Megmenthetik-e a vegánok a Földet?

2020. július 17. 08:47 - CHIKANSPLANET

A vegetáriánus, vegán és növényi alapú étrend már nem csak a nyugati világ szubkultúrájára jellemző. A hippiken és aktivistákon túl egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják a húst és az állati eredetű termékeket étrendjükből. Van, aki az állatokkal való együttérzésből választja ezt a táplálkozási formát, és van, aki egészségügyi okokból. De sokakat fenntarthatósági megfontolások vezérelnek, hiszen a nagyüzemi állattartás világszerte hatalmas környezetterhelést jelent.

Mi lenne akkor, ha egyszer mindenki vegánná válna? Ez egy hipotetikus kérdés, mindenesetre érdemes elgondolkodni a lehetséges következményeken.  Már csak azért is, mert a brit Vegan Society statisztikái szerint az Egyesült Királyságban tíz év alatt 350 százalékkal nőtt a vegánok száma, ami azt jelenti, hogy 2016-ban 542 ezer brit vallotta magát vegánnak. Itthon is egyre jobban növekszik a húsmentes életforma népszerűsége, amit jól szemléletet a helyettesítő termékek iránti kereslet növekedése. A húsfogyasztás csökkentése ugyanis az ismeretterjesztő filmek és a kampányoló celebek hatására a korábban radikális életmódváltásnak számító veganizmus szép lassan beszivárog a mainstream kultúrába is. És ez nem csak a dietetikusok számára érdekes, hanem a környezetvédelemmel foglalkozó tudósoknak, közgazdászoknak és döntéshozóknak is.

Talán nem is gondolnánk, de a hűtőnk tartalma sokat elárul személyes karbonlábnyomunk nagyságáról. Az ENSZ szerint az ember által okozott üvegházhatású gázok 14,5 százaléka az állattenyésztés során termelődik. Ez a körülbelül ugyanannyi, mint a Föld összes autójának, hajójának és repülőgépének a kipufogógáz-kibocsátása együttvéve. Egy kutatás szerint ha a bolygó összes lakosa vegán életmódra váltana, akkor több mint felére csökkenne az élelmiszer előállítással összefüggő károsanyag-emisszió. Ez 2050-ig évente mintegy 8 millió emberi életet mentene meg. A The American Journal of Clinical Nutrition szerint a húsevők étrendje tizenhétszer több földterületet, tizennégyszer több vizet és tízszer több energiát igényel, mint egy vegetáriánusé. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló mezőgazdasági területek nagy részét állattenyésztésre és takarmánytermelésre használjuk fel ahelyett, hogy az emberi egészség számára fontos növényeket termesztenénk rajtuk.

Megfontolandók ezek a nagy számok. Már csak azért is, mert a következő ötven évben népességrobbanásra számítanak a tudósok, és ennyi ember táplálásához bizony fenntarthatóbb megoldások szükségesek. Persze nem minden legelő alkalmas növénytermesztésre, – szólhat az ellenérv. Ez igaz, ugyanakkor az éhezés ennél sokkal összetettebb probléma. Igazság szerint világszinten már most is jóval több élelmiszert állítunk elő a kelleténél, tehát adva van a lehetőség, hogy a Föld minden lakója elegendő táplálékhoz jusson. Legalábbis elméletben. Az egy főre jutó élelmiszermennyiség ugyanis legalább annyira függ a politikától és a nagyvállalatoktól, mint az egyes egyének táplálkozási szokásaitól. Ráadásul a felsorolt előnyök ellenére nehezen elképzelhető, hogy képesek lennénk világszinten egyszer s mindekorra lemondani a húsevésről. Az emberiség története 10 000 éve szorosan összefonódik az állattenyésztéssel. És most nem csak a táplálkozásra gondolok, hanem a foglalkoztatásra, a kereskedelemre, a vallásra és a kultúrára is. A húsipar világszerte több millió embernek jelent megélhetést, gyakran rendkívül hátrányos helyzetű területeken. Összességében tehát a veganizmus nem menti meg a Földet, – mindenesetre mérsékelheti a környezetvédelmi és gazdasági problémákat.

