A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasználásának 11 százalékát viszi el, és a globális üvegházgáz-kibocsátás 2,5 százalékáért felelős. Nanjiing-i kutatók egy különleges fóliával próbálnak ezen változtatni. Létrehoztak egy anyagot, ami hatékonyan veri vissza a napfényt.

A nyár egyik alapélménye, hogy a fagylalt gyorsabban olvad, mint amilyen gyorsan képesek vagyunk enni. Ez persze inkább bosszantó, mint tragikus. Ám ugyanez a folyamat, a hő és a napfény kombinációja, az élelmiszeripar egyik legnagyobb kihívása is egyben: a hűtési lánc fenntartása az előállítástól a fogyasztóig hatalmas energiaigénnyel jár. Egy kínai kutatócsoport most egy olyan fólia előállításán dolgozik, ami energiafelhasználás nélkül oldja meg a problémát.

A Nanjing University kutatói megoldásának alapanyaga meglepően hétköznapi: a cellulóz-alginát, ami egy természetes, növényi eredetű polimer és egyébként is használják az élelmiszeriparban, például zselésítőként. A kutatók ezt az anyagot oldatban apró tűkön keresztül fújták ki, így rendkívül vékony, mikroszkopikus szálakat kaptak. Ezek a szálak összeszövődnek és változó méretű apró lyukakat alkotnak – és pont ezek a pórusok végzik a munkát: szétszórják és visszaverik a napfényt, mielőtt az hőt termelhetne. Az eredmény egy passzív hűtési rendszer, amely energiafelhasználás nélkül működik.

A kutatók ezután letesztelték: a fóliából készült zacskóba tettek egy jégkrémet, ami 80 percen át változatlan állagú maradt napfényben, miközben a csomagolás nélküli verzió jóval hamarabb elolvadt. A kutatók szerint az anyag skálázható és olcsón előállítható, mivel a cellulóz-alginát bőségesen elérhető nyersanyag.

A gleccserektől a raktárig

A kutatók nem állnának meg az élelmiszeriparnál. Ugyanez a fólia elvben lelassíthatja a gleccserek olvadását is: ha nagy felületen alkalmazzák, visszaverhetné azt a napenergiát, amelyet a jég felszíne egyébként elnyelne. Ez persze nem helyettesíti a kibocsátáscsökkentés fontosságát, de kiegészítő megoldásként szóba jöhet olyan hegyvidéki térségekben, ahol a gleccserek ivóvízbázisként is funkcionálnak.

Az igazi tét azonban az élelmiszer-hűtési lánc reformja. Az élelmiszerek 40 százaléka igényel hűtést a termőföldtől az asztalig, és ennek energiaigénye globálisan, a városok számának gyarapodásával folyamatosan nő. Egy passzív, biológiailag lebomló fólia, amely energia nélkül csökkenti a hőterhelést, nem varázsmegoldás, de pontosan az a fajta olcsó és egyszerű innováció, amelyre a rendszernek szüksége van: nem helyettesíti a hűtőláncot, de némileg csökkentheti annak terhelését.

A szélsőséges meleg egyszerre növeli a hűtési célú villamosenergia-igényt és fogja vissza több erőműtípus teljesítményét. A hőhullám ezért már nem csupán egészségügyi vagy várostervezési kihívás: közvetlen energiapiaci és gazdasági kockázat, amelyre termelési, hálózati és energiahatékonysági beruházásokkal kell válaszolni.

Noha a hőhullámok térségünkben sem újkeletűek, mindeddig inkább egészségügyi és várostervezési problémaként kezeltük őket: árnyékot, ivóvizet, hűtött helyiségeket és több zöldfelületet kerestünk. Az idei nyár azonban Magyarországon is kézzelfoghatóvá tette, hogy a tartós forróság az energiarendszert is „támadja”, ráadásul két oldalról: miközben egyre több áramot fogyasztunk a növekvő hűtési igények miatt, több erőműtípus teljesítménye éppen azokban az órákban csökken, amikor a legnagyobb szükség volna az általuk termelt energiára.

A probléma első fele, miszerint az extrém meleg feljebb tolja a fogyasztást, nálunk is egyre láthatóbbá vált az utóbbi időszakban; nem véletlenül írtam arról két évvel ezelőtt, hogy a hőhullámok a légkondicionálás terjedésén keresztül a villamosenergia-kereslet egyik fő hajtóerejévé válnak. A paksi atomerőmű teljesítményének kényszerű visszafogása a Duna rekordalacsony vízállása és a magas vízhőmérséklet miatt azonban nagyon élesen mutatta meg az érme másik oldalát is: a hőség az áram kínálati oldalán is óriási zavarokat okozhat.

Az Európa nagy részét fenyegető aszály és az erdőtüzek mellett tehát egy újabb, közvetlen gazdasági kockázattal is számolnunk kell. Ennek nagyságát jól érzékelteti, hogy június 23-án a másnapi német áramár megawattóránként 210 euróig emelkedett; Franciaországban és Nagy-Britanniában szintén a 2025 januárjában tapasztalt szintek tértek vissza. Nem egy téli hidegbetörés idején, hanem nyár elején. A szigetország rendszerirányítója ekkor adta ki története első nyári figyelmeztetését arra, hogy szűkössé válhat a rendelkezésre álló termelési tartalék.

A kínálati oldalon több kedvezőtlen hatás adódott össze. A francia atomerőművek egy részének vissza kellett fognia a termelését, mert a folyók felmelegedése korlátozta a hűtést: a legforróbb napokon tizenkét reaktor termelése összesen több mint 9 gigawattal esett vissza. A tartósan szélcsendes idő a szélerőművek teljesítményét csökkentette, miközben a magas hőmérséklet a gázturbinák hatásfokát is rontja: egy 30 Celsius-fokos napon egy átlagos gázerőmű teljesítménye akár 7-12 százalékkal is alacsonyabb lehet.

Mindez azért fontos, mert Európában a nyári csúcsterhelés eddig jóval kisebb figyelmet kapott, mint a téli ellátásbiztonság. A hőhullámok gyakoribbá válásával azonban új szezonális kockázat jelenik meg: a kontinensnek úgy kell egyre több hűtési igényt kiszolgálnia, hogy közben a termelési és hálózati infrastruktúra egy része maga is megszenvedi a forróságot. A magasabb fogyasztás és az alacsonyabb kínálat együtt ráadásul nemcsak a hálózatot terheli, hanem az árakat is gyorsan felhajthatja.

Ebben a helyzetben a hűtési igények kiszolgálását nem lehet kizárólag még több egyedi klímaberendezés felszerelésére építeni. Ezek az otthonokban sok esetben nélkülözhetetlen enyhülést adnak, rendszerszinten viszont gondot jelentenek: ugyanabban az időszakban kapcsolnak be, erősítik a fogyasztási csúcsot, és a kültérbe leadott hővel tovább melegítik a városi környezetet. 

Franciaországban éppen ezért kezdtek felértékelődni a központi hűtési hálózatok. A hideg vizet elosztó rendszerek energiahatékonysága két-háromszor jobb lehet a hagyományos légkondicionálásénál, jégtárolással pedig éjszakára, az alacsonyabb terhelésű órákra helyezhető át az energiaigény egy része. Franciaországban 2023-ban még csak 43 ilyen hálózat működött, a cél azonban a szolgáltatott hűtési energia csaknem megháromszorozása 2035-ig.

A francia példa érzékletesen illusztrálja, hogy a klímaadaptáció nem pusztán védekezés, hanem energetikai beruházási program is. Szükség van az épületek árnyékolására és szigetelésére, hatékonyabb hűtésre, okos vezérlésre és fogyasztásoldali rugalmasságra. Emellett olyan energiatárolókra, gyorsan reagáló erőművekre és megerősített hálózatokra is, amelyek akkor lépnek működésbe, amikor az időjárás egyszerre növeli a keresletet és gyengíti a kínálatot.

A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogyan tudunk minden nyáron több villamos energiát előállítani. Hanem az, hogyan kerülhetjük el, hogy mindenki ugyanabban az órában ugyanabból a szűkös rendszerből kérjen egyre többet. Ehhez a termelés és a fogyasztás oldalán egyaránt rugalmasságra, a beruházási döntésekben pedig hosszabb távú gondolkodásra van szükség.

A következő években azok az országok lesznek ellenállóbbak, amelyek nem csupán a következő hőhullámot próbálják túlélni, hanem már az infrastruktúrájukat is a megváltozott éghajlathoz igazítják. Ugyanez érvényes a városokra, a vállalatokra, az intézményekre és az otthonokra is. A forróság ugyanis ma már nemcsak a hőmérőt, hanem az energiaárakat és az alkalmazkodás számláját is egyre magasabbra tolja.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2026.08.19-én. 

A zöldtető ma már nem luxus és nem is esztétikai döntés – Zürichben legalábbis. A svájci városban több mint harminc éve kötelező növényzetet telepíteni az újépítésű házak lapostetőire, így a város lapostetejű épületeinek 40 százalékán már növények élnek. Ennek különösen a nyári melegben és az aszályban van jelentősége, e megoldás révén ugyanis könnyebben birkóznak meg a globális felmelegedés hatásaival.

Zürich egy medencében fekszik, ami csapdába ejti a nyári hőséget. Ráadásul Svájc az elmúlt évtizedekben kétszer olyan gyorsan melegedett, mint a globális átlag, és a szakértők 5,7 fokos hőmérséklet-emelkedést jeleznek egyes területeken. A zöldtetők erre adnak kézzelfogható választ: egy kiterjedt zöldtető felszíne átlagosan 5 fokkal hűvösebb, mint egy kavicstetőé, sőt, a vastagabb aljzatú tetőkön ez a különbség elérheti a 18 fokot is, írta meg a Reasons to be Cheerful. Sőt, az eredmények szerint két méterrel a tető felett a levegő hőmérséklete szintén mérhetően csökken.

