Megújuló autóipar – az e-mobilitás zsákutca lenne?

2021. január 15. 08:23 - CHIKANSPLANET

Az, hogy a hagyományos belsőégésű motorokkal kezdenie kell valamit az autóiparnak (is), nem kérdés, hiszen a fosszilis energiahordozók elérhetősége véges. Ha nem is vár ránk a Mad Maxben elképzelt világ, az biztos, hogy a megújuló energiák felé kell fordulniuk az autógyártóknak. Vagy lehet, hogy ez az egész egy nagy tévedés?

A Guardian számolt be róla a közelmúltban, hogy a világon elsőként Norvégia lett az az ország, ahol az újonnan értékesített elektromos autók száma már meghaladta a benzines, dízeles és hibrid autókét. Az északi országban 2020-ban az eladott új autók 54,3 százaléka már tisztán elektromos autó, azaz úgynevezett akkumulátoros elektromos autó (BEV) volt. Ez világrekordnak számít, és jól mutatja a piac bővülését, hiszen 2019-ben ugyanez az érték még 42,4 százalék volt, egy évtizede pedig csupán 1 százalék körül mozgott.

 

Nem véletlen ez az emelkedő tendencia, az országban ugyanis a tervek szerint 2025-ben teljesen felfüggesztik a benzines és dízeles autók értékesítését, a vásárlókat pedig adókedvezményekkel terelik az elektromos járművek felé. Az állami beavatkozásnak köszönhetően a norvég autópiac az autógyártók egyfajta laboratóriuma lett, minden cég figyelemmel kíséri, hogyan alakulnak a norvég trendek.

 

Bár Norvégia az első, de nem az egyetlen ország, amely kivezeti a belsőégésű motorokat. A tervek szerint öt évvel később csatlakozik hozzájuk Svédország, Dánia, Hollandia, Szlovénia és Írország is. Nagy-Britannia és Franciaország kicsit nehezebben mozdul, ők 2040-re ígérik a füstmentességet.

 

Lehet, hogy az e-mobilitás tévút?

Nem mindenki osztozik azonban az elektromos autók iránti lelkesedésben. Elég markáns véleményt fogalmaz meg Gert Hildebrand, akinek neve ismerősen csenghet azoknak, akiket az autóipari formatervezők világa is érdekel. Ő tervezte többek között a Kadett E-t, valamint a Golf III-ast, később ő volt a Mini fő formatervezője is, az utóbbi években pedig Kínában dolgozott feltörekvő márkáknak.

 

Hildebrand szerint az e-mobilitás sokkal nagyobb megterhelést fog jelenteni a környezetnek, mert egyrészt pazarolja az erőforrásokat, másrészt a töltési infrastuktúra kiépítése is jelentős befektetést igényel. Véleménye szerint a belsőégésű technológia praktikusabb és elérhetőbb, és ha ettől elfordulunk más technológiák felé, az a felhasználóknál is drámai eltolódást eredményez majd. Ez azt jelenti, hogy a szinte mindenki számára elérhető szabad mozgást jelentő tömeg mobilitás irányából egy szelektív elit mobilizáció irányába fejlődhetünk. Komoly kérdést jelent az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó is, például Németországban, ahol a világon a legdrágább az áram, az e-mobilitás egy ellentmondás. Ha az állam az 50 milliárd eurós jövedéki adó kiesést majd ráterheli az elektromos autózásra is, akkor a téma a legtöbb ember számára tárgytalanná válik.

 

Ha már Németország...

Némileg azért árnyalja Hildebrand felvetését, hogy mind az e-mobilitási (akár a hajtás vagy a töltés frontján), mind az energetikai technológiák gyors és radikális fejlődésen mennek keresztül, ráadásul az e-mobilitás sem egy önálló, az energiapiac más szegmenseitől elszigetelt üzletág. A tendencia az, hogy a világon szinte mindenhol jó ütemben terjed a megújuló energiaforrások felhasználása. Ha már Németországot hozta fel példának, épp tavaly ősszel jelentették be, hogy Németország „átbillent”, azaz a tavalyi év első felében a megtermelt energia nagyobb része már megújuló energiaforrásokból származott. A Statistisches Bundesamt jelentése szerint 248,2 milliárd kilowattóra (kWh) áramot termeltek és juttattak a hálózatba 2020 első felében. Ebből 128,4 milliárd kWh, vagyis 51,8 százalék megújuló energiából származik.

