnának, de a cél mindenképp az, hogy minden termékre kerüljön egy ún. vízindex. Ezt úgy kell elképzelnünk, ahogy az elektronikai eszközöknél az energiaosztályokat jelző betűk, úgy jelenne meg a termékeken a vízindex. Az ötlet célja pedig az, hogy az emberek másképp gondolkodjanak az ételekről, hogy tisztában legyenek vele, mennyi vizet pazarlunk el, és hogy mennyit tudnánk megmenteni.

 

Természetesen vannak olyan folyamatok, ahol nem várható el csökkenés, de sok olyan terület van, ahol lenne lehetőség a spórolásra. Ilyen terület például az agrárium, ahol a például a szarvasmarhák tartásánál mérsékelhetjük a vízfogyasztást, ha olyan körülmények között tartjuk az állatokat, amelyek között kevésbé szomjasak, így kevesebb vizet isznak. Hasonlóan egyszerű és hatásos víztakarékos megoldás a csepegtetéses vízadagolás a növényeknek, vagy akár a folyékony trágya újrahasznosítása. Ez egy kiaknázatlan terület, ahol a jövőben még sok-sok fejlesztés és megoldás várható, hogy a termelők és gyártók érdeke is a fenntartható és megtérülő termelés legyen.

 

És hogy mi a jelentősége egy ilyen index feltüntetésének? A vásárlók tudatosabbá tétele, az ő tudatos választásuk is segít eljutni oda, hogy a gyártók komolyabban vegyék gyártási folyamataik környezettudatosabbá tételét – hiszen a fogyasztók csak így vásárolják majd meg a termékeiket.

 

 

4 komment

Megújuló autóipar – az e-mobilitás zsákutca lenne?

2021. január 15. 08:23 - CHIKANSPLANET

Az, hogy a hagyományos belsőégésű motorokkal kezdenie kell valamit az autóiparnak (is), nem kérdés, hiszen a fosszilis energiahordozók elérhetősége véges. Ha nem is vár ránk a Mad Maxben elképzelt világ, az biztos, hogy a megújuló energiák felé kell fordulniuk az autógyártóknak. Vagy lehet, hogy ez az egész egy nagy tévedés?

A Guardian számolt be róla a közelmúltban, hogy a világon elsőként Norvégia lett az az ország, ahol az újonnan értékesített elektromos autók száma már meghaladta a benzines, dízeles és hibrid autókét. Az északi országban 2020-ban az eladott új autók 54,3 százaléka már tisztán elektromos autó, azaz úgynevezett akkumulátoros elektromos autó (BEV) volt. Ez világrekordnak számít, és jól mutatja a piac bővülését, hiszen 2019-ben ugyanez az érték még 42,4 százalék volt, egy évtizede pedig csupán 1 százalék körül mozgott.

 

Nem véletlen ez az emelkedő tendencia, az országban ugyanis a tervek szerint 2025-ben teljesen felfüggesztik a benzines és dízeles autók értékesítését, a vásárlókat pedig adókedvezményekkel terelik az elektromos járművek felé. Az állami beavatkozásnak köszönhetően a norvég autópiac az autógyártók egyfajta laboratóriuma lett, minden cég figyelemmel kíséri, hogyan alakulnak a norvég trendek.

 

Bár Norvégia az első, de nem az egyetlen ország, amely kivezeti a belsőégésű motorokat. A tervek szerint öt évvel később csatlakozik hozzájuk Svédország, Dánia, Hollandia, Szlovénia és Írország is. Nagy-Britannia és Franciaország kicsit nehezebben mozdul, ők 2040-re ígérik a füstmentességet.

 

Lehet, hogy az e-mobilitás tévút?

Nem mindenki osztozik azonban az elektromos autók iránti lelkesedésben. Elég markáns véleményt fogalmaz meg Gert Hildebrand, akinek neve ismerősen csenghet azoknak, akiket az autóipari formatervezők világa is érdekel. Ő tervezte többek között a Kadett E-t, valamint a Golf III-ast, később ő volt a Mini fő formatervezője is, az utóbbi években pedig Kínában dolgozott feltörekvő márkáknak.

 

Hildebrand szerint az e-mobilitás sokkal nagyobb megterhelést fog jelenteni a környezetnek, mert egyrészt pazarolja az erőforrásokat, másrészt a töltési infrastuktúra kiépítése is jelentős befektetést igényel. Véleménye szerint a belsőégésű technológia praktikusabb és elérhetőbb, és ha ettől elfordulunk más technológiák felé, az a felhasználóknál is drámai eltolódást eredményez majd. Ez azt jelenti, hogy a szinte mindenki számára elérhető szabad mozgást jelentő tömeg mobilitás irányából egy szelektív elit mobilizáció irányába fejlődhetünk. Komoly kérdést jelent az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó is, például Németországban, ahol a világon a legdrágább az áram, az e-mobilitás egy ellentmondás. Ha az állam az 50 milliárd eurós jövedéki adó kiesést majd ráterheli az elektromos autózásra is, akkor a téma a legtöbb ember számára tárgytalanná válik.

 

Ha már Németország...

Némileg azért árnyalja Hildebrand felvetését, hogy mind az e-mobilitási (akár a hajtás vagy a töltés frontján), mind az energetikai technológiák gyors és radikális fejlődésen mennek keresztül, ráadásul az e-mobilitás sem egy önálló, az energiapiac más szegmenseitől elszigetelt üzletág. A tendencia az, hogy a világon szinte mindenhol jó ütemben terjed a megújuló energiaforrások felhasználása. Ha már Németországot hozta fel példának, épp tavaly ősszel jelentették be, hogy Németország „átbillent”, azaz a tavalyi év első felében a megtermelt energia nagyobb része már megújuló energiaforrásokból származott. A Statistisches Bundesamt jelentése szerint 248,2 milliárd kilowattóra (kWh) áramot termeltek és juttattak a hálózatba 2020 első felében. Ebből 128,4 milliárd kWh, vagyis 51,8 százalék megújuló energiából származik.