Érdemes elgondolkodni táplálkozási szokásainkon, mert a túlzott húsfogyasztás nem csak környezetünket, hanem szervezetünket is terheli. Egyre nagyobb trend az úgynevezett flexitáriánus étrend, ami növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény. Ahogy a neve is utal rá, ez az életmód nem a szigorú szabályokról szól, hanem a mértéktartást hirdeti. Előnyben részesíti a zöldségeket, gyümölcsöket, hüvelyeseket és teljes értékű gabonákat, és az állati eredetű fehérjét gyakran növényi eredetűekkel helyettesíti. Egy jól összeállított flexitáriánus étrenddel nem csak a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát csökkenthetjük, hanem a természeti erőforrások fennmaradását is támogathatjuk.

Szóval a környezetvédelmi témák legtöbbjéhez hasonlóan a táplálkozás esetében sem kell extrém dolgokra gondolnunk, ha zöldebbek akarunk lenni. Mindenki gondolja át lépésről lépésre, hogy melyek azok a területek, amelyeken változtatni képes. Ami az anyatermészetnek jó, az hosszú távon az egészségünknek is jó. Higgyük el, hogy az is nagyon sokat számít, ha hetente csak egyszer eszünk vörös húst, vagy időnként gabonafélékkel, hüvelyesekkel, zöldségekkel helyettesítjük azt.

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr3516010824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BOAR 2020.07.17. 12:14:47

Ha mindenki vegán lenne, a mai vegánok nem tudnák kiélni a feltűnési viszketegségüket és keresnének valami új bolondériát maguknak...

midnightcoder2 2020.07.17. 12:37:22

Tudod 86-ban, amikor még fiatal voltam, kb. fele ennyi ember élt a Földön. Aztán jött a Heal the World, és egy darabig jutott mindegyiknek. Aztán most ennyien vagyunk. De lehetünk, kétszer, négyszer, nyolcszor ennyien is. A veganizmus helyett inkább a születésszabályozás lenne a megoldás Kunta-Kintéék vidékén.

Zabalint 2020.07.17. 12:38:16

Végletes gondolkodás ez a váljon mindenki vegánná dolog. Fenntarthatóság szempontjából valóban szükség lenne a globálisan kevesebb húsfogyasztásra, ugyanakkor nem a nulla húsfogyasztás jelentené a legjobb fenntarthatóságot, tekintve hogy nem minden éghajlat és termőföld alkalmas az élelmiszer növények termesztésére, vannak területek, amelyek legfeljebb legelőként hasznosíthatók, vagy takarmány termesztésre, illetve a vadgazdákodás is szükséges, hacsak nem akarunk egy rakás ragadozót elszabadítani kultúrövezetekben is. Emellett a vegán életmód, változatos és teljes étkezéssel sokkal erősebben igényel többféle éghajlatról származó, vagy legalábbis adott éghajlaton nehezebben, rosszabb termésátlaggal termeszthető növényeket, aminek megint nagy az ökológiai lábnyoma.

Egészség szempontjából sem a végletekkel járnánk jól, a mérsékelt húsfogyasztással sokkal jobban járnánk, mint a nulla vagy a túl sok hús fogyasztásával.

midnightcoder2 2020.07.17. 13:01:28

@Zabalint: Amúgy pedig a CO2 lábnyomot leggyorsabban azzal lehetne csökkenteni, ha a népek nem tartanának kutyát/macskát. Mert hogy azok is húst esznek, és igazából azon túl hogy szépen néznek a gizdára nem sok hozzáadott értékük van.

erol 2020.07.17. 13:15:01

@midnightcoder2: Pontosan! Egy nagytestű kutya több húst eszik mint a Németh Szilárd (na jó, ez nem biztos, de akkor is sokat).

Zabalint 2020.07.17. 13:23:32

@midnightcoder2:
Valahol olvastam, hogy egy nagytestű kutya ökológiai lábnyoma nagyjából egy SUV-éhoz hasonló. Mondjuk én ehhez hozzáteszem, hogy magát az autó méretigényt is növeli egy nagytestű kutya.

csakférfi 2020.07.17. 13:45:14

A vegánság...... divat.
A Föld élhetőbbé tételéhez meg.... sok köze nincs.
A növény átalakítja a szervetlen anyagot szervessé. A növényt megeszi a növényevő. Az pedig visszaadja a földnek trágya formájában egy csomó mikroorganizmussal.
A földben az ugyanolyan élet folyik mint a föld felett.
Bármelyiket kiveszed.... A rendszer meg örül.
Ugyan a vegánok gondolnak-e erre.
Trágya nélkül,műtrágyázni kell. Ami köztudottan a talajban káros sófelhalmozódáshoz és a talajélet felborításával jár.
Szóval a vegánság butaság.
A természet tökéletes. Mi emberek csak elb@szni tudjuk.

csakférfi 2020.07.17. 13:49:01

@csakférfi:

"rendszer meg örül."

