Gyorsuló ütemben vágjuk magunk alatt a fát a rólunk elnevezett földtörténeti korszakban

2020. augusztus 28. 09:11 - CHIKANSPLANET

Az emberiségnek csupán pillanatok jutnak a Föld teljes történetében, ám ez a rövidke idő bőven elég volt ahhoz, hogy fajunk fenekestől forgassa fel a világot. Azt a bolygót, amelynek élet- és élhetőképességén saját túlélése is múlik. Azt a planétát, amelynek kétes hírnevű globális formálójaként képtelenek vagyunk letenni arról, hogy elmenjünk a falig – isten hozott mindenkit az antropocén korban!

Három éve jelent meg a neves ausztrál etikaprofesszor, Clive Hamilton könyve arról, hogy az emberiség gyorsuló iramban rohan a pusztulás felé, a helyzet azonban azóta sem változott érdemben. A Dacos Föld: az emberiség végzete az antropocénben címet viselő mű szerzője azt állítja, hogy a rendkívüli hatalomra szert tett ember teljesen szétzilálja a bolygó működését, aláásva a civilizációk virágzását lehetővé tevő, stabil és kiszámítható környezeti feltételeket.

Az a felfogás, hogy az emberiség mélyreható és vissza nem fordítható változásokat hajt végre a világában, egyáltalán nem újkeletű. Az olasz pap, geológus és régész Antonio Stoppani 147 évvel ezelőtt egy új földtörténeti éra bevezetését szorgalmazta, mivel felismerte, hogy az ember brutális formálóerővé vált a természetben: olyan tényezővé, amely gyakorlatilag ismeretlen volt a korábbi időszakokban. Az antropozoikus korszak névadójának bevallottan az amerikai kontinens első környezettudósa, George Perkins Marsh szállította az ihletet, aki 1864-es, Ember és természet címet viselő könyvében az emberi tevékenységek visszafordíthatatlan hatásairól ír, mintegy lerakva a fenntarthatósági koncepció alapjait. Fél évszázaddal később szovjet geológusok jutottak hasonló felismerésre és vetették fel az antropogén elnevezés használatát (a kifejezés emberi eredetűt jelent, míg az antropocén új, emberi korszakot), de Oroszország egyik legnagyobb tudósától, Vladimir Ivanovics Vernadsky geokémikustól származik az emberi tevékenységek által befolyásolt földi övezet, a nooszféra fogalma is.

Tíz évvel ezelőtt azért kardoskodott egy ismert tudósokból álló csoport, benne az ózonlyuk feltérképezésével foglalkozó kutató, Nobel-díját légköri kutatásaiért kiérdemlő Paul Crutzen kémikus, hogy eljött az ideje annak, hogy bolygónk a jelenkornak megfelelő holocénből hivatalosan is új geológiai korszakba lépjen. Szerintük az elmúlt két évszázad olyan meghatározó eseményei, mint a gyorsuló városiasodás, az ugrásszerű népességbővülés, a fajok tömeges kihalása vagy a légköri kémia drasztikus átalakulása, átfogó és globális érzékelhető változásokat indítottak el: olyan erejűeket, amelyek akár évmilliókon át is kihathatnak a Föld működésére.

Noha a robbanásszerű átalakulás gyökereit az ipari forradalom környékén érdemes keresni, a kutatók szerint a második világháború jóval gyorsabbá és átfogóbbá tette a változást. Hasonló véleményt fogalmaz meg Clive Hamilton is már említett könyvében: az utóbbi hét évtizedben egyre félelmetesebb arcát mutatja az úgynevezett nagy gyorsulás, amely a globális gazdaság részegítő ütemű növekedéséhez kizsigerelt természeti erőforrásokat, a sokféleség elvesztését, számos faj kihalását, gyarapodó hulladékmennyiséget, az emberi kapcsolatok mélyreható átalakulását rendeli hozzá.