 

Vagyis ez azt jelenti, már adatokkal is bizonyíthatóan, hogy az olyan megállapításoknak, mint "nem süt (eléggé) a nap, nem fúj (eléggé) a szél", illetve hogy az elektromos autók akkumulátorait zömmel a szénerőművekben termelt árammal kell feltölteni, nincs már létjogosultságuk. A friss adatok ugyanis azt mutatják, hogy a szélerőművek e téren is felváltották a szénerőműveket Németországban. És hamarosan ez várható Európa legtöbb államában is.

 

 

59 komment

Új év, új remény?

2021. január 08. 08:12 - CHIKANSPLANET

A tavalyi évünket egyértelműen a koronavírus járvány határozta meg, de várhatóan 2021 jelentős részére is rá fogja nyomni a bélyegét. A járvány a klímaváltozásra is hatással volt, bár nem olyan mértékben, mint ahogy azt várták a szakemberek. Hogy mégis miért lehetünk optimisták az új évben, arról John Sauven, a brit Greenpeace ügyvezető igazgatója írt a Guardianben megjelenő publicisztikájában.

Írása elején összefoglalja azokat a természeti katasztrófákat, amelyek 2020-ban pusztítottak világszerte: az év eleji hihetetlen pusztítást végző ausztrál erdőtüzek, történelmi hőmérsékletrekordok az Antarktiszon és az Északi sarkkörön és arról sem feledkezhetünk meg, hogy maga a koronavírus is a Földet pusztító folyamatok eredménye.

 

Ez a vírus ugyanis egyike azoknak az egyre gyakoribbá váló kórokozóknak, amelyek állatról emberre terjednek. Napjainkban a kifejlődő új fertőző betegségek 70 százaléka állati eredetű. A terjedést a környezetrombolás és a nagyipari mezőgazdaság és állattenyésztés terjedése fokozza, ugyanis azzal, hogy egyre inkább visszaszorulnak a vadállatok természetes életterei, egyre gyakrabban kerülnek kapcsolatba az emberekkel és a háziállatokkal – ez pedig növeli a kórokozók átadásának esélyeit.

 

Ha szeretnénk megakadályozni, hogy még egyszer kialakuljon a koronavírushoz hasonló világjárvány, akkor azonnali cselekvésre van szükség. Sauven szerint ez az év épp azt bizonyította, hogy erre van mód és hajlandóság is. A járvány megfékezése érdekében a világ politikusai gyors és hatékony együttműködésre voltak képesek, együttműködtek a vakcina kifejlesztésében, és találtak forrást az államkasszákban az emberek munkahelyeinek megóvására és az egészségügyi védekezés fokozására.

 

2020 tehát bizonyította: a világ képes gyorsan és összehangoltan cselekedni, politikai döntéseket hozni egy katasztrófa megfékezése és annak következményeinek enyhítése érdekében. Már csak ugyanezt a képességet kellene alkalmazni a klímaváltozás esetében is, hiszen „a klímaváltozásra nincs vakcina”.

 

 

1 komment

5 dolog, amire 2020 megtanított

2020. december 18. 08:06 - CHIKANSPLANET

Azt hiszem joggal állíthatom, hogy ez az év mindannyiunk számára tele volt kihívásokkal és váratlan helyzetekkel, amikhez egyik percről a másikra kellett alkalmazkodnunk. 2020 felforgatta a mindennapjainkat, és arra kényszerített, hogy vizsgáljuk felül a megszokásainkat. A járványhelyzet hatására termékeny párbeszédek indultak, amelyek nem csak a közvetlen egészségügyi veszélyhelyzetre kerestek megoldást, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális problémákra is. Az idei utolsó bejegyzésemben kísérletet teszek arra, hogy összegezzem mi mindent tanított nekünk ez a rendkívüli év, és milyen tanulságokat vonhatunk le belőle.

1.      Az ember szociális lény

Az izolációban eltöltött hónapok rávilágítottak arra, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok és a mindennapi szociális interakciók. Hiányzott a rokonaimmal és a barátaimmal eltöltött idő, valamint azok a személyes emberi gesztusok, amiket nem pótolhattak a Zoom vagy Teams-találkozások. A karantén, a fizikai távolságtartás és a kijárási korlátozás hatására nemcsak a személyes kapcsolataimat értékeltem át, hanem a társadalmi szintű kapcsolódásokat is, amik lehetővé tették, hogy átvészeljük az elmúlt hónapokat. Az oktatástól kezdve az egészségügyön át az ALTEO munkatársaiig mindenhol példaértékű összefogásnak és áldozatkészségnek voltam szemtanúja. Ez ráébresztett arra, hogy minden intézmény mögött ugyanolyan emberek állnak, mint mi, akik idejüket és energiájukat nem kímélve dolgoznak azért, hogy biztonságban éljük mindennapjainkat.

2.      Szorosan egymásra vagyunk utalva más nemzetekkel

A nemzeteket gyakran különálló egységekként képzeljük el, amiket élesen elválasztanak egymástól az országhatárok. A pandémia gyors terjedése azonban megmutatta, hogy milyen szorosan össze vagyunk fonódva, hiszen a vírus néhány hónap alatt szinte a világ minden pontjára elért. Az egymásra utaltságot több szinten érzékelhettük: az ellátási lánc, a kommunikáció, a technológia és a turizmus területén is. Kétségtelen, hogy Kína, India, az Egyesült Államok, Olaszország vagy Magyarország más gazdasági és társadalmi adottságokkal rendelkezik, de a COVID elleni harcban a különbözőségeink ellenére mégis egyek vagyunk.

