Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége nem csak a szépségében rejlik. A különböző típusú korallokból felépülő szirt sokféle fajnak ad otthont, és természetes akadályként is működik, ugyanis megvédi Ausztrália partjait a nagyobb viharoktól és cunamiktól. A korallzátonyok változatos és összetett ökoszisztémák, amelyek a tengeri élővilág közel 25 százalékát foglalják magukban. Az elmúlt években sokat olvashattunk a klímaváltozás és az emberi tevékenységek miatti pusztulásukról, de most úgy tűnik, valaki végre megoldást is talált a megmentésükre.  

A korallok átlagosan 1-3 milliméter átmérőjű, medúzaformájú korallpolipokból épülnek fel. Ezek az apró élőlények nagy kiterjedésű kolóniákban élnek, és kalcium-karbonát vázakat építenek, hogy ezáltal védjék magukat. A szemet kápráztató korallzátonyok ezeknek a sokaságából állnak össze, amelyek pompás színeiket a velük szimbiózisban együtt élő algáknak köszönhetik. 

Érzékeny egyensúly az óceáni paradicsomban  

A korallzátonyok jellemzően sekély, meleg tengerekben alakulnak ki, ugyanis itt állnak rendelkezésükre megfelelő életfeltételek. Ebbe beletartozik a napfény, a tiszta víz és egy adott hőmérséklet, amely átlagosan 23–29 Celsius-fok között mozog. A klímaváltozás hatására azonban könnyen felborulhat ez a kényes egyensúly: az átlagosnál melegebb vízben a korallokkal szimbiózisban élő algák kilökődnek, így láthatóvá válik a korallok fehér váza. Ennek eredményeként nemcsak értékes tápanyagoktól esnek el, hanem sérülékenyebbé is válnak, így rövid távon hamar el is pusztulhatnak. De nemcsak a természeti tényezők fenyegetik a korallok épségét, hanem az olyan emberi tevékenységek is, mint az illegális túlhalászás, a korallgyűjtés és a hajók által okozott károk. 

Csak egy kis ragasztó kell… 

Az elmúlt évek alatt a Nagy-korallzátonynál elpusztult korallok mennyisége drasztikusan nőtt, és ehhez képest csak lassabban tudták regenerálni magukat. A Queenslandi Egyetem professzora, Scott Bryan kutatásokat indított a koralltörmelékek regenerálására anélkül, hogy a helybeli élőlényeket valamilyen új, káros hatásnak tennék ki. A szakértő által kidolgozott terv alapötlete, hogy a letört koralldarabokat rögzítenék a tengerfenékhez, így lehetőséget biztosítanának a korallpolipok számára, hogy visszatérjenek erre az eddig instabil, törmelékes területre. És itt jön képbe a ragasztó.  

A kutatócsoport által alkalmazott ragasztó nem a szokványos, háztartásokban megtalálható anyag, hanem egy biológiailag lebomló ragadós gyurma, amelynek a segítségével biztonságosan vissza lehet ragasztani a korallokat. Ez a gyurma részben növényekből kinyert, természetes eredetű anyagokból származik, amelyek nem károsítják az élőlényeket és a környezetet sem.  

A korallok tehát igen érzékeny élőlények, amelyeknek súlyos csapást jelent az óceán felmelegedése, azonban úgy tűnik, hogy a tudomány a segítségükre siet. Így talán megmenthetők lesznek ezek, az óceáni élővilág fenntartásában fontos szerepet játszó lények.  

Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel, hanem a jelenség egyre gyakrabban üti fel a fejét Európában is. Az okok a klímaváltozásra vezethetők vissza: a mind szárazabbá váló időjárás miatt egyre gyúlékonyabbá válik az erdők aljnövényzete. 

A korábbiaknál jóval gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek mellett az erőltetett ütemű fakitermelés is tizedeli a bolygó faállományát. Az önmagában is kedvezőtlen következményeket hordozó problémákat még fájdalmasabbá teszi, hogy az erdőknek kulcsszerepük van az éghajlatváltozás negatív hatásainak kiküszöbölésében, ráadásul olyan természetes eszközként, amely fölött az embernek van némi befolyása. Míg a klíma szabályozásában szintén meghatározó óceánok kiterjedésére aligha lehetünk hatással, fák ültetésével mi magunk is hozzásegíthetjük erdőinket ahhoz, hogy alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásaikkal alakítsák az éghajlatot.  

Noha az erdők kulcsszerepe az első jogilag kötelező erejű, globális éghajlat-változási egyezmény, a 196 ország által aláírt 2015-ös párizsi megállapodás után egyre kevésbé kérdőjeleződött meg, ezt a közvélemény sokáig csupán a faültetéssel azonosította – tévesen. Ez ugyanis nem elég: a fenntartható jövőhöz létfontosságú a biológiai sokféleség megőrzése, ebben pedig a számos fajnak és élőhelynek otthont adó idős erdőkre hárul igen fontos feladat.  

Ezért is számított komoly mérföldkőnek és egyféle paradigmaváltásnak, hogy az Európai Bizottság tavaly elfogadott új iránymutatásaiban azonos fontosságot tulajdonított az erdősítési akciók támogatásának, valamint az idős erdők védelmének. A fák telepítésére és a természetes megújulásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy az Európai Unió új fák elültetésére 2030-ig tervbe vett 3 milliárdos vállalása teljesüljön, ám a lehetőségek közé az organikus helyreállítási módszerektől a művelésbe vont területek visszaerdősítésén át a városi és városkörnyéki erdőgazdálkodásig számos új megközelítés is befért a régebbi telepítésű erdők proaktív védelme mellett. 

A sokszor több százéves erdőségeknek – amelyek az Európai Unió teljes erdőterületének mindössze a 3 százalékát teszik ki – támogatásra van szükségük ahhoz, hogy megőrizhessék ellenálló- és regenerációs képességüket. Egyfelől az éghajlatváltozás miatt sokszor radikálisan átalakuló klimatikus viszonyokkal kell megküzdeniük, másfelől ennek hatására korábban ismeretlen kártevők is megjelennek – az erős immunrendszer mindkét esetben elengedhetetlen. 

A helyzetet ugyanakkor nem könnyíti meg, hogy az Európai Unió földterületének 1,2 százalékát elfoglaló öreg erdőterületek ritkák, kicsik, széttagoltak, ráadásul az eloszlásuk is egyenlőtlen, hiszen 90 százalékuk négy országban, Svédországban, Bulgáriában, Finnországban és Romániában található. Az szerencsére megkülönböztető jelzéssel látja el őket, hogy többnyire kitüntetett helyük van a természeti örökségben azáltal, hogy számos veszélyeztetett és/vagy az adott területen őshonos fajnak nyújtanak élőhelyet. 

Európa éghajlatváltozással összefüggő esélyein sokat javít, hogy az öreg kontinensen – a világ számos pontjával ellentétben – évről-évre több az erdő. Ahhoz azonban, hogy ennek valóban legyen jelentősége, a szigetszerűen elszórt idős erdőinket féltő gonddal kell óvnunk: ezek jelentős szén-dioxidot tárolnak, tiszta levegővel látnak el minket, részt vesznek a talaj vízháztartásának kiegyensúlyozásában, miközben a biológiai sokféleség megtartásában, így a fenntartható jövő biztosításában is kiemelkedő a szerepük. 

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2024.07.17-én.

Szinte minden otthonban van egy olyan fiók, ami tele van különböző típusú töltőkábelekkel, amelyek sok bosszúságot okozhatnak. Valahogy sosincs kéznél az, amelyikre éppen szükségünk lenne, a zsinórok összegabalyodnak, és ha lecseréljük a készülékünket, akkor jó eséllyel újabb töltőket kell beszereznünk. Nem is beszélve arról, hogy ezek veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért a környezetre is nagy terhet rónak, és az ártalmatlanításuk sem egyszerű történet. Éppen erre nyújthat megoldást az Európai Parlament szabályozása, amely 2024 végére egységesíti az elektronikai eszközök töltőszabványát.  

Az Európai Bizottság 2019-es tanulmánya szerint a fogyasztók 84 százalékának volt valamilyen telefontöltőkkel kapcsolatos problémája. Ez nem is olyan meglepő, ha belegondolunk abba, hogy 2009-ig legalább 30 féle töltőtípus volt forgalomban, és évente mintegy 2,4 milliárd eurót költünk elektromos töltőkre unió-szerte. Az eltérő típusú szabványok nemcsak a fogyasztóknak okoznak kellemetlenséget, hanem a környezetre is nagy terhet rónak; a nem használt töltők évente mintegy 11 ezer tonna hulladékot tesznek ki az EU-ban.  

Az EU zöld utat adott a C-típusú töltőknek  

Nem csoda tehát, hogy az Európai Parlament több mint 10 éve szorgalmazza a hordozható készülékek közös töltőjének bevezetését. A töltőtípusok egységesítése eddig az egyes vállalatok saját belátására volt bízva, de még így sem sikerült megközelíteni az Unió e-hulladékok csökkentésére vonatkozó célkitűzését. Ezért végül a Bizottság 2021 szeptemberében előterjesztette javaslatát a közös töltőről, melynek végleges szövegét 2022-ben az összes tagállam elfogadta, és azóta a Tanács is hivatalosan jóváhagyta.  

Az előírás célja legfőképpen az, hogy fenntarthatóbbá tegye az eszközöket, csökkentse az elektronikai hulladék mennyiségét, és megkönnyítse a fogyasztók életét is. A jogszabály értelmében a legtöbb kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszköz csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban. Az előírás a mobiltelefonokra, táblagépekre, digitális fényképezőgépekre, fülhallgatókra, fejhallgatókra, kézi videojáték-konzolokra, hordozható hangszórókra, e-olvasókra, billentyűzetekre, egerekre, és a hordozható navigációs eszközökre vonatkozik – olvasható az Európai Parlament oldalán. Ezzel együtt jár, hogy eldönthetjük majd egy új készülék megvételénél, hogy akarunk-e hozzá új töltőt vagy sem. Az Európai Parlament arra számít, hogy ennek a lehetőségével lecsökkenthető a szükségtelen töltővásárlás, ami uniós szinten akár 250 millió eurós megtakarítást jelent.  

Mihez kezdjünk az elavult töltőkkel?  

Ezeket minden esetben a háztartási hulladéktól elkülönítve, szelektíven kell gyűjteni, akárcsak a szintén veszélyes hulladéknak számító elektronikai eszközöket. Nagyon fontos ezeknek a megfelelő ártalmatlanítása, ugyanis az alkatrészekben olyan anyagok lehetnek, melyek károsíthatják a környezetet és az emberi egészséget is – ilyen például a műanyaggal bevont rézdrót, a kadmium vagy a brómozott lángálló. Tehát a lényeg, hogy minden esetben a kijelölt hulladékudvarokba vigyük feleslegessé vált töltőinket, vagy a hozzánk legközelebb eső elektronikai szakáruházba, mobilszolgáltatóhoz.  

Egyszerű, könnyen skálázható, fenntartható és még esztétikus is – így lehetne jellemezni azt az innovációt, amellyel mindenki magának termelhetné a szélenergiát, akár a nagyvárosok közepén is. Az úgynevezett szélturbinafalak akár egy háztartás éves energiaigényét is képesek ellátni, és ha bejön a tervezők számítása, akkor a technológia hamarosan versenyre kelhet a napelemekkel.  

