Ami elromolhat, azt meg is lehet javítani!

2016. október 24. 09:36 - CHIKANSPLANET

repair_kep.jpgEgy korábbi blogbejegyzésemben azzal foglalkoztam, hogy egyre több olyan közösségi mozgalom indul, ahol meghibásodott eszközök, használati tárgyak javításával, újrafeldolgozásával foglalkoznak a résztvevők. A Repair Café non-profit rendezvények alapötlete egy holland újságírónőtől ered, mára azonban világszerte ismertté vált a mozgalom. Az efféle műhelyek rávilágítanak arra, hogy az emberekben megvan a hajlandóság arra, hogy az elromlott eszközeiket megjavítsák, megjavíttassák; ahelyett, hogy rögtön újat vásárolnának. Ezzel nem csak pénzt takarítanak meg, de rengeteg hulladék keletkezésétől is megóvják bolygónkat. A svédek ezt annyira komolyan veszik, hogy a szerelőket segítő adókedvezménnyel igyekeznek támogatni a javítások költségének csökkentését, ezzel pedig a fenntartható fejlődést. Hazánkban pedig a közelünkben lévő javítóműhelyeket összegyűjtő mobilalkalmazásokkal próbálják arra sarkallni az embereket, hogy ne dobjanak ki azonnal mindent, ami meghibásodott.

A fenntarthatóság és a hulladékok viszonyának tekintetében ez utóbbiak megfelelő elhelyezése juthat eszünkbe először, azonban ha egy lépéssel megelőzzük ezt a megközelítést, akkor oda jutunk, hogy már azt is érdemes mérlegelni, hogy kidobjunk-e egyáltalán egy számunkra már haszontalannak tűnő dolgot.

Nyilván nem a naponta keletkező háztartási hulladékokról van szó ebben az esetben (habár abból is sok mindent lehetne komposztálni), hanem az olyan meghibásodott készülékekről-eszközökről, mint például egy kicsit sérült bringa, egy elromlott mosógép, egy képhibás monitor, vagy bármilyen olyan tárgy, amit mi magunk nem tudunk megjavítani, ám egy szerelő szakember, vagy hobbiszinten barkácsoló személy igen.

Svédországban egy új törvényjavaslat látott napvilágot a közelmúltban, amely a javítási díjak áfájának csökkenését hozhatja. Az eddigi 25 százalék helyett kevesebb, mint a felére csökkentenék a javítási költségek áfáját, 12 százalékra. A renoválásra szoruló tárgy pedig szinte bármilyen használati tárgy lehet, legyen az háztartási gép, ruha, vagy valamely közlekedési eszköz. Ráadásul, aki saját maga javítja meg használhatatlan eszközét, az a felmerülő költségek felét leírhatja az adójából. A fogyasztói ügyekért felelős miniszter, Per Bolund úgy véli, hogy az áfa- és adócsökkentés következményeképpen az ott élők racionálisabban fognak dönteni a meghibásodott eszközeik sorsáról.

Hazánkban is egyre divatosabb a meghibásodott tárgyak megjavítása, megjavíttatása, kiváltképp a fiatalok körében. A használt dolgok vásárlására szintén már-már közösségi szinten zajlik. Nagyszerű kezdeményezés a Humusz Szövetségtől, hogy a meghibásjavitomuhelyek.jpgodott értékeink gördülékeny javítása érdekében egy olyan mobilalkalmazást fejlesztettek ki, amely térképen jeleníti meg a hozzánk legközelebb eső műhelyet. Az applikáció a weboldalukon nagy sikerrel működő adatbázist veszi alapul. Remek megoldás például az alkalmazáson belül, hogy körülbelül harminc féle eszköz közül választhatunk, így biztosak lehetünk abban, hogy abban a műhelyben, ahova a program irányít minket, tényleg képesek megjavítani a használhatatlanná vált eszközünket.