Javítva:

A rendszer felborul!

Zabalint 2020.07.17. 15:16:06

@csakférfi:
"A Föld élhetőbbé tételéhez meg.... sok köze nincs.
A növény átalakítja a szervetlen anyagot szervessé. A növényt megeszi a növényevő. Az pedig visszaadja a földnek trágya formájában egy csomó mikroorganizmussal.
A földben az ugyanolyan élet folyik mint a föld felett.
Bármelyiket kiveszed.... A rendszer meg örül."

De van, és ezt le is írja a cikk, csak nincs teljesen igaza, mivel nem a totális vegánizmusnak van a legkisebb ökológiai lábnyoma.

Ugyanis annak, hogy a növényt megeszi a növényevő, mi meg megeszsük a növényevőt, nagyobb az erőforrás igénye azonos tápanyag mennyiséggel számolva, mint ha mi eszkünk közvetlenül növényeket.

Nyilván, mint írtam, a képlet nem mindig igaz, hiszen ez olyan termőföldeket feltételez, amely alkalmas olyan növények termesztésére, amelyeket mi közvetlenül megehetünk, és teljes értékű táplálkozást adnak. Ez meg a Föld csak egy részén működik.

csakférfi 2020.07.17. 15:21:06

@Zabalint:
Megint ferdíteszt.
Nem látod a részek hogyan állnak össze egésszé.
Magyarul nem látod a fától az erdőt.
De......
Olvass és értsd amit olvasol.

"maga idejött az autójával, a fehér cipőjében, belelépett a tyúkszarba, amiről azt sem tudja, hogy melyik az, és feltart engem már majd’ fél órája.
Fél óra alatt már felseperhettem volna az udvart, vagy megkapálhattam volna egy ágyást. Nekem mindegy, hogy maguk zöldséget esznek vagy húst, és a Földnek is mindegy, mert akár így, akár úgy, maguk közül egyik se fog vele csinálni semmit. Én gyerekkorom óta ezen a földön élek és büszke vagyok rá. Nincs a környéken több ilyen tanya, ilyen gyümölcsös és nincsenek ilyen állatok. Azért, mert sosem engedtem, hogy egy fél óránál tovább beszéljek olyan emberrel, akiknek mindegy, hogy mit mondok, mert semmit nem akar megérteni belőle… amikor csinálhatnék is valamit, hogy még jobb legyen. Jobb nekem, jobb az állataimnak, a növényeimnek és a földemnek. Ha maga is akar tenni valamit a Földért, akkor ezen gondolkodjon el. Nem az számít, hogy a boltból mérgezett zöldséget vagy mérgezett húst vesz-e, hanem hogy aki csak élősködik a földön, és nem hajlandó gondjába fogadni, úgy szeretni, mint tulajdon gyermekét, az nekem ne beszéljen arról, hogy én hogy teszem tönkre. No, Isten áldja magukat, és Isten irgalmazzon nekünk!"

egy.hu/golfaramlat/tyukszar-az-edzocipon-egy-klimavedo-esete-pista-bacsival-106665

Nem SÉRTÉSNEK szánom!

midnightcoder2 2020.07.17. 15:37:08

@Zabalint: A Földön ahol élet van, az kb. úgy néz ki, hogy vannak a növények amik a vízből kivonják a zoxigént, a levegőből meg a CO2-t. Ezt megeszik a növényevők, amik CO2-t lélegeznek ki, illetve a növényevőket megeszik a ragadozók, akik kb. ugyanezt teszik. Az egész folyamat kb. CO2 semleges.

Ha most a képletből kiveszed a ragadozót, attól a dolog CO2 egyensúlya nem változik, kivéve ha a maradék növényt elszenesíted valahogy.

midnightcoder2 2020.07.17. 15:39:06

Illetve annyit változtat a jelen helyzet, hogy a műtrágyagyártás és a mezőgazdaság általában ma még CO2-t használ, de szerintem ez záros határidőn belül megoldódik (= úgy 50 év). Addig viszont nem a husi lesz a legnagyobb bajunk.

csakférfi 2020.07.17. 15:55:27

@midnightcoder2:
Ragadozó kiveszed a képletből???

youtu.be/KTowuvk2f9Y

Baszki.
Értd már meg.
Így jó ahogy van. Alig értünk mi emberek valamit a természet, az élővilág kapcsolatairől.
De ha mindenki városlakó létformára vágyik azaz nem hajlandó sem a növényekkel sem az állatokkal sem a földdel vesződni, mint tendszerrel. Akkor ez a pokol maga.
Lehetne paradicsom. Vegaként bizonyosan nem.