3.      Az önfenntartás menő

A COVID-19 járvány rámutatott arra, hogy mennyire sérülékeny a világ gazdasági és társadalmi rendszere, és mennyire kiszolgáltatottak valójában a fejlett nyugati országokban élők. Szerencsére azonban a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat szült e kiszolgáltatottság csökkentésére. Egyre többen fordultak az önellátás felé, ha ugyanis előrelátóak vagyunk és hosszabb távon is felkészülünk arra, hogy legalább néhány dolgot magunk intézzünk, akkor nyugodtabban és zökkenőmentesen vészelünk át a mostani járványhoz hasonló váratlan eseményeket. Ráadásul ezzel pénzt spórolhatunk és még a Föld megóvásáért is teszünk valamit. Az önellátást szolgáló megoldások tárháza végtelen. Kis fáradtsággal otthon is készíthetünk gyógyteákat, tejtermékeket, tésztaféléket, sőt kozmetikumokat és illatszereket is. Erről korábban írtam is, ez itt olvasható el.

4.      Itt az idő, hogy tegyünk a globális fenntarthatósági célokért

A világjárvány átalakította a globális gazdaságot, és egész iparágakat lehetetlenített el. Rengetegen kerültek nehéz helyzetbe, és veszítették el a megélhetésüket egyik napról a másikra. A COVID-helyzet egyik legnagyobb kihívása talán, hogy átértékeljük meglévő üzleti modelljeinket, és fenntarthatóbb, biztosabb megoldásokat dolgozzunk ki. A zöld beruházások nemcsak nemes célt szolgálnak, hanem anyagilag is kifizetődők lehetnek: erre mutatott rá az Ernst & Young nemrég publikált tanulmánya is. Becsléseik szerint az EU-ban tervezett fenntarthatósági fejlesztések 12 millió teljes munkaidős állást hoznának létre, ami több, mint amennyit a pandémia megszüntetett. Ráadásul ezek a zöldprojektek az Unió klímatörekvéseit is támogatnák, hiszen 2,3 gigatonnányi szén-dioxid csökkentését eredményeznék.

5.      Az ember könnyen alkalmazkodik, és sokkal rugalmasabb, mint gondolná

A tudósok szerint az ember az egyetlen lény a Földön, amely képes előre tervezni. Az elvont, stratégiai gondolkodásnak és a fantáziának köszönhetően előrevetíthetjük egy-egy szituáció végeredményét, és lehetőségeinkhez mérten módosíthatjuk azt. Ez egy csodálatos képesség, ugyanakkor könnyen ellenünk fordulhat, ha a fantáziánk fölött átveszi az uralmat a pánik és a félelem. Saját szemünkkel láthattuk ezt akkor, amikor az első hullám idején kitört a vásárlási láz, és félelemből sokan felvásárolták a boltok tartósélelmiszer-készletét. Amennyi előnyünk származik a fantáziánkból, annyi szorongásunk is, hiszen sokszor a legrosszabb forgatókönyvet vetítjük magunk elé. Ez pedig nem feltétlenül a legokosabb, legeredményesebb válaszreakciót váltja ki.

De van még valami, amire a COVID-időszak rámutatott: arra, hogy mi vagyunk a legrugalmasabb, legalkalmazkodóbb faj a Földön. Az evolúcióelmélet óta tudjuk, hogy az ember túlélését a nagyfokú adaptivitása biztosította évezredeken át, és nincs ez másként most sem, egy globális járvány idején.

Én hiszek abban, hogy akármilyen rémisztőnek tűnik is a képzeletünkben egy probléma, a döntő pillanatban mégis képesek leszünk megoldani mindent kellő tervezéssel, intuícióval, optimizmussal és összefogással. Azt kívánom magunknak, hogy 2021-ben is így tudjunk szembenézni minden kihívással!

3 komment

Irány az űr - Új technológiák a napelemgyártásban

2020. december 11. 09:09 - CHIKANSPLANET

Ha megújuló energiáról beszélünk, akkor elsőként talán mindenkinek a napelem jut az eszébe, hiszen ez az energiafajta már nemcsak az ipar számára elérhető, de egyre több lakóépületen, közintézményen is látjuk az elemeket. A tudósok pedig folyamatosan igyekeznek újabb és újabb technológiákkal még könnyebben elérhetővé tenni ezt az energiaforrást, megoldani a karbantartás, az energiatárolás kérdését – hiszen az örök kérdés mindig az marad, hogy mi történik, ha nem süt a Nap?!

Folyékony napelem?

Régóta folyik már a kutatás a „folyékony” napelemekkel kapcsolatban és egy koreai kutatócsoport most eredményeket is jelentett be.  Eddig komoly problémát jelentett, hogy a felkenhető napelemcellák túl kicsik voltak, így a mindennapi életben nem lehetett megfelelően hasznosítani, mert ahogy a kutatók növelték a cellák nagyságát, úgy csökkent azok hatékonysága. He Dzsung Szon és csapata azonban megtalálta a megoldást, egy, a laboratóriumokban már használt módszert alkalmazva sikerült felgyorsítaniuk a párolgást, így pedig már viszonylag nagy méretű szerves cellákat tudtak létrehozni, melyek 30%-kal hatékonyabbak a piacon megvásárolható napelemeknél. A kutatók szerint elért eredményeik jelentősen hozzájárulnak az új generációs cellák hatékonyságának növeléséhez. 

És hogy mi a jelentősége a folyékony napelemnek? Ezzel a technológiával már elképzelhető, hogy egy napon bizonyos felületekre (pl: háztető, házfal, autók) hozunk létre napelemes rendszereket. Ez könnyen kivitelezhető, környezetbarát, és kisebb platformokon is egyszerűen alkalmazható, ráadásul a karbantartásra sem kell különösebb energiát fordítani.