De a hűtőhatás csak az egyik oldal. A zürichi tetők esővíz-gazdálkodási szerepe legalább ennyire fontos: a növényzet felszívja és lassan engedi el a csapadékot, tehermentesítve az öreg városi csatornarendszert. Ráadásul a növényekkel borított tetők kétszer olyan tartósak, mint a kavicsosak, mert a növénytakaró védi a szigetelőréteget az ultraibolya sugárzástól és a hőmérséklet-ingadozástól.

A modell máshol is működik. Bázelben a lapostetők közel fele zöld, és a városban 4,6 négyzetméter zöldtető jut minden lakosra. Szingapúr az állam által finanszírozott telepítési támogatással ösztönöz, Chicago gyorsított engedélyezési eljárással jutalmazza a zöldtetős épületeket, San Francisco 2016 óta kötelezővé tette, hogy az új épületek tetőfelületének 15-30 százaléka zöld vagy napelemes legyen. Zürich számításai szerint, ha New York tetőinek 50 százalékára növényt telepítenének, a városi hősziget-hatás 0,8 fokkal csökkenne. Toronto összes tetőjének beültetése 2 fokos csökkentést hozhatna.

A technológia egyszerű, az eredmények bizonyítottak – ami hiányzik, az nem a tudás, hanem a szabályozási bátorság. Zürich vezetése harminc évvel ezelőtt meghozta a döntést, a város tetői azóta bizonyítják, hogy megérte.

A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint a fakorona akár a városi hőszigethatás felét is semlegesítheti, míg az erősen fásított negyedek lakói 20–40 százalékkal kevesebb többlethőt szenvednek el, mint a fátlan területek lakói.

A városi hőszigethatás abból adódik, hogy a beton és aszfalt elnyeli a nap hőjét, majd éjszaka is sugározza vissza, megakadályozva azt a lehűlést, amelyre különösen a légkondicionáló nélküli háztartásoknak lenne szüksége. A növényzet ezzel szemben kétféleképpen hűt: a fák árnyékot adnak, a levelek pedig párologtatással aktívan vonnak el hőt a levegőből. A Nature-ben megjelent kutatás szerint, ha a világ városaiban nem lennének fák, a hőszigethatás kétszer akkora lenne, mint most.

A Healthy Green Spaces Coalition 65 amerikai városon végzett összehasonlítása szerint a fakoronában szegény negyedek átlagosan 40 százalékkal több többlethőt kapnak, mint a fásított területek – és néhol ez a különbség közel 2,2 fokot jelent. A legkiszolgáltatottabbak az alacsonyabb jövedelmű lakónegyedek, ahol a fakorona aránya jellemzően töredéke a gazdagabb területekéhez képest.

Melyik fát, hova

Nem mindegy azonban, hogy egy város milyen fát ültet. A legnagyobb koronájú fajok adják a legtöbb árnyékot, de a párolgási hűtőhatás fajonként eltér: a szárazsághoz alkalmazkodott fajok visszatartják a vizet, így kevésbé hűtenek. Emellett a klímaváltozás maga is átírja a kalkulációt: az arboristák ma már nem azt nézik, melyik faj él meg most, hanem melyik viseli el a húsz év múlva várható hőmérsékletet és csapadékviszonyokat.

Sajnos a fák sem oldanak meg mindent

A kutatók hozzáteszik, hogy még ha a városok a legnagyobb lehetséges fás területet ki is alakítanák, az a klímaváltozás miatti hőmérséklet-emelkedésnek csak 20 százalékát kompenzálná. A többi megoldást, mint például a hővisszaverő tetőfelületeket, az okos városszerkezetet vagy az energiahatékony épületeket nem váltják ki a fák, csak kiegészítik. De hogy hol kell kezdeni, az egyértelmű: azokban a negyedekben, ahol ma a legkevesebb a zöld és a legtöbb az ember, aki a hőség hatásait a bőrén tapasztalja meg.

Az, aki egy péntek délután autózott már a Balaton felé, tudja milyen az, ha sokan vannak az utakon. De vajon mennyi szennyezést termel valójában ez a forgalom? Az MIT kutatói most közelebb kerültek a válaszhoz, miután valós idejű kibocsátástérképet készítettek, és kiderült: eddig 23-49 százalékkal alábecsülték a közlekedési szennyezést.

A probléma nem az volt, hogy eddig nem mérték a kutatók a közlekedési szennyezést, hanem hogy rossz módszerrel. A korábbi becslésekben vagy túl durva, városszintű átlagokat használtak, vagy egyedi autókra szerelt kipufogómérőkre támaszkodtak, ami drága és nehezen skálázható módszer. Az MIT kutatói most egy harmadik utat találtak: 331 forgalmi kamera képeit és 1,75 millió mobiltelefon anonim helyadatát kombinálták egy járműkibocsátási modellel, hogy háztömbszintű, közel valós idejű képet kapjanak Manhattan levegőjéről. Az eredmény meglepő volt: a szén-monoxid, szén-dioxid, nitrogén-oxidok és a PM2.5 részecskék kibocsátása egyaránt 23-49 százalékkal magasabb, mint ahogy azt az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének korábbi becslései mutatták.

A különbség nagy részét a közlekedési lámpák okozzák. A megállás-indulás ciklus, amit mindenki ismer, aki ült már dugóban jelentősen emeli a kibocsátást, és ha ezt figyelmen kívül hagyják a modellekben, egyes szennyező anyagokat akár 50 százalékkal is alábecsülhetnek. Ez nem csupán módszertani hiba: ha nem tudjuk, hol és mikor szennyez legtöbbet a forgalom, rossz helyen és rossz időben hozhatunk döntéseket.

A kutatás másik fontos eredménye a manhattani dugódíj hatásának mérése. A 2025 januárjában bevezetett rendszer az első ilyen az Egyesült Államokban. Nyolc héttel a bevezetés után a forgalom 10 százalékkal, a kibocsátás 16-22 százalékkal csökkent. De a részletek is fontosak: a csökkenés a főbb útvonalakon volt a legnagyobb, miközben a zóna határain kívül egyes területeken enyhe növekedés mutatkozott, jelezve, hogy az ilyen intézkedések tervezésekor a térbeli eloszlás legalább annyit számít, mint az összesített adat.

A Nature Sustainability folyóiratban publikált módszer skálázható és viszonylag olcsó: nincs szükség új infrastruktúrára, csak a már meglévő kamerák és mobiladatok okos kombinálására. Ha más nagyvárosok is alkalmazzák, először láthatják pontosan, hol és mikor szennyez legtöbbet a saját forgalmuk.

A közlekedési szennyezés mérésének pontosítása nem csak New York-i kérdés. Magyarországon a Magyar Közút éves forgalomszámlálásának legfrissebb elérhető elemzése 2024-ből azt mutatja, hogy az autópályák forgalma 4,6 százalékkal nőtt, és ez a tendencia feltételezhetően folytatódik. Ha a városok és az útkezelők pontosan tudnák, mikor és hol termelődik a legtöbb szennyezés – egy péntek délutáni M7-es csúcsforgalomban, egy belvárosi lámpás kereszteződésnél, vagy a reggeli budapesti dugókban –, az már elegendő alap lenne jobb döntésekhez. Hiszen a technológia megvan, és az adatok nagy része már most is rendelkezésre áll.

A 2026-os El Niño az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei lehet a valaha mért második legmelegebb év. Ez nem csupán meteorológiai rekord, hanem egy globális ökológiai láncreakció kezdete, amelynek pusztító hatásai – a nem is olyan távoli jövőben – a mindennapjaink részévé válhatnak.

Az El Niño néhány évente visszatérő természetes jelenség: a Csendes-óceán keleti részén a felszíni vízhőmérséklet megemelkedik, ami átírja a szélrendszereket, a csapadékeloszlást és a tengeráramlásokat szerte a bolygón. Önmagában nem újdonság, de az emberi tevékenység hatására növekvő átlaghőmérséklettel együtt a hatások egyre szélsőségesebbé válnak. A kutatók előrejelzései szerint az idei lehet az eddigi legmelegebb El Niño – írja az Euro News. Az aszályok egyre hosszabbak, a hőhullámok egyre intenzívebbek lesznek, és mindez nem csupán ökológiai probléma, hanem az energiatermelés stabilitását is érinti.

Ökológiai kockázat szembetűnő hatásokkal

A korallzátonyok pusztulása vagy az amazóniai erdőtüzek távolinak tűnnek, de a hatásuk a mi mindennapjainkban is megjelenik. A korallzátonyok különösen érzékenyek a hőstresszre.

Részben az előző El Niño hatására 2024-ben dokumentálták a legnagyobb globális korallfehéredést. Ha 2026 valóban olyan meleg lesz, mint amennyire a kutatók jósolják, a zátonyoknak alig lesz idejük regenerálódni a két esemény között. Mivel a zátony körül élő halak biztosítják a part menti lakosok élelmezésének nagy részét, akár egymilliárd ember veszítheti el a legfontosabb fehérjeforrását, és az a halászközösség, amely ma a zátonyokból él, holnap a globális élelmiszerellátás egyik legsebezhetőbb pontjává válik. Ha pedig a trópusi halállomány összeomlik, az árak emelkednek, az exportpiacok átrendeződnek, ami a mi bevásárlólistánkon is megjelenik.

