Idehaza úgy pro, mint kontra sok érv elhangzik a Paksi Atomerőmű új blokkjai kapcsán, egy dologról azonban hajlandóak elfelejtkezni mindkét oldal képviselői: nem csak hazánk gondolkozik az atomenergetikai kapacitások bővítésében, hosszú távú megtartásában. Hasonlóan fontos eleme ugyanis a villamosenergia-rendszereknek az atomenergia Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában és Szlovéniában is. És ezek még csak a közvetlen szomszédaink, de akad nukleáris erőmű a Baltikumban és Bulgáriában is. Sőt, ezen országok közül legalább négy tervezi jelenleg is nukleáris kapacitásainak bővítését.

És hogy ez miért fontos? Elsősorban azért mert mutatja, hogy a közép-európai régióban még mindig magas az atomenergia politikai (társadalmi?) támogatottsága, másrészt jelzi, hogy mások sem látnak egyéb kiutat a következő évtizedek áramigény-növekedésének kielégítésre. Ráadásul itt is igaz a mondás, miszerint aki lemarad, kimarad – azaz, ha beindulnak a fenti országokban a fejlesztések, az jelentősen szűkíti a hazai beruházói mozgásteret is.

Idehaza egyébként a magyar lakosság többsége támogatja a Paksi Atomerőmű nukleáris blokkjai üzemidejének meghosszabbítását és új blokkok paksi telephelyen történő létesítését. A Paksi Atomerőmű részére tavaly nyár végén készített közvéleménykutatás adatai szerint az előbbi kérdésben a válaszadók 58 százaléka támogatja az erőművet, míg 35 százalékuk volt elutasító. Az új blokokkal kapcsolatosan 51 százalék volt az igenek és 44 a nemek aránya.

Erőművek a szomszédban

Romániában jelenleg két reaktor termel villamos energiát, ezek összes beépített kapacitása 1300 megawatt, amivel az ország áramszükségletének körülbelül 20 százalékát fedezi keleti szomszédunk. A cernavodai erőmű kanadai technológiát használó, nyomottvizes reaktorokat alkalmaz. Az első blokk 1996-ban, a második 2007-ben állt üzembe. Sokkal érdekesebb viszont, hogy a románok sem lehetnek meg további blokkok nélkül – a duplázásról (azaz további két blokk megépítéséről) az elvi döntés már megszületett, a kivitelezők kiválasztása még idén várható.

Ukrajnában több atomerőmű is működik jelenleg. A Dél-Ukrajnai Atomerőmű három reaktorral üzemel összesen közel 3000 megawatt kapacitással (és két szivattyús-tározós erőműegységgel!), Hmelnickiji Atomerőmű jelenleg két blokkal és mintegy 2000 megawattos beépített kapacitással járul hozzá az ország áramellátáshoz. A Rivnei Atomerőmű négy blokkjának együttes kapacitása 2900 megawatt. És akár hinnék, akár nem, de Európa legnagyobb kapacitású nukleáris erőműve is Ukrajnában üzemel – a Zaporizzsjai Atomerőműben hat darab 1000 megawattos blokkot üzemeltetnek.

Szlovákiában az Apátszentmihály és Mohi (ez utóbbi település ma már nem létezik) melletti erőművek a szlovák villamosenergia-igény több mint felét biztosítják. És bizony, északi szomszédunk is a nukleáris kapacitások mellett tette le voksát, az új blokk átadására – pár éves csúszást követően – várhatóan 2025 körül kerülhet sor.

Csehországban az utóbbi időben sokat emlegetett Temelin melletti atomerőmű két blokkja biztosítja a nukleáris energia békés célú, energetikai kiaknázását. A két blokk nettó kapacitása körülbelül 1900 megawatt és az áramigénynek nagyjából a 30 százalékát fedezik. És ahogy azt már láttuk két másik ország esetében, a csehek is tervezik további két blokk felhúzását a meglévő kettő mellé.

A sort teljessé Szlovénia teszi, ott 1980-as évek eleje óta működik a NEK, amely jelenleg horvát-szlovén közös tulajdonban van, és a 700 megawattos erőművi kapacitások a szlovén áramigények 25, a horvát áramfogyasztás 15 százalékát adják.