Hamilton szerint az antropocén a Föld eddigi rendszerének repedéseit írja le, mivel az emberi hatások – sajnos a szó rossz értelmében – immár vetekszenek a természettel. Olyannyira, hogy a végén tényleg oda jutunk el, mint Arany János Családi kör című versének fontoskodó rovarja:

„Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr4716179646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2020.08.28. 15:38:34

Ki kéne számolni, hogy mekkora 1 dollár ökológiai lábnyoma.

kiskutyauto 2020.08.31. 20:27:17

Két bolygó találkozik.
- Na szevasz Föld tesó! Miujs?
- Jaj ne is kérdezd! Homo Sapiensem van... baromi fájdalmas...
- Atyaég! Az nagyon kemény! De nem kell piszkálni, hamar elmúlik... egy kicsit viszket majd utána, de azt se sokáig...

Az utóbbi 10 ezer év, földi emberi civilizációja illetve a faj, mely éli ezt, EVOLÚCIÓS ZSÁKUTCA! Ez tényszerűen nyilvánvaló. Nem kell nagyon bizonygatni, elég megnézni említett időszak történelmét.. EGYMÁST MÉSZÁROLTUK FOLYAMATOSAN és nincs vége... most is számos háború zajlik, és akkor még nem beszéltünk az egyéb gyilkosságokról és idióta balesetekről (éves szinten kb egy világháborúnyi ember hal meg így)... Még egy világháborúnyí ember meghal éhen szomjan és a nyomor egyéb derivatíváitól... a tömegpusztulás úgy 5-10 ezer éve folyamatos... Bármikor elértünk egy újabb fejlettségi szintet, nem egymás segítésére, a globális társadalmunk javára fordítottuk, hanem egymás ellen. A hadi fejlesztések húzták mindigis a fejlődést az igaz, de ilyen áron? És akkor még nem beszéltünk a sok tébolyult ideológiáról vallásokról hitekről... ez a faj abszolút a természet nemcsakhogy tévedése, de inkább iszonyatos szégyenletes balfogása... A természet pedig idővel ki szokta az ilyen csorbákat köszörülni... nem lesz kár értünk... talán majd a távoli jövőben egy pozitív evolúciós módosulatunk újra kifejlődik és civilizációt alkot... de ha nem, az sem lesz nagy baj... az Univerzum jól el lesz nélkülünk, ahogy előttünk is elvolt...

flydomi 2020.09.01. 01:52:46

@kiskutyauto:

Sajnos a velemenyed helytallo.
De a termeszet okos volt.Egyszer Einstein is elmondta.A fold vegul is egy "bortonbolygo" az emberisegnek nevezet szarkupacnak,ami vegul is egy vegbel mellektermek az evolucionak.
Azert gondoskodot arrol az Univerzum,hogy ezt a bolygot ez a tragyadombi egysejtu xardarab ne tudja elhagyni,igy mas bolygok kolonizacioa lehetetlen.Igy nem tud pusztitani az Univerzum mas szegleteben.

rozsomák 2020.09.02. 16:29:49

Úgy 130 évvel ezelőtt komoly tudósok megjósolták, hogy ha a lóvasút úgy terjed, ahogy, akkor pár évtizeden belül félméteres lókakiban fog gázolni az emberiség.
(Aztán valahogy nem így lett mégse..)

Az 1300-as években Londonban olyan szörnyű levegő volt, hogy városi rendeletet adtak ki a fűtésssel kapcsolatban.
(És ezenkívül kosz, mocsok, fertőzések..)

És ma mi van ? :)

Szóval ezek a riogatások, bár sokuk teljesen jogos - ezt nem kétlem - biztos, hogy időtállóak lesznek ?

Állatfajok, növényfajok ezrei pusztultak ki eddig is, az ember közreműködése nélkül is.

Nem biztos, hogy mindent az emberre kéne fogni..
süti beállítások módosítása