A láthatatlan napsugarak

Köztudott, hogy a hagyományos napelemek egyik hátránya, hogy főleg erősen napos időben termelnek hatékonyan. Ezt a problémát orvosolhatja Carvey Ehren Maigue Fülöp-szigeteki mérnök, aki olyan innovatív módszert dolgozott ki, mellyel a láthatatlan napsugarakat, azaz a szabad szemmel nem látható UV-sugárzást is hasznosíthatják a panelek.

Az AuREUS nevű fejlesztésében foszforeszkáló szerves részecskéket alkalmazott, ezek képesek az UV-sugárzást elnyelni, majd látható fénnyé alakítani. A rendszerben egy napelemes réteg is megtalálható, amely a fényből energiát hoz létre. Maigue a foszforeszkáló anyagokat növényi hulladékból állította elő, a részecskéket gyantával keverte el, és egy napelemes rétegre vitte fel. Egy nagyjából 0,9-szer 0,6 méteres, üveglapra emlékeztető, hajlékony, átlátszó, zöld prototípust hozott létre, amely egy nap alatt elegendő energiát termel két telefon számára. Maigue szerint a méretek növelésével egy egész épület energiaigénye is fedezhető.

A felhők fölött mindig süt a Nap – ahogy az űrben is

Elsőre talán elképesztő science fiction-nek tűnik, de ma már komoly kísérletek zajlanak arra nézve, hogy hogyan tudnánk az űrben gyűjteni napenergiát. Valójában már 1920-ban megszületett ennek az elméleti alapja, Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatudomány egyik atyja alkotta meg.

A világűrben, a Föld körül keringő naperőművek két problémát is megoldanának: a folyamatosan a Nap felé forduló napelemek 0-24-ben képesek lennének az energiatermelésre, ráadásul a Föld légköre sem akadályozná a hatékonyságot.

Az Európai Űrügynökség nemrég indított egy programot ezeknek a technológiáknak a fejlesztésére, amelynek keretében minden olyan ötletet várnak, ami előmozdíthatja a Föld körül keringő naperőművek megvalósítását. Ha a program sikeres lesz, az valódi áttörést jelenthet a fejlesztésben, hiszen az űrbéli naperőműnek ma még több olyan eleme is van, amire inkább csak elméletek vannak, hogy hogyan is kéne működnie.

Az egyik megoldatlan probléma az, hogy hogyan lehetne egy ilyen hatalmas struktúrát Föld körüli pályára állítani. Ahhoz, hogy hatékony legyen, az űrnaperőmű mérete akár a tíz négyzetkilométert is elérhetné, így pedig rendkívül könnyű anyagokkal kell dolgozni, hiszen az egész projekt legdrágább része maga az eszköz pályára állítása lenne. Az egyik, széles körben támogatott javaslat szerint a naperőművet több ezer kisebb, napelemmel felszerelt műholdból kellene megalkotni, amelyek az űrben állnának össze egy nagy rendszerré. 2017-ben a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói már kidolgoztak egy lehetséges megoldást ennek a megvalósítására, és egy olyan napelempanel prototípusát is megalkották, amelyből egy négyzetméter mindössze 280 grammot nyom, vagyis alig nehezebb, mint mondjuk egy okostelefon.

Hasonló technológiával kísérleteznek a Liverpooli Egyetem kutatói is, akik 3D-nyomtatással olyan hajlékony "napvitorlákat" igyekeznek előállítani, amelyek képesek energiává alakítani a napsugarakat, így űreszközök működtetésére ugyanúgy alkalmasak lehetnek, mint egy naperőmű megalkotására.

A másik komoly technológiai kihívás a naperőmű által begyűjtött energia visszajuttatása a Földre, hiszen az a mai technológiánál vezetékek segítségével történik, ami az űrben természetesen nem megoldható. Erre a problémára a tervek még csak körvonalazódnak,  a napelemekből nyert elektromosságot elektromágneses hullámokká, mikrohullámmá vagy lézerré alakítanák és így sugároznák le a földi antennáknak, amelyek aztán az elektromágneses energiát visszaalakítanák elektromossággá.

Mivel a megújuló energiák hasznosítása lehet a megoldás a jövő energiaellátására, ezért biztos, hogy már a közeljövőben is hatalmas fejlesztéseknek lehetünk majd szemtanúi – a Földön egészen biztosan, de akár a világűrben is. 

 

 

 

5 komment

Hogyan válhat klímasemlegessé Európa 2050-re?

2020. december 04. 08:23 - CHIKANSPLANET

Az elmúlt években az Európai Unió egyre többet tesz azért, hogy a kontinens minél inkább a zöldgazdaság irányába induljon el, a COVID-járvány pedig hosszabb távon még jobban felerősítette a fenntarthatósági törekvéseket. A zöld átmenethez azonban rengeteg befektetésre van szükség, amivel az Európai Unió is tisztában van. Az European Green Deal célja, hogy a 2050-re a kontinens teljesen klímasemleges legyen, ami évente körülbelül 260 milliárd eurónyi beruházást igényel.

A folyamatos növekedésen alapuló, lineáris gazdaság modellje (ami lényegében a kiveszem a természetből – felhasználom – kidobom modellt jelenti) jelenlegi formájában nem fenntartható, hiszen elvesztegetjük általa az erőforrásokat. A globális környezeti problémák már a bolygó minden pontján érzékelhetők, ennek ellenére a környezeti kockázat eddig sokszor nem volt része a befektetők kockázatelemzésének. Pedig egy esetleges természeti katasztrófa súlyos válságokat okozhat, vagy akár meg is rengetheti a fennálló pénzügyi rendszert.