Galerida 2020.07.17. 16:04:00

A tápanyagok körforgása tökéletes volt, amíg az ember bele nem avatkozott.
Lehet vegán valaki, de ha félti a földet, akkor a trágyáját vissza kell hordania a határba....

csakférfi 2020.07.17. 16:07:26

@Galerida:
:) :)
Ja.....
Ha kertedbe jársz sz@rni nem az angol wc-re. Akkor ehetsz húst. Mert többet tettél a bolygóért mint egy agymosott Vega.
:) :) :)

csakférfi 2020.07.17. 16:13:14

Na léptem!
Offolok. Dolgom van.
Majd este benézek.
További jó diskurzus!!
:) :)

haromegesztizennegy 2020.07.17. 20:26:28

A hobbicélú állattartást azonnal tiltani kéne. A kutyák a legkárosabbak, de a macskák is halomra gyilkolják a madarakat.
Tudom, ahol sok az etnikum, oda muszály a kutya a védelem miatt, de egy városba, pláne lakásba minek?!

daito 2020.07.17. 22:09:55

@haromegesztizennegy: édes istenem, állandóan ez a macskák is halomra gyilkolják a madarakat.
A madarak 99%-a nem találkozik a macskákkal, ahogy a macskák sem velük. Persze, az okos tudósok kiszámolták, hogy a macskák mennyi madarat ölnek meg, de nem ők teszik. Mi. 200 évvel ezelőttig nem volt értelmezhető igazán a lakás fogalma, a lakóingatlanok nem léteztek kert nélkül. 200 évvel ezelőttig az európai lakosság 80-90%-a élt vidéken, még 1900 környékén is 75% volt ez a szám. 2050-re a Föld lakosságának 70%-a fog városokban élni, most olyan 50% körüli a szám.
A madarak azért pusztulnak: mert 10x annyi az ember, mint 100 éve, a fejlődő technológia miatt az utolsó magot is ki tudjuk szedni a földből aratáskor, folyamatosan írtjuk a rovarokat - hogy ne piszkáljanak minket és ne zabálják le a termést. A lakóingatlanjaink környékén már nincsenek gyümölcsösök, nincsenek veteményesek, nincsenek istállók, ólak - hanem mindent letérkövezünk, teljesen életidegen növényeket telepítünk (szép gyepet ugye, meg design tujákat - csak abból az állat nem lakik jól).
Más élőlény számára élhetetlen környezetben érezzük jól magunkat, max a macska, kutya marad meg - mert etetjük őket. Nem ők pusztítják ki a többi állatot, csak nem tudnak okos statisztikákat gyártani helyettünk.

haromegesztizennegy 2020.07.17. 22:19:33

@daito: Jól mondtad. Azok miatt is csökken a vadon élő állatok száma, amit mondtál.
De miután a vegyipari lobbi, a 7-8-9 milliárd ember etetésének szükségessége, a pénzéhség nem fog változni, ezért kell korlátozni a kutyát-macskát mert mást nem tudsz!
Mert annyira lecsökkent a madarak egyedszáma, hogy már a bolhazsákok, es a toxoplazmózis terjesztők is nagy veszélyt jelentenek!

BOAR 2020.07.18. 01:34:44

@daito: "a fejlődő technológia miatt az utolsó magot is ki tudjuk szedni a földből aratáskor, "
Baromság.
Több mag marad a határban mint amennyit a vetéshez elhasználtak.
Amúgy sem a "földből szedjük ki a magot aratáskor", ezek csak hülye jelszavak.

BOAR 2020.07.18. 01:36:51

@daito: A kutyákat valamennyire kordában lehet tartani, igaz, ehhez etetni kell őket. A macskákat viszont vagy ki sem engeded a lakásból-ami nettó állatkínzás, vagy mennek világgá és vadásznak. Nem azért, mert éhesek, meg sem eszik sokszor amit fognak csak lerakják a küszöbre.

csakférfi 2020.07.18. 06:19:01

@BOAR:
"Amúgy sem a "földből szedjük ki a magot aratáskor", ezek csak hülye jelszavak."

VS.