Először 2021-ben mutatta be Joe Doucet tervező azt a mini szélturbinákból álló falszakaszt, amely elképzelései szerint a városok belsejében is könnyen hasznosíthatóvá tenné a szél energiáját. Az építmény ugyanis távolról sem emlékeztet a hagyományos szélerőművekre, amelyek óriás méreteikkel kevéssé illenek bele a városok látképébe, ráadásul nem is praktikusak a sűrűn beépített területeken. Az Airiva nevű találmány ezzel szemben még dísznek is elmegy, a spirális miniturbinákat ugyanis kifejezetten úgy alkották meg, hogy azok dizájnelemként is megállják a helyüket, és kis helyen is elférnek.   

Nemcsak kreatív, de hatásos is  

De lássuk, mit is tud egy ilyen szerkezet! A Fast Company beszámolója szerint a tervezőcsapat eredetileg 16 különböző lapátelrendezés hatékonyságát és teljesítményét vizsgálta, hogy kiválasszák a lehető legmegfelelőbbet. Így esett a választásuk a spirál alakzatra, amelyek elrendezése maximalizálja az eszköz kapacitását. A turbinákat olyan távolságra helyezték el a falban, hogy azok még tovább erősítsék egymás teljesítményét. Egy szegmensben négy turbina található, de a tervezők szerint a falakat bármennyi egységből össze lehet állítani, és ezek összehangolt teljesítményét egy külön erre a célra megalkotott rendszer biztosítja.  

A gyártócég úgy kalkulál, hogy egy nyolc turbinából álló konfiguráció évi 2200 kWh energia termelésére képes, amellyel nagyjából egy háztartás évi igényeit tudja kielégíteni. Ez azt jelenti tehát, hogy nem veszi fel a versenyt a hagyományos szélturbina-óriásokkal, de nem is ez a célja: sokkal inkább egy könnyen skálázható, a lokális igényeket kielégítő, fenntartható városi megoldás akar lenni. Egyébként a gyártócég szerint kiválóan működik forgalmasabb autóutak vagy repülőterek mellett is, hiszen a nagysebességgel elsuhanó járművek plusz légmozgást biztosítanak, ezáltal maximalizálják a turbinák teljesítményét.  

Szélturbinát minden házba? 

A bejelentés után Doucet csapata gőzerővel belevágott a tesztelésbe, amelynek eredményeként jövőre elvileg meg is kezdődhet a Airiva gyártása. A fejlesztők arra számítanak, hogy a szélturbinafal elsősorban a napelemes energiatermelést egészítheti ki azokon a területeken, ahol erre lehetőség van. Persze kérdés, hogy milyen áron lesz elérhető a technológia, és beilleszthető lenne-e a hazai szabályozási környezetbe, amennyiben hozzánk is eljutna – de ez már legyen a jövő zenéje. 

Az erdők olyan életközösségek, ahol minden állatnak és növénynek megvan a maga elengedhetetlen szerepe, és ezek egy tökéletes egyensúlyon alapuló, szerves egységet alkotnak. Ezt azonban számos tényező fenyegeti akár emberi, akár környezeti oldalról – és ez alól sajnos a magyar erdők sem jelentenek kivételt. 

Az erdők nagyon fontosak a számunkra, ugyanis remek szén-dioxid-semlegesítők, ezáltal ellensúlyozzák a globális felmelegedés folyamatát. Emellett rengeteg oxigént termelnek, és befolyásolják a Föld vízháztartását is. Hazánk mintegy 21 százalékát erdők borítják. Aszalós Réka, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint ezt a mennyiséget lehetne növelni, de a legfontosabb az lenne, hogy az erdők minőségén javítsunk, ugyanis most közel felerészt ültetvény jellegű, tájidegen fajokból állnak. 

A magyar erdők fajösszetételét nagyban befolyásolja az adott terület mikroklímája. A levegő páratartalma alapján négy klímaosztályt különítünk el: a bükkös, a gyertyános-tölgyes, a cseres-tölgyes és az erdősztyepp-klímát. A globális felmelegedés következtében azonban egyes osztályok területi aránya csökken, míg másoké nő. A legnagyobb páratartalmú és legalacsonyabb középhőmérsékletű bükkös klíma például 1967-ben az ország területeinek 5 százalékát, 2010-re viszont már csupán 2 százalékát tette ki, és 2071-ig akár véglegesen el is tűnhet. Ezzel szemben a legmelegebbnek és legszárazabbnak számító erdősztyeppék területe 19 százalékról 25 százalékra nőtt 2010-re.  

Új állatfajok az erdőkben? 

Az ország fás területei rengeteg különböző élőlénynek adnak otthont, például a hűvösebb éghajlatot kedvelő harkályoknak, süvöltőknek és csízeknek, akik természetes élőhelye folyamatosan visszaszorul. A mikroklíma változásának következtében a szintén hidegebb időjárást kedvelő foltos szalamandra is a pusztulás szélére kerülhet.  

Az átalakuló környezeti adottságok az ország vízháztartását is befolyásolják. A csökkentő csapadékmennyiség következtében száradásnak indulnak vizes előhelyeink, és ezáltal csökken az itt élő állatok lélekszáma. Az országon átvonuló vándormadarak – például a vadludak és a darvak – is nagy gondban lehetnek a csapadék hiánya miatt, ők ugyanis itt állnak meg táplálkozni a vándorútjuk során.  

De a klímaváltozás a porzó rovarok, – például a lepkék – dolgát is alaposan megnehezíti, akik nehezen tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A növekvő hőmérséklet következtében megjelennek az olyan szárazságot jobban tűrő élőlények, mint például a gyapottok-bagolylepkék, amelyek a lombos erdők egyik legnagyobb károsítói. Szintén problémát jelenthet a nyugat-nílus lázat terjesztő szúnyog elterjedése, amely többek között a hazai héjaállományt is fenyegeti.  

A probléma megoldása nem egyszerű. Aszalós Réka szerint létezik egy olyan szcenárió is, miszerint az évszázad végére alig marad egybefüggő erdőnk, és füves-fák sztyeppék fogják uralni a természetes területeket. Ha nem tudunk változtatni a klímaváltozás jelenlegi tendenciáin, akkor a bükkerdők kerülhetnek a legnagyobb veszélybe, amely magával vonná a biodiverzitás csökkenését is.  

A klímaváltozás lassítását szolgálná, ha további fákat ültetnénk, növelve az erdők területének arányát, de a fajok kiválasztásánál is körültekintően kell eljárnunk – figyelmeztetnek az ökológusok. Fontos kritérium például, hogy lehetőleg az őshonos fafajok sokszínű, gazdag ökoszisztémáját támogassuk, és a klímaváltozás fokozódásával a szárazságnak ellenállóbb fajokat szaporítsunk.

Egyre többet tesz hozzá a gazdaság növekedéséhez a tisztaenergia: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss elemzése szerint 2023-ban mintegy 320 milliárd dollárral járult hozzá a világgazdasághoz. Ez a globális GDP-növekedés 10 százalékának felel meg, ami meghaladja a repülőgépipar hozzáadott értékét.  

Ha kicsit mélyebben belemegyünk a számokba, az Európai Unióban már a GDP-növekedés közel egyharmada származott tavaly a tisztaenergiából. Ezzel az európai közösség maga mögé utasította a többi vizsgált régiót, bár azt az elemzők is leszögezik, hogy ebben közrejátszik az EU gyenge, éves szinten az 1 százalékot sem elérő gazdasági dinamikája.  

Az mindenesetre kristálytisztán látszik, hogy a tisztaenergia előállítását célzó beruházási volumen 2022 és 2023 között több mint a kétszeresére nőtt, és azt sem nehéz kikövetkeztetni, hogy a látványos dinamika oroszlánrésze Európa határozott éghajlati célkitűzéseire és szakpolitikáira vezethető vissza. 

Manapság divatos azt a példát hozni a zöldátállásra, hogy tavaly ötből egy eladott autó elektromos meghajtású volt, de akadnak ennél is érzékletesebb folyamatok. Az például, hogy a világ villamosenergia-rendszeréhez 2023-ban hozzáadott új kapacitások négyötöde már nem fosszilis eredetű volt. Ez tovább növelte a tisztaenergia-szektorhoz kapcsolódó munkahelyek előnyét a fosszilis hátterűekhez képest. Utóbbiakból már 2021-ben kevesebb volt, mint tisztából, és ez a tendencia azóta sem állt meg: az elmúlt évben már 36 millió munkavállalót foglalkoztattak a tisztaenergia-ellátási láncok. 

A tisztaenergia aránya Magyarországon is dinamikusan nő, leginkább a napenergiának köszönhetően, miközben a szélenergia területén is folyamatosan nyílnak meg az új lehetőségek. Ráadásul a kettőben érdemes közösen gondolkodni abból a szempontból, hogy az ország energiarendszerén belül ez a két energiaforrás kiegyenlíti egymást, a pótlólagos szélenergiakapacitások létrejötte javítja az együttes energiatermelés előrejelezhetőségét és kiszámíthatóságát. A teljes átállásra azonban továbbra is várnunk kell: körülbelül a 2040-es évtizedig szükségünk lesz még fosszilis energiára, leginkább földgázra: ez egyelőre elengedhetetlen ahhoz a rugalmassághoz, amelyre a villamosenergia-rendszernek szüksége van az ellátásbiztonsághoz. 

Ugyanakkor Európa térnyerése a zöldátállásban azt tanúsítja, hogy az egész folyamatot jól definiált, ambiciózus, de reális célokkal lehet megalapozni. Ezek önmagukban persze nem jelentenek garanciát a sikerre. A tisztaenergia nagyobb térnyeréséhez intenzív hálózatfejlesztésre is szükség van, jelentős bővítést igényelnek az energiatároló kapacitások. Ehhez komoly állami szerepvállalásra is szükség van, hiszen a magánbefektetők hajlandók finanszírozni a roppant költséges átmenetet, de azzal a feltétellel, hogy az állam biztosítja hozzá a megfelelő szabályozást és a szükséges kereteket. 

Nem árulok el vele titkot, hogy ez sem megy egyik napról a másikra. Ezért hosszútávon az a célravezető, ha a lehetséges megoldások halmazából egy egészséges, kiegyensúlyozott energiamix áll össze. Természetesen olyan, amelynek nemzeti szintű alkotóelemei a régiós, a kontinentális és a globális elvárásokba is beleillenek, kellő rugalmassággal vértezve fel a gazdaságokat és az energetika szereplőit, megőrizve a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket. Többször elmondtam már, de nem lehet eléggé és elégszer hangsúlyozni: ma már elképzelhetetlen egy fenntartható energiarendszer megújuló energia nélkül.  

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2024.06.12-én.

A Mammoth elnevezésű robosztus létesítmény évente 36 000 tonna CO2-t képes eltávolítani a légkörből, tízszer annyit, mint elődje, az Orca. A Clineworks által épített üzem nemcsak nagy teljesítményével tűnik ki, hanem innovatív technológiájával is, amely megújuló energiát használ, és a befogott CO2-t véglegesen tárolja a természet inspirálta módszerekkel. 

A Mammoth a levegőből vonja ki a szén-dioxidot, amit először speciális szűrőkön keresztül vezet át. A szűrők megkötik, majd magas hőmérsékleten leválasztják a szén-dioxidot, amely a folyamat végén kővé alakul a Carbfix technológia segítségével. 