Ha választani kellene, a bejegyzés kulcsszava inkább a javíttatás, mint a javítás lenne. Ugyan sokan szeretünk barkácsolni, és magunk megjavítani az egyszerűbb hibákat, sajnos sok esetben ütközünk olyan akadályokba, amelyek akkor és ott, hirtelen lehetetlenné teszik, hogy orvosoljuk a problémát. A csavarok örök fennakadást okoznak egy kezdő barkácsolónak. Sok esetben olyan speciális kötőelemekkel találkozunk, amelyhez egyedi – vagy egy átlagos háztartásban nem szokványos – csavarhúzó szükséges. Sajnos olyan is előfordul, hogy maga a konstrukció nem túl hosszú életű. Az okostelefonokkal kapcsolatban kaptak szárnyra olyan pletykák, hogy egyes mobilok átlagélettartama körülbelül két év; ugyanis ezután mind szoftver-, mind hardver-ügyileg elavultnak számítanak majd, így felesleges évtizedekig működőképes, drága alkatrészeket szerelni beléjük. Ezek kapcsán kerül képbe a javíttatás lehetősége, ugyanis az egy-egy eszközre szakosodott szakemberek kellő tapasztalattal rendelkezhetnek ahhoz, hogy a számunkra megfelelő megoldás kerekedjen ki. Ha időnk engedi, érdemes felkeresni több műhelyet is – akár az applikáció segítségével –, így még válogatni is tudunk a lehetséges megoldások között, amelyek közt nem csak minőségbeli, de árbeli különbség is lehet.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr9611833795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucifer Morningstar 2016.10.25. 15:35:16

Ahogy azt Móricka elképzeli. Persze, nincs ezzel semmi gond, lehet javítani amit lehet.
Csaxólok, a valóság úgy néz ki, hogy az utóbbi 10-15 év főleg autós "fejlesztései" alapból úgy teremtődnek meg, hogy a cirka 300 ezres alkatrészben még véletlenül se tudd kicserélni a 300 forintos valamit ami eldurrant benne. De igaz ez az elektronikára is, a háztartási gépekre. Műanyag fogaskereket bahhatod, ha egy csapágy bedurran, nem tudod roncsolás nélkül kivenni. És a töbi...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 17:29:34

@Lucifer Morningstar:

Pontosan. A kocsi ablakemelőjében elkopott egy pár száz forintos fémdarab - mellesleg nagy erőhatásnak kitett alkatrészről van szó, amely lágyvasból készült, lásd tervezett avulás.

Megvásárolni még a márkaszervizben sem lehet, javíttatni sem, viszont 100+ ezerért megvehetném a komplett új ablakemelőt - persze ugyanolyan gyorsan kopó lágyvas alkatrésszel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 17:32:55

"Ezek kapcsán kerül képbe a javíttatás lehetősége, ugyanis az egy-egy eszközre szakosodott szakemberek kellő tapasztalattal rendelkezhetnek ahhoz, hogy a számunkra megfelelő megoldás kerekedjen ki."

Egy fászt. Leesett a tablet, sérült az érintőfólia - maga az LCD ép maradt. A szerviz vállalja az érintőfólia beszerelését sokezer forintért, de meg kell venni hozz 10 ezer + ÁFA áron az érintőfóliát. Az érintőfólia ára és a munkadíj együtt több, mint a tablet ára. Nyilván inkább újat vettem.

FikkFakk 2016.10.25. 18:42:54

Nem hiszem, hogy ezzel forgatnak fel a vilagot.

Lazarbibi 2016.10.25. 19:20:31

Az elképzelés jó lenne, de a gyártók ebben nem valószínű hogy partnerek. Nem beszélve a mai eszközök integráltsági fokáról, amiket az ügyes kezű amatőr csak kivételes esetben fog "megbarkácsolni".