Ezért az Európai Unió Tanácsa idén áprilisban egységes szabályozási rendszert hozott létre a környezetbarát befektetések ellenőrzésére és ösztönzésére. Elképzeléseik szerint a kontinens klímasemlegessé tétele első sorban privát cégek beruházásai által valósulhatna meg. Tehát olyan gazdasági rendszerben képzelik el a klíma- és környezetbarát reformokat, ami továbbra is profitorientált maradna, miközben ösztönöznék a fenntartható növekedésre irányuló fejlesztéseket.

Az új keretrendszer lehetővé teszi a vállalkozások és befektetők számára, hogy mérlegelni tudják, mi számít környezeti szempontból is fenntartható fejlesztésnek. Az Unió célkitűzései szerint ezzel mérsékelnék az éghajlatváltozást, ösztönöznék a körforgásos gazdaságra való áttérést (ami, szemben a lineáris gazdasággal, az erőforrások minél értékesebb formában való újrafelhasználására törekszik), megelőznék és mérsékelnék a környezetszennyezést, megvédenék az ökoszisztémát, és megvédenék a vízi és tengeri erőforrásokat. Ezek alapján a Bizottság azokat a gazdasági szereplőket nyilvánítja zöldnek, amelyek hozzájárulnak a fenti célok legalább egyikéhez, nem okoznak jelentős kárt a többi cél végrehajtásában, és megfelelnek a tudományosan és társadalmilag megalapozott szűrőrendszernek.

Melyek a legzöldebb befektetések?

Tehát a fenntarthatóság már nemcsak egy divatos hívószó, ami javítja egy vállalat megítélését. Az Uniós politikával összehangban egyre több cég stratégiáját hatja át a környezetbarát gondolkodásmód. A zöld befektetéseknek nagyon sok arca van: egyesek környezetbarát technológiákat fejlesztenek, mások tiszta energiára térnek át. Sokat tehetnek a cégek a környezetszennyezés megelőzéséért, vagy az olyan termékek fejlesztéséért, amelyek ökodizájnja megfelel a körforgásos gazdaság elvének.  A zöldbefektetések vonzereje abban rejlik, hogy nemcsak üzleti nyereséget hozhatnak, hanem egyben hozzájárulhatnak a bolygó és a társadalom jólétéhez is. Nem véletlen, hogy gyorsan nő a zöld kötvények piaca, amelynek hatását már Magyarországon is érzékelhetjük.

Hosszú át áll még előttünk a 2050-re kitűzött célok eléréséig, de én bizakodó vagyok: hiszek benne, hogy ami a bolygó és az emberiség javát szolgálja, az előbb-utóbb anyagilag is megtérül.

113 komment

Koronavírus és klímacélok – Döntenünk kell, merre indulunk

2020. november 27. 08:39 - CHIKANSPLANET

November közepén jelent meg a Climate Transparency Report idei jelentése, amely 100 mutató alapján elemzi a G20 országainak éghajlat-változást befolyásoló tevékenységét. A jelentés azért is kiemelkedően fontos, mert ez a 20 ország felelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. Nem túlzás hát azt állítanunk, hogy tevékenységük jelentős következményekkel bír bolygónk jövőjére. A jó hír, hogy sok pozitív lépés történt 2019-ben. A rossz hír pedig az, hogy a koronavírus járvány mindent tönkretehet.

A jelentés megállapítja, hogy a G20-as országokban stabilan bővülni kezdtek a megújuló energiaforrások, arányuk eléri a 28%-ot. További jó hír, hogy eközben csökkent a szénfogyasztás is, 2%-kal.

 

2019 volt az első év, amikor elkezdett csökkenni ezekben az országokban az energiaszektorhoz kötődő szén-dioxid kibocsátás anélkül, hogy valamilyen külső sokk érte volna a gazdaságot. Bár a csökkenés csak 0,1%-os, de ez is óriási eredmény a 2018-as 1,9%-os növekedéshez képest.

 

A jelentés szerint 2020-ban vélhetően tovább csökken a szén-dioxid kibocsátás, méghozzá 7,5%-kal, azt azonban tudnunk kell, hogy ez a koronavírus-járvány okozta egyszeri hatás lesz, legnagyobb szerepe a szinte teljesen összeomló nemzetközi légiközlekedésnek lesz.

 

És itt vége is a koronavírus járvány okozta pozitív hatásoknak, ugyanis a járvány miatti gazdasági visszaesés elleni lépések könnyen visszafordíthatják az eddigi eredményeket. Ennek pedig az az oka, hogy minden országban a legfontosabb a gazdaság helyreállítása, ez pedig háttérbe szoríthatja a „zöld” célokat.

 

Mindenkit érint a klímaváltozás, de nem mindenki reagál

A jelentés azt is megállapítja, hogy a G20-as országok lakóinak életét már most is megkeserítik a klímaváltozás hatásai, mint például a hőhullámok, a tűzesetek és az áradások. Ausztráliára, Brazíliára, Franciaországra, Indiára, Indonéziára, Olaszországra, Mexikóra, Törökországra, Szaúd-Arábiára és Dél-Afrikára ráadásul a többi országnál is keményebb kihívások várnak, ha a globális felmelegedés meghaladja a másfél fokot.

 

Ennek ellenére az egyes kormányok másképp reagálnak az előttük álló kihívásra. Japán, Franciaország, az Egyesült Királyság és Kanada mind kitűzött céldátumokat a fosszilis üzemanyagú autók fokozatos megszüntetésére, míg ehhez képest a Trump-adminisztráció visszavonta a közlekedési kibocsátások csökkentését célzó szabályozásokat. Bizakodásra ad azonban okot, hogy a Biden kormányzatban John Kerry személyében viszont klímavédelmi különmegbízott is lesz. Míg a G20-országok közül 18-ban folyamatban van, vagy már végrehajtotta a szén-dioxid-árképzési rendszereket, Ausztráliának és Indiának nincsenek ilyen tervei. Míg Kanada, Franciaország és az Egyesült Királyság teljesen korlátozta a szénipar támogatását, Kína, India, Indonézia, Oroszország és Dél-Afrika nem rendelkezik ilyen korlátozásokkal.