A Carbfix technológia a természetes folyamatokat utánozza és gyorsítja fel. Az eljárás során a szén-dioxidot vízben oldják fel, majd a keletkező szénsavas vizet bazalt kőzetbe injektálják. Ebben a CO2 reakcióba lép a kőzet alkotóelemeivel, például kalciummal, magnéziummal és vassal, és stabil karbonátásványokká alakul, amelyek tartósan tárolják a szén-dioxidot. Ez a folyamat mindössze két év alatt lezajlik, melynek eredményeként a CO2 véglegesen kővé alakul, és nem kerül vissza a légkörbe. 

Több mint technológiai bravúr 

A globális felmelegedés megfékezésében kulcsfontosságú szerepet játszhat a szén-dioxid-eltávolító ipar, mivel az éves CO2-kibocsátás összege jelenleg eléri a 40 milliárd tonnát, a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez pedig 2050-re több milliárd tonnát kell eltávolítani a légkörből. A Climeworks technológiája, bár még költséges, mégis ígéretes megoldás lehet a kibocsátás csökkentésére és a klímaválság kezelésére. 

A vállalat nem áll meg itt: a jövőben több projektet terveznek az Egyesült Államokban, Kanadában, Norvégiában és Kenyában, amelyek segítségével több millió tonna CO2-t semlegesítenének évente. A cég célja, hogy az ipari méretű szén-dioxid-eltávolítás 2050-re elérje a gigatonnás kapacitást, ezzel hozzájárulva a globális felmelegedés elleni küzdelemhez. A szén-dioxid-eltávolítás tehát nem csupán egy technológiai bravúr, hanem egy elengedhetetlen lépés is a bolygónk megmentéséhez. 

A természet és technológia harmóniája  

A Mammoth projekt bemutatja, hogyan lehet ötvözni a csúcstechnológiát a természettel, hogy egy fenntarthatóbb jövőt teremtsünk. A CO2 eltávolításának technológiája nemcsak környezetbarát, hanem gazdasági lehetőségeket is rejt magában, hiszen új munkahelyeket teremt, és támogatja a zöld gazdaság fejlődését is. Ez a kezdemémnyezés példaértékű lehet más országok számára is, akik hasonló megoldásokkal kívánnak hozzájárulni a globális klímaváltozás elleni küzdelemhez. 

Peru egyike a világ öt legváltozatosabb ökoszisztémával rendelkező országainak; óriási területén mintegy 80-90 különböző mikroklíma létezik. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az ökoturizmus egyik legvonzóbb célpontjává vált, és a kormánya is fokozott erőfeszítéseket tesz, hogy megőrizze a legnépszerűbb látnivalók, az Inka-ösvény és a Machu Picchu viszonylagos érintetlenségét.  

Peru benne van abban a 17 országban, amelyek együttesen a világ biodiverzitásának 70 százalékát adják. A környezet változatossága miatt a tudósok becslése szerint jelenleg mintegy 25 000 növény-, 473 emlős- és 1816 madárfaj él a területen, és itt található a világ összes lepkefajtájának 20 százaléka is. Olyan különleges állatokat tartanak itt számon, mint például a világ legnagyobb röpképes madara, a kondorkeselyű, amelynek egyik legnagyobb populációja is Peruban él.  

Ráadásul az ismert állat- és növényfajok száma folyamatosan növekszik, ahogy a tudomány is egyre mélyebbre hatol az esőerdőkben, és eddig feltáratlan területek ökológiáját fedezi fel. A dél-amerikai csodavilágnak nemcsak gazdag élővilága említésre méltó, hanem mintegy 160 vízgyűjtő területe is, amelyek együttesen a világ teljes megújuló vízkészletének közel 5 százalékát teszik ki. És ez csak néhány példa volt azon lélegzetelállító tények sorából, amelyek különösen vonzóvá teszik az országot az ökoturizmus számára.  

De mi is az az ökoturizmus?  

A fogalom felelős és fenntartható utazást jelent olyan úticélokra, ahol a növényvilág, az állatvilág és a kulturális örökség az elsődleges vonzerő – írja a Greendex. Az ökoturizmus egyben egy utazói szemlélet vagy attitűd is, amely elsődlegesen arra törekszik, hogy a turisták a számukra „mesterségesen” létrehozott élmények és luxuskörülmények helyett megértsék és megbecsüljék a helyi értékeket – beleérve a kulturális és a természeti kincseket is. Az ilyen típusú utazások nagy hangsúlyt fektetnek a természetjárásra, melynek során az utazó nem alakítani szeretné a környezetét, csak szemlélni és értékelni azt.  

Nem csoda, hogy Közép- és Dél-Amerika az ökoturizmus egyik legkedveltebb célpontja, beleértve Perut is, hiszen ökológiailag hihetetlenül gazdag területekről van szó. Ami azt illeti, Peru a világ egyetlen olyan országa, ahol a civilizáció fejlődése és az erőforrás-fogyasztás ökológiailag fenntartható szintje kéz a kézben járnak a Worldwatch Institute kutatóintézet értékelése szerint. 

A világ első karbonsemleges turistalátványossága 

Az ökoturizmus különösen nagy jelentőségre tesz szert az olyan népszerű turistahelyeken is, melyeket évente több ezren látogatnak. Tisztában van ezzel a perui állam is, ahol becslések szerint a teljes éves károsanyag-kibocsátás 5 százaléka a turizmushoz köthető. Ezért a koronavírus-járványt követően bejelentették, hogy az elkövetkező években teljesen karbonsemlegessé szeretnék tenni az ország leghíresebb látványosságát, a Machu Picchut. Terveik szerint 2030-ra 45 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátást a területen, 2050-re pedig teljesen lenulláznák az emissziót, hogy megfeleljenek a párizsi klímaegyezmény irányelveinek.  

Az is fontos törekvése az ökotudatos turizmusnak, hogy a látogatók elsősorban a helyi szolgáltatókat és kisiparosokat támogassák. Egyes utazási irodák kimondottan arra szakosodtak, hogy felhívják az utazók figyelmét a perui nonprofit szervezetek és környezetbarát vállalkozások munkájára, és ezáltal hozzájáruljanak a működésükhöz. A turizmus ugyanis évtizedek óta fontos része Peru gazdaságának, és döntő szerepet játszott a lakosság életszínvonalának javításában is. A Peru for Less nevű turisztikai ügynökség, és más hozzá hasonló szervezetek például olyan tudatos utazókat szeretnének megszólítani, akiknek szintén fontos, hogy a turizmus ne pusztítsa el a kulturális hagyományokat és a háborítatlan természetet sem.  

Zöldturizmus hazánkban 

Szerencsére nem kell egészen Peruig utaznunk, hogy megtapasztaljuk az zöldturizmus szépségeit: Magyarországon számos túraútvonal hálózat, tanösvény, nemzeti park, zöldszállás és vendéglátóhely várja a városból kiszakadni vágyókat. Ha tisztába kerülünk a turizmus alapvető környezeti hatásaival, ennek tudatában hozzuk meg az utazással kapcsolatos döntéseinket, és folyamatosan fejlesztjük magunkat a környezettudatosság kérdéseiben, akkor mi magunk is idővel könnyedén ökoturistává válhatunk.

Gombákat szinte mindenki evett már, azt azonban kevesen tudják, hogy a klímaváltozás visszafordításában és az ökoszisztémák védelmében is nagy szerepet játszanak. Manapság egyre több kutatás zajlik a természet eredeti „biotechnológiájával” kapcsolatban, hiszen egyes fajok rendkívüli hulladékfogyasztási és szennyezőanyag-eltávolítási képességgel rendelkeznek. 

Az erdők több szempontból is segítségünkre lehetnek a klímaváltozás elleni harcban. Az Európai Unió területén található, mintegy 159 millió hektárnyi erdő például a kontinens teljes üvegházhatású-gázkibocsátásának 7 százalékát nyeli el. Ráadásul a fák segítik a talajerózió elleni védelmet, számos faj élőhelyét biztosítják, védik a biodiverzitást, továbbá szabályozzák a helyi klímát és a víz körforgását is.  

Vannak az erdőnek azonban olyan lakói, akik eddig kevesebb figyelmet kaptak, pedig ugyanúgy felveszik a kesztyűt a klímaváltozással és a környezetszennyezéssel szemben – ezek pedig nem mások, mint a gombák. Az úgynevezett gyökérkapcsolt mikorrhiza gombák szinte minden szárazföldi növénnyel szimbiózisban élnek, és ezáltal segítik a tápanyagok talajba jutását. Ez a gombafajta szabad szemmel nem látható, ugyanis egy hatalmas föld alatti hálózatot alkot, amely az egész bolygóra kiterjed. A mikorrhiza nagymennyiségű szén tárolására képes; kiterjedt láncolatának köszönhetően világszerte megközelítőleg 13 gigatonnányi karbont köt meg, amely a fosszilis tüzelőanyagok éves kibocsátásának a 36 százalékának felel meg – mutattak rá a Sheffieldi Egyetem kutatói.   

Szintén sokat tesz az ökoszisztéma egyensúlyáért a metarhizium robertsii nevű gyakori gombafajta, amely leginkább arról ismeretes, hogy megtapad a növények gyökerein, és megvédi azokat a kártevő rovaroktól. A tudomány azonban nemrég érdekes felfedezést tett a fajtával kapcsolatban: a metarhizium még arra is képes, hogy eltávolítsa a higanyt a növények gyökerei körül, illetve az édes és a sós vízből is.  

A Marylandi Egyetem kutatói higanyszennyezett talajba ültettek kukoricát ezzel a gombafajtával együtt, majd a termést megvizsgálva arra jutottak, hogy az nem tartalmaz semmilyen káros anyagot az emberi szervezet számára, mert a talajban található gombák magukba zárták őket. Tehát a metarhizium egy olcsó, hatékony megoldást jelenthet a higanyszennyezett területek ártalmatlanítására. 

Viszlát, romos házak! 

A nagyvárosokban komoly környezeti problémát jelentenek az elhagyatott lakóházak, amelyek tele vannak ólommal és egyéb mérgező anyagokkal, emellett már olyan romosak, hogy nem is lehet újra lakhatóvá tenni őket. Cleveland városában a Redhouse Studio építésziroda a gombákhoz fordult ennek a problémának az áthidalására.  

Az általuk kidolgozott megoldáshoz a micéliumokat, azaz vékony gombafonalakat hívták segítségül. A házak lebontásából származó anyagok, mint például a gerendák, a padló, a mennyezeti csempék, de még akár a tetőzsindely is belekeverhetők egy olyan szubsztrátumba, amely alkalmas az ilyen típusú gombák termesztésére, ugyanis ezek a hulladéktípusok kiváló tápanyagot jelentenek számukra. Több gombafaj is képes arra, hogy lebontsa az összetett szénláncú molekulákat az általuk termelt enzimek által, ezért gyakran más, hasonló kémiai szerkezetű szerves szennyezőanyagokat is képesek „elfogyasztani”.  

Az építésziroda csapata szerint a megmaradt szubsztrátumot akár házak építésére is fel lehet használni, amellyel enyhíthető lehet a várost sújtó lakhatási válság. A gombák után megmaradt anyagokat a micéliummal együtt tömörítenék és felhevítenék, így újfajta téglát nyerhetnek az építkezéshez.  

Összességében tehát a gombák, legyenek bármilyen aprók is, hatalmas szerepet játszhatnak a jövő megmentésében. Az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik velük, hiszen ezek az élőlények még mindig kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek. Úgy tűnik, hogy a gombák a szén-dioxid elraktározásától a higany vízből és talajból való kivonásán át egészen a házak „elfogyasztásáig” nem ismernek lehetetlent. 