Fácánok itt Magyarországon, gyermekkoromban - 1970-'80- még éltek vadon és neveltek fiókákat.
Most már nem.
Miért?
Mert a vetőmagot csávázzák. Azaz valamilyen növényvédő szerrel bevonják. Tavasszal ill. Ősszel ki ennek a vetőgépek teleszórják a határt mérgezett magokkal. Némelyik nem kerül elég mélyre, így a madarak szabadon megehetik. A fácánoknál pl. - ül tojáshéj vékonyodást okoz. Így amikor a tojó ráül a tojásokra, az összetörik. Nem kelnek ki csibék.
Így manapság a vadászok keltetik és nevelik fel. Aztán szabadon engedik. Aztán vadásznak rájuk.
Ez csak a fácán esete..... lehetne sorolni.
Ez van. A vegák meg legyenek boldogok, hogy ennyire trendik és okosak.
Gyalázat! Nem több. Hóbort!
Ezzel a mentalitással tesszük tönkre a környezetet!
A celebek meg kampányolnak meg a tudósok.
Butaság a köbön!

kolomparlole1114 2020.07.18. 07:34:07

Én biztos nem fogom azért összébbhúzni a nadrágszíjat, mert a niggerek meg a kínaiak nem képesek gumit húzni a faszukra. Ők termelik a felesleges embereket, majsd szépen éhenhalnak, de én nem!

kolomparlole1114 2020.07.18. 07:36:29

@BOAR: "Amúgy sem a "földből szedjük ki a magot aratáskor""

Így van, Szalacsi Sándor megmondta hogy a vízbűl vesszük ki a zoxigént.

kolomparlole1114 2020.07.18. 07:48:28

@Zabalint: Kajasegély helyett kotongumi osztogatásával sokkal többet segítenénk az ügyön. Afrikában legyártják a sivatagba a hiába születetteket, ahol persze nem találnak semmi ennivalót (hogy is találnának, már az ükapjuknak se volt mit), aztán átlőcsölik ide a felesleges embereket migránsok formájában, hogy vegyék el a mi kajánkat. Sáskák 2.0. Pedig ha nem segítenénk a tenyésztésüket jobb orvosi ellátással, kajasegélyekkel, akkor a természetes szelekció megoldaná, mint az őskorban. A segélyezéssel mi magunk gyártatjuk le az életterünk elfoglalóit.

BOAR 2020.07.18. 10:06:47

@csakférfi: Nincs ott semmiféle "VS".
-Mégegyszer, a gyengébbek kedvéért, aratáskor nem a földben turkálunk.
-A tojáshéjvékonyodást a DDT okozta, rég be van tiltva.
-Nagyjából a többi hatékony vegyszer is erre a sorsra jutott.
-Az apróvadállomány hanyatlását sokkal inkább az élőhelyi viszonyok változása, a monokultúrás mezőgazdaság, a fasorok, bokrosok kiírtása okozta.
-Nem láttam még vetést kapirgáló, csávázott magot szedegető fácánokat.
De a rovarvilág elpusztításával csökken a táplálék mennyisége, a búvóhelyek eltüntetése révén az sincs, ahová felgallyazzon a madár. Eközben, ugyancsak a mezőgazdaságnak hála, a vaddisznó szaporodott és terjeszkedett, aztán a földön fészkelő madarak állománya ezt is rendesen megsínylette.
Amúgy örüljünk, hogy a fácánra, ami szintén nem őshonos nálunk, még nem mondták ki a halálos ítéletet a sötétzöldek mint tették azt a muflonra vagy a dámra.

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.18. 17:55:20

@midnightcoder2: Te kis rasszista. Kifelejtetted DingDongékat, meg Rajadékat.

És jó lenne, ha a Covid hiszti helyett hagynánk, hogy a természet megoldja a nyugdíjreformot. Mert iszonyatos CO2 kibocsátás árán életben akarunk tartani 100 éves zombikat Olasz- és Spanyolországban (meg USA), akik miatt krva sok adót, meg TB-t kell fizetni (na jó, az USA itt nem játszik).
Túlnépesedett ez a bolygó, ez a CO2 kibocsátás mértékének fő oka, nem más.

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.18. 17:56:35

@kolomparlole1114:
Hát, te se indulj EUs politikusi pályán. De ha mégis, van már egy tuti szavazód...

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.18. 17:57:53

@csakférfi: Vagy a Dunába. Csak ne Karigeci vízibicikli sávjára, ha kérhetem.