Az Amazonas-medencében az El Niño szárazabb időszakokat hoz, ami növeli az erdőtüzek kockázatát és csökkenti az esőerdők szénmegkötő képességét. Emiatt gyorsabban nő a légkör CO₂-koncentrációja, ez pedig felgyorsítja a klímaváltozás ütemét, és minden következményét – szélsőséges időjárás, aszályok, árvizek – gyakoribbá teszi. Egy újabb példa, ami bizonyítja, hogy a távolinak tűnő események hatással lehetnek a mindennapjainkra. Sőt, elemzések szerint, ha az El Niño visszatérő aszályokkal és áradásokkal megzavarja a világ legfontosabb mezőgazdasági övezeteinek működését, az az áruházak polcain is megjelenik drágább kávéban, kakaóban, rizsben és étolajban.

Energetika és fenntarthatóság

Nem csak ökológiai hatása van a hőhullámoknak. A 2023–2024-es El Niño az energetikai rendszerek érzékenységére is konkrét példát mutatott. Dél-Amerikában az áram több mint fele vízenergiából származik. Amikor az aszály lecsapott, Kolumbia tározóinak tartalékai 30 százalék alá estek, az ország leállította az Ecuador felé irányuló áramexportot, ahol a termelés több mint felét fosszilis erőművekre kellett átterhelni. Brazíliában egy nagy vízerőmű teljesen leállt, Ecuadorban a legnagyobb ilyen létesítmény naponta 14 órán át csökkentett kapacitáson üzemelt – írja az Environment Energy Leader.

Ez pontosan az a forgatókönyv, amelyre a fenntartható energiarendszereknek fel kell készülniük. A vízenergia sok ország megújuló átmenetének gerince – de az El Niño hatása is azt mutatja, hogy egyetlen forrásra vagy stabil éghajlatra tervezett rendszer éghajlati stressz alatt könnyen kényszermegoldásokhoz vezet. A diverzifikáció és a tárolókapacitás ebben az összefüggésben nem technológiai luxus, hanem kockázatkezelési kérdés. És bár Dél-Amerika energiaválsága közvetlenül nem érződik a magyar villanyszámlában, a fosszilis tartalékokra való visszakapcsolás globálisan növeli a gáz- és szénkeresletet – ami az európai energiaárakra is nyomást gyakorol.

Nyár végén már okosabbak leszünk

Ha 2026 valóban a második legmelegebb év lesz, az nem egyetlen szektornak üzen, hanem mindenkinek. A zátonyok, az erdők, az energiarendszerek és az élelmiszerárak egyazon rendszer részei, és az El Niño pontosan ezt a rendszerszintű összefüggést teszi láthatóvá. Ez egy természetes jelenség. Az, hogy egyre magasabb hőmérsékletről indulunk, már nem az. A természeti folyamatok egyre kiszámíthatóbban viselkednek egyre szélsőségesebben, és aki ezt figyelembe veszi, és tervezési feltételként kezeli, az felkészül. Aki kivételként, az meglepődik.

A part menti ökoszisztémák romló állapotára gyakran csak akkor derül fény, amikor a károk már látványosak. A kutatók szerint azonban a vidrák korai jelzőrendszerként is szolgálhatnak: egészségi állapotuk és táplálkozásuk olyan nyomokat hordoz, amelyekből következtetni lehet a vizek szennyezettségére és az ökoszisztéma általános állapotára.

A dél-brazíliai partvidéken a kutatók évtizedek óta vizsgálják a neotropikus vidrák (Lontra longicaudis) populációit a Projeto Lontra kutatási program keretében. Ezek az állatok a vízi ökoszisztémák csúcsragadozói, így a táplálékhálózat több szintjével is kapcsolatban állnak. Különböző halakat, rákokat és más vízi élőlényeket esznek, ezért szervezetükben és ürülékükben is megjelennek a környezeti változások nyomai. Emiatt a kutatók gyakran „biológiai merevlemezként” is emlegetik őket: szervezetük és a róluk gyűjtött minták sok információt őriznek az élőhelyük helyzetéről.

Az ürülékminták elemzésével a kutatók képet kaphatnak az állatok táplálkozásáról, egészségi állapotáról és a környezetben jelenlévő szennyező anyagokról. Egy ilyen vizsgálat során a vidrák mintegy 66 százalékában kimutatták a Toxoplasma gondii nevű parazitát, amely elsősorban házi macskákból származik. A kórokozó a házimacskáktól a csapadékvíz közvetítésével kerülhet a folyókba, a torkolatokon át pedig a part menti vizekbe. A kutatás arra is rávilágított, hogy a szennyezés a védett élőhelyeket sem kíméli: a lagúnákban élő vidrák ürülékében mikroműanyag-szálakat találtak, ami azt jelzi, hogy a szárazföldről származó hulladék a természetvédelmi területekig is eljut.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a vidrák kutatása nem egységes. A jelenlegi vizsgálatok mintegy 70 százaléka mérsékelt övi fajokra koncentrál, miközben a trópusi régiókban élő neotropikus vidrák a kutatások kevesebb mint 4 százalékában szerepelnek, pedig ezek az élőhelyek különösen gazdag biodiverzitással rendelkeznek.

A kutatók felismerték, hogy a vidrák megfigyelése hatékony eszköz lehet a part menti ökoszisztémák állapotának nyomon követésére, ezért jelenleg egy Vidra Egészségügyi Index (OHI) kidolgozásán dolgoznak. Ez egy olyan költséghatékony módszer, amely segítségével a kutatók mellett önkormányzatok és civil szervezetek is nyomon követhetik a vidrapopulációk állapotát.

A vidrák védelme nem csupán egyetlen faj megmentéséről szól: élő jelzőrendszerként jelenlétük és egészségi állapotuk szorosan összefügg a tiszta vízzel, a fenntartható halászattal, az árvízvédelemmel és a part menti közösségek hosszú távú életvitelével. Ezért a környezet állapotának egyik érzékeny indikátorai lehetnek.

Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány hétig tart majd. A konfliktus miatt jelentősen megugrottak a világpiaci olaj- és földgázárak, illetve akadoznak a szállítások a Hormuzi-szoros lezárása miatt. A szakértők szerint azonban csak ezután kezdjük igazán a bőrünkön érezni a háború valódi hatásait. Ez pedig az ukrajnai háború után megint egy erős érv lehet Európa számára, hogy még jobban elköteleződjön a megújuló energiaforrások mellett, melyekkel akár önellátó is lehetne a kontinens.

Arról írtam 2024-ben, az ukrajnai háború kitörése után több mint két évvel, hogy Európa kényszerből vált önellátóbbá az energia területén. Ez nem csupán azzal járt, hogy a megújuló energiaforrásokat még inkább előtérbe helyezték, hanem azzal is, hogy a földgáz és a nukleáris energia is erősebb támogatást kapott a kontinensen, mivel felismerték azok jelentőségét a fenntarthatóság előmozdításában.

Hasonló a helyzet most is: eltelt újabb két év, Ukrajnában továbbra sincs béke, az Európai Unió 2027 végétől teljesen leállna az orosz energiahordozók vásárlásával, ráadásul a közel négy hónapja kitört iráni konfliktus ismét jelentős áremelkedést és szállítási nehézségeket okozott a piacon. Az európai földgázárak mintegy 50 százalékkal emelkedtek február végéhez képest, a Brent típusú kőolaj világpiaci ára pedig harmadával ugrott meg. Szakértők szerint még ha most azonnal le is zárulna a konfliktus, akkor is hónapokba telne, mire a piac visszarendeződne, a világgazdaságon pedig szinte biztosan tartósan nyomot hagynának a megugró árak.

A mostani helyzet ismét rávilágított arra, mennyire sérülékeny tud lenni a világgazdaság, és még mindig milyen nagy mértékben függ a fosszilis energiahordozóktól – azok árától és kínálatától. Hasonló lokális vagy szélesebb geopolitikai konfliktusok a jövőben is lesznek, sokak szerint egyre gyakrabban, így érdemes felkészülni rájuk.

De mit lehet tenni ebben a helyzetben? Szakértők szerint egyértelműen jobb helyzetben vannak azok az országok, melyek az elmúlt években nagyobb hangsúlyt fektettek a megújuló energiaforrásokra. A világ még mindig mintegy 80 százalékban fosszilis energiahordozókból állítja elő az ipari és a háztartási fogyasztók számára az energiát, ezért is okoz ekkora riadalmat és fennakadást az árak megugrása. Követendő példa lehet ebben a tekintetben Uruguay, mely a 2008-as pénzügyi válságot követően szinte teljesen kivezette a fosszilis energiát, helyette szél- és vízenergiába fektetett. Ennek köszönhetően már az orosz-ukrán háború kitörésekor is stabilak maradtak az energiaárak az országban, amely csökkentette a lakosságra nehezedő inflációs nyomást, nem mellékesen pedig évente mintegy 500 millió eurót spórolhattak meg a becslések szerint.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tehát az energia ára és hozzáférhetősége a jövőben továbbra is meghatározó tényező lehet. A geopolitikai konfliktusok ugyanakkor mindkettőt veszélybe tudják sodorni. A megújuló energia ilyen konfliktushelyzetekben olcsóbb, ráadásul hozzáférhető, mivel szinte minden esetben belföldről származik.

A fentiek Magyarország számára különösen fontos tanulságot jelentenek, hiszen hazánk energiafüggősége az uniós átlagnál is magasabb. 2023-ban a Magyarországon felhasznált energia több mint 60 százaléka importból származott, ezen belül kiemelkedően magas volt a földgáz behozatala. A villamosenergiaellátásban kedvezőbb a helyzet, 2023-ban mintegy 25 százalék volt az import aránya, amely tavaly először 20 százalék alá csökkent. Ez részben az elmúlt években a megújuló energia területén végrehajtott beruházásoknak az eredménye, amelyek folytatása mindenképpen javallott.