Az építészetnek óriási szerepe van a fenntartható jövő alakításában. Erre számos példát láthatunk a legnagyobb városok utcáin, ráadásul nem is kell olyan messzire utaznunk, hogy saját szemünkkel is megcsodálhassuk a zöld építészet néhány remekét, legyen szó a milánói Bosco Verticale-ról, vagy a bécsi Hundertwasser-házról.  

Az Eurostat 2020-as statisztikája alapján az építőipar a hulladéktermelés 37,5 százalékáért felel az Európai Unió országaiban, míg a háztartások esetében ez kevesebb mint 10 százalék. Az UNEP jelentése szerint a globális energiafelhasználás mintegy 36 százaléka, az energiatermelés és egyéb folyamatok során keletkező szén-dioxid-kibocsátás 39 százaléka az építési ágazat tevékenységének tudható be. Ezekből az adatokból is látszik, hogy az épített környezetnek központi szerepe van a körforgásos gazdaságra való átállásban – és úgy egyébként, az élhetőbb városok kialakításában is. 

Mitől fenntartható egy épület? 

A zöld építészeti gyakorlatoknak több megvalósulási formája is létezik; ilyen például a szigetelt nyílászárók, a hőszivattyúk és a napenergia használata. Az épületek energiahatékonyságának növelése mellett a fenntartható építőanyagok és zöldfelületek is egyre népszerűbbek. Ez utóbbi, amellett, hogy rendkívül látványos, javítja a levegő minőségét, csökkenti a zajszennyezést, a hőingadozást, valamint növeli a biológiai sokféleséget a városias területeken. Nem véletlen, hogy világszerte egyre több növényekkel borított épületet láthatunk a nagyvárosok kellős közepén. Talán az egyik leghíresebb ezek közül a Milánóban található Bosco Verticale.  

Milánó „Függőleges Erdeje” 

A „Függőleges Erdő” (il Bosco Verticale) egy lakótorony-pár Milánó Porta Nuova kerületében, melyet 2014-ben avattak fel. Az épület egy olyan új ingatlantípust képvisel, amely a különböző élőlények közötti kapcsolatra és a biodiverzitásra helyezi a hangsúlyt. A két torony – melyek magassága 80 és 112 méter – összesen 800 fának, 15 000 évelő és talajtakaró növénynek, valamint 5 ezer cserjének ad otthont.  

A növények nemcsak esztétikai szempontból fontosak, hanem oxigént is termelnek, miközben szén-dioxidot és mikrorészecskéket dolgoznak fel. További előnyük az üveggel szemben, hogy nem verik vissza a napsugarakat, hanem szűrik azokat, így kellemes mikroklímát biztosítanak.  

A Bosco Verticale 3000 négyzetméternyi városi felületen koncentrál 30 000 négyzetméternyi erdőt és aljnövényzetet. A projekt ezáltal a városi terjeszkedés korlátozását is szolgálja. Az épület elsősorban a fák otthona, amely visszaköszön abban is, hogy a lépcsőzetes, kitüremkedő erkélyek lehetővé teszik a nagyobb fák akadálytalan növekedését. A homlokzatok kérges, barna színű, porcelán kerámiaburkolata pedig azt a látszatot kelti, mintha az épületek óriási fák lennének. A változatos növényzet minden évszakban lenyűgöző látványt nyújt, így a „Függőleges Erdő” mára Milánó egyik fontos szimbólumává vált. 

Zöld életstílus Bécsben 

Milánó mellett Bécs is bővelkedik olyan építészeti megoldásokban, ahol a természetazonosságot és a fenntarthatóságot tartották szem előtt. A Hundertwasser-ház, németesen Hundertwasserhaus egy látványos társasház Bécs III. kerületében, amelyet 1983 és 1985 között építettek fel, homlokzata pedig az osztrák művész, Friedensreich Hundertwasser, polgári nevén Friedrich Stowasser műve. A bécsi Hundertwasser-ház tarka színben pompázó külső homlokzata vonzza a tekintetet, csakúgy, mint az épület előtt kialakított egyenetlen járda.   

A művész olyan épületet tervezett, amely a természet és az ember találkozásának színtere, lakhelye embereknek és fáknak egyaránt. Az erkélyeken és a tetőteraszokon több mint 200 fa és bokor áll, így a Hundertwasser-ház zöld oázist varázsol a város közepére. Az alkotó egyedi, progresszív tervezésű épülete nem véletlenül Bécs egyik leglátogatottabb helyszíne. 

Ennek egyik továbbfejlesztett, modern változata a város észak-keleti részén kialakított autómentes lakóegyüttes, a Mustersiedlung. A kilencvenes években indított projekt lényege, hogy a lakóközösség erejére támaszkodva fenntartható és kényelmes életteret hozzon létre az ott élők számára. Az épületegyüttes tájolása lehetővé teszi a napenergia minél nagyobb arányú használatát, így legnagyobbrészt megújuló energiaforrásra támaszkodhat a közösség. Emellett a szürke-szennyvizet is újrahasznosítják helyben azáltal, hogy ezzel öblítik le a vécéket. 

A felhasznált építőanyagokat a környezeti hatásvizsgálatok után választotta ki a lakóközösség, és a nem vízáteresztő burkolatú területek aránya is minimális. Mindezek tetejében még azt is sikerült elérniük a projekt megálmodóinak, hogy a terület autómentes övezet legyen – a lakóegyüttes mindössze 25 parkolóhellyel, cserébe 400 biciklitárolóval rendelkezik. 

A zöld épületek tehát olykor látványos turistacélpontok, olykor pedig beleolvadnak a városi miliőbe, mégis érdemes nyitott szemmel járnunk. Hátha más, hasonlóan előremutató megoldásokba botlunk, amely a hazai városfejlesztők számára is jó példával szolgálhat.  

A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nukleáris energia- és földgázprojektek is megkapnák a fenntartható befektetés címkét. Ebből az atomkártya nem számított meglepetésnek, hiszen ez az energiaforrás már fél évvel korábban megjelent a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azon modelljében, amelynek a szervezet a legjobb esélyt adta ahhoz, hogy a globális energiaágazatot eljuttassa a megcélzott nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásig 2050-re.  

A földgáz ugyanakkor azzal együtt is komoly felzúdulást váltott ki, hogy az energiaárrobbanás érzékelhető módon tompította a hagyományos energiatermeléssel szembeni ellenérzéseket. Bő két év elteltével elég világos, hogy a fenntartható energetikai befektetések kategóriát kitágító elmozdulás híján feltehetően sokkal nagyobb zavarokat okoztak volna az orosz-ukrán háború következményei az európai energetikában. A hatás persze így is drasztikus volt, és ezt az IEA adatai szemléltetik a leglátványosabban: annak az évnek az elején az Európai Unióban felhasznált energia minden ötödik egysége Oroszországban kitermelt fosszilis tüzelőanyagból származott – ma csak minden huszadik. 

A bizottság döntése ellen háborgók a földgáznak adott zöld jelzés mögött meghúzódó, nagyon erős szakmai érvről sem igazán akartak tudomást venni: nevezetesen arról, hogy a nagy hatásfokú, megbízható szűrőrendszerekkel felszerelt, kombinált ciklusú földgáz erőművekkel belátható időn belül és komoly emissziós eredménnyel lehet kiváltani a legnagyobb szén-dioxid kibocsátónak számító szén- és lignit-tüzelésű erőműveket. Ráadásul miközben az energiaátmenet gördülékeny és gyors lebonyolításában is meghatározó a jelentősége, a földgáz kiegyenlítő szerepe is elvitathatatlan: rugalmasságának és hatékony felhasználhatóságának köszönhetően ideális eszköz ahhoz, hogy megkönnyítse az egyenetlen és nehezen kiszámítható teljesítményt leadó megújuló energiaforrások sikeres integrálását. Amikor nem süt eleget a nap és nem fúj eleget a szél, a gázmotorok egyetlen mozdulattal elindíthatók és az aktuális igények szerinti teljesítményre hangolhatók. 

Ezzel együtt is erős túlzás lenne csodaszernek tartani a földgázt. Az például, hogy drasztikusan visszaeső vezetékes orosz szállítások helyét a cseppfolyósított földgáz (LNG) veszi át Európában, lényegesen nagyobb logisztikai terheket jelent, ami a magasabb környezeti terheléssel egyenértékű. Ugyanakkor sokszereplős a piac, az EU-t jelen állás szerint nem fenyegeti annak veszélye, hogy az orosz függőséget egy ahhoz hasonlóan kockázatos kapcsolatra cserélje le. Sőt, a földgáz igazi jelentőségét az adja, hogy önellátóbbá teszi Európát azáltal, hogy szélesre tárja a kapukat a megújulók előtt. 

Ebből a szempontból az elmúlt év kifejezetten biztató volt: az EU-ban először fordult elő, hogy a szélenergia több áramot termelt meg, mint a földgáz. Magyarországon az atomenergiának egyelőre nem kell trónkövetelőtől tartania: tavaly a villamos energia termelésének 46 százaléka jött Paksról. Ugyanakkor a fosszilis eredetű tüzelőanyagok részaránya (28%) alig volt magasabb, mint a megújulóké (26%). Nálunk nem a szél-, hanem a naperőműveken keresztül vezet az út az energetikai függetlenség felé. Ezeknek tíz év alatt közel megszázszorozódott a teljesítménye (2014: 67 GWh; 2023: több mint 6500 GWh), így tavaly már a magyar villamosenergia-termelés 19 százalékáról ezek gondoskodtak.  

Ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG Páholy rovatában jelent meg 2024. 05. 08-án.

Az Amazonas-medence esőerdeje fontos természeti kincsünk, amely gazdag növény- és állatvilággal, kiterjedt vízhálózattal és geodiverzitással rendelkezik. A területén megközelítőleg 22 millió ember, és a mai napig ismeretlen számú állat- és növényfaj él. A Föld tüdejeként is emlegetett ősi élővilág azonban minden eddiginél közelebb áll egy olyan fordulóponthoz, amely után végérvényesen átalakulhat a ma ismert formája.  

Az Amazonas folyót övező természetes zöldterület a bolygó legnagyobb esőerdeje; mérete az európai kontinens felét teszi ki. Területe nyolc országot érint, és ennek legnagyobb része (mintegy 60 százaléka) Brazíliában található. Az amazóniai erdő nemcsak a Föld leghosszabb folyójának, ezáltal legkiterjedtebb vízhálózatának ad otthont, hanem több millió állat- és növényfajnak is, melyek pontos száma mindmáig ismeretlen a tudósok számára. Becslések szerint nagyjából 2,5 millió rovar, több tízezer növényfaj és számos állat él az Amazonas-medencében: jelen felmérések szerint minimum 2200 különböző hal, 1300 madár, 427 emlős, 378 hüllő és 428 kétéltű.  

Zsugorodik a Föld tüdeje  

Az esőerdő kiterjedését számos tényező fenyegeti: a növekvő hőmérséklet, a szárazságok, az erdőirtások és az erdőtüzek egyre súlyosabban pusztítják az itt található ökoszisztémát. A szakértők szerint 2050-re az Amazonas 10-47 százaléka rendszeresen a fenti problémákkal fog küszködni, ami lassan, de biztosan át fogja alakítani a területek összképét. Ennek két lehetséges kimenetele van: az egyik, hogy még több négyzetkilométerről fog eltűnni az ismerős növényzet, a másik pedig, hogy az erdő szerkezete nyitott lombkoronás szerkezetűvé alakul át, és megnő a tűzbiztos növényfajok aránya.  

