Nem telik el hét, hogy ne olvashatnánk vagy hallhatnánk eltérő véleményeket arról, mekkora esélye van az emberiségnek arra, hogy elérje a 2050-re kitűzött nullaemissziós célkitűzést. A Swiss Re svájci viszontbiztosító elemzői esélylatolgatás helyett számolni kezdtek. Egészen pontosan arra voltak kíváncsiak, mennyire kell a zsebébe nyúlnia az állami és az üzleti szektornak ahhoz, hogy érdemi lépéseket tehessen az ambiciózus célkitűzés megvalósítása felé.
Iparáganként összesítették a szén-dioxid-mentesítéshez kapcsolódó, prognosztizálható beruházási igényeket, majd összevetették őket a már ténylegesen végrehajtott fejlesztésekkel. Ezáltal nem csupán a nullaemisszió eléréséig szükséges előrelépéseket sikerült forintosítani, pontosabban dollárosítani, hanem beazonosították a legnagyobb bizonytalansági faktorokat az egyes részterületeken.
A végeredmény: tavaly októbertől számítva mintegy 271 billió dolláros invesztíciót igényelnek a szén-dioxid-mentesítési intézkedések, ha 2050-re szeretnénk eljutni a nullaemisszióig. Ez ráadásul nem tartalmazza a fosszilisenergiaágazat következő évekre programozott beruházásait. Az elemzők természetesen tisztában vannak a kalkuláció korlátaival. Például azzal, hogy mivel a vizsgálódásuk az energia-, az ingatlanszektorra, valamint a közlekedésre és az iparra terjedt ki, ezért megállapításaik az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának legfeljebb 70 százalékáig érvényesek. Ugyanakkor a konklúziókat tekintve derűlátók, hiszen megszüntethetőnek tartják ezeket a komoly beruházási hiányosságokat 2050-ig.
Érvelésük szerint a jelenlegi beruházási ütem fenntartása önmagában képes kitölteni a rés egyharmadát, önmagában ugyanakkor édeskevés: amennyiben a szén-dioxid-mentesítési beruházások továbbra is a 2022-et megelőző öt év 5 százalék körüli éves átlagával nőnének, a nullaemissziót 2069-ben érnénk el, ami durván két évtizedes csúszással járna. Ezért szerintük a cél az, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kiadások a 2021-es 1,3 billió dollárról a 2022 és 2050 közötti időszak éves átlagában 9,4 billióra emelkedjenek.
További 10 százalékos javulást lehetne elérni azzal, ha a csőben lévő projektek érdemi részénél a beruházók áthelyeznék a fókuszt az alacsony kibocsátású eszközökre a nagy kibocsátásúak rovására. A fennmaradó többletberuházási igény, azaz átlagosan közel évi 5 billió dollár pedig például a zöld kötvények piacának bővítésével elégíthető ki. Ezen a téren nagy lehetőségek mutatkoznak a magánszektor finanszírozásának bővítéséhez: a zöld kötvények elenyésző, kevesebb mint 2 százalékos részesedéssel bírnak a globális kötvénypiacon, és még 2021-ben is a teljes piaci kibocsátás csupán 7 százalékát tették ki.
Ha nem tudjuk lassítani a globális felmelegedést, akkor a Swiss Re számításai szerint az évszázad közepére a GDP akár 7-10 százalékát is elveszíthetjük. Ehhez hasonló felismerést tárt elénk a Világgazdasági Fórum és a McKinsey közös, az idei davosi fórumon ismertetett fehér könyve. Eszerint a fenntartható jövő eléréséhez elengedhetetlen rugalmas ellenállóképesség (reziliencia) fejlesztése vagy elmulasztása –8 és +15 százalék közötti hatást gyakorolhat a GDP-re. A hosszú távú szemlélet fenntartása, illetve a fenntartható növekedési célokra szánt erőforrások megóvása mára elemi gazdasági racionalitássá érett, hiszen a szén-dioxid-mentesítési kiadások az alapcélon túlmutató gazdasági előnyökkel járnak: megalapozzák a jövőbeli termelékenységnövekedést, javítják a foglalkoztatást és pénzügyi stabilitáshoz vezetnek. Még szemléletesebben kifejezve: minden egyes ma befektetett dollár vagy forint alacsonyabb emissziót és kisebb GDP-veszteséget jelent a jövőben.
ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.04.19-én.