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.18. 18:00:19

Amúgy egy megoldás a "Megmenthetik-e a vegánok a Földet" kérdésre: kollektív önmegsemmisítés a szektán belül?

csakférfi 2020.07.18. 19:52:42

@BOAR:
Mi???
Ddt.
Öregem, fényévekkel le vagy maradva.

"Számos intenzív mezőgazdasági gyakorlatot folytató gazdálkodó érvel a neonikotinoid csávázószerek további használata mellett, mert nélkülük komoly gazdasági és élelmezési problémáktól tartanak. Az EASAC-tanulmány azonban rámutat, hogy több nemrégiben megjelent kutatás megkérdőjelezi e csávázószerek rutinszerű alkalmazásának hatékonyságát az esetlegesen jelen lévő kártevőkkel szemben. Sőt, némely esetben éppen hogy ronthatnak a helyzeten, mert visszaszorítják azokat a rovarokat, madarakat stb., amelyek fontos szerepet játszanak a kártevők elleni természetes védekezésben."

www.okologia.mta.hu/node/7057

Aratást meg hagyjuk.
Nem erkély paraszttal diskurálsz.
Ebbe születtem és nőttem fel. Mármint a növénytermesztésben.
A szakmám meg cnc esztergályos. Többek közt.
3 müszakban" nyomom".
54 évesen van némi rálátásom saját, valamint a társadalom, emberek őrületeire....
:)

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.18. 20:16:22

@csakférfi: Kertbe szarásilag próbáltam alternatívákat adni.

BOAR 2020.07.18. 20:51:11

@csakférfi: Ugyanmár királyfi, 54 évesen még hiszel a mesékben?
Mindenre és mindennek az ellenkezőjére is találni tanulmányokat. Attól függ, ki a megrendelő. Most a neonikotinoidok vannak terítéken. A témát a GMO lobbi erőlteti, nekik az lenne a céljuk, hogy hatékony növényvédelem híján az általuk létrehozott, ellenálló fajtákat vessék a gazdák. Mivel azonban azok ellen is nagy a társadalmi ellenállás, hátulról támadnak.
Nem kívánok vitát nyitni arról, melyik a károsabb, nem vagyok a téma szakértője. Azonban az idézett cikkben sem találtam utalást arra, hogy ezek a csávázószerek tojáshéj vékonyodást okoznának, és nem is igazán hiszem, legfőképp azért, mert a fácán nem fér hozzá a csávázott vetőmaghoz, nem is igazán van rászorulva.
A cikk amúgy elméleti okoskodás pontos adatok nélkül. Melyek azok a rovarfajok, amelyek elpusztítanák azon kártevőket amelyek ellen a csávázással védekezünk? Konkrétumot kérnék...
Általánosítgatni könnyű, hangulatot kelteni is, megoldást kínálni már nehezebb.
A természetvédelemnek álcázott lobbitevékenység annyit tud, hogy rávilágít a problémákra, felnagyítja őket de megoldást nem kínál.
A méhészek nagyon szeretnek hisztériázni, a sötétzöld szervezetek is biztatják őket, valahogy a balhék mögött mindig feltűnik a wwf vagy a greenpeace neve. A két legsötétebb megélhetési természetvédő szervezet akik profik az adománygyűjtésben és a legfőbb módszerük az ellenségkép keresés. Sajnos a legtöbb ember, ha meghallja a "természetvédelem" szót, elfelejt reálisan gondolkodni és bevesz minden maszlagot. Egy alkalommal, amikor egy ilyen sötétzöld libának az orra alá dörgöltem valami ordas nagy hazugságukat, meglepően őszintén azt válaszolta, hogy nem az igazság a fontos hanem a figyelemfelkeltés...
Ha már fácán meg táplálék, nagyobb gond lehet a mesterséges táplálék, gondolok az etetőkbe kihelyezett gabona ocsura és társaira. Egy szar évben, mint amilyen a tavalyi is volt, ez a tisztítási melléktermék tele van fuzáriummal, lévén a károsodott, könnyebb szemeket kiveszi a rosta(illetve a sűrített levegő, amivel megfújjuk a terményt rostálásnál). Ez azt jelenti, hogy sokféle mycotoxin mérgezi a táplálékot ami viszont bőben rendelkezésre áll és olyankor van kihelyezve, amikor már kevés a természetes eleség. Ez okozhat gondot, okoz is, de ez már egy másik téma.

csakférfi 2020.07.19. 07:54:03

@BOAR:
Igen! