A hőmérsékleti rekordoknak alapvetően nem is a fejlett országok egészséges városlakói isszák meg a levét, hanem a legsebezhetőbb és legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokba tartozók a Föld elmaradottabb részein. De nemcsak a hőség, hanem a korábban nem tapasztalt viharok és kiterjedt esőzések is a hátrányosabb helyzetű régiókat sújtják a legnagyobb mértékben.

A szeptember közepi árvizek és a novembert idéző hűvös napok sem lesznek képesek feledtetni, hogy az idei nyár szeptemberbe átnyúló kánikulával búcsúzott Magyarországtól. De milyen nyár! Négy hivatalos hőségriadót, ezek alatt pedig összesen 40 (!) forróságban eltöltött napot (és részben éjszakát) kellett átvészelnünk, így már nem is okozott akkora meglepetést, hogy  1901 óta a második legmelegebb augusztust hagytuk magunk mögött. Szeptember eleje sem volt kegyesebb hozzánk, ha hőségről volt szó: sorozatban dőltek a hajnali hőmérsékleti rekordok mind országos, mind fővárosi szinten.

A számok azt mutatják, nem csupán nálunk, hanem Európában és globálisan is most mérték a legmagasabb átlaghőmérsékletet a nyári hónapokban a feljegyzések kezdete óta: világszerte átlagosan 0,69 Celsius-fokkal jártunk az 1991 és 2020 közötti normálérték fölött, míg kontinensünkön 1,54 Celsius-fok volt az eltérés. Korábban arra sem volt példa, ami az év első felében történt: 15, a világ különböző pontjain elhelyezkedő országában dőlt meg a helyi melegrekord, 50 Celsius-fok feletti nappali és 30 Celsius-fok feletti éjszakai csúcshőmérsékletekkel. 

Az utóbbi azért is különösen fájó, mert az embereknek, ahogy persze az állat- és növényvilágnak sincs lehetősége arra, hogy kis enyhüléshez jutva túltegye magát a nappali hőség okozta negatív hatásokon. Pedig bőven kijutott ebből a nyár során – például azoknak a mexikói mezőgazdasági munkásoknak is, akik 2024. június 20-án Tepachéban dolgoztak a szabadban: az átlagos nyári csütörtöknek induló napon ugyanis 52 Celsius-fokra kúszott föl a hőmérő higanyszála a kisvárosban.

A meredeken megugró energiafogyasztás a bizonyítéka annak, hogy ezeket a klimatikus viszonyokat már csak a légkondicionálók biztonságában tudjuk elviselni. De hiába zakatoltak a fejlett országokban egész nyáron a klímaberendezések, az európai OECD-országokban és az Egyesült Államokban még így is a munkavállalók 13 százaléka szenvedett a durva hőségből eredő kellemetlenségektől. A hőmérsékleti rekordoknak azonban alapvetően nem is a fejlett országok egészséges városlakói isszák meg a levét, hanem a legsebezhetőbb és legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokba tartozók a Föld elmaradottabb részein. 

De nemcsak a hőség, hanem a korábban nem tapasztalt viharok és kiterjedt esőzések is a hátrányosabb helyzetű régiókat sújtják a legnagyobb mértékben. Noha ezekből Európában is egyre többet látunk, a viharok, árvizek és földcsuszamlások több mint 90 százaléka alacsony és közepes jövedelmű országokban következik be. Amennyiben az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak ezek a jelenségek, a másodlagos veszélyek is ezeket az országokat sújtják majd. Ezekben jellemzően eleve gyengébb lábakon áll az egészségügyi infrastruktúra, gyakrabban hiányoznak azok a háttéreszközök, amelyek például egy áramszünet esetén segítenek megőrizni egy kórház működőképességét. Ezért nem csupán önmagában egy-egy katasztrófa járhat több emberi szenvedéssel, hanem annak utóhatásait is nehezebben tudják megoldani a hátrányosabb helyzetű régiókban.

A klímaváltozás egy másik súlyos következménye szintén a legszegényebb országokban okozza a legtöbb problémát. Nevezetesen az, hogy új járványok előtt tárta szélesre a kaput, legyen szó akár a korábbi élőhelyükön túli régiókban is elterjedő szúnyogok, akár a megváltozott életfeltételek mellett „kivirágzó” paraziták okozta megbetegedések gyors terjedéséről. De az elmaradottabb térségekben jelent nagyobb veszélyt az évente mintegy 6,7 millió ember haláláért felelős légszennyezés is, ahogy az alultápláltság is itt szedi a legtöbb áldozat. Ez sem független az átalakuló időjárási viszonyoktól: egy 103 országra kiterjedő vizsgálat szerint az egyre gyakoribbá és intenzívebbé váló aszályok miatt 2020-ra 98 millióval nőtt a közepesen súlyos vagy súlyos élelmiszerhiánnyal küszködők száma az 1981 és 2010 közötti időszak átlagához képest. És az éghajlatváltozás mentális egészségre gyakorolt hatásairól még nem is beszéltünk, miközben ezek már a fejlett fogyasztói társadalmakban is szabad szemmel láthatók, különösen a fiatal generációk körében terjedő és egyre nagyobb veszélyt jelentő klímaszorongás esetében.

A klímaváltozás tehát bizony válogat, leginkább a legelesettebeket sújtja. Még akkor is így van ez, ha a fejlődő világnál lényegesen jobb életkilátásokat nyújtó Európában is 157 ezer idő előtti halálesetet okozott 2000 és 2023 között, amelynek 97 százalékáért a hőhullámok voltak a felelősek. Klímaszolidaritás nélkül nincs esély fenntarthatóvá tenni a jövőnket. És ehhez még csak át se kell lépnünk az országunk vagy a kontinensünk határait: aligha meglepő, hogy a hőség főként azokra a foglalkozásokra nézve veszélyes, amelyeket jellemzően alacsonyan képzett vagy képesítés nélküli emberek töltenek be. Akik feltehetően ugyanúgy klíma nélküli otthonaikban térnek esténként nyugovóra, mint az emberiség nagyjából kétharmada.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2024.09.25-én.