Lazarbibi 2016.10.25. 19:27:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom mennyiért dolgoznak felétek, de az egy olcsóbb kategóriás tab lehetett, amit valóban nem éri meg javíttatni. Személyes tapasztalatom az, hogy ha a javítás összege nem haladja meg a vételár felét, akkor kérni szokták a javítást. Magasabb árkategóriáknál ebbe bele szokott férni még az érintő+LCD csere is.

midnight coder 2016.10.25. 19:34:11

Van egy rakás dolog amit érdemes javíttatni, egy rakás dolgot meg nem. A sérült biciklit nyilván meg lehet, egy alaplaphibás mobiltelefont már nem biztos, pláne az olcsóbb kategóriából. Általában véve a készülékek jóval megbízhatóbbak mostanság mint régen, cserébe viszont általában nem annyira javíthatók.

úgyiselfelejtem 2016.10.25. 19:34:21

Sötét kor elé néz a magyar vidék, ha a nyugatiak elkezdik javíttatni a dolgaikat. A sok lomis, meg a tőlük felvásárló szerelő/barkács réteg eltűnne, a bolhapiacok kiürülnének. A magyarok nagy része meg moshatna fakádban, mert egy új mosógépre nem lenne pénze...

Lucifer Morningstar 2016.10.25. 19:43:28

@midnight coder:

" Általában véve a készülékek jóval megbízhatóbbak mostanság mint régen"

Mindig meg tudsz nevettetni azzal a sok tömény baromsággal amiket firkálsz.
Régen egy mosógép bírt 20 évet. Minimum.
Egy mostani két év után már dől darabokra.
Olvasgass szakmai fórumokat, ott a valóságot láthatod a lázálmaid helyett.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.25. 19:56:22

@Lazarbibi:

Persze, a legolcsóbb kategória volt, egy 7 collos Wink Contact, de azért minden fontos funkciót tud. strapára alkalmas. Másra meg ott van a telefonom meg a 8 collos dual boot full HD tablet.

18 ezerért vettem újonnan, kb. ennyi lett volna a javítás. Most már egy ezressel drágább volt, de még így sem érte meg a javíttatás.

arturdent 2016.10.25. 20:00:41

Üdv!
Sajnos a gyártóknak nem igazán érdeke a javíttatás, igy olyan alkatrészárakat határoznak meg ami gyakran gazdaságtalanná teszi a javíttatást. Példa erre egy lcd tv kijelzője ami többe kerül mint egy új tv. De a mosógép fronton sem jobb a helyzet, elektronikák, dobok mind horibilis összegbe kerülnek. A minőségről csak annyit, hogy a legtöbb ledes tv-t vásárló ügyfélnek előre elmondom, hogy ez a tv nem arra van, hogy napi 10-12órán át menjen mint esetleg a régi ,mert akkor 2 év és behal. Ez ugyan úgy igaz a mosógépekre is, jóval gyengébb anyagból és technológiával készül mint a régiek de sokkal dizájnosabb.

Szabványok 2016.10.25. 21:04:20

@Lucifer Morningstar: A különben tökéletes, minden igényemet kielégítő, szabályzott katalizátoros, környzetkímélő autómban elromlott az ABS egység. Csak egyben lehetne cserélni, de a gyár mér 10 éve nem szállít cserealkatrészt.

Sajnos már 20 éve elkéstünk! Már akkor kiválthatatlan alkatrészeket építettek a cuccokba. Például elektronikát, mikroprocesszorral, szoftverrel. Vagy kapsz a gyártótól vagy sehonnan.
Szoftverekre, oprendszerekre, mikrokontrollerekre épül egyre több dolog. És ez garantálja, hogy 10 év múlva karbantarthatatlan.

Sőt, ez igaz a "profi" cuccokra is. Régen egy mozdony akárhány évet elment. Ma? A gyártó 100MFt-t kér a tizenötéves mozdony szoftver(!) upgradeléséhez, amit a vasúttársaság 1Mrdot fizetett. Csak azért, hogy az ETCS OBU-t fel lehessen szerelni, ami lassan elengedhetetlen lesz.