A villamosenergia-területen is állnak előttünk további feladatok: folytatni kell a kapacitások kiépítését, valamint a napenergia mellett más energiaforrások, például a szélenergia nagyobb arányú hasznosítását, valamint az energiatárolásban már elindított kapacitásbővítéseket is. Jelentős tartalékok rejlenek az energiafogyasztás csökkentésében és az energiahatékonyság javításában is, hiszen az alacsonyabb energiafelhasználás mérsékelheti a drága és bizonytalan import iránti igényt. Ezért amikor azon gondolkodunk, hogy mi lesz velünk az orosz energia nélkül 2028. után, a beszerzési források diverzifikálásán túl nagy hangsúlyt kell fordítani arra, hogy hosszabb távon miként növelhető a hazai energia-előállítás aránya. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország kevésbé legyen kiszolgáltatva a mostanihoz hasonló globális ársokkoknak és kínálati nehézségeknek.

Van, ami ellen a tüskék sem védenek: kutatások szerint az európai sünök legnagyobb ellenségei sok helyen nem a ragadozó állatok, hanem az autóforgalom. Egy új felfedezés szerint az ultrahangos eszközök segíthetnek elkerülni a gázolásokat – és akár a kihalástól is megmenthetik az apró rágcsálókat.

Kutatások szerint az Egyesült Királyságban a sünállomány akár harmada esik áldozatul közúti gázolásoknak. Nem csoda, hogy a faj egyedszáma az elmúlt évtizedben mintegy 30 százalékkal csökkent, és 2024-ben a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature) Vörös Listáján már a „mérsékelten fenyegetett fajok” kategóriájába került. A kis állatok sokszor megszenvedik az emberek közelségét – a városiasodás, az utak és a mezőgazdasági területek feldarabolják élőhelyeiket, így gyakrabban kerülnek járművek útjába.

Az Oxford-i Egyetem részvételével készült friss kutatás azonban reményt adhat a kis állatoknak: kiderült, hogy a sünök képesek érzékelni a magas frekvenciájú ultrahangot. A kutatók egy kis hangszóróval rövid hangjeleket játszottak le a sünöknek, és az állatokra helyezett apró elektródák kimutatták, hogy reagálnak a 4 és 85 kHz közötti hangokra. A legnagyobb érzékenységet körülbelül 40 kHz-nél mérték. Összehasonlításképpen: az emberi hallás 20 kilohertzet képes feldolgozni, minden ezen felül érték az emberi fül számára hallhatatlan.

Az eredmények alapján elképzelhető, hogy a jövőben az autók ultrahangos jelzőrendszerrel már messziről „figyelmeztethetik” a sünöket, így azok kevesebbszer tévednek majd az utakra. A kutatók szerint ez jelentősen csökkentheti a közúti pusztulás mértékét, és új eszközt adhat a természetvédők kezébe. Ha a technológia beválik, az nemcsak az autók, hanem például robotfűnyírók és kerti gépek esetében is alkalmazható lehet. Egy apró hallásbiológiai felfedezés így akár kulcsszerepet játszhat abban, hogy Európa egyik legismertebb éjszakai kisemlőse hosszú távon is megmaradjon a tájainkon.

Hivatalosan is megnyílt a King Charles III England Coast Path, amely elsőként teszi lehetővé, hogy egyetlen kijelölt útvonalon lehessen végiggyalogolni Anglia teljes tengerpartját – számolt be róla a brit sajtó.

A III. Károlyról elnevezett, közel 2.700 mérföldes (körülbelül 4.300 kilométeres) útvonal a világ leghosszabb, hivatalosan kijelölt és fenntartott part menti gyalogútja lett. Az átadást hosszú munka előzte meg: a projekt 18 éve indult el, és hét miniszterelnöki ciklusra volt szükség ahhoz, hogy a hivatalos megnyitóig eljusson.

A King Charles III England Coast Path egyik különlegessége, hogy elérhetővé tesz több mint 1.000 mérföldnyi olyan partszakaszt és eddig a nagyközönség elől elzárt tájakat is, amelyek eddig bejárhatatlanok voltak. Az út végigvezet Anglia teljes, rendkívül változatos tengerpartján: a Seven Sisters ikonikus, fehér krétasziklái meredeken zuhannak a tengerbe és a brit partvidék egyik legismertebb látványát adják; a Dorset környéki Jurassic Coast ősi sziklarétegei a Föld történetének évmillióit teszik „olvashatóvá” a partfalakon; a Norfolk mocsaras, lapos partvidéke vadmadár-élőhelyeknek ad otthont; míg az északnyugati Cumbria szakaszain sziklás, vadregényes tengerpartok és ipari múltú kikötővárosok váltakoznak. A folyamatos gyalogút egyszerre mutatja meg a természet formáló erejét és a part menti települések sok évszázados történetét.

A kezdeményezés célja hosszú távon az, hogy bárki elérhesse a partot, és akár megszakítás nélkül végigtúrázhassa az ország teljes tengerpartját egyetlen nemzeti túraútvonalon. A természethez való hozzáférés ma már nem magától értetődő adottság, hanem tudatosan kialakított közpolitikai döntés eredménye. Anglia példája jól mutatja, hogy hosszú távú tervezéssel és kitartó munkával akár ilyen hosszú partvonal is „közkinccsé” tehető – és ez egyszerre szolgálja a turizmust, a helyi közösségeket és az emberek mindennapi kapcsolatát a természettel.

Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de sokszor figyelmen kívül hagyott szerepét. Ausztráliában két állam már lépett, és ideiglenesen ingyenessé tették a tömegközlekedést. A döntés egyszerre gyors segítség a családoknak és kísérlet arra, hogy többen váltsanak autóról buszra vagy vonatra.

Victoria államban 2026. március vége és április vége között minden városi és regionális járat díjmentesen volt használható – számolt be róla az ABC News. A kormány a kezdeményezéssel a megélhetési költségek csökkentését tűzte ki elsődleges célul, miután azok az iráni háború következtében megugró üzemanyagárak miatt jelentősen nőttek.

Tasmaniában még hosszabb időszakra vezették be az ingyenes közlekedést: a buszok és kompok három hónapig, július elejéig használhatók térítésmentesen. A döntés mögött szintén az üzemanyagár-robbanás áll, amely különösen az agglomerációkban élők kiadásait terheli meg. Egyes számítások szerint egy ingázó heti több tíz dollárt is megspórolhat ezzel az intézkedéssel.

Az első tapasztalatok alapján a bejelentések már önmagukban is növelték az utasszámot: Tasmaniában például a használat mintegy 20 százalékkal emelkedett már a bevezetést megelőző időszakban is. A döntéshozók abban bíznak, hogy a rövid távú kedvezmények hosszabb távon is ösztönözhetik az autóhasználat csökkentését.

Bár az intézkedések egyelőre átmenetiek, jól mutatják, hogy a közösségi közlekedés ingyenessé tétele vagy az árak csökkentése gyors és látványos eszköz lehet a megélhetési válság kezelésében – miközben az autóforgalom csökkentésével érzékelhető környezeti előnyöket is hozhat. Ugyanakkor az is látszik: tartós hatást csak akkor érhetnek el, ha a kedvezményeket a szolgáltatások bővítése és a regionális elérhetőség javítása is követi. Viszont a kampányok végén valószínűleg arra is választ kapunk, mennyien döntenek a tömegközlekedés mellett hosszabb távon is.

A hulladékcsökkentés fontos, de korántsem elég – a BCSDH és a KPMG közös felmérése szerint a magyarországi, fenntarthatóságban élen járó vállalatok jelentős része már elindult a körforgásos úton, de egyelőre a legkönnyebben bevezethető megoldásoknál tart. A stratégia, az együttműködés és az üzleti modellváltás nélkül azonban a legjobb szándékból indult kezdeményezések is könnyen mellékprojektek maradnak. A 2026. október 5-7. között Budapesten megrendezendő Circular Economy Hotspot egy olyan platformot kíván létrehozni, ahol a vállalatok válaszokat kaphatnak arra, hogyan lehet a körforgásosságot beépíteni a működésükbe.

A körforgásos gazdaságról sokáig úgy beszéltünk, mint valamiről, ami elsősorban a hulladékról szól. Kevesebb szemét, több újrahasznosítás, tudatosabb beszerzés – nagyjából ez a kép jelent meg erről a legtöbb ember fejében. Ez persze nem téves, csak éppen nem ad vissza minden részletet. A körforgásos működés lényege ugyanis nem az, hogy a lineáris gazdaság végén egy kicsit ügyesebben kezeljük a maradékot, hanem az, hogy már a termékek, a szolgáltatások és az üzleti folyamatok tervezésénél más logika szerint gondolkodjunk.

Biztató számok, óvatos lépések

A felmérés adatai első ránézésre kifejezetten biztatóak: a válaszadók 64 százaléka használ valamilyen körforgásos modellt, 75 százalékuknak van körforgásos célkitűzése, és közel felük méri is a teljesítményét ezen a területen. A részletekben azonban látszik, hogy a vállalatok egyelőre óvatosan haladnak: a könnyebben megfogható, gyorsabban bevezethető megoldások dominálnak, a nagyobb szervezeti és üzleti átalakulást igénylő lépések pedig háttérbe szorulnak.

Nem nehéz megérteni, miért. A hulladékgazdálkodás fejlesztése, a maradékanyagok újrahasználata vagy értékesítése, a megújuló erőforrások fenntarthatóbb beszerzése kézzelfogható, viszonylag gyorsan kommunikálható, sokszor rövid távon is mérhető eredményt hoznak. A felmérés szerint a vállalatok 59 százalékának a hulladékgazdálkodás, 49 százalékának a megújuló erőforrások fenntartható beszerzése és felhasználása területén vannak célkitűzései. Sőt, a már alkalmazott megoldások között a maradékanyagok újrahasználata vagy értékesítése szintén erős: ezt a válaszadók 53 százaléka említette.

A gond inkább az, ha a körforgásosság és az ebben gondolkodás megáll ezen a szinten. A körforgásos design, a termékélettartam meghosszabbítása, az új szolgáltatásalapú modellek, az iparágakon átívelő anyagáramok vagy az értékláncszintű együttműködések már sokkal bonyolultabb terepet jelentenek. Több szervezeti egyeztetést, több adatot, több kockázatvállalást igényelnek, és lényegesen hosszabb a megtérülés is, amelyekben gondolkodni kell(ene). Pedig pont ezek azok a területek, ahol a valódi áttörés elkezdődhetne.

Stratégia nélkül csak mellékprojektek maradnak

Miközben sok vállalat tesz valamit a körforgásosságért, mindössze 21 százalékuknak van erre vonatkozó üzleti stratégiája. Míg egy célkitűzés azt jelzi, hogy a cég látja a problémát, addig a stratégia azt jelenti, hogy a kérdés bekerül a döntéshozatal középpontjába: a beruházásokba, a termékfejlesztésbe, a kockázatkezelésbe és végső soron az üzleti modellbe. A körforgásos gazdaság nem pusztán környezetvédelmi ügy. Céges nézőpontból legalább ennyire szól költséghatékonyságról, ellátásbiztonságról, alapanyag-kitettségről, innovációról és piacépítésről. Aki kevesebb primer nyersanyagot használ, újrahasznosított vagy más iparágból érkező melléktermékekkel dolgozik, hosszabb élettartamú termékeket tervez, vagy szolgáltatásként értékesíti azt, amit korábban csak termékként adott el, az nem egyszerűen zöldebb lesz, hanem másképp kezd el pénzt keresni.

Az ehhez vezető úton három dolog elengedhetetlen: mérés, együttműködés és vezetői bátorság. Nem lehet jól irányítani azt, amiről nincs adat. Ami az egyik szereplőnek hulladék, az egy másiknak alapanyag lehet, de ehhez a cégeknek valóban kommunikálniuk kell egymással. A komplexebb megoldások pedig sokszor nem a következő negyedévben térülnek meg, hanem akkor, amikor a nyersanyaghiány és a szigorodó szabályozás már élesebben jelentkeznek. Ha a körforgásosság csak egy kipipálandó pont marad, legfeljebb lassú javulást hoz. Ha viszont a cég stratégiájának részévé válik, akkor új piacokat, új partnerségeket és ellenállóbb működést teremthet.

Nem elméleti laborfeladat

A jó hír az, hogy a körforgásos gazdaság nem elvont jövőkép. Vannak működő példák, hazai és nemzetközi megoldások, iparági együttműködések, amelyekből lehet tanulni. Ezekből mutat be jónéhányat a 2026. október 5-7. között Budapesten megrendezendő Circular Economy Hotspot konferencia, amelyen többek között olyan neves szakértők adnak elő, mint Tom Szaky a TerraCycle-től, Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána az IPCC-től, Peter Börkey az OECD-től, valamint Janez Potocnik az ENSZ-től. A BCSDH által szervezett esemény azokra a kérdésekre is válaszokat ígér, amelyek hozzásegítik a cégeket ahhoz, hogy a körforgásos gazdaságra úgy tekintsenek, ahogy szükséges: a jövő versenyképességének egyik fontos alapfeltételeként. A körforgásos gazdaság nem attól lesz valóság, hogy mindenki egyetért vele, hanem attól, hogy egyre többen elkezdik komolyan csinálni.

A technológia és az automatizáció a feldolgozóipart is jelentősen átalakítja: egyre több gyárban dolgoznak részben vagy teljesen robotok az emberek helyett vagy mellett. Ez azonban egy új problémát is felvet: a gyárak egyre több villamosenergiát használnak, amit valahonnan elő kell teremteni. Éppen ezért ma már az okos gyár nem csupán elvont fogalom vagy divatos hívószó, hanem a feldolgozóipar jövője – az energiahatékonyságot pedig már a tervezéskor kiemelt szempontként kell kezelni.

Az ipari robotizáció jövője már nem csak az automatizálásról és a hatékonyságjavításról szól, egyre nagyobb figyelem terelődik a fenntarthatóságra is. A közelmúltban a a PatentPC szakportál hosszú cikkben vette sorra, hogyan lehet javítani az ipari robotok energiafelhasználását.

A robotok energiafelhasználása széles skálán mozog: a kisebb berendezések 1 kWh-s fogyasztásától a nagy, komplex, például autógyárakban használt robotok akár 30 kWh-ra rúgó energiaigényéig. Sok múlik a berendezés típusán, az általa végzett munkán és a sebességén. A modern ipari robotok ugyanakkor akár 60 százalékkal kevesebb energiát használhatnak, mint a korábbi típusok, vagyis van tér a fenntarthatóság növelésére.

Okos hálózatok és hatékonyabb működés

Sok múlik azonban a munkaszervezésen is: egy átgondoltan és hatékonyan működtetett gyár energiaigénye akár 15 százalékkal is alacsonyabb lehet. És itt jöhetnek képbe az úgynevezett okos hálózatok (smart grids), amelyek információt gyűjtenek a fogyasztók energiafelhasználásáról, és ezeket elemezve teszik hatékonyabbá a rendszert. Ha az ipari robotokat ilyen hálózatokba integráljuk, további 15 százaléknyi energiafelhasználás is megspórolható.

Az ilyen rendszerekkel szabályozható, hogy a robotok például kevesebb energiát használjanak, amikor a hálózat túlterhelt, és akkor pörgessék fel a termelést, amikor olcsóbb, zöld forrásból származó villamos energia áll rendelkezésre. A napenergia-termeléssel például napközben lehet nagy mennyiségben olcsóbb energiát előállítani, így a gyárak is erre az időszakra időzíthetik a csúcstermelést.

Az okos hálózatok abban is segíthetnek, hogy a régebbi típusú ipari robotoknál csökkenjen az üresjárathoz kötődő energiafelhasználás aránya. Ezeknél a berendezéseknél ugyanis gyakori, hogy a folyamatos készenléti állapot akár a teljes energiafelhasználás 60-70 százalékát is kiteheti, miközben a gépek üresjáratban közel annyi energiát fogyasztanak, mint aktív működés közben. Ez azonban optimalizálási lehetőség is lehet: megfelelő ütemezéssel és energiamenedzsmenttel az üresjárat jelentősen csökkenthető. Az intelligens rendszerek képesek összehangolni a termelést a valós igényekkel és az aktuális energiaárakkal, így a robotok csak akkor működnek vagy maradnak készenléti állapotban, amikor az valóban szükséges. Ha például hosszabb ideig nincs feladat, érdemes a berendezéseket alacsony fogyasztású módba állítani vagy lekapcsolni, míg nagyobb igény esetén – akár kedvezőbb energiaárak mellett – újraindítani őket. A cél tehát a folyamatos működtetés helyett a felesleges energiafelhasználás minimalizálása, azaz hogy a gépek ne „várakozás közben” fogyasszanak jelentős energiát.

Tervezés, együttműködés és hosszú távú előnyök

Mindazonáltal az okos hálózatok kiépítése kedvező mind a környezet, mind az energiaszámla szempontjából, ráadásul ma már vannak olyan közműszolgáltatók, amelyek pénzügyi ösztönzőkkel is támogatják az ilyen beruházásokat.

De mi kell egy jól működő okos hálózathoz? Fontos, hogy már a beruházás kezdetén együttműködjön az üzem fenntartásáért felelős csapat az energiaszolgáltatóval. Az ipari robotokra szenzorokat és okosmérőket szerelnek, amelyek távolról is vezérelhetők. A legtöbb modern ipari robot már alapból képes kapcsolódni ezekhez a rendszerekhez.

Ha ez az alap megvan, folyamatosan nyomon követhető az energiafelhasználás és az energiaárak alakulása a nap folyamán. Ha a cég pontosan látja, mikor a legolcsóbb az energia, a robotok működését is ehhez lehet igazítani, és így maximálisan kihasználhatóak a kedvező időszakok.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy a feldolgozóipari gyártás jövője ma már nemcsak arról szól, hogy kevesebb energiát használjunk fel, hanem arról is, hogy okosabban bánjunk a rendelkezésre álló forrásokkal. Ebben az okos hálózatok kulcsszerepet játszhatnak: az ipari robotokkal párosulva az egész gyártási folyamatot hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tehetik.

Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss mérés szerint azóta majdnem megtízszereződött. Visszatérésük a szigetre az ökológiai egyensúly általános javulását jelzi, követendő példát állítva más európai állatmentési projekteknek.

Szardínia szigetén 2014-ben komoly aggodalmat keltett az ott őshonos keselyűállomány drámai csökkenése: akkor mindössze hatvan példány élt a Bosa és Alghero közötti sziklás területeken. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott, egy 2025-ös felmérés szerint az állomány 516–566 egyedre nőtt. Ez Olaszország egyik legjelentősebb vadvilág-helyreállítási sikertörténete – írja az UltimaBozza.