De kell-e nekünk egyáltalán az atom?

Kérdés persze, hogy valóban szüksége van-e a hazai energetikának a nukleáris kapacitásokra. A kérdésre a választ ki-ki a saját meggyőződése szerint adja meg. Én úgy gondolom, hogy igen - jelenleg nem lehetünk meg a nukleáris energia nélkül, tehát az üzemidő-hosszabbításra feltétlenül szüksége van az országnak. Ezzel további 20 évre biztosíthatjuk a stabil és olcsó alaperőművi kapacitásokat.

És az új blokkokkal mi legyen?

Egyelőre úgy tűnik, hogy hazánk is a duplázás mellett kötelezi el magát. A legfrissebb hírek szerint maga a miniszterelnök vezeti azt a kormányzati bizottságot, amelyik a végleges döntést meghozza a hogyantovábbról. Jelenleg azért jó eséllyel fogadhatnánk a végső döntés tartalmára.

Már amennyiben nevezhetjük a fejlesztést duplázásnak. Ahhoz ugyanis, hogy a 2040-es években is a jelenlegi 2000 megawatt duplája üzemeljen, még egyszer ekkora beruházásra lenne szükség, hiszen a jelenleg üzemelő blokkok utolsóját is le kell állítani a 2030-as évek végén. Onnantól kezdve pedig marad tehát az újonnan épült blokkok 1600 vagy 2000 megawattja. Ráadásul ahogy a magyar nagyberuházások előrehaladását (négyes metró, M44-es autópálya) ismerjük az is kétséges, hogy lenne 5-7 év, amikor a mostani és az új kapacitások együtt üzemelve termelnének.

És az igazat megvallva, az ambivalens gondolatok engem sem kerülnek el. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az új blokkokról pont most és pont így kellene dönteni. A jelenlegi blokkok üzemidejének meghosszabbítása ugyanis még legalább 5-6 év gondolkodási időt adhatna a hazai energetikai szektor számára. Az új technikák és technológiák fejlesztése terén pedig ez az időtáv aranyat érhet, hiszen nap mint nap hallani újabb áttörésekről a megújuló energiaforrások vagy éppen a tóriumos erőművek területén. Arról nem is beszélve, hogy biztatóbb eredményekről számolnak be a kisebb kapacitású, 400 megawatt körüli, „mini” atomerőművek kapcsán is. Ráadásul ezeket már eleve a föld alá tervezik, amely megoldással alapvetően csökkenthetők az esetleges balesetek negatív környezeti hatása.

Ugyanakkor a bennem lakozó befektetőnek illik kimondania azt is, hogy nem feltétlenül tenne rosszat a magyar nemzetgazdaság egésze számára egy hasonló méretű nagyberuházás kivitelezése – megmozgathatná az állóvizet, akár új technológiákat is meghonosíthatna, árnyékában pedig fejlődhetnének a gazdaság kapcsolódó szektorai.

És éppen ez az erőteljes feltételes mód mondatja velem, hogy gondok vannak a bővítés körül. Mégpedig az, hogy nem így kellene kezelni a helyzetet, és igazuk van azoknak, akik a döntések átláthatóságát és a tanulmányok nyilvánosságát követelik az állami szerveken és az MVM-en. Idehaza a transzparencia mellett a párbeszéd is hiányzik a bővítés kapcsán. A lakosság döntő többsége nyilván nem energetikus vagy atomtudós, ennek ellenére érdemes lenne velük megismertetni a döntés következményeit és a lehetséges alternatívákat, azok előnyeivel és hátrányaival együtt. Egy valóban érdemi párbeszéd során megismerhetőek lennének azok az érvek, amelyek mentén az állampolgárok is megalapozott módon állást foglalhatnának arról, hogy akarják-e most azonnal, az elérhető feltételek mellett a bővítést, vagy inkább félretennék ezt a beruházást még pár évvel.

Ha igazak az MVM által publikált közvéleménykutatások adatai ez a párbeszéd egyáltalán nem veszélyeztetné az atomenergia hazai alkalmazásának továbbélését.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!