Az mindenesetre egyértelműen látszik, hogy a tartós felmelegedés következtében az erdő folyamatosan veszít a vízkészletéből, melynek következtében egyre több helyen kezd elszavannásodni. Az erdőtüzek és az emberi pusztítás pedig még tovább fokozzák ezeket a tendenciákat, egyfajta ördögi kört hozva létre. Jelen becslések szerint az Amazonas esőerdő 18 százaléka már elpusztult, és ha ez az arány eléri a 20-25 százalékot, akkor az erdős területek végleg szavannává változhatnak. Utóbbi alatt pedig nem az afrikai tájakról ismerős, sajátos élővilágú ökoszisztémát kell értenünk, hanem egy lepusztított területet, ahol az őshonos növényeknek és állatoknak csak a töredéke élhet meg.  

Az állatok sem tudnak a végtelenségig alkalmazkodni 

Próbáljuk meg elképzelni, miként befolyásolná az élővilágot és a régióban élő emberek életét egy ilyen mértékű változás! Az erdőtüzek már most számos faj élőhelyét elpusztították, sőt, vannak olyanok, melyeket a kihalás szélére sodortak; ilyenek például a jaguárok, a párducok és a hangyászok. A tudósok már azt is vizsgálják, miként viselkednének az őshonos fajok a sivárabb ökoszisztémában. Kutatásaik szerint az amazóniai állatok többsége akkor is a növényekben gazdag esőerdős területeket választaná, ha egyébként képesek lennének megélni a szavanna körülményei között is, így viszont egyre kisebb területekre zsúfolódnak össze.  

Végérvényben az esőerdő pusztulása számos növény-, és állatfaj kihalásához is vezethet. Nem mellesleg emberek millióinak az életét nehezítené meg, akik az erdő közelségének köszönhetik a megélhetésüket, továbbá értékes élelemmel, fával, gyógyszerrel és vízforrással is szolgál számukra.  

De mit lehet tenni a káros folyamatok visszafordítása érdekében?  

A World Rainforests természetvédelmi szervezet szerint nemcsak a meglévő ökoszisztéma védelmével kell foglalkoznunk, hanem a már kiirtott és leromlott területek észszerűbb hasznosításával is. A jövőbeli erdőveszteség csökkentését segítheti, ha a helyi gazdák fenntartható módon növelik a gazdaságok, legelők és ültetvények termelékenységét, emellett pedig a degradált élőhelyeken is helyreállítják az ökoszisztémát. A pazarló földhasználati gyakorlatok csökkentésével, a már kiirtott területekről származó nyereség megszilárdításával elejét lehet venni a további esőerdők kivágásának.

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itthon kevesebb szó esik róluk, pedig Magyarországon évente akár 20-30 alkalommal is előfordulhat ez az időjárási jelenség. Indonéziában pedig a történelemben először írtak le egy F2-es erősségű forgószelet, amely házakat rombolt le és fákat csavart ki gyökerestül.  

Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek, legyen szó aszályról, erdőtűzről, magasabb hőmérsékletről, árvízről vagy akár tornádóról is. Ez utóbbi akkor alakul ki, ha a meleg, párás levegő felfele szállva kicsapódik, és gomolyfelhőzetet alkot. A felhő és a környezetében létrejött nyomáskülönbség miatt a felhő belsejében megindul egy örvénylő mozgás, amelyből tornádó keletkezik, ha a tölcsér eléri a föld felszínét.  

Tornádók szinte minden kontinensen kialakulhatnak, leggyakrabban azonban az Egyesült Államok területén pusztítanak. Itt évente átlagosan 1200 alkalommal csapnak le, 2022-ben pedig összesen pedig 708 millió dollár értékű kárt okoztak, elsősorban a Texastól Dél-Dakotáig húzódó tornádófolyosó területén.  

Hogyan befolyásolja létrejöttüket a klímaváltozás?  

Azt egyelőre nehéz meghatározni, hogy a klímaváltozás milyen hatással lesz a tornádók szélirányára és sebességére, de a tudomány jelen állása szerint nincsenek jó előjeleink ezzel kapcsolatban. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás következtében évente átlagosan 6,6%-kal fog növekedni az USA keleti partvidékét érintő tornádók száma 2100-ra. Mi több, akár olyan területeken is megszaporodhatnak a pusztító erejű forgószelek, ahol korábban nem voltak jellemzőek, a globális hőmérséklet növekedése ugyanis fokozhatja a légköri instabilitást, ami a szupercella-viharok alapvető összetevője.  

Látványos példája ennek, hogy február 21-én egy eddig nem látott erősségű tornádó sepert végig az indonéziai Jáva szigetén, Bandung városában. A szokatlan erejű vihar számos sebesültet hagyott a nyomában, és több házat is megrongált. Az országban eddig csak kisebb tornádókról számoltak be, a legutóbbi tornádó azonban F2-es fokozatot kapott a Fujita skála szerint, ami azt jelenti, hogy képes akár fákat gyökerestül kicsavarni, egész tetőszerkezeteket elsodorni, és autókat felemelni. Ez volt az első alkalom, hogy Indonéziában egy akkora kiterjedésű tornádót írtak le, amely műholdfelvételről is könnyedén látszott. Kinézetre a jelenség 99,9 százalékos egyezést mutatott az Amerikában pusztító, ámbár ennél sokkal erősebb tornádókkal. 

Miért veszélyesek a tornádók? 

A tornádó egyike a Föld legpusztítóbb jelenségeinek, amely akár egy puskagolyó sebességével is képes kilőni magából a felkapott tárgyakat. Az Egyesült Államokban évente átlagosan 70 ember veszíti el az életét a tornádók miatt, elsősorban a veszélyesen repkedő objektumok miatt. Bár a meteorológusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy előre jelezzék a problémát, ezáltal segítsék a tornádók elleni védekezést, a fenti példából is látható, hogy sokszor felkészületlenül éri a lakosságot egy addig sosem tapasztalt erősségű vihar.  

Bár a tornádók kialakulása ellen közvetlenül nem sokat tudunk tenni, a klímaváltozásra fókuszálva mérsékelhetnénk a szélsőséges időjárási jelenségek kialakulását – hiszen a prevenció mindig okosabb és gazdaságosabb, mint a gyógykezelés.   

Mi mindenről hajlandó valaki lemondani a fenntarthatóság érdekében? Bizonyos megszokásokról, élelmiszerekről, vagy akár a kényelemről is? A fenntartható átállás sok kompromisszumot igényel, de a lakhatás terén már számos olyan megoldás létezik, melyek egyszerre komfortosak és környezettudatosak is. Ezt bizonyítják az Egyesült Államokban működő karbonsemleges közösségek, vagy az önfenntartásra berendezkedett magyar ökofalvak is. 

Az amerikai Colorado államban található Geos közösség elérte a karbonsemleges működést, ráadásul úgy, hogy az ottélők életminősége is javult. De hogyan lehetséges ez? A Geos egy 28 házat magában foglaló, energiatakarékos tervezésű, elektromos energiaforrásokra támaszkodó lakóövezet, ahol nem égetnek fosszilis tüzelőanyagokat. Klebl Norbert, a projekt tervezője elmondta a házak kialakításának három legfontosabb szempontját: jó minőségű épületburkolat, olyan elhelyezkedés, amely hasznosítja a Nap hőjét, és energiahatékony hőszivattyúk használata. A megfelelő szigetelés mellett figyeltek a nyílászárókra is, amelyek mindenhol három rétegben biztosítják az épületek hőtakarékosságát. A napenergiát villamosenergia-termelésre használják, a hőszivattyúk pedig nemcsak hűtésre és fűtésre alkalmasak, hanem vízmelegítésre és a ruhaszárításra egyaránt. A coloradói lakóközösség mellett egyre több karbonsemleges ház épül fel Amerika-szerte, például Hawaii, Utah vagy Wisconsin területén.  

Önfenntartó magyar falvak 

Vannak, akik az energiahatékonyságon is túlmennek, és az önellátást tűzik ki végső célul, mint például a Boekel ökofalu Hollandiában, amely egy világméretű projekt részeként épült meg. A kezdeményezés arra keresi a választ, hogy miként válhat a társadalom ellenállóbbá a klímaváltozással szemben, miközben konkrét megoldásokat is kínál a társadalmi, gazdasági és kulturális megújulásra. Magyarországon is számos hasonló található, melyek célját így foglalták össze a Magyar Élőfalu Hálózat oldalán:  „Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak, ami a harmónia és helyes arányok szerint működik”.  

Bár minden ökofalu más és más, vannak a működésükre általánosságban vonatkozó jellemzők: megújuló energiaforrások használata, építkezés biológiailag lebomló anyagokból (vályog, fa, bambusz), bio élelmiszerek termesztése, esővízgyűjtés, szerves hulladékok komposztálása. Mindennek van egy szociális, emberi oldala is, hiszen az ilyen közösségek egy harmonikusabb, befogadóbb társadalom létrehozására törekednek, továbbá közös célokat és értékeket fogalmaznak meg.   

Ökotudatos otthonok lépésről lépésre  

Az ENSZ szerint 2030-ban az emberek felének okoz majd kézzel fogható problémát a klímaváltozás, ezért érdemes a lakhatás terén is tudatos döntéseket hozni, környezetbarát gyakorlatokat beépíteni a mindennapokba. Természetesen mindenki más és más lehetőségekkel rendelkezik. Korábban már volt szó például a komposztálás jelentőségéről, de olyan apró lépésekre is gondolhatunk, mint az energiatakarékos háztartási eszközök használata.  

Emellett a gyártók részéről is számos pozitív példával találkozhatunk, amelyek az építőipar korszerűsítése, fenntarthatóbbá tétele melletti elköteleződést fejezik ki. A svéd Lindab például a világon elsőként kezdett el fosszilis anyagoktól mentes, acélból készült légcsatornákat gyártani, amelyek már szélesebb körben is elérhetővé váltak. A technológia fenntarthatósági és hatékonysági szempontból is előrelépést jelent. A légcsatornák 75 százalékban újrahasznosított acéltermékből készültek, így 60 százalékkal csökkentik a CO2-kibocsátást a hagyományos acélból készült, azonos termékekhez képest. A jövő fenntarthatósága többek között az ilyen építőipari megoldásokon is múlhat, melyeket szó szerint beépíthetünk a mindennapjainkba. Tegyük meg lakhatás terén is azokat a lépéseket, amelyek zöldebbé tehetik az otthonainkat! 

Noha tavaly a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentése szerint újabb történelmi csúcsra kapaszkodott a globális széndioxid-kibocsátás, az előző évhez viszonyított 1,1 százalékos növekedésben lassulás tapasztalható: a 2022-es emissziós érték még 1,3 százalékkal haladta meg 2021-es szintet.  

A javulás nem óriási, ugyanakkor azt figyelembe véve, hogy az energiaválság, a geopolitikai feszültségek és a járványok finoman szólva sem ágyaztak meg a tiszta és fenntartható energiarendszerek terjedésének ebben az időszakban, kifejezetten örömteli. 

Az IEA szakértői az elmozdulást nagyrészt a megújuló energiaforrások, az atomenergia és az elektromos autók térnyerésének számlájára írják, és hangsúlyozzák is a tanulmányban, hogy a tiszta energiát hasznosító technológiák világszerte hozzájárulnak a fosszilis tüzelőanyagok visszaszorításához. Ennek látványos bizonyítéka, hogy nélkülük az elmúlt öt évben megötszöröződött volna a globális CO2-kibocsátás.  