Így sikerült megmenteni a kihalástól

A látványos eredmény eléréséhez több veszélyforrást is ki le kellett küzdeni a keselyűk élőhelyén. A rókák és kóbor kutyák elleni védekezéshez használt mérgezett csalétkek már az 1970-es évektől kezdve jelentősen megtizedelték a keselyűállományt, miközben sok madár pusztult el áramütések következtében is, és a költőhelyeken az egyre erősödő emberi jelenlét és a turizmus is rontotta a költési sikert. A mezőgazdasági tájhasználat átalakulása tovább nehezítette a helyzetet: a hagyományos juhtartás visszaszorulásával egyre kevesebb állattetem maradt a természetben, így a keselyűk táplálékhoz jutása is egyre bizonytalanabbá vált.

A madarak életét ellenőrzött etetőhelyekkel és fiatal – főként spanyol rehabilitációs központokból érkező – keselyűk célzott visszatelepítésével támogatták. Az áramütések számát a veszélyes villanyoszlopok szigetelésével és madárbarát átalakításával csökkentették, miközben a madarak költőhelyeit is nagyobb védelem alá helyezték. Mindez lehetővé tette, hogy a keselyűk az évtizedek óta elhagyatott területeket újra benépesítsenek. Az intézkedéseknek hála a szaporodás is élénkült: nőtt a költőpárok és a fiókák száma, és ezzel együtt csökkent a kikelés utáni elhullás aránya. Egyre több fiatal állat éli meg a felnőttkort, jelezve a kolónia megerősödését.

Összefogással a faj megmentéséért

A sikeres helyreállítás mögött olyan európai védelmi programok állnak, mint a Life Under Griffon Wings és a Life Safe for Vultures. A programokban fontos szerepet kapott – a populáció feltöltésén túl – a már említett vezetékek biztonságossá tétele, valamint az ólommentes lőszerek népszerűsítése is. Utóbbira azért volt szükség, mivel a keselyűk gyakran a vadászat során lelőtt állatok tetemeiből vagy maradványaiból táplálkoznak, és az így elfogyasztott nagy mennyiségű ólom sok madár vesztét okozta.

A keselyű visszatérése nemcsak a faj megőrzését jelenti. Az állatok ugyanis fontos szerepet töltenek be a helyi ökológiai körforgásban is a tetemek eltávolításával, így a kórokozók terjedésének csökkentésével. Az olasz szakemberek szerint a kihívás most a növekedés fenntartása és a faj további terjeszkedésének biztosítása az egész szigeten.

A történet azt mutatja, hogy még a legsúlyosabbnak tűnő természetvédelmi helyzetekből is van kiút, ha hosszú távú, összehangolt szakmai munka és társadalmi együttműködés áll mögötte. Arra is példa, hogy az emberi tevékenység okozta problémák sokszor ugyanúgy megoldhatók, ahogyan létrejöttek: emberi közbelépéssel, tudatos döntésekkel és kitartó odafigyeléssel.

Mikorrhizának nevezzük a növények gyökerei és a talajban élő gombák közötti szimbiotikus hálózatot. Ezek a finom gombafonalak a növények gyökereivel hatalmas, egymással összekapcsolódó földalatti rendszereket alkotnak, amelyek az ökoszisztémák egyfajta „keringési rendszeréhez” hasonlíthatók. A növények által megkötött szén jelentős része ezen a rendszeren keresztül kerül a talajba, ahol hosszabb időre tárolódik. A legújabb kutatások szerint ezeknek a rendszereknek fontos szerepük lehet a klímavédelemben.

Az amszterdami Vrije Egyetem evolúciós biológusa, Dr. Toby Kiers kutatásai irányították a figyelmet ezekre a rejtett gombahálózatokra és klímaszabályozó szerepükre. A kutató szerint a mikorrhizák globális rendszere révén a növények évente mintegy 13 milliárd tonna szén-dioxidot juttatnak a gombahálózatokba, ami a talajban tárolódik, hozzájárulva a globális szénkörforgás szabályozásához. Ez a mennyiség nagyjából a fosszilis tüzelőanyagokból származó éves kibocsátás harmadával egyenértékű. Kiers munkájának jelentőségét jelzi, hogy elnyerte a környezettudományok „Nobel-díjaként” emlegetett Tyler-díjat.

A mikorrhizás gombák és a növények közötti kapcsolat kölcsönös: a gombák segítik a gyökereket a víz és a tápanyagok, például a foszfor vagy a nitrogén felvételében, cserébe a növényektől szénben gazdag vegyületeket kapnak. A gombafonalak ráadásul összekötik az egyes növényeket, így többen azt feltételezik, hogy a talajban egyfajta információs és tápanyagcsere-hálózat jön létre. Kutatások szerint ezen a rendszeren keresztül a növények akár jelzéseket is továbbíthatnak egymásnak, például kártevők megjelenésekor, ami segíti a védekezési reakciók beindítását. A föld alatti gombahálózatok a bolygó legtöbb szárazföldi ökoszisztémájában jelen vannak: erdőkben, gyepekben és mezőgazdasági területeken egyaránt.

Értékes föld alatti ökoszisztémák

A mikorrhizák rendkívül ősi kapcsolatot jelentenek: a kutatók szerint már több százmillió éve segítették a gombák a növényeket, még azelőtt, hogy a modern gyökérrendszerek kialakultak volna, és a szárazföldi növényvilág fejlődésében is kulcsszerepet játszottak. Ennek ellenére ezek a föld alatti ökoszisztémák ma alig részei a természetvédelmi stratégiáknak. Az erdőirtás, a talajerózió és egyes intenzív mezőgazdasági gyakorlatok károsíthatják a gombahálózatokat, ami azért is aggasztó, mert egy friss globális kutatás szerint a mikorrhizás gombák biodiverzitási központjainak több mint 90 százaléka védett területeken kívül található.

A talajban működő rendszerek pusztulása nemcsak a biodiverzitást érintheti: hatással lehet a szénmegkötésre, a talaj termékenységére és az ökoszisztémák stabilitására is. Emiatt egyre több kutató hangsúlyozza, hogy a természetvédelmi és klímapolitikai programoknak a talaj alatti élővilág védelmét is figyelembe kellene venniük.

Szerencsére már zajlanak olyan nemzetközi kezdeményezések, amelyek célja a mikorrhizás hálózatok feltérképezése és megőrzése. A kutatók globális adatbázisokat és térképeket készítenek a talaj gomba-biodiverzitásáról, hogy jobban megértsük ezt a rejtett világot. Az ilyen vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy bolygónk működésének jelentős részét még mindig csak részben ismerjük, pedig ezek a láthatatlan rendszerek kulcsszerepet játszhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kifejezés, ma már inkább egy átalakulóban lévő energiapiacról beszélhetünk, miközben továbbra is forradalmi változások zajlanak a szektorban. Viszont közben átrendeződnek a prioritások: ma elsősorban nem a termelés, sokkal inkább a tárolás fejlesztésére koncentrálnak az országok, ez most a legfontosabb trend. Magyarország helyzete felemás: egyrészt még mindig az uniós átlag alatt van a felhasznált villamosenergián belül a megújulók aránya, másrészt viszont vannak olyan területek, ahol kevés ország tudott nálunk nagyobb növekedést felmutatni, ilyen például a napenergia-termelés.

2024-ben az Európai Unióban felhasznált villamosenergia majdnem felét (47,5%) megújuló forrásokból állították elő – derül ki az Eurostat januárban publikált adataiból. Ez az arány egyetlen év alatt 2,1 százalékponttal emelkedett. Húsz év alatt pedig majdnem a háromszorosára nőtt, hiszen 2004-ben még mindössze 15,9 százalék volt a zöld energia részaránya az áramtermelésben. Európában a megújuló energiatermelés legnagyobb részét (38%) a szélenergia tette ki 2024-ben, a második helyen állt a víz 26,4 százalékkal, míg a harmadikon a napenergia 23,4 százalékkal. A leggyorsabban növekvő terület a napenergia volt az elmúlt években, 2008-ban még mindössze egy százalék volt a részaránya a megújuló energián belül is, azóta 7,4 terrawattóráról 304 terrawattórára emelkedett a kapacitása.

A megújuló energia termelésében Ausztria jár az élen, ahol a felhasznált áram 90 százaléka már zöld forrásból – jórészt vízenergiából – származott 2024-ben is. Alig maradt el mögöttük Svédország 88,1 százalékkal és Dánia, ahol a 80 százalékot közelítette az arány. Az energiaforrásokat illetően jellemzően a földrajzi-természeti adottságok voltak meghatározók, a dánoknál például már a szélenergia volt túlsúlyban. A legalacsonyabb az arány Máltán volt, ahol a felhasznált villamosenergia mindössze 10,7 százaléka származott megújuló forrásból, Csehországban 17,9 százalék volt ez az arány, míg Luxemburgban 20,5 százalék. Őket követte Magyarország és Ciprus egyaránt 24,1 százalékkal, vagyis mindössze három olyan uniós tagállam volt, ahol nálunk alacsonyabb volt a megújulók aránya az áramfelhasználásban.

Abban vagyunk jók, amiben tudunk

Bár a statisztika első ránézésre nem fest jól, egyáltalán nem ilyen borús a kép a magyar piacon. A magyar megújulótermelés egyértelműen a napenergiára épül, egy 2025. szeptemberi adat szerint a mintegy 90 százalékát adja a 9 gigawattos hazai kapacitásnak. Ezzel pedig hazánk napenergia-kapacitás tekintetében nem csak Európát előzte meg. Tavaly az Ember Energy publikált egy tanulmányt, mely szerint 2024-ben Magyarországon a teljes villamosenergia-termelés majdnem negyedét már a napenergia adta, amivel a vizsgált országok között – Spanyolországot megelőzve – első helyen álltunk. 2025 első félévére ez az arány tovább emelkedett 30 százalékra, ami több mint háromszorosa a globális átlagnak.