 

Gazdasági helyreállítás a klímacélok figyelembevételével

A világ vezető országai dollármilliárdokat költenek arra, hogy a COVID-19 járvány után minél hamarabb helyreállítsák a gazdaságukat. Eközben azonban túl sok pénz áramlik a fosszilis szektorba, a G20-országok közül 19 úgy döntött, hogy pénzügyi támogatást nyújt a hazai olajiparnak, szén- vagy gázszektornak, 14 ország pedig megtámogatta a nemzeti légitársaságait, anélkül, hogy környezetvédelmi feltételeket szabtak volna. Ez a szempont egyedül Franciaországban merült fel. És a támogatások kidolgozásakor kizárólag a németek és a franciák támasztottak környezetvédelmi feltételeket az autógyárakkal szemben.

 

A jelentés készítői szerint azonban a világ legnagyobb gazdaságainak sürgősen át kell gondolniuk a támogatási politikájukat, a gazdaság ösztönzését összhangba kell hozniuk a hosszútávú éghajlati és fenntarthatósági célokkal. Ahogy arról korábban már írtam, a zöld projektek kifizetődőek, új munkahelyeket teremtenek, és segítenek az országok klímacéljainak elérésében is. El kell tehát döntenünk, melyik utat választjuk a helyreállításban.

4 komment

Milyen lenne a Föld víz nélkül?

2020. november 20. 08:35 - CHIKANSPLANET

El tudjuk képzelni az életet tiszta víz nélkül? El tudjuk képzelni milyen lenne, ha nem mehetnénk ki a konyhába bármikor egy pohár csapvízért, amikor megszomjazunk? Világszerte 785 millió olyan ember van, akik nem jutnak tiszta ivóvízhez, vagy csak rengeteg pénz és fáradság árán. Pedig nekik is ugyanannyi joguk lenne a természetes emberi szükségletekhez méltó élethez, mint nekünk.

A testtömegünknek több, mint a fele vízből áll: ez a létezésünk egyik legelemibb alkotóeleme. De a víz sokkal több ennél, hiszen az életünk szinte minden területével összeköttetésben van. Ezért a nem megfelelő vízellátás nem csak az egyén egészségére van romboló hatással, hanem az egész társadalom jólétére is. A Föld népességével egyszerre növekszik a világ vízigénye is, ami a jövőben egyre nagyobb kihívásokat okozhat. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért is a klímaváltozást teszik felelőssé: a csökkenő talajvízszint, a súlyosbodó aszályok és a kiszáradó folyók miatt a következő évtizedekben olyan országok is megtapasztalhatják a vízhiányt, amelyek eddig nem.

A water.org adatai szerint jelenleg napi szinten körülbelül 785 millió ember nem jut tiszta vízhez, ami kilenc emberből egyet jelent. Ráadásul a probléma sokkal jobban érinti a mélyszegénységben élő nőket, akiket a vízhiány csak még kiszolgáltatottabbá tesz. Legtöbbször nekik kell ugyanis elhagyniuk otthonaikat, és hosszú utakat kell megtenniük azért, hogy gondoskodjanak családjuk vízellátásáról. Becslések szerint világszerte a nők napi 200 millió órát töltenek azzal, hogy tiszta vízért vándoroljanak vagy sorban álljanak érte. Nincs más választásuk, hiszen sokszor az életben maradás a tét. Mégis, az időigényes és fáradságos munka rengeteg lehetőségtől elszakítja őket: például attól, hogy tanuljanak, dolgozzanak vagy időt töltsenek a családjukkal. A nehézkes vízellátás pedig különösen veszélyes a várandós nőkre nézve, hiszen a szennyezés károsítja a kismama és a magzat egészségét, a hosszú gyaloglás és a cipekedés pedig fizikailag megterhelő. 

Persze az egészségügyi kockázatok nemcsak a nőket értinik. Évente körülbelül egymillió ember hal meg olyan betegségben, ami a vízszennyezéssel és az alacsony higiéniás körülményekkel kapcsolatos. A vízkrízis minden második percben egy gyermekéletet követel, ami megelőzhető lenne a higiéniás körülmények javításával és a tiszta vízellátás biztosításával. Bár egyelőre jellemzően a harmadik világbeli országok küzdenek ezzel a problémával, mégsem nézhetjük tétlenül, hogy a bolygó másik oldalán gyakorlatilag kiszáradnak emberek, akiknek ugyanannyi joguk lenne az alapvető életfeltételekhez, mint nekünk.

Már csak azért sem, mert a WHO Környezetvédelmi Programjának előrejelzése szerint 2030-ra az emberiség mintegy fele súlyos vízhiánnyal nézhet szembe. A szervezet szerint égetően nagy szükség van arra, hogy a kormányok beszálljanak a harcba, és a globálisan évente elköltött 40-45 milliárd dollárról 200 milliárd dollárra emeljék a kapcsolódó kiadásokat. Ezért 2015-ben a szervezet 193 tagországa megállapodott abban, hogy a következő évtizedben mindent elkövetnek azért, hogy a Föld lakói biztonságos és megfizethető ivóvízhez jussanak. Ez egy ígéretes elképzelés, azonban messze vagyunk még a céltól.

Lesz-e vízválság a Kárpát-medencében?

Előrejelzések szerint a vízválság minden régióban eltérő környezeti, gazdasági és társadalmi változásokat eredményezhet. A legsúlyosabban érintett területek gazdasági hanyatlása mellett az is problémát jelent, hogy az egyre kevésbé élhető területekről hatalmas népvándorlás indulhat meg. Az ENSZ jelentése szerint a2030-ra a vízhiány miatt 700 millió ember kényszerülhet otthona elhagyására. Magyarország szerencsére bővelkedik a vízkészletekben, azonban a globális felmelegedés hatására néhány évtizeden belül mediterrán irányba tolódhat el a klímája.

Ez azt jeleneti, hogy nő az átlaghőmérséklet, csökken a csapadék mennyisége, és gyakoribbá válnak a szélsőséges áradások és aszályok. A mezőgazdaságban egyre több vízre lesz szükség a kieső csapadékmennyiség pótlására, ezért okosan kell gazdálkodunk meglévő édesvízkészletünkkel. Új víztakarékossági módszereket kell kidolgoznunk, és növelnünk kell a meglévő vízhasználat hatékonyságát. Ennek egyik módszere lehetne, hogy az ártéri gazdálkodás modelljéből kiindulva több teret adunk a vizes élőhelyek vízmegtartó képességének. A folyóink mentén elhelyezkedő, szántóművelésre kevéssé alkalmas mélyárterek alkalmasak lennének a vízvisszatartásra: a Tisza mentén számítások szerint legalább 1500 négyzetkilométernyi ilyen terület van.

Ezen kívül befektetésekkel kell támogatnunk az olyan technológiai fejlesztéseket, amelyek javítják az édesvízhez való hozzáférés lehetőségét vagy a szennyvízkezelés technikáját. Emellett pedig mindent meg kell tennünk a vizes élőhelyek megőrzéséért és helyreállításáért, hogy megőrizzük környezetünk gazdag ökoszisztémáját.

271 komment
Címkék: víz földbolygó

A fenntarthatóság nemcsak menő, de kifizetődő is lehet

2020. november 13. 08:18 - CHIKANSPLANET

Ma már egy vállalat, legyen szó óriáscégről vagy kisebb kkv-ról, nem teheti meg, hogy nem foglalkozik a „zöldítéssel”, a fenntarthatóság egyik alapvető kérdésével. A klímaváltozás következményeit és hatásait a saját bőrünkön is érezzük, látjuk nap mint a nap a hírekben, ezért egyre többen keresik a fenntartható termékeket, szolgáltatásokat. De mit tehet egy vállalat azon kívül, hogy törekszik a karbonsemlegességre? Vajon kifizetődővé lehet tenni a „zöldítést”? Különösen fontos ez a kérdés most, amikor egy világjárvány épp átalakítja a világgazdaságot, egész iparágakat lehetetlenít el. Tényleg most kell elővenni a zöld-kártyát is?

Nos, a világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, az Ernst & Young (EY) szerint igen. A közelmúltban publikálták  A Green Covid-19 Recovery and Resilience Plan for Europe c. tanulmányukat, amelyben ezer, már előkészített zöld projektet elemeztek. A vizsgált projektek között volt portugál zöldhidrogén-gyár, szélerőművek, a Koppenhága-Malmö metróvonal, de olyan kisebb beruházások is, mint egy horvát színház energiai megújítása vagy egy svéd szelektív hulladékfeldolgozó korszerűsítése, valamint bekerültek magyar projektek is. Az EY becslése szerint az elemzésben szereplő programok mintegy 10 százalékát teszik ki a környezeti előnyökkel járó, Európában fejlesztés alatt álló beruházásoknak. Ez alapján úgy prognosztizálnak, hogy az EU-ban tervezett fenntartható projektek összege meghaladhatja akár az ezermilliárd eurót is. Amennyiben pedig az összes ilyen terv teljesül, akkor 12 millió (!) teljes munkaidős állást hozhatnának létre. Ez pedig több, mint amennyi a jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzet gazdasági következményei miatt megszűnt.

 

A megvalósuló projektek egyben az Unió klímacéljainak megvalósulását is segítenék. A becslések szerint a vizsgált projektek együttesen a széndioxid-kibocsátás 2,3 gigatonnányi csökkentésével járulhatnának hozzá az uniós klímacélokhoz. 

 

Nem meglepő módon a fejlesztésekben leginkább érintett szektorok az energetika, a közlekedés-szállítás, a gyáripar és az építőipar. Ezek közül a legjobban előkészített, leggyorsabban megvalósítható projekteket az energia (-termelés, -elosztás és -tárolás) és a közlekedés-szállítás területén találjuk. Ide tartoznak a kutatásban elemzett magyarországi programok is: a fővárosi lakásállomány energetikai korszerűsítése, illetve az elektromosautó-töltőhálózat fejlesztése.

 

Nem a finanszírozás a legnehezebb kérdés

Az eredmények eléréséhez hozzávetőleg 200 milliárd eurónyi állami és magánforrásra van szükség az EU 27 országában, bár a kezdeményezések 20 százaléka 5 millió eurónál kevesebb befektetést igényel. A programok kivitelezése során a legfőbb akadályt minden második esetben (49%) azonban nem a finanszírozás, hanem valamilyen adminisztratív, szabályozási vagy kereskedelmi körülmény jelenti.

 

Vannak már jó példák is

Hasonló kérdésekkel foglalkozott egyébként egy másik tanácsadócég, a Deloitte képviselője az idei Brain Baron. Eric Dugelay, fenntarthatósági szolgáltatásokért felelős globális vezető szerint, ha egy vállalkozás helyes választ ad a klímaváltozás jelentette kihívásra, akkor találni fog olyan új termékeket és szolgáltatásokat, amelyek új munkahelyeket teremthetnek azok helyett, amelyeket esetleg a fenntartható működés miatt fel kell áldozni. Erre példaként említette a Carbon Disclosure Project nevű, a klímaváltozás hatásait és kockázatait vizsgáló szervezetet, amelyhez világszerte 7 ezer vállalkozás csatlakozott. Ezek a vállalatok euróban kifejezve is meghatározták, hogy az érintett vállalkozások számára a klímaváltozás elleni küzdelem mennyivel több lehetőséget, mint kockázatot tartogat.