Még több elismeréssel adózhatunk a 2 bázispontos javulásnak azt szem előtt tartva, hogy a Kínában, az Egyesült Államokban és más országokban tomboló aszály miatt jelentősen visszaszorult a vízenergia használata. Önmagában ez körülbelül 40 százalékkal járult hozzá a globális emisszió növekedéséhez, mivel a kiesést javarészt fosszilis tüzelőanyagokkal pótolták.  

Persze érdemes alulnézetből is megvizsgálni az eredményeket, hiszen az egyes régiók teljesítménye nagyban árnyalja a globális képet. A tavalyi évben a fejlett gazdaságok rekordot döntöttek: ezekben összesen 4,5 százalékkal csökkent a kibocsátás, elérve az elmúlt fél évszázad legalacsonyabb szintjét. Ehhez elsősorban a megújulók terjedése, az energiahatékonysági intézkedések, és az ipari termelés gyengélkedése járult hozzá. Kínában és Indiában ezzel szemben kiemelkedő mértékben nőtt a kibocsátás: ebben a két országban a járvány utáni gazdasági helyreállás kibocsátástöbblete bőven ellensúlyozta az egyéb területeken elért csökkenést. 

A 0,2 százalékpont értékelésénél arról se feledkezzünk meg, hogy a lassulásra vonatkozó eredmények rácáfoltak az előzetes elvárásokra. A világjárvány, az energiaválság és a geopolitikai instabilitás ugyanis külön-külön és együttesen is annak kockázatát hordozták magukban, hogy a tisztább és biztonságosabb energiarendszerek kiépítésére irányuló erőfeszítések jó része meghiúsulhat.  

Ehelyett számos gazdaságban ennek épp az ellenkezője igazolódott be, bár a megújuló energiaforrások terjedése továbbra is túlságosan csak a fejlett gazdaságokra és Kínára jellemző – nem véletlenül sürget az IEA nagyobb nemzetközi erőfeszítéseket a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban a zöld energetikai beruházások erősítésére. Ezeknek – ahogyan azt a fentebb leírtak is bizonyítják – szemmel látható az eredményük, és már akár rövid távon is meghatározóak lehetnek a kibocsátáscsökkentésben. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a világgazdaság energiaéhsége fokozódik: tavaly is tovább nőtt a globális energiaigény, az ehhez kapcsolódó CO2-kibocsátás mértéke pedig 410 millió tonnával emelkedett. Ez pedig egy újabb nyomós ok a megújuló erőforrásokra alapozott, napról-napra elérhetőbb és megfizethetőbb technológiák felkarolására és elterjesztésére. 

Ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG Páholy rovatában jelent meg 2024.04.03-án.

Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy az Egyesült Királyság uszodái környezetbarát módon működhessenek.  

A Deep Green csapatának ötlete egyszerű, de nagyszerű: az uszodák vizének felfűtéséhez a számítástechnikai adatközpontokban keletkező hőt hasznosítják úgy, hogy kisebb szerverparkokat telepítenek olyan energiaigényes helyekre, mint például a szabadidőközpontok létesítményei. Rendszerük a számítógépek hulladékhőjét melegvízzé alakítja, cserébe pedig a központból érkező hideg vizet használják a szerverek hűtésére.  

A vállalat először tavaly Exmouth-ban, Devonban tesztelte az általuk kifejlesztett technológiát, ami több mint 60%-kal csökkentette az uszoda fűtési költségeit. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy az Octopus Energy, egy tiszta energiákkal foglalkozó tech cég 200 millió fontos befektetése révén hamarosan kiterjesztik ezt a megoldást az ország más részeire is. 

A Deep Green vezérigazgatója, Mark Bjornsgaard szerint az innovációjuk nem csupán az uszodák energiaigényének kielégítését, hanem azok fenntarthatóbbá tételét is szolgálja. Elmondása szerint, ha az Egyesült Királyság 1%-a használná szervereiket, akkor minden közösségi medencében telepíthetnék a rendszert, ami nagy előrelépést jelentene az energiahatékonyság terén. 

Az adatfeldolgozó központokból származó hő újrahasznosítása a közösségi uszodák gazdasági fenntarthatóságát is szolgálja. A Guardian kutatása szerint ugyanis 2010 óta közel 400 uszodát zártak be Angliában a megnövekedett üzemeltetési költségek miatt, így az ilyen megoldások kulcsfontosságúak lehetnek a létesítmények megőrzésében és a közösségi szolgáltatások fenntartásában. 

Az új technológia más intézmények számára is lehetőséget kínál a fenntartható energiagazdálkodásra. Az Octopus Energy vezérigazgatója, Zoisa North-Bond szerint ezek az innovatív megoldások enyhíthetnek az energiaválság negatív következményein, és hozzájárulhatnak a tiszta és olcsóbb energia jövőjéhez. 

A Deep Green által kifejlesztett technológia tehát nem csupán egy uszoda energiaellátását oldja meg, hanem egy teljesen új megközelítést kínál a másodlagos energiaforrások hasznosítására.  

Ha beleugrunk a tengerbe, nem látunk mást magunk körül, csak vízinövényeket és esetleg apróbb élőlényeket – mondja Enric Sala, a National Geographic egy munkatársa. Pedig ideális esetben virágzó tengeri ökoszisztémának kellene körülvennie minket, telis-tele színes halakkal és korallokkal. Sajnos azonban gyorsabban fogjuk ki a tengeri élőlényeket, mint ahogyan azok szaporodni tudnának, emiatt pedig egyre több faj válik veszélyeztetetté.  

A túlhalászásról korábban is írtam már a blogon azzal összefüggésben, hogy a jelenség felgyorsíthatja a tőkehalak természetes evolúcióját. A probléma azonban ennél sokkal szerteágazóbb, és nemcsak egy-egy fajt érint, hanem az egész tengeri ökoszisztémát – ezért fontosnak tartom, hogy visszatérjek rá. 

A túlhalászás azt jelenti, hogy olyan nagy mennyiségben és olyan gyorsan fogják ki a halakat és más élőlényeket, hogy a kifogott mennyiség meghaladja a faj szintentartásához szükséges egyedszámot. A tengereket és óceánokat is érintő jelenségben nagy szerepet játszanak a modern halászeszközök, például azok a nagyméretű hálók, amelyekbe akár több személyszállító repülőgép is beleférne.

Amikor ezeket alkalmazzák, akkor nemcsak halakat, hanem járulékos fogásokat is ejtenek a halászok, amelynek mennyisége évente megközelítőleg 38,5 millió tonnát tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a kifogott állatok jelentős része véletlenül akad a hálójukba, és nagy eséllyel el is pusztul azokban. Mindezzel a tengeri élőlények természetes élőhelyei is megszűnnek, ugyanis a hínárok és a korallok sem menekülnek meg a modern halászeszközök okozta pusztítás elől. 

Pristine Seas: érintetlen óceánrezervátumok  

A túlzott kizsákmányolás mellett a globális felmelegedés is csökkenti a tengerek és óceánok képességét arra, hogy biztosítsák a bennük lakó élőlények számára szükséges létfeltételeket. Az emelkedő vízhőmérséklet, a vizek savasodása és a növényzet pusztulása mind fenyegetik a meglévő halállományokat. Ezért lenne nagy jelentősége annak, hogy minimalizáljuk az emberi beavatkozásból származó károkat – ennek ellenére az óceánoknak csupán 7 százaléka védett terület, ami elenyésző érték ahhoz képest, hogy a Földünknek mintegy héttizedét vizek borítják. 

Erre jelenthet megoldást a Pristine Seas, azaz az Érintetlen Tengerek nevű kezdeményezés, amelyet a National Geographic csapatával közösen a tengerbiológus Enric Sala hívott életre. A szakember szerint az jelentene megoldást a fenti problémákra, ha betiltanák a nyílt vizeken való korlátlan halászást, és egyes lezárt területeket rezervátummá alakítanának. 

A terv előkészítése érdekében a Pristine Seas csapata az elmúlt 10 évben 31 expedíciót indított, majd az eredmények alapján 23 tengeri rezervátumot hoztak létre mintegy 6 millió négyzetkilométeren – tehát egy Indiánál kétszer nagyobb területen. Ennek érdekében 122 különböző szervezettel működtek együtt, hogy a szóban forgó részeket újra benépesítsék élőlényekkel, és növeljék a víz alatti biodiverzitást.  

Enric Sala csapatának számításai szerint az ökoszisztéma helyreállításának következtében a jövőben egyre kevesebb szükség lesz a nyílt vizeken zajló, ipari léptékű halásztevékenységre. Az élőlények ugyanis egyre közelebb vándorolnak majd az óceánok és tengerek menti országok partjaihoz, ezáltal könnyebben elérhetővé válnak a halászok számára. 

A terv eddig sikeresnek bizonyult, és a kutatók nem tervezik, hogy megállnak ezen a szinten: a projekt következő célkitűzése, hogy a világ óceánjainak 30 százaléka védett terület legyen 2050-re. Így valósággá válhat a szakember víziója, hogy bármerre is merüljünk a tengervíz alá, mindenhol élettel teli világot lássunk magunk körül. 

“Az Akropoliszra felmegyünk, és ott a csikket a városra pöccintjük” – áll a Kispál és a Borz felejthetetlen klasszikusában. De amennyire vonzó a dalban megjelenített lázadó hangulat, olyannyira káros, ha a való életben is eldobáljuk a használt cigarettacsikkeket, ugyanis a bennük található anyagok mérgezik a vizet, a talajt és az egész ökoszisztémát. Szerencsére vannak olyan találékony kezdeményezések, amelyek megoldanák a hulladéktípus körforgásban tartását.  

Amikor a veszélyes hulladékokról beszélünk, viszonylag kevés szó esik a cigarettáról, pedig a használt csikkek körülbelül 4000 féle toxikus kémiai anyagot tartalmaznak. Ha eldobunk egy csikket, a benne található festékek, nikotin, metanol, hexamin, arzén és kadmium mind kioldódnak, és súlyosan károsítják a környező talaj és víz minőségét. Az Anglia Ruskin University tudósai például már bebizonyították, hogy a cigarettacsikkben található mérgező vegyületek gátolják a növények fejlődését. 

Mivel műanyagot is tartalmaznak, ezért több mint 15 év alatt bomlanak le, és az aszályos időszakban felelőtlenül hátrahagyott csikkek fokozzák az erdőtüzek kockázatát. Arról nem is beszélve, hogy mennyire elcsúfítják a közterületek látványát, ahol folyamatosan nagy terhet rónak a szemétszedőkre, és kockázatot jelentenek például a játszótéren vagy a parkokban játszó gyerekekre és kisállatokra.  

A világ legtöbbször eldobott tárgya  

Bár egy-egy cigarettacsikk eldobása nem tűnik nagy problémának, összességében azonban mégis ez teszi ki a nem szemetesben landoló hulladékok legnagyobb részét. Az Euronews szerint a világszerte naponta elszívott 18 milliárd cigarettának csupán egyharmada kerül a szemétlerakóba. Aki sétált már tengerparton, az bizonyára tapasztalta, hogy lépten-nyomon eldobált csikkekbe lehet botlani. Jelenleg ez a világ óceánjainak első számú szennyezőanyaga, a cigarettagyártást mégsem szabályozzák olyan rendeletekkel, mint például a műanyagzacskókat és szívószálakat. Az eldobott cigaretták ugyanúgy mikroműanyagokra bomlanak, melyeket az élőlények elfogyasztanak, ezáltal visszavonhatatlanul bekerülnek a természet körforgásába.  