Mindemellett van potenciál a szélenergiában is, melynek kapcsán Magyarország klímastratégiája az 1000 MW kapacitást célozza meg 2030-ig. Ami viszont a vízenergiát illeti, a már említett földrajzi tényezőket figyelembe véve nálunk viszonylag nehéz nagy mennyiségben erre kapacitásokat építeni.

Összességében tehát, hiba lenne azt gondolni, hogy Magyarország keveset tett a megújuló energiatermelés terén, a helyi sajátosságokat figyelembe véve abban vagyunk jók, amiben tudunk.

A következő lépés: hatékony energiatárolás

De mi lesz a jövő? Meddig lehet fokozni a napenergia-termelést? Az elmúlt hónapokban már látszanak annak jelei, hogy kezd „tetőzni” a hazai napenergia-felfutás. A fejlesztések még folytatódnak, a növekedés kitart, de már szerényebb ütemben, mint a korábbi években. A figyelem most egyre inkább az energiatárolás felé fordul, ebben még a nagy robbanás előtt vagyunk. Az energiatárolók terjedését segítik a kormányzati programok is, a lakossági és az ipari felhasználók esetében is futnak jelenleg olyan pályázatok, melyek ezt az ügyet támogatják.

A zöld forradalom első hulláma mostanra talán lecsengett, de a növekvő igények miatt egyre több villamosenergiára lesz szüksége a gazdaságnak a világon szinte mindenhol. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslései szerint 2035-ig évente közel ezer terrawattórával nő az energiaigény, 2050-ig pedig megduplázódik. Ebben egyaránt szerepet játszik az ipar és a háztartások növekvő fogyasztása, a szükséges villamosenergia előállításában pedig kulcsszerepet kapnak a megújuló források.

Ugyanakkor a zöld energia ilyen mértékű megjelenése a piacon egy sor új kihívás elé állítja az országokat. Egyre fontosabbá válik például az időjárás-előrejelzések pontossága, hiszen az alapjaiban befolyásolhatja az energiatermelést. Emellett megnőtt az árak ingadozása akár napon belül is, megjelentek a negatív energiaárak azokban az időszakokban, amikor többlettermelés van. Ez is rámutat a tárolás szükségességére, hiszen ezeket az ingadozásokat gazdaságosabban ki lehet simítani akkor, ha később is fel tudjuk használni a megtermelt áramot.

A megújuló termelés azonban az energetikán túl is rejteget kihívásokat, mégpedig a körforgásos gazdaság terén. Mivel az elsőként telepített panelek rövidesen elérik 20-25 éves élettartamuk végét, jelentősen megnő a miattuk keletkező hulladék mennyisége. Becslések szerint az EU-ban 2030-ig 1-3 millió tonna napelem-hulladék keletkezik, 2050-ig pedig ennek tízszerese. Ezt a mennyiséget figyelembe véve csak ipari méretű, teljes körforgásos megoldásokban lesz érdemes gondolkodni a hulladék kezelését és az értékes anyagok visszaforgatását illetően is. Magyarországon jelenleg erre nincs technológia, de még a régióban is gyerekcipőben jár, azonban a következő években foglalkozni kell a kérdéssel.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2026.04.01-én.

Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid járművekkel lehelne új életet ezekbe az útvonalakba.

Franciaországban mintegy 5700 kilométernyi elhagyatott vasútvonal van, mivel a mai modern vonatok csak rendkívül drága fejlesztések árán tudnának azokon közlekedni. Mindez több vidéki település elszigetelődését eredményezte; itt csak autóval tudnak közlekedni a lakosok.  A Wildlife Monitor számolt be egy olyan új kezdeményezésről, ami a Bolthoz és az Uberhez hasonló módon hasznosítaná ezeket az elhagyatott útvonalakat.

Életre keltett hálózat

A SICEF nevű startup elektromos autókat alakítana át úgy, hogy azok a síneken és a közutakon egyaránt képesek legyenek közlekedni: előbbin automata, önvezérlő rendszerrel működnének a járművek, utóbbin sofőrökkel üzemeltetnék őket. Az úgynevezett Ferromobile-okon akár nyolcan is utazhatnak egyszerre, amelyekre a sínek mentén elhelyezett állomásokon lehetne felszállni. Az elképzelés szerint a járművek fix menetrend szerint közlekednének, illetve akár az Uber esetében, okostelefonos applikáción keresztül is lehetne fuvart rendelni. Az első tesztek már zajlanak – olyan vidéki területeken próbálják ki a prototípusokat, ahol a vasúti szolgáltatások már évek óta szünetelnek.

A kezdeményezés célja tehát az, hogy a teljes mértékben elektromos meghajtású járművekkel újrahasznosítsák ezt az elhanyagolt infrastruktúrát, költséghatékony és innovatív módon elindítva egy jelentős átalakulást. Hogy mindez a gyakorlatban milyen eredményeket hoz, az idővel derül csak ki, de az már most látszik, hogy az ehhez hasonló kreatív megoldások fontos szerepet játszhatnak a közlekedés jövőjének formálásában.

A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly problémát jelent az alultápláltság. Az élelmiszerforrások egyre szűkösebbek, felhasználásuk pedig egyenetlenül oszlik el a világban. Egy friss kutatás szerint a korallzátonyok helyreállítása következtében létrejövő halállomány jelentősen bővíthetné a fenntartható módon kitermelhető tengeri élelmiszer mennyiségét.

A Smithsonian Tropical Research Institute (STRI) panamai kutatóinak vezetésével készült nemzetközi tanulmány azt vizsgálta, mekkora élelmezési potenciál rejlik a korallzátonyok halállományának regenerálódásában. Az eredmények szerint globális szinten akár közel 50 százalékkal is növekedhetne a fenntartható halhozam, ha a túlhalászott zátonyokon élő halpopulációk visszaépülhetnének.

A kutatócsoport a Karib-térség, az Indiai-óceán és az indo-csendes-óceáni régió számos korallzátonyáról gyűjtött adatokat, majd statisztikai modellek segítségével becsülte meg a túlhalászott területek halbiomasszáját és a fenntartható hozam eléréséhez szükséges állománynövekedést. (A halbiomassza az adott területen élő halállomány teljes tömegét jelenti és mutatja az ökoszisztéma egészségi állapotát, ahogy azt is, hogy mennyi hal fogható ki fenntartható módon anélkül, hogy az állomány összeomlana.) Az így kapott számok ígéretesek, ez évente akár több millió plusz haladagot jelenthetne azokban az országokban, ahol korallzátonyok találhatók – elegendőt ahhoz, hogy emberek millióinak biztosítsa heti több mint 200 grammnyi hal elfogyasztását, ami közelíti a WHO által ajánlott mennyiséget.

A teljes képhez azonban fontos látni azt, hogy a regeneráció időigényes folyamat: a halállományok helyreállása átlagosan 6 és 50 év között tarthat, attól függően, mennyire kimerült az adott ökoszisztéma és mekkora a halászati nyomás.

Az eredmények azt is rögzítik, hogy a korallzátonyok visszaépülése egyébként éppen azokban a térségekben jelentene különösen nagy előnyt, ahol az élelmezési bizonytalanság és a mikrotápanyag-hiány is a legsúlyosabb. Különösen Afrika egyes régiói és Délkelet-Ázsia profitálhatnának a zátonyok helyreállításából.

A megoldás azonban nem olyan egyszerű, ugyanis a korallzátonyok visszaépítéséhez az előremutató ötletek mellett hatékony halászati szabályozásra, a regeneráció idejére az érintett területeken alternatív megélhetési lehetőségek biztosítására, valamint nemzetközi pénzügyi és szakmai támogatásra is szükség lenne, ezek biztosítása pedig jelenleg komoly akadályokba ütközik. Az ideális megoldás még várat magára, de a tanulmány fontos szempontra világít rá: mégpedig, hogy a korallzátonyok védelme nem csupán természetvédelmi cél, hanem az élelmezésbiztonság és a közegészségügy szempontjából is kulcsfontosságú ügy. 

2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94 százalékkal képes csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, ráadásul gyorsabb közlekedési alternatívája lehet az autónak.

A Candela P-12 Nova elnevezésű elektromos szárnyaskomp már a tesztüzem során sikeresnek bizonyult a svéd fővárosban, amit annak köszönhet, hogy az utazási időt és a környezeti terhelést is egyaránt csökkentette.

Stockholm tizennégy szigeten helyezkedik el, amelyeket több mint 50 híd köt össze. A lakosság a kerékpáros és autós közlekedési módot részesíti előnyben, pedig a vízi közlekedésben is jelentős potenciál rejlik. Főként a szárnyaskomp révén, amelynek tesztüzeméről készített kimutatások szerint az utazási idő átlagosan 55 percről 30 percre csökkent, míg a károsanyag-kibocsátást 94 százalékkal mérsékelte.

Vízikomp, csodakomp

Éppen ezért a Time magazin 2025 egyik legjobb találmányaként nevezte meg a svédországi Candela P-12-es modelljét. Míg a legtöbb komp benzinnel vagy gázzal üzemel, a P-12-es elektromos meghajtást használ. A 30 fő szállítására alkalmas jármű számítógép által vezérelt szárnyakkal emelkedik ki a víz fölé. A megoldásnak hála csökken az ellenállás és a fogyasztás. A vezérlőrendszer folyamatosan, valós időben szabályozza a szárnyakat, stabilan tartva a víz felett suhanó hajót. Így nem is ver akkora hullámokat, mint a hagyományos kompok, és olyan csendesen közlekedik, hogy 25 méterről gyakorlatilag már alig hallani. Ráadásul emiatt nagyobb sebességgel is képes haladni, akár 46,3 km/h-ával.

