Ambiciózus vállalásokkal, nagy fogadkozásokkal és – legalábbis egyelőre – kevésbé lelkesítő eredményekkel tarkított számháborúnak lehetünk szemtanúi és részesei az összeurópai klímasemlegesség felé vezető rögös úton.

A tervek szerint huszonkilenc év múlva az unió tagállamai csak annyi szén-dioxidot bocsáthatnak ki, amennyit ki is tudnak vonni a rendszerből, például erdők telepítésével.

Sokan vitatják, mennyire reális ez a célkitűzés, és sokan tartják megvalósíthatónak. Ami biztos: amíg a vita zajlik, a megújuló energia részarányának növekedése a szemünk előtt írja át az energetikára eddig érvényes játékszabályokat.

Vegyük példának a villamos energiát: a korábban egyértelműen és stratégiai megfontolásokból centralizált, óriási erőművekre alapozott termelési modellt fokozatosan szorítják a háttérbe a megújulókra építő innovatív technológiák, és az utóbbiak előretörése alapjaiban forgatja fel az energiapiacot. Azzal, hogy maguk is elő tudnak állítani energiát az egyre költséghatékonyabb új technológiák alkalmazásával, az energiafogyasztók növekvő részét adó prosumerek a gyors és erőteljes decentralizáció felé tolják az egész piacot. Ez pedig teljesen megváltoztatja az energia továbbításához, elosztásához, a teljes ellátási lánchoz tartozó tevékenységeket. Le kell cserélni az eddig gyakorlatilag kizárólagosnak tekintett nagyerőműves gondolkodást, új megközelítésekre, megoldásokra, szolgáltatásokra van szükség. És mivel a változások rendkívül gyorsak és átfogók, mindezt úgy, hogy alig jut idő a tesztüzemre.

Ez nagy feladatot ró az energiapolitikára, hiszen országos, a régióba és az összeurópai rendszerbe illeszkedve kell megtervezni az ország villamosenergia-ellátását. Már nem elég szimplán összehangolni a keresletet a kínálattal: intelligens, prediktív és rugalmas rendszertervezésre és -fejlesztésre van szükség – egyáltalán nem csupán azért, mert az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban Magyarország is vállalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz.

Ennek az átfogó munkának az operatív részét egyértelműen a szolgáltatóknak kell magukra vállalniuk, miközben már az is sok fejfájást okozhat, hogy a kiserőművek várható elterjedését a rendszereikbe iktassák.

Adaptív módon kell hálózatot fejleszteniük, működő és költséghatékony megoldásokra van szükség az energiatárolásban, ráadásul jelzőlámpaszerepet kell vállalniuk a „forgalomirányításban”.

Az úgynevezett menetrendezés, amely leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az energiatermelőnek előre kell jeleznie, mennyi energiát fog előállítani és beletolni a nagy rendszerbe, még a kisebb méretű erőművek tulajdonosainak, beruházóinak és üzemeltetőinek is fejfájást okoz. Hiszen ha a becslés nem stimmel, a tévedés miatt létrejövő eltérést ki kell egyenlíteni, a cechet pedig nekik kell állniuk.

Képzeljük el ugyanezt akkor, ha néhány városnyi kistermelő is bekapcsolódik az áram előállításába: nekik pláne érdemes a menetrendezést külső szakértőre bízniuk, a méretgazdaságossági okokon túl a szakértelem hiánya miatt is. A menetrendezést kész szolgáltatásként kell kapniuk, ráadásul olyan precíz minőségben, hogy minimális kiegyenlítő energiára legyen szükség. Ha így lesz, akkor a kis magyar prosumertársadalomnak legfeljebb annyi teendője lesz a hónap végén, hogy az értelemszerűen digitális csatornán érkező kimutatásból kisilabizálja, az adott elszámolási időszakban a termelésben vagy a fogyasztásban jeleskedett-e inkább.

Az energiapiac decentralizációját és átalakulását táplálja az is, hogy Brüsszel kész mindent megtenni a sokak szerint túlzottan ambiciózus 2050-es klímacélok eléréséért. Bár pozitív irányú elmozdulás történt a dekarbonizációban (a megelőző évhez viszonyított szénintenzitás 2019-ben 2,4 százalékkal mérséklődött, szemben az azt megelőző két évtizedre jellemző, évi átlagos 1,5 százalékkal), ahhoz, hogy a párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fok alatt tarthassuk a globális felmelegedést, ennél lényegesen többre van szükség, elsődlegesen a cselekvések szintjén.

Akárhogy megy is végbe a kontinens kizöldítése, az energiapiac metamorfózisa már nem visszafordítható. Pár év, és a boomer áramtermelő technológiákat végképp lenyomják a Z generációsok. Hamarosan már csak ipari műemlékek fognak minket a régi időkre emlékeztetni.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2021.03.10-én.