Legyen egységes a termékek és szervezetek környezeti teljesítményének mérése a tagállamokban – dióhéjban ez a lényege az Európai Bizottság nemrég előterjesztett javaslatának. Az elképzelések szerint az új, egységes módszer bevezetésének első szakasza három, kísérleti évből állna, ezt követően döntenének annak esetleges széles körű bevezetéséről. Kérdés persze, hogy nem szembesülünk-e újfent azzal az EU-ban jól ismert szituációval, amikor egy jól hangzó kezdeményezésről kiderül: átgondolatlansága miatt csak extra terheket ró a tagállamokra és a magánszektorra, veszélyeztetve esetleg az amúgy sem túl jó versenyképességi helyzetet.

Az európai fogyasztók csaknem fele nem igazodik ki a rengeteg környezetvédelmi információ között, amellyel nap, mint nap találkozik a különböző termékeken – állítja a legfrissebb, zöld termékekről készült Eurobarometer felmérés. Ez a megállapítás a jelenlegi szabályozások tükrében azonban egyáltalán nem meglepő.

Napjainkban ugyanis a vállalatoknak számos akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy felhívhassák a fogyasztók figyelmét az adott termék pozitív környezeti hatásaira. Első körben például azt kell eldönteniük, melyik módszer mellett teszik le a voksukat: követik a kormányzati előírásokat, vagy inkább a magánszektorbeli kezdeményezések irányába hajlanak. A cél a legtöbb esetben ugyanaz, a bábeli zűrzavarban azonban a fogyasztók egyre bizalmatlanabbá válnak. Ember legyen a talpán, aki a sokféle címke alapján össze tudná hasonlítani a különböző termékek környezetre gyakorolt hatását.

Épp erre kínálna megoldást az Európai Bizottság április 9-én közzétett javaslata, amelynek elméletileg növelnie kellene – az összehasonlítható és megbízható környezeti információk eredményeként – a fogyasztókban, az üzleti partnerekben, a befektetőkben és más vállalati érdekeltek körében a bizalmat. Vagyis egységesítenék a zöld termékek piacát.

A javaslat a termékek és a cégek környezeti lábnyomán alapuló módszert (Product Environmental Footprint, PEF) ajánl a környezeti teljesítmény egész életciklust felölelő mérésére, s arra ösztönzi a tagállamokat, vállalatokat, magánszervezeteket, valamint a pénzügyi közösségeket, hogy önkéntesen csatlakozzanak a módszer alkalmazásához. Az alapelvek tekintetében nincs túl sok újdonság: az átláthatóság, a megbízhatóság, az összehasonlíthatóság és az egyértelműség hangzatos ígéretei egyaránt szerepelnek a palettán.

Amennyiben elfogadják a bizottság ötletét, egy három éves, kísérleti időszak kezdődhetne, amelynek során minél több önkéntes vállalatot próbálnának meg bevonni a szabályok kifejlesztésébe. A második szakaszban értékelik majd ennek a három évnek az eredményeit, s a kiértékelés alapján döntenek majd a továbbiakról.

Kérdés, hogy ennek az alapvetően hasznos és előre mutató kezdeményezésnek vajon mely részleteiben bújhat el az ördög? Mekkora pluszköltséget és milyen bürokratikus terheket ró majd a vállalatokra az új, egységes módszer bevezetése?

Korábban már egy magyarországi fenntarthatósági kezdeményezés kapcsán is felmerült: a nem kellőképpen átgondolt fenntarthatósági intézkedések vajon nem okoznak-e nagyobb kárt azoknál a nemkívánatos folyamatoknál, amelyeken épp változtatni akarnak.

Ezekre a kérdésekre – a szóban forgó kezdeményezés esetében – három év múlva talán már válaszokat is fogunk kapni. Addig pedig nem marad más, mint reménykedni, hogy minél több vállalat akar majd önkéntesen „kísérleti nyúllá” válni.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!