Újrahasznosíthatók-e a csikkek?  

A csikkek újrahasznosítása nem egyszerű feladat, ugyanis külön kell választani az egyes komponenseket. A legjobb természetesen az lenne, ha egyáltalán nem termelnénk dohányipari hulladékot, de ha már fennáll a probléma, akkor fontos lenne gazdaságos megoldást találnunk arra, hogy körforgásban tartsuk őket.  

Születtek erre már egészen kreatív megoldások is. Kutatások szerint például azok az égetett agyagtéglák, melyek anyagához használt cigarettacsikkeket kevernek, jóval ellenállóbbak és hatékonyabban is szigetelnek, mint a hagyományos építőanyagok – írja a Science Daily. Ráadásul a publikáció szerzői azt állítják, hogy ezzel az eljárással csökkenthető a gyártási folyamat energiaigénye.  

Nemrég pedig arról olvashattunk, hogy Szlovákiában aszfaltépítésre használták fel a szelektíven gyűjtött csikkeket. Pozsony önkormányzati hulladékgazdálkodási vállalata bejelentette, hogy 2024-től speciális konténerekben fogják gyűjteni a kidobott cigarettákat. A használt szűrőkből speciális szálakat készítenek, amelyek aztán az útburkolat adalékanyagává válnak. Az innovatív ötletet már meg is valósították Garamszentkereszten, ahol a világon elsőként büszkélkedhetnek ilyen útszakasszal.  

Afrikára gondolva szinte mindannyiunk fejében él egy határozott elképzelés a kontinensen uralkodó nemi szerepekről – a nők a háztartásban, a férfiak a mezőn dolgoznak, a lányok pedig alig jutnak megfelelő oktatáshoz. De vajon mennyire felel meg ez a jelenkor valóságának? Az utóbbi években zajló változások azt mutatják, hogy a régi klisék már nem állják meg a helyüket, egyre inkább előtérbe kerül a nők egyenjogúsága a kontinensen, ami sok esetben kéz a kézben jár a környezeti fenntarthatósággal is.  

A régi sztereotípiák lassan, de biztosan érvényüket vesztik Afrika-szerte. Vegyük például az általános iskolai oktatást: ezen a téren nem csak, hogy közelítünk a nemek közötti egyenlőséghez, de az elmúlt évtizedekben 25 millióval több lány járt iskolába Kelet- és Dél-Afrikában, mint a 2000-es évek elején. A térség közel 220 millió fős női lakosságát tekintve ez egy remek előrelépés, amely lehetővé teszi, hogy egyre több nő kapjon helyet a társadalom legfelső rétegeiben.  

Az oktatás mellett az egészségügy, a táplálkozás és a szociális védelem is központi szerepet játszik a nők és lányok társadalmi és gazdasági eredményeinek javításában. 2013 óta 22,4 millió nő jutott fejlettebb egészségügyi és vízellátáshoz, valamint szociális biztonsági programokhoz, amelyek segítségével elkerülhették az anyagi kiszolgáltatottságot, és jobb életkörülményeket biztosíthattak maguknak. 

Nők és zöld munkahelyek 

Világszerte egyre több olyan kezdeményezés van, amelyek egyszerre célozzák a nemek közti egyenlőség és a fenntarthatóság megteremtését. Az afrikai nők egyre növekvő szerepe a gazdaságban nemcsak a megélhetésüket biztosítja, de sok esetben a környezetnek is a hasznára válik. Kelet-Afrikában számos női vezetésű szövetkezet és mikrovállalkozás működik, amelyek célja a fenntartható mezőgazdaság elősegítése, a természeti erőforrások védelme és a nők gazdasági megerősödésének támogatása. Ugandában kifejezetten a nők számára kialakított zöld munkahelyek létrehozása az egyik példa erre, amiről többek közt a Női Szervezetek Nemzeti Szövetsége, a NAWOU gondoskodik. 

Az afrikai Nagy Falat a nők (is) építik 

Az Afrikai Unió által indított Nagy Zöld Fal Projekt az emberiség történetének legjelentősebb tudatos tájátalakító megmozdulása, és a helyi közösségek nőtagjai alapvető szerepet játszanak a megvalósulásában. A 2007-ben indított projekt a Szahel-övezet területén zajló környezeti és társadalmi problémákra kínál megoldást. Az ötlet célja, hogy összekapcsolja a gazdasági fejlődést a természeti erőforrások védelmével az egyre szárazabbá és kietlenebbé váló sivatagos területeken, amelyek a klímaváltozás hatásainak különösen kitettek.  

Kezdetben egy Szenegáltól Dzsibutiig terjedő, 8000 kilométer hosszú zöldövezet létrehozására indították el a programot, de azóta átalakították az eredeti terveket. Az egybefüggő, teljes afrikai kontinenst átszelő erdősáv helyett mára kisebb, szárazságtűrő növényekből álló erdőségeket hoznak létre, melyek biztosítják a lakosság élelmiszer-ellátását, valamint munkát is adnak a helyi nőközösségeknek.  

A fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok hosszú távon járulnak hozzá a nők felemelkedéséhez, ugyanis felelősen használják fel a természeti erőforrásokat, ezáltal stabil és kiszámítható jövedelmet biztosítanak számukra. A Nagy Zöld Fal megvalósítása hozzájárul az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz is. Ebben olyan prioritásokat és törekvéseket fogalmaznak meg, amelyeknek a célja egy igazságosabb és fenntarthatóbb világ megvalósítása 2030-ra. 

 Az ehhez hasonló kezdeményezések azt mutatják, hogy a közösségek és a kormányok felismerik a nők fontosságát a társadalom fejlődésében, és egyre hatékonyabban lépnek fel a fenntarthatóság és az emberi jogok előmozdítása érdekében. A Zöld Nagy Fal kiváló példa arra, hogy nemcsak egy-egy ember, hanem az egész társadalom profitálhat abból, ha nem öncélúan használjuk a természeti erőforrásokat. 

Esett már róla szó, hogy a klímavédelemben nincs helye a csodavárásnak, helyette célirányosan és megfontoltan, lépésről lépésre érdemes haladni, fokozatosan nyitva teret a leginnovatívabb és legzöldebb technológiáknak. 

Az álláspont létjogosultságát erősítik meg a McKinsey tanácsadó cég eredményei, amelyek szerint az üvegházhatású gázok ember által okozott teljes kibocsátási mennyiségének akár 90 százalékát is fel lehetne számolni már létező éghajlati technológiákkal. Ilyen a nukleáris energia, az energiatárolók, vagy a körforgásos gazdaság elveit követő hulladékgazdálkodás. Az eredményességhez persze elengedhetetlen, hogy ezeket széles körben alkalmazzák, ez azonban nem ennyire egyszerű: ugyanis csak egy kis részük, nagyságrendileg a tizedük mögött áll olyan megoldás, amely már kereskedelmi szempontból is kiforrottnak számít. A többségük műszaki értelemben már bizonyított technológia, amelyek azonban üzletileg még messze nem életképesek. 

Különösen érvényes ez azokra a green-tech cégekre, amelyek eszközigényes fenntarthatósági technológiákat fejlesztenek. Ezeknek már életciklusuk legkoraibb szakaszában is hatalmas a tőkekívánalma, amelyet sokszor sem a kockázatitőke-befektetők, sem a magántőkealapok, sem pedig a bankok nem tudnak kielégíteni. Jól mutatják ezt a finanszírozási szakadékot azok a statisztikák, amelyek szerint a kockázatitőke-befektetők által kihelyezett, jellemző tőkeméret (ticket size) egészen más a klímatechnológiai szereplők és az egyéb startupok körében. Míg egy fintech cég esetében 4, egy kvantumszámítástechnikainál pedig 5 millió dolláros átlagról beszélünk, addig a hulladékkezelésben 16, hidrogénre koncentráló megoldásoknál 25 millió ez az érték, az összetettebb klímatechnológiai ágazatokban pedig akár a 40 milliót is meghaladhatja. 

Ez a kényszerhelyzet értelemszerűen arra fogja ösztönözni a green-tech cégeket, hogy a finanszírozásban is bevessék a kreativitásukat. Állami vagy uniós forrásokra természetesen kell és érdemes is támaszkodniuk, de csak kisebb részben, hiszen ezek korlátosak és sok szereplő között oszlanak meg. Az igazi kitörési lehetőség a minél gyorsabb piacra lépés és a startup szcénában kulcsfontosságúnak tartott skálázás: ezt kell minél gyorsabb tempóban lebonyolítaniuk annak érdekében, hogy az ötletük megvalósulhasson és anyagi értelemben is működőképes legyen. 

Mindez pedig a szakértők szerint óhatatlanul ahhoz vezet, hogy a klímavédelemben ugyanolyan kardinális szerep hárul a zöld unikornisokra, mint az energetikai cégekre. A már legalább egymilliárd dollárt érő és környezi technológiákat fejlesztő startupok fogják behozni a mindennapokba a leginnovatívabb és legzöldebb technológiákat, amelyek nélkülözhetetlenek a klímaváltozás elleni küzdelemben. Egyelőre nincsenek túl sokan, hiszen amennyiben a green-tech cégek élmezőnyére pillantunk, azt a legfrissebb statisztikák szerint a mobilitásban utazó vállalkozások dominálják. Szerencsére azonban akadnak kivételek is, mint a fenntartható, enzimalapú háztartási kemikáliákat fejlesztő Solugen vagy az energiaintenzív iparágak dekarbonizációját a zászlajára tűző Turntide Technologies. Hogy köztük van-e a közeljövő Meta-ja vagy Google-je az éghajlattechnológia terén, ennek megválaszolására még néhány évet várnunk kell.  

Ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG Páholy rovatában jelent meg 2024.02.28-án.

A kakaóbab termőterületeinek csökkenése egy olyan probléma, amelyről sokat hallani manapság. A környezetpusztító gazdálkodás és a klímaváltozás mind aláássák a sokak számára nélkülözhetetlen csokoládé jövőjét, pedig a kakaó még akár a világot is képes lenne megmenteni – méghozzá egy egyszerű, de nagyszerű találmány segítségével.  

A kakaó egy olyan, az Egyenlítő környékén élő növény, amely híresen érzékeny a melegre, illetve a szárazságra. Ezen nem segít a klímaváltozás sem, amely tovább csökkenti azoknak a termőterületeknek a kiterjedését, ahol a kakaó meg tud élni. Így aztán komoly kihívás előtt állnak azok a kakaótermelésért felelős családok és kisgazdaságok, amelyek megpróbálnak lépést tartani a világ csokoládé- és kakaófogyasztásával.  

Ahhoz, hogy biztosítani tudják saját bevételeiket és kiszolgálják a felvásárlókat, a kistermelők megpróbálják rövid távon áthidalni a problémát. Emiatt sajnos gyakran előfordul, hogy a környező növényeket és fákat kivágják, hogy több szabad, napfényes területük lehessen a kakaófák ültetésére. Az erdőirtások azonban szokatlan időjárási jelenségeket okoznak, és ha ezek tartósan jelen vannak, akkor drasztikusan rontják a kakaófa életkörülményeit, ugyanis még magasabb hőmérsékletet és szárazságot generálnak az adott területen.  