 

Vagyis ez azt jelenti, már adatokkal is bizonyíthatóan, hogy az olyan megállapításoknak, mint "nem süt (eléggé) a nap, nem fúj (eléggé) a szél", illetve hogy az elektromos autók akkumulátorait zömmel a szénerőművekben termelt árammal kell feltölteni, nincs már létjogosultságuk. A friss adatok ugyanis azt mutatják, hogy a szélerőművek e téren is felváltották a szénerőműveket Németországban. És hamarosan ez várható Európa legtöbb államában is.

 

 

59 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr2416388954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.01.16. 09:32:41

Annak idején a benzinmotor is az elit mobilitást jelentette. Úgy 100 év kellett neki, mire általánossá vált. Ehhez képest az elektromos autózás rohamléptekkel terjed. Más kérdés, hogy ha az akkumlátorok fejlesztésébe teszik azt az idõt, pénzt amit az autógyárak az elmúlt 50 évben a zsákutcás belsõ égésû motorokba tettek, akkor ez a probléma már rég nem lenne probléma. És milyen tiszta lenne a városok levegõje...

röf 2021.01.16. 10:01:00

Németország vicc. Az egyik legnagyobb CO2 kibocsájtó.
Norvégiát példának állítani vicc. Egyedülálló természeti adottságai vannak, még jó, hogy van megújulóból elegendő villanyuk. Az lenne a gáz, ha nem így lenne.
A tisztán villamos hajtás gyors és erőszakos elterjesztése nem fog sikerülni. Nincs hozzá hálózat, és a villanyt nem lehet tartrálykocsikkal a töltőállomásokra fuvarozni.
A benzinkúton még így is sor van sokszor, hogy három perc egy tankolás.
A Villany előállítása egyenlőre sok CO2 kibocsájtással jár, és ha az atomerőmű ellenesség fönnmarad, akkor ez nem is fog változni.
Jó lesz még az a benzines v dízel egy ideig.

röf 2021.01.16. 10:02:34

@röf: nem egyenlőre, hanem egyelőre

Tsteinar 2021.01.16. 10:04:21

Norvégiában viszonylag kevés autót kell tölteni az ország méretéhez és a vízerőművek kapacitásához képest. Németországban miből lenne plusz áram, ha hirtelen több milliió autó elektromos lenne?
Szerintem egyértelműen az e-car a jövő, de ehhez nem csak jobb aksikat kell fejleszteni, hanem egy ország teljes energia termelését átállítani szénről és kapacitás/házózat bővítés kell.

0.5 bit 2021.01.16. 10:11:40

"Németországban, ahol a világon a legdrágább az áram
...
épp tavaly ősszel jelentették be, hogy Németország „átbillent”, azaz a tavalyi év első felében a megtermelt energia nagyobb része már megújuló energiaforrásokból származott."

A kettő között viszont szoros összefüggés van. A megújolók csak úgy tudnak működni, hogy van mellé tartalék fosszilis, ami átveszi a szél és naperőművek szerepént, ha épp nem fúj vagy süt a nap. Másrészt a megújulók soha nem tudnak teljes kapacitáson működni (pl. minden éjjel 0-ra esik a napelemek termelése), de szélnél is 30-50x eltérések lehetnek akár két egymást követő napon is.

Ezeket a hátrányokat úgy lehet kompenzálni, ha a termeledő energiamennyiség többszörösére építenek ki kapacitásokat.

A többszörös kapacitás viszont drágább áramot eredményez.

Ezért minél magasabb a megújulók aránya (kivétel a vízerőművek) annál drágább lesz az áram.

zoenova 2021.01.16. 10:16:17

Az elektromos auto és a belsőégésű motor egyidősek, csak utóbbi nem terjedt el. Az angol Thomas Parker fejlesztette ki az 1800-as évek végén.

zoenova 2021.01.16. 10:19:35

@Tsteinar: Norvégiában igen nagy hányada az autózás költségeinek az útdíj, parkolás, komphasználat. Ezeket ingyen használhatták az e-autók. Mikor elvették tőlük a jogot be is esett az értékesítés(visszaadták). Nem beszélve az állami támogatásokról, életszínvonalról, keresetekről.

eßemfaßom meg áll 2021.01.16. 10:31:11

"Vagyis ez azt jelenti, már adatokkal is bizonyíthatóan, hogy az olyan megállapításoknak, mint "nem süt (eléggé) a nap, nem fúj (eléggé) a szél", illetve hogy az elektromos autók akkumulátorait zömmel a szénerőművekben termelt árammal kell feltölteni, nincs már létjogosultságuk. A friss adatok ugyanis azt mutatják, hogy a szélerőművek e téren is felváltották a szénerőműveket Németországban."

20210116 10.27 Németország áramtermelése:
CO2kibocsátás:483g
Szénerőmű: 40%
Gázégetés: 20%
Atomerőmű: 14%
Erdőégetés: 8%
Szélerőmű: 8%
Naperőmű: 0,4%

No comment.

Alick 2021.01.16. 11:02:14

Az elektromos autók töltéséhez valóban jelentős erőművi és villamos hálózati fejlesztésre van szükség.
Ugyanakkor a kőolaj kibányászása, finomítása sem ingyen van.

odamondó 2021.01.16. 11:10:31

Belsőégésű motorral simán túlélhetnénk csak ésszel kéne csinálni.

Például:
-Személyautóba max 100LE-s motor.
-Annak a kis motornak fogyasztás optimalizálás autópályára 100km/órára.
-Városban az autók tiltása vagy jó esetben igen jelentős korlátozása.

nincs1agy 2021.01.16. 11:11:07

@Alick: A elektromos autózásnál még ott vannak az aksik, mint veszélyes hulladék.

eßemfaßom meg áll 2021.01.16. 11:16:36

@Alick: "Ugyanakkor a"
viszont arra már ki van építve az infrastruktúra

bontottcsirke 2021.01.16. 11:21:15

@röf: szerintem inkább a gondolatmeneted egy vicc. Szerinted majd a hálózatot kell fejleszteni a töltéshez? Három fázisú villanymotor generátor üzeméről hallottál már? Trafóról, satöbbi? Szerinted a kuthoz majd szállítják a delejt? ,Dehogyis megtermeli az magának.

bontottcsirke 2021.01.16. 11:22:05

@nincs1agy: szerencsére a dízelüzemanyag kristálytiszta hegyi patak.

bontottcsirke 2021.01.16. 11:28:28

@odamondó: nem tudsz túlélni, mert:

1.Eu7 szabványt nem tudod teljesíteni.
2. A delejt bármikor elzárhatja Putyin vagy ha megépül a déli rész akkor erdogan
3. a kőolaj véges
4.a kőolaj nem újrahasznosítható
5. a kőolaj hatásfoka elenyésző
6. a kőolaj szállítása minimum környezetszennyező
7. a kitermelése
8. finomítása is
9. a belső égésű autók 8 év után szétesnek, mert annyira bonyolultak
10. a levegő már most szarszagú tőlük
11. az éves olajcsere (van akinek háromszor) további veszélyes huléadékot termel
12. Az e autók akkumulátorát már most is újra tudják hasznosítani
13. nincs emiszzió
14. a töltést folyamatosan fejleszztik
15. a töltőkutak generátor üzemmódban villanymotorral meg fogáj termelni az áramot
16. a jelenlegi hálózatban is van még tartalék
17. a töltést mind szoftveresen mind hardveresen gyorsítják.
18. az e autók egyre olcsóbbak lesznek
19. még tudnék írni vagy 100 indokot miért bukó a belsőégés és miért lesz jobb az e üzemmód

Sir Gombóc 2021.01.16. 11:31:37

@midnight coder: valójában nem lenne sokkal tisztább a városok levegője, főleg hideg időben nem, mert a lakossági fűtés az egyik legnagyobb szennyező. És az elektromos járművek is "termelnek" egyéb a levegő minőségét negatívan befolyásoló dolgokat, mint pl. a por.

Harari 2021.01.16. 11:36:25

Már Chikán úr is "csúsztat", az általa megadott link szerint 2020-ban (a teljes évben és nem csak az első félévben) 254.7 milliárd kWh "zöld energiát" állítottak elő Németországban, ami a teljes előállított villamos energia 44.9%-a - tehát kevesebb, mint fele. Ebbe beleszámították a "biomassza" részt is, ami azért vitatható, hogy a szél/nap/víz energiához hasonló lenne. A felsorolt "igazi zöld" energia források kb egyharmad arányt képviselnek, ami nagyon nem több, mint a fél rész!! Hát ennyit az adatok pontos interpretálásáról és a neutrális, hiteles tájékoztatásról. Az elektromos autózás tömegessé válása még nem igazán jól kimunkált és átlátható elektromos energia előállítási és allokálási problémát jelent ill. fog okozni. Ma még inkább csak vélelmezések "hitvitája" zajlik. A gyártói oldalon a profitabilitás fogja az elterjedés/terjesztés ütemét meghatározni.

Sir Gombóc 2021.01.16. 11:37:59

@röf: ami még ellentmondás hogy Norvégia a szénhidrogének kitermeléséből nem kevés hasznot húz.

nincs1itt 2021.01.16. 11:41:27

@bontottcsirke: szerinted a befalazott malac elegendő, hogy 20kWh-val tölthesd az autódat? és a kínai hosszabbító is megfelelő lesz hozzá? mekkora az áram "szállítási" vesztesége? és ha egyszerre csak 10 autót akarsz, egy utcában 20kWh-val tölteni, 5 órán keresztül, az mekkora keresztmetszetű kábellel oldható meg?

norvégia = kőgazdag drogdíler, aki a gyári melós szomszédját megszólja, hogy miért nem bio-vegán lazacot csomagol a gyereknek tízóraira... ugyanis norvégia éppen a kőolajból és földgázból gazdagodott meg, amelyek kitermelését a mai napig bővíti... szóval 2,7 millió autóból már 10% elektromos...

Sir Gombóc 2021.01.16. 11:48:10

@bontottcsirke: a belsőégésű motor nem feltétlenül bukó, ahogy te fogalmazok, viszont az üzemanyag lehet más, környezetbarátabb is.
És ott van még az üzemanyagcellá technologia is, ami alapvetően jobb megoldás lenne, mint az akkutechnológia, ami szintén egyre inkább zsákutcának tűnik. Pár évig még lehet haladni ebben az utcában, de előbb-utóbb a végére érsz.

bontottcsirke 2021.01.16. 11:51:25

@nincs1itt: A töltőkutak megtermelik saját maguknak az áramot, míg ugye a kőolajat nem tudják. Ehhez kell egy jóképű generátor. Ugye a lakótelepekre sincs bevezetve az E10 benzin, ha jól emlékszem. Mert mindig azon rugóznak a kedves elvtársak, hogy akkor utcán a ház előtt hogy töltenek. Nagyjából sehogy . Erre vannak a töltőhelyek. Mo-n minden Lidl előtt van egy kettes töltő, az interspároknál 10 db. Tehát ott is egyre jobban kiépül. Amilyen tempóban állunk át olyan tempóban épül ki a töltőrendszer is.

Aki tuti üzletet akar már most tárgyal autópályák melletti telkekről, hgy oda töltőállomásokat telepítsen. Egy generátorral+ trafóval bőven termel annyit. Eegy csimpánzokat foglalkoztató 3 műszakos összeszerelde is megtermeli így magának a szükséges delejt. Majd gondolod ipari áramot fog a teljes kapacitásához felvenni?

Harari 2021.01.16. 11:53:55

Az elektromos vs. belsőégésű motorral ellátott autók "csatája" hamis narratíva, mivel várhatóan a belátható jövőben (sok-sok évtizednyi távlatban) egymás mellett fognak funkcionálni. Mivel a nagy kapacitású villamos hálózatok területi kiterjedése töredéke az összes globális területnek, amelyiken viszont a népesség nagyon koncentráltan helyezkedik, főleg városokban és agglomerációkban, ahol ki lehet építeni a megfelelően szervezett infrastruktúrát és üzletileg is megéri. A ritkán lakott, távoli vagy "szegény" helyeken pedig marad a "hagyományos" technika, mivel belsőégésű motorokhoz üzemanyagot nem túl bonyolult előallítani ( mivel nemcsak olajból lehet, lásd pl. cukornád stb. !) majd az akkori szükségletekhez igazított léptékben.

Sir Gombóc 2021.01.16. 11:55:23

@bontottcsirke: azt generátort mivel hajtod meg? Mert magától ugye nem forog..
A szél városban nem jöhet szóba, a napelemhez generátor nem kell, tehát mivel hajtanád?

bontottcsirke 2021.01.16. 12:29:43

@Sir Gombóc: Helytől függ, de lehet akár gázzal is. Nyilván a töltőhelyen egy 1kW ért kiszámláznak vagy 100 forintot, de hát ez van . Lesz a tankolás 4-5 ezer, biztos kétszer annyi mint otthon. Egy idő után minden pénzbe kerül csak nem mindegy mennyibe és milyen áron.

midnight coder 2021.01.16. 12:55:16

@Sir Gombóc: Azért ami a dízelekbõl kijön mikrokorom részecske sem piskóta. Illetve, ilyet ma már a modern benzines cuccok is tudnak. És hidd el, elég más érzés amikor Nissan Leaf megy el melletted az infopark sétálóutcáján mint amikor egy dizel BMW.

midnight coder 2021.01.16. 12:57:36

@hunyadi_janos_41: Újabb nicked ment a szűrőmbe. Pedig most kivételesen még igazad is van.

midnight coder 2021.01.16. 13:00:37

@Sir Gombóc: A belsõégésû mindenképp bukó, mert azt a rakás rákkeltõ anyagot amit kipöfög nem lehet véges sok erõforrás felhasználásával kiszûrni. Max. az mûködhetne, ha mondjuk hidrogént éget el, de ha már hidrogéned van, akkor lehet üzemanyagcellád is. Ráadásul a hidrogént tárolni sem egyszerû, plusz ma leginkább szénhidrogénekbõl állítjuk elõ, és utána a szén a levegõben landol.

midnight coder 2021.01.16. 13:04:23

@zoenova: Az elektromos autóban a szűk keresztmetszet az akkumlátor. Azok az akksik amik az 1800-as években álltak rendelkezésre, picit mások mint amik ma vannak. Jó, mondjuk a motorok is. De akksi szempontból még bõven van hova fejlõdni, ezzel szemben a belsõégésû motoroknál szerintem kb. elértek a plafonig.

midnight coder 2021.01.16. 13:07:29

@Harari: Egy autó feltöltéséhez szegény helyen - ami általában délt jelent - elég pár napelem. Amit nem kell locsolni, aminek nem kell műtrágya, öntözés. És sokkal kisebb értékes termőterületen termel meg egy wattóra energiát mint a növény.

Kelly és a szexi dög 2021.01.16. 13:22:02

Több atomerőművet kellene építeni!

Lobo Marunga 2021.01.16. 13:31:19

Az egész dolog ott kezdődik, hogy vajon mi a mobilitás oka, ki és miért akar A-ból B-be eljutni. Az ősember követte a prédát, ezt a legegyszerűbb módon, gyalog tette, aztán mikor nagyobbak lettek a távolságok, állatokat használt, meg vízen indult, és tágult a horizont, nőttek a lehetőségek. Ez persze konfliktust eredményezett, és lőn, hogy a mobilitás célja a háború lett, a hadseregek gyors mozgatása. A hódítás birodalmat hozott létre, a birodalom közigazgatást, a közigazgatás új célt a mobilitásnak. És persze ki ne hagyjuk a kereskedelmet, ami talán már az őskorban is szempont volt, egy birodalomban meg aztán pláne. Évezredekig volt alapfelállás, hogy a szárazföldi közlekedési és szállítási eszköz olyan kerekes izé, amit egy állat húz. Aztán végre sikerült elérni, hogy a kerék ne azért forogjon, mert a jármű halad, hanem azért haladjon a jármű, mert forog a kerék. És mikor ez megtörtént (talán a vasútnál, mit tudom én), a mobilitás új szempontjává vált az utazás is. Ha árut, postát, katonát lehet szállítani gyorsan és gazdaságosan, akkor gyorsan és gazdaságosan lehet világot látni is. És innen már csak egy lépés a mai helyzet, amikor a mobilitás már nem csak eszköz, hanem önmagában álló cél is. Ennélfogva pedig a mobilitás nem csak egy üzlet (pl. kereskedelem) kiszolgálója, hanem önmagában is üzlet. Az utazásra már nem különleges jogként, hanem alapvető igényként tekintünk, természetesnek tartjuk, hogy egy jó ebédért, egy moziért, akár egy bevásárlásért bármikor átruccanjunk a szomszéd városba, és persze már úgy is épülnek ki a dolgok, hogy erre szükség legyen. Az ipar jelentős része szolgálja a közlekedést, a közlekedés kiemelt politikai kérdés, és felbecsülhetetlenül nagy és fontos üzlet. És itt a kulcsszó, a visszakanyar a mondandóm elejéhez. A mobilitás, a közlekedés lényege ma az, hogy ez egy hatalmas nagy üzlet. Vagyis ha egyik vagy másik módja előretör, annak üzleti oka van. Áltathatjuk magunkat környezetvédelemmel, meg egyéb szép dolgokkal, de ez a nyers valóság. A belső égésű motor vs elektromotor harc nem ma kezdődött, csak most kicsit hangsúlyosabb, és az elektro-tábor most épp erősödik. A harc valójában kőolaj vs ritkaföldfém vagy valami ilyesmi. Érdemes megnézni, kik a világ gazdasági nagyhatalmai, melyik akar éppen feltörni, és melyiknek miből van sok. Ha a közlekedésben alapvetően belsőégésű motort használunk, akkor a világ gazdaságának jelentős részét az uralja, akinek sok a kőolaja. Ha elektromos motort, akkor az, akinek sok a reze, lítiuma, ilyesmije. A környezetvédelem és a CO2 pedig csak marketingfogás ebben az egész történetben, vagyis segítség ahhoz, hogy kialakuljon az igény és kereslet valami iránt. A vírus is bizonyította most, hogy az egyetlen környezetkímélő utazási forma az, ha nem utazunk. A többi parasztvakítás...

röf 2021.01.16. 13:33:20

@hunyadi_janos_41:
" Németországban rohamosan csökken a CO2 kibocsátás, te kis elmebeteg!"
Van valami kényszered, hogy beleugass mindenbe, olyan dolgokba is, amihez lila fingod nincs... ezúttal peched van.

röf 2021.01.16. 13:36:22

@bontottcsirke: Mivel abszolút hülye vagy a szakmához, nem szeretnék veled vitatkozni. Ave Cézár...

bontottcsirke 2021.01.16. 14:33:57

@röf: mondta a sertés, szafttal a szája szélén

desw 2021.01.16. 14:53:29

@bontottcsirke:

"Szerinted majd a hálózatot kell fejleszteni a töltéshez? Három fázisú villanymotor generátor üzeméről hallottál már? Trafóról, satöbbi? Szerinted a kuthoz majd szállítják a delejt? ,Dehogyis megtermeli az magának. "

Fejtsd már ezt ki bővebben légy szíves!

MMSZoli 2021.01.16. 14:53:52

Ki ez a kretén magát hunyadinak hívó valaki, aki teleokádja a fórumot? nincs jobb dolga, mint fél órán keresztül ugyanazokat a dolgokat idemásolgatni? kényszeres

desw 2021.01.16. 15:06:35

@MMSZoli:

Brendel Mátyás, egy bekattant balos

sterimar 2021.01.16. 15:07:03

" Németország „átbillent”, azaz a tavalyi év első felében a megtermelt energia nagyobb része már megújuló energiaforrásokból származott. "

Ennek ellenére még mindig több co2-t bocsát ki egy kwh megtermelt áram, mint pl Magyarországon.

metal · http://electric.blog.hu 2021.01.16. 15:48:02

Amikor majd rájönnek az "okosok", hogy a teljes elektromos hálózatot kell újratervezni, és újraépíteni, ha az autókat a jelenlegi benzinkutak helyén akarják tölteni. Ha pedig bárhol (miért ne), akkor még komolyabb a kérdés, na akkor jön el a pillanat, hogy mindenki rájöjjön, hogy a teljes elektromos autózás nem 10 hanem inkább 50 évre van.

Sir Gombóc 2021.01.16. 15:58:52

@bontottcsirke: ez nem épp környezetbarát megoldás, főleg nem megújuló.

eßemfaßom meg áll 2021.01.16. 18:09:34

@bontottcsirke: "Szerinted a kuthoz majd szállítják a delejt? ,Dehogyis megtermeli az magának."

Ekkora fasságot még a mélysötétzöldektől is ritkán hallani.

röf 2021.01.16. 18:56:17

@hunyadi_janos_41: Alapvetően te egy sértett kis köcsög vagy, akire nem tartott igényt az a hatalom, akire te igényt tartottál volna. Ez van, lassan lenyugodhatsz.... aztán elmehetsz valahová dolgozni.
(Az építőipar pl újra szárnyal...)

nincs1itt 2021.01.16. 21:50:32

@bontottcsirke: te jóbarát van neked fogalmad arról, hogyan kerül oda(akárhova) az elektromosság??? mert iszonyatos bornírt dolgokat hordasz össze!

midnight coder 2021.01.17. 08:26:56

@röf: Matyika egész életében nem dolgozott. Meghalna ha keresztbe kellene tennie egy szalmaszálat.

Namir 2021.01.17. 09:23:50

www.electricitymap.org/zone/HU?wind=false&solar=false

Érdemes megnézni, itt látható az országok elektromos áram előállítása és fogyasztása real-time-ban. Mai (2021. január 17.) előállítási értékek:

Németország: 450 g CO2 / kWh
Magyarország: 230 g CO2/kWh
Franciaország: 73 g CO2/kWh

Fogyasztásban azért jobb a német érték kicsivel = 440 g CO2/kWh, mert francia atomenergiát vesznek. Mert ugye ők bezárták az atomerőműveket, hogy azok rosszak.

Nesze neked megújulók és barnaszén erőművek párosítás (Németország) = drágán környezetszennyező

Namir 2021.01.17. 09:37:03

és egy friss cikk a témában:

www.origo.hu/nagyvilag/20210116-a-megujulok-miatt-elsotetulhet-europa.html

"2021. január 8-án...a német rendszerterhelés 70 000 MW volt, amelyből a szélerőművek mintegy 4000 MW-ot (=6%), a naperőművek pedig csak 1500 MW-ot (=2%) biztosítottak."

de ha nem is lesz áramszünet, attól még a jövőben csak nyáron napsütésben autózunk :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.01.17. 09:52:50

Mi lesz akkor ha az áramszünetek miatt brendel mátyás nem tud teleszarni minden blogot? Végképp be fog dilizni. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.01.17. 09:53:48

@hunyadi_janos_41: Hát a SZTAKI-ban nem ezt mondták rólad. Lusta és alkalmatlan voltál, örültek hogy megszabadultak tőled.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.01.17. 10:00:51

@hunyadi_janos_41: matyika! Nincs neked egy kis üldözés mániád is? Ja, de van. Azt hiszed csak én utállak téged? :-))

gigabursch 2021.01.17. 12:38:06

Tisztelt Blogger!

Múltkor már utaltam rá, most ismét:
Tisztességes Blogger ezt a Brendel nevű féreg írmagját is kiírja a blogjáról.
Ha nem megy ajánlom egyik, ezen a téren profi hozzászóló bloggerrel vegye fel a kapcsolatot.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll a saját blogján ezt pontosan levezeti.
(blog.hu/user/1117506)
matyimentes.blog.hu/

Remélem tudom segíteni.
Ha nem megy valami, írjon neki priviben. Segít. Segített már több embernek is néhány itt jelen lévő ipari tahó miatt.
Mert nem az a kérdés, hogy épp ki milyen nézeteket vall, hanem az, hogy értelmes vitát lehessen folytatni.
De ezek a férgek sajnos mindent elölnek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.01.17. 15:23:47

@hunyadi_janos_41: Be vagy szarva, mi? Ha itt is moderátor lennék akkor esélyed nem lenne, elűznélek innen is. Törhetnéd a fejed melyik kedvenc szavadat tiltottam le. :-))

gigabursch 2021.01.17. 16:55:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ugyanezt megírtam a bloggazdának priviben. Hátha kapcsol...
Bocs, hogy külön megbeszélés nélkül dolgoztattak.
süti beállítások módosítása