4 komment

Az önkéntes egyszerűség útján

2020. november 06. 08:10 - CHIKANSPLANET

A kevesebb néha több - legalábbis ezt vallja az az egyre szélesebb társadalmi réteg, akik elutasítják a fogyasztói társadalom vásárlásra ösztönző tendenciáit, és a tudatos egyszerűsítés jegyében egyszerűbb életmódra törekednek. Ez a modern minimalizmus, vagy ahogy angol nyelvterületen hívják, a simple living, voluntary simplicity vagy downshifting.

A fogyasztói társadalom legnagyobb csapdája, hogy akármennyit birtoklunk, sosem leszünk teljesen elégedettek. Az üzletek roskadozó polcai, a márkák ellenállhatatlan kínálata, a csillogó kirakatok és hirdetések mind azt az érzetet keltik bennünk, hogy csak akkor élhetünk teljes életet, ha minél több anyagi javat szerzünk meg. A vágyott boldogság és a teljesebb élet ideáját sokan egy-egy új telefonhoz, autóhoz vagy más fogyasztási cikkhez kapcsolják, pedig a konzumizmus nem csak a pénztárcánkat terheli meg, hanem a bolygónkat is.

Az igazság ugyanis az, hogy a Föld tartalékai egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy minden vágyunkat kielégítsük. Éppen azért, mert a vásárlásnak és a felhalmozásnak sosincs vége: a használtat könnyebb eldobni, mint megjavítani, és amúgy is minden évben kijön egy szebb, újabb, vonzóbb verzió abból a ruhakollekcióból, telefonból vagy mosógépből, amit tavaly megvettünk. A vásárlással járó élvezet átmenetileg elégedetté tesz, de tegyük fel magunknak a kérdést, hogy valójában meddig örülünk egy-egy új szerzeménynek? Egy hónapig? Egy hétig? Vagy csak néhány óráig? Sosem lesz olyan, hogy egyszerre minden vágyunkat kielégítjük, vagy ha mégis, akkor egy-két napon belül újabb dolgokra áhítozunk.

Mi tehát a megoldás? A minimalisták szerint teljes gondolkodásváltásra van szükség, és el kell felejtenünk, hogy a birtoklás boldoggá tesz minket. Az önkéntes egyszerűségnek különböző formái vannak: vannak, akik az anyagiasságot utasítják el, és vannak, akik a felgyorsult világ technika- és információáradatát. De a letisztultabb életforma azt is jelentheti, hogy minél inkább önellátásra törekszünk, és megpróbáljuk megszüntetni a környezetünktől való függést, legyen szó az általunk elfogyasztott élelmiszerek megtermeléséről vagy a lakókörnyezetünk fenntartásáról, javításáról. A minimalisták fontosnak tartják az ökológiai lábnyomuk csökkentését és a természettel való bensőséges kapcsolat kialakítását. Emellett hisznek a kisebb méretű, ember-léptékű életterek és közösségek megteremtésében, ahol lehetőség van a szemtől-szembeni kapcsolatok kialakítására.

Egyensúlyban a világgal, az aszkézis és a hedonizmus között

A minimalizmus nem azt jelenti, hogy lemondunk az élvezetekről és sanyargatjuk magunkat: épp ellenkezőleg. Az ókori filozófiában is megjelenő alapgondolat szerint akkor érhetjük el a legnagyobb örömöt és nyugalmat, ha tudatosan úrrá leszünk csapongó vágyainkon. Ezzel bizonyára a klímakutatók és a környezetvédő aktivisták is egyetértenek, hiszen minél tudatosabban fogyasztunk, gyűjtjük a hulladékot, csökkentjük a szén-dioxid kibocsátásunkat és odafigyelünk közösségeinkre, annál többet teszünk Földünk, egészségünk és a következő generációk jövőjéért. A minimalisták nem a “vissza a természethez” jelmondatot követik, hanem arra törekednek, hogy meglévő társadalmi pozíciójukba és életterükbe több józanságot és érzékenységet vigyenek.  

Mit tehetünk mi, ha szimpatizálunk ezzel az életformával? Például eladhatjuk autónkat, és járhatunk helyette tömegközlekedéssel vagy biciklivel. Vásárolhatunk kistermelőktől, vagy elkezdhetünk saját kertünkben gazdálkodni, zöldséget, gyümölcsöt termeszteni. A körforgásos gazdaság elveit követve a vásárlás során figyelembe vehetjük a termékek életciklusát, és törekedhetünk arra, hogy minél inkább újrahasznosított vagy tartós, jó minőségű árucikkeket vegyünk. Kiselejtezhetjük az otthonunkban felhalmozott tárgyakat, a szükségtelen, de még jó állapotban lévő ruhákat, könyveket, bútorokat, gépeket pedig kidobás helyett eladhatjuk, elcserélhetjük vagy elajándékozhatjuk a rászorulóknak. Csökkenthetjük a közösségi médiában eltöltött időt, és tudatosan eldönthetjük, hogy egy nap mondjuk csak kétszer-háromszor nézünk rá az üzeneteinkre. Minél jobban egyszerűsítjük az életünket, annál több időnk és energiánk szabadul fel, amit például személyes készségeink továbbfejlesztésére, szeretteinkre vagy közösségeinkre fordíthatunk. Nem mellesleg pedig még a bolygó is jól jár.

1 komment
Címkék: minimalizmus
süti beállítások módosítása