Klímabarát ültetvények  

Az erdőirtás azért sem hasznos megoldás, mert az árnyékban nevelt kakaófák több szén-dioxidot tudnak megkötni, és sokkal szárazságtűrőbbek is, mint a túlzott napfénynek kitett társaik. A légkörben található szén-dioxid megkötésével a fák lassítani tudják a klímaváltozást, ráadásul minél idősebb egy fa, annál nagyobb a lombkoronája, ezáltal még több káros anyagot képes kiszűrni. Az árnyékban nevelt fák szabályozzák a hőmérsékletet és a páratartalmat a növény körül, ezáltal optimalizálják a térség mikroklímáját. Nem is beszélve arról, hogy az árnyékukban más növények is megélnek, amelynek következtében gazdagabb lesz a táj ökoszisztémája.  

A kakaófák napfényben nevelésének problémájára például az jelenthet megoldást, ha a termelők megismerik a klímatudatos kakaótermesztés módszertanát, esetleg még támogatásokat is kapnak azért, hogy felelősen termesszék az árujukat. Az olyan szervezetek, mint a World Cocoa Foundation oktatásokat szerveznek a farmereknek, hogy elterjesszék a regeneratív gazdálkodás alapjait. Ahogy az oldalukon is írják: a talajminőség javítását célzó gyakorlatokkal és az erdősítés által a kakaóültetvények ellenállóbbá és klímabarátabbá válhatnak.  

A csodálatos bioszén 

A kakaó azonban nem csak egyféleképpen segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben. A kakaóbabot tartalmazó kakaóhüvelyt általában hulladékként kezelik és egyszerűen kidobják, pedig lenne rá mód, hogy környezetkímélően is felhasználhassák. A növény ezen része ugyanis átalakítható bioszénné. A bioszenet szerves anyagokból lehet előállítani, azaz fából, és egyéb mezőgazdasági termékekből úgy, hogy ezeket magas hőfokon felmelegítik egy oxigéntől elzárt környezetben. A létrejött anyag felhasználható a termőföld javítására, ugyanis segíti a talajt a víz és a tápanyagok megtartásában.  

Ez különösen fontos azokon a területeken, ahol a nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok elvonják ezeket a tápanyagokat a földekből. A bioszén emellett segít megkötni a levegőbe kerülő szén-dioxidot. A bioszén olyan anyagokat tartalmaz, amelyek nem engedik, hogy a szerves anyagok szén-dioxid gázt bocsássanak ki a légkörbe, ezáltal csökkentve az üvegházhatású gázok mennyiségét a levegőben. Jelenleg – együttműködve a helyi kakaótermesztő családokkal – Ghánában kísérleteznek ezzel a módszerrel. Speciális kemencéket állítottak fel, ahol a lemetszett faágakból és a kakaóhüvelyből bioszenet állítanak elő maguknak, amit utána felhasználnak a föld javítására. 

A kakaó tehát nemcsak finom, de még a klímaváltozás megállításában is segíthet. A fenntartható kakaógazdálkodás stabilabb, kiszámíthatóbb jövedelmet biztosít a termelőközösségeknek, miközben az erdőirtás mértékét is csökkenti. Ezt a szemléletet támogatja a kakaóhüvely bioszénné alakítása is, amely egyszerre szolgálja a környezet és az emberek javát. Habár a bioszén növénytermesztésben való alkalmazása még gyerekcipőben jár, de úgy tűnik, hogy a jövőben nagy reményeket fűzhetünk hozzá. 

„Tiszta udvar, rendes ház” – sok családi házon ma is ott virít még a felirat, és a közvélekedésben is összekapcsolódik a kert szépsége a hasznosággal. Pedig ma már tudjuk, hogy a természet- és környezetvédelem szempontjából sokkal előnyösebb egy gondozatlannak tűnő, parlagon heverő zöldterület, ami támogatja a helyi növényzet és állatvilág biológiai sokféleségét, és még a vízmegkötésben is segít. 

A Világ Legcsúnyább Gyepe díj 
 

Amilyen viccesen hangzik, olyan komoly indokok vezérelték a svédeket, amikor meghirdették a Világ Legcsúnyább Gyepe nevű kezdeményezést. Erre 2022-ben került sor, amikor a vízkészletek csökkenése miatt öntözési tilalmat rendeltek el Gotlandon. A Skandináv-félszigettől 90 kilométerre található szigeten fenyegető problémát jelent a vízhiány, egy OECD-jelentés szerint ugyanis 2021 és 2050 között 13 százalékkal fog csökkenni a terület vízkészlete. 

Innen támadt a szigetlakók ötlete, hogy a takarékos vízhasználatot szikkadt gyepekkel népszerűsítsék, és erre még egy versenyt is meghirdessenek. Az ötlet hatékonynak bizonyult, ugyanis az első kihívás óta Gotlandon 5 százalékkal csökkent a vízfogyasztás. Azóta más svédországi települések is csatlakoztak a kezdeményezéshez, majd előbb Kanadában, aztán pedig a világ minden táján elterjedt a rút kertek mozgalma. Ausztrália, Dél-Afrika és az Egyesült Államok száraz klímájú részein rengeteg vizet locsolnak el, az USA Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szerint a háztartások vízfelhasználásnak 60 százaléka a gyepre és a kertre megy el. Így pont ezeken a területeken van igazán haszna annak, ha nem ragaszkodik mindenki a zöld pázsithoz.  

Az idei győztes egyébként egy tasmániai gyep lett, amelynek láttán egyáltalán nem is jutna eszünkbe, hogy ez egy zöldterület. A World's Ugliest Lawn (A Világ Legcsúnyább Gyepe) honlapjan ugyanis egy üregekkel teli, néhány kiszáradt fűcsomóval és napszítta fűvel tarkított területet látható – ami tökéletesen megfelel a pályázati kiírásnak. 

„Ez a legszebb példa a legcsúnyább pázsitra a világ legértelmesebb ügyéért: a vízvédelemért. A verseny zsenialitása abban áll, hogy humorral hívja fel a figyelmet erre a komoly témára. Díjazza azokat, akik hajlandóak büszkén hirdetni, hogy az övék az a gyep, amely megérdemli az undorodó pillantásokat a szomszédoktól – és a tapsot a világ minden tájáról” – olvasható a svédországi alapítású szervezet honlapján.  

A méhlegelőkkel a beporzókat védhetjük 
 

Ha nem is ennyire radikális, de hasonló kezdeményezésre már hazánkban is volt példa, mégpedig a méhlegelők kialakítása céljából. A beporzók védelmét ugyanis leginkább az szolgálja, ha a kevésbé frekventált zöldterületeket ritkábban vagy egyáltalán nem kaszálják, netán eleve olyan növényekkel vetik be, amelyek a vegetációs időszak során folyamatosan táplálékot biztosítanak a méheknek. Azaz mindig van olyan faj, amely éppen virágzik, ezzel pedig virágport és nektárt kínál az „érdeklődőknek”.   

Bár a gondozatlan területek látványa sokakban nemtetszést válthat ki, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói fontos megállapításokat tettek az ilyen helyszínek előnyeiről. A kutatásaikban azt vizsgálták, hogy mennyiben segíti a beporzókat ez a típusú gondoskodás, illetve miként lehet a rendszert minél hatékonyabbá tenni. Az eredmény egyelőre pozitív: a 2021-es és a 2022-es évben kétszer több beporzó rovart figyeltek meg a méhlegelőkön, mint a hagyományosan kezelt kontrollterületeken. Ha pedig minden körülmény adott a beporzók jóllétéhez, az az egész tápláléklánc stabilitására is pozitív hatással van. A kutatók szerint a méhlegelők működése még további vizsgálatokat igényel, de abban egyetértenek, hogy a kezeletlen területek megjelenése mindenképpen előnyös a hazai biodiverzitás megőrzése szempontjából.  

Magyarországon a háztartási hulladék 30 százaléka biohulladék, amelyből 320 ezer tonna a szemétlerakókban végzi, 600 ezer tonna pedig a csatornarendszerben. Sok háztartásban bevett gyakorlat, hogy a maradékot jobb híján lehúzzák a vécén, pedig biogáz üzemekben hasznosulva több ezer háztartás energiaellátását biztosíthatnák.  

A biohulladék nem megfelelő kezelése többek között azért is probléma, mert a bomló ételmaradék metánt hoz létre, ami huszonötször erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Az élelmiszerpazarlás persze sok más szempontból is aggályos, többek között etikai és gazdasági okokból. Ma Magyarországon 200 ezer gyermek nem jut elegendő mennyiségű és minőségű ételhez – ehhez képest luxusnak tűnik, hogy figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből hatalmas mennyiségű élelmiszert dobjunk ki. Mindez körülbelül 380 milliárd forintnyi veszteség a lakosságnak, vagyis fejenként 40 ezer forint évente, ami szintén nem elhanyagolható szempont.  

A kidobott hulladék nem tűnik el magától, ezeknek az ártalmatlanítása is energiaigényes folyamat. Itt jön képbe megoldásként a körforgásos gazdaság modellje, amelyben a felesleg visszaforgatásával újra értékes nyersanyagokhoz és erőforrásokhoz juthatunk. Ez különösen igaz az ételmaradékokra, amelyek több ezer háztartás számára elegendő elektromos energiát biztosíthatnak, ha szelektíven gyűjtik, majd biogáz üzemekben hasznosítják őket.  

De mi is az a biogáz?  
 

Ez a megújuló energiaforrások egyik, a víz-, nap- és szélenergiához képest talán kevéssé ismert változata, amely szerves anyagok bomlása során keletkezik. Fő alapanyagai az állati trágya, a növényi- és vágóhídi hulladékok, a szennyvíziszap és a kommunális szerves hulladék – csupa olyan dolog tehát, amelyet első ránézésre kellemetlen és felesleges mellékterméknek gondolnánk. Pedig megfelelő eljárással a biogáz üzemekben hő- és villamosenergia válhat belőlük, méghozzá a mikrobális fermentáció technológiájának segítségével.  

Az így keletkező biogáz semmiben nem marad el fűtőértékében a fosszilis földgáztól, tehát nagyszerűen kiválthatja azt. A fermentáció után visszamaradt biomassza pedig komposztként hasznosulhat, és a műtrágya helyett zöldebb alternatívát nyújthat a termőföldek táplálására. Ez azért is fontos szempont, mert Magyarországon évente 80-110 millió köbméter talajt veszítünk el, miközben két-három centiméter termőtalaj kialakulása akár 1000 évig is eltarthat – részben ez is pótolható lehet a biohulladékból származó trágyával. 

2024 a komposztálás éve 
 

Épp a fenti indokok miatt számít fontos lépésnek, hogy az Európai Unió Hulladék Keretirányelvének megfelelően idén januártól Magyarországon is elindul a lakossági biohulladékok szelektív gyűjtése. Az így begyűjtött konyhai maradékokból biogázt lehet előállítani, tehát legalább részben kiválthatók általa a fosszilis energiahordozók.  

Természetesen az uniós irányelv nem lehetetleníti el a közösségi komposztálást sem, sőt! A biohulladék ártalmatlanításának még mindig az a legzöldebb módja, ha nagyanyáinkhoz hasonlóan helyben hasznosítjuk a konyhai maradékot, például egy saját vagy egy közösségi komposztálóban. De mindenképp érdemes felkutatnunk a számunkra legkönnyebben elérhető lehetőséget, mert a biohulladék szelektív gyűjtése a környezetkímélő életmód szempontjából elengedhetetlen lépés.