A közlekedés újabb jövőképe

A tesztüzemről készült jelentés kitér arra is, hogy a Candela gépe nem igényel komplex töltési infrastruktúrát, így ebből a szempontból is költséghatékonyabb lehet. A becslések és szimulációk szerint 15 percenként indulhatna egy ilyen komp, szemben a jelenlegi, órás ütemezéssel. A vállalat már elkezdte a P-12-es sorozatgyártását, amely iránt Mumbaiban, a Maldív-szigeteken, Thaiföldön és Berlinben is érdeklődnek.

A fejlesztés jól mutatja, hogy a közlekedés zöldítése nemcsak az autózás átalakításáról szól: a vízi közlekedés modernizálása is jelentős tartalékokat rejt. Ha a stockholmi tapasztalatok hosszabb távon is igazolják a várakozásokat, a szárnyaskompok nemcsak a svéd főváros közlekedésében válhatnak meghatározóvá, hanem más vízparti nagyvárosok számára is mintát adhatnak a gyorsabb és tisztább közlekedésre.

A kép forrása: candela.com

A szintetikus biológia eszköztára lehetőséget ad arra, hogy a biológusok finomhangolják az állatok és a növények génjeit, így ellenállóbbá téve a veszélyeztetett fajokat vagy éppen elősegítve azt, hogy az emberek is nagyobb biztonságban élhessenek.

A szintetikus biológia lényege, hogy a szakemberek az élőlények DNS-ébe új géneket szerkeszthetnek vagy módosíthatják a meglévőket. Ezzel ellenállóbbak vagy épp termékenyebbek lehetnek az organizmusok. A természetvédelem területén a szintetikus biológia a veszélyeztetett fajok fenntartásában, megóvásában jelenthet segítséget. A korallok például speciális fehérjék révén ellenálóbbakká válhatnának az óceán növekedő hőmérsékletével szemben, míg az Amerikában élő feketelábú görények túlélhetnék az őket tizedelő pestisfertőzést. A génmódosítást régóta használják a mezőgazdaságban kártevőknek ellenálló növények létrehozásában, az egészségügyben pedig vakcinák és kezelések kifejlesztéséhez. A természetvédelemben azonban viszonylag új megoldásnak minősül.

Fókuszban a veszélyeztetett fajok

Az egyik lehetséges irány a betegségnek ellenálló fák létrehozása. Kutatók például az amerikai gesztenyefákat próbálták megóvni egy veszélyes gombafertőzéstől. Ehhez egy, a búzából kinyert gént használtak fel, amely képes lebontani a gomba által termelt mérget. A módosított fák ugyanakkor lassabban fejlődnek és nagyobb arányban is pusztulnak el, így a megoldás további kutatásokat igényel. A gombafertőzés a békákat is veszélyezteti: közel 500 fajt fertőzött meg egy specifikus gombatípus, aminek következményeképp 90 békafaj halt ki. A fertőzés a békák bőrét támadja, amelyen keresztül lélegeznek, illetve vizet és egyéb anyagokat vesznek fel. Tudósok egy ausztráliai békafajnál olyan genetikai variánsokat találtak, amelyek természetükből fakadóan ellenállóbbak a gombával szemben. Első lépésként a túlélő békákat tenyésztenék, ha pedig ez nem elég a faj megmentéséhez, az ellenálló gének áthelyezésével segítenék a fajt.

Szúnyogok génmódosításával a malária megfékezéséért

A szintetikus biológia egy másik alkalmazása a betegséget terjesztő szúnyogpopuláció csökkentése. Afrikában 47 ország adja a világ maláriaeseteinek és -halálainak 95 százalékát. Ugandában például minden huszonötödik öt év alatti gyermeket megöl a betegség. A maláriát szúnyogok terjesztik, ám a hagyományos védekezési módszerek nem túl hatékonyak: a szúnyogok egyre inkább ellenállnak a rovarirtó szereknek, az ágyhálók napközben nem védik az embereket, a gyógyszeres kezelések pedig drágák. Ezért a tudósok próbálják genetikailag módosítani a szúnyogokat úgy, hogy steril vagy kevesebb tojást rakó nőstények vagy inkább hímek születhessenek, a hímek ugyanis nem csípnek.

A fenti példák csupán ízelítők abból, hogy a szintetikus biológia milyen megoldásokat kínál a természetvédelem és az emberek biztonsága vonatkozásában. Számos megközelítése még kísérleti fázisban van, a kutatók ezért nemcsak a hatékonyságot, hanem a lehetséges nem kívánt ökológiai és társadalmi következményeket is vizsgálják. Támogatói szerint áttörést hozhat a fajmegőrzésben, az invazív fajok visszaszorításában és az emberi egészség megőrzésének elősegítésében, míg kritikusai attól tartanak, hogy a genetikai beavatkozások kiszámíthatatlan ökológiai láncreakciókat indíthatnak el amellett, hogy komoly etikai kérdéseket is felvetnek. Mindenesetre egyértelmű, hogy egy új, nagy hatású eszköz áll rendelkezésünkre, melynek alkalmazása csakis szigorú szabályozás és átlátható társadalmi párbeszéd mellett képzelhető el.

Valószínűsíthetően 2025-ben is javult a globális energiahatékonyság, azonban még messze vagyunk a 2030-ra lefektetett célok teljesülésétől – állapította meg elemzésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A technológia készen áll a gyorsabb előrelépésre, a gazdasági és szabályozási környezet azonban továbbra is fékezőleg hat.

Az előzetes adatok szerint 2025-ben 1,8 százalékkal javulhatott a globális energiahatékonyság az előző évi 1 százalék után. A világ egyes részein ennél is gyorsabb lehetett a javulás, Kínában a hatékonyságnövekedés elérhette a 3, Indiában pedig a 4 százalékot. Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy ez jelentős előrelépés, azonban még mindig messze vagyunk a kitűzött céloktól. Az Egyesült Államokban és Európában ugyanis egy százalék alá eshetett a hatékonyságjavulás üteme azt követően, hogy a 2022-es energiaválság után elindult egy pozitív folyamat.

2023-ban a világ kétszáz országa állapodott meg a dubai klímakonferencián arról, hogy 2030-ig megduplázzák az átlagos energiahatékonyság-javulás ütemét. Ehhez évente átlagosan 4 százalékos bővülést kellene elérni, amitől még mindig messze vagyunk, hiszen 2019 óta mindössze 1,3 százalékos éves átlagot sikerült realizálni.

Az IEA szakemberei szerint négy kulcsfontosságú terület hátráltatja a hatékonyság növekedését:

• 2019 óta az energiaigény-növekedés mintegy kétharmada az ipari fogyasztáshoz kötődik, ezen a területen azonban erőteljesen lassult a hatékonyságnövekedés: az átlagos hatékonyságjavulás 2019 óta a fél százalékot sem érte el, miközben az azt megelőző évtizedben átlagosan 2 százalék volt évente. Vagyis az egyre energiaintenzívebb ipar hatékonyságának stagnálása ellensúlyozza a más területeken elért javulást is.

• A szabályozások nem tartanak lépést a technológia fejlődésével, ami további jelentős energiamegtakarítást eredményezhetne. Sok elektromos berendezés ma mindössze fele olyan hatékony, mint az elérhető legjobb technológia. Példaként hozzák fel, hogy a villanykörték hatékonysága megduplázódott az elmúlt 15 évben, miközben a jogszabályokban előírt minimum mindössze 30 százalékkal növekedett.

• Az egyre növekvő globális életszínvonal mellett egyre több ember engedheti meg magának a klíma beszerelését, emiatt 2000 óta évente átlagosan 4 százalékkal nőtt az ehhez kapcsolódó energiaigény. Ugyanakkor a beszerelt klímák sem a leghatékonyabbak, pedig a korszerű berendezések további energiamegtakarításra nyújthatnának lehetőséget. A tanulmány szerint, ha 2019 óta az összes eladott klíma a leghatékonyabb technológiával készült volna, az akkora energiamegtakarítást jelentett volna, amennyivel az adatközpontok felhasználása növekedett ugyanebben az időszakban.

• A villamosenergia-igény növekedési üteme meghaladja a megújulóenergia-kapacitások bővülését, ezért a szennyező és kevésbé hatékony fosszilis energiaforrások felé kell fordulnia a világnak.

Az IEA kimutatása szerint, ha egyáltalán nem történt volna hatékonyságjavulás az elmúlt 15 évben, akkor most nagyjából 20 százalékkal magasabb lenne a világ károsanyag-kibocsátása. Várhatóan a következő években is a hatékonyság javulása lesz az alacsonyabb kibocsátás elsődleges forrása, hiszen az energiaigény folyamatosan növekszik. Éppen ezért érdemes komolyan venni az ebben rejlő lehetőségeket.

Mindeközben érdemes egy pillantást vetni a szabályozói környezet változására is: csak tavaly világszerte több mint 250 olyan jogszabályt fogadtak el, melyek az energiahatékonysághoz kapcsolódnak. A tendencia és az előrelépés látható, ugyanakkor nem elég gyors. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint gyorsabban kellene lépni szabályozói területen is, és érdemesebb lenne merészebb célokat kitűzni. A már létező jogszabályokat pedig ajánlott gyakrabban felülvizsgálni, és a meglévő technológiához igazítani. Ráadásul még mindig vannak olyan területek, ahol meg sem születtek a szükséges szabályozások: a világ országainak felében például a mai napig nincs energiahatékonysági előírás az új lakóépületek esetében, az országok kétharmadában pedig nincsenek hatékonysági előírások az ipari motorokra. Ezeken a területeken elengedhetetlen volna az előrelépés, különösen azokban az országokban, ahol gyorsan növekszik az energiaigény.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2026.02.25-én.