Leooo 2016.10.26. 00:20:21

@Lucifer Morningstar: Bizony, közép-felső kategóriás, beszerzéskor nem kifejezetten olcsó (120k+) mosógép, heti 6-10 mosással, 5 év elteltével kétoldali csapágycsere(a jobb oldali, az ékszíj felőli csak kábé 50%-ig volt még elszaródva, de cseréltetve, mert az anyagköltség=kiszállási költség) ugye, boldogságos? Milyen lehet akkor az olcsó (<60k HUF) mosógépek minősége ??

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.10.26. 06:01:58

Szomorú dolog ez, szinte felnevettem a címen, annyira elkeserítő és szürreális.

Lucifer Morningstar 2016.10.26. 06:23:46

@Szabványok:

Üdv a klubban.

Most viszem az autóm doktorhoz. Ha mázli megúszom 10-20 ezerrel. Van esély úgy 80-ra ha van hozzá felújított alkatrész, ha nincs akkor 3 kiló csak a cseredarab. Megéri venni egy teljes törött autót és abból kiszedni, a maradékot meg szétbontani és M-zárolni az alkatrészeket.

eßemfaßom meg áll 2016.10.26. 06:54:32

Innen már csak egy lépés, hogy az emberek elkezdenek otthon főzni, nem házhozszállíttatni meg vendéglőbe járni.

eßemfaßom meg áll 2016.10.26. 07:15:53

"Régen egy mosógép bírt 20 évet. Minimum.
Egy mostani két év után már dől darabokra."

Régen a mosógép többhavi fizetésbe került, ma egyhavi magyar minimálbérért megkapod azt amelyik 5-10 évet elmegy.

Ha olyan kell ami 20 évig megy ma is megveheted 4 havi minimálbérből a Miele-t

eßemfaßom meg áll 2016.10.26. 07:21:41

@Leooo: "Milyen lehet akkor az olcsó (<60k HUF) mosógépek minősége ?? "

49,999Ft-os mosógépet gyűrök, idén lesz 5 éves és köszöni szépen jól van. Anyáméknál 2 éve lett lecserélve a hasonló árszínvonalú gép, az 10 évet ment, ez alatt volt benne egy szimeringcsere 15ért félidős korában.

gmihaly621 2016.10.26. 07:27:05

Galád trükk a mesterséges alkatrészhiány megteremtése, legalább annyira, mint pl. a tervezett elavultatás, vagy a termék nyújtotta szolgáltatásoknak egy előző állapothoz képesti feldaraboló csökkentése, hogy aztán a "darabkákat" drágábban árulhassák. Dehát a drágalátos közgazdák ezt már mind kimagyarázták, mint az elképzelhető világok legjobbikát. A fizetőképes kereslet lerablását pedig kissé túltolták az "érintettek". A gazdaság világát is kissé elqrták, hatékony "felügyelet" híján, akárcsak a munka világát, a részre hajló "felügyeletnek" hála. Most meg ámuldoznak, főleg az ifjabb titánok, akiknek ez még tényleg új.

murray 2016.10.26. 07:28:26

csak akkor éri ez meg ha nem kell szervizdijat fizetnem és értesz hozzá vagy van egy ügyes kezű szerelőd aki nem 8e ft-os óradíjjal dolgozik.

sérült tablet pl ha a panel ok ebay ről rendelsz displayt és javítás is megéri

Ad Dio 2016.10.26. 08:21:29

Mindenképpen örvendetes ha egy ország tesz ezen a fronton lépéseket, akkor is ha nem lehet tőle átütő eredményeket várni. Sok kicsi alapon.
Egyébként az ügynek csak egyik hozadéka a hulladék mennyiségének csökkenése. A másik vonalon munkahelyek teremtődnek, illetve szaktudás őrződik meg.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.26. 09:39:56

Hát igen... Ezt a sztorit hallottam: BMW motornak szét esett a kardántengelyében egy fogaskerekes rész, a szervizben 2 millát mondtak a teljes kardánrendszer cserére, mert "csak úgy lehet" aztán keresett, és talált lengyel utángyártott megoldást 300 ezerért... De aztán talált egy esztergályost, aki 20 ezerért leesztergálta a kis döglött alkatrészt...

jandera 2016.10.27. 06:51:43

-Néhányan feldobták az ötletet, vegyél egy lerongyolódott autót, abból lesz alkatrészed. A törvény tiltja...
- Elmentem az alcufer telepére, szép, a végükön görbe aluprofilok hevertek. 3 -400 Ft.-ért megvéve, ha leváágom a görbe részt elkészíthettem volna a polcot.
A törvény tiltja... ( vettem 3000.-Ft.-ért, ugyan azt, csak "újat".
- Ott hever a tv/pc/monitor a kuka mellett, lenne alkatrész az enyémbe, hazavinném, kivenném, javítanék.
A törvény tiltja...
A törvény tiltja, a kurva anyjukat!!!

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 08:20:17

@jandera: "A törvény tiltja..."

Melyik törvény tiltja, hogy legyen egy donorautód vagy hogy magad készíthess polcot?

Arról van valami statisztikád, hogy hány főt büntettek már meg azért mert elvitt a kuka mellől egy kidobott TV-t?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 10:32:32

@eßemfaßom meg áll:

Valószínű, hogy eddig még senkit nem büntettek meg ezért, de ha jól emlékszem, épp tavaly hoztak egy olyan törvényt, miszerint a lomtalanításkor az utcára kirakott holmik azonnal az állam tulajdonába mennek át, az elvitelük pedig lopás.

Persze ezt nyilván az ilyenkor guberáló, főleg cigányok ellen hozták, de akkor is elég érdekes. Elvileg már akkor bűncselekményt követek el, ha visszahozom azt a tárgyat, amit pl. a férjem tévedésből kidobott.

@jandera:

Én is szeretném tudni, miféle törvény tiltja azt, amit írsz.

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 10:52:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én meg úgy tudom, hogy pár önkormányzat bepróbálkozott ilyen rendelettel hogy a guberálók kevéssé túrják szét a kukákat, az alkotmánybíróság meg beintett nekik

www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/alkotmanyellenes-a-guberalas-betiltasa-690187

jandera 2016.10.27. 11:46:59

Bepróbálkoztam több színesfém átvevőnél, törvényre hivatkozva nem adhatnak el "fémhulladékot".
A törvények számát, stb. nem ismerem.
A forgalomból kivont autókhoz pedig bontási engedély kell, a felvásárlók ezzel élnek. Ez pedig, -ha jól tudom- környezetvédelmi előírás.
Bocsi a pontatlanságért, ha van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 12:26:52

@eßemfaßom meg áll:

Akkor el voltam maradva egy brosúrával. :) Nem mintha guberálni akarnék.

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 13:01:45

@jandera: amiket felsoroltál azok nem törvényi tiltások. Vásárolni kereskedőnél lehet, a felvásárló nem kereskedő.

Donorautót meg nem itthon veszel hanem máshol és nem helyezd forgalomba és kész. Vagy ha hazai kell kivonatod ideiglenesen forgalomból, félévente 2300Ft, ennyiért ott van a donor a kert végében aztán ha már nincs benne semmi hasznosítható akkor elviteted a bontóssal.

Szabványok 2016.10.29. 00:24:24

@Lucifer Morningstar: Én eladtam a minden igényemet kielégítő, kényelmes, gyors, biztonságos autómat, amikor 14 éves lett és megültek a rugók. Etedeti rugót nem adott s **** ford. A bontóban szintén 14 éves megtöppedt rugók voltak csak. Az olaaz utángyártott pár hónapig magas volt, majd fél év után leerrsukefett a 14 éves szintre.
Eladtam és 30* (harmincszoros) áron vettem egy új autót.
Most már hat éves. Mit csináljak? Próbáljam meg fenntartani még 10 évig, vagy vegyek most egy újat, turbósat, ami 6 év múlva eladandó?
süti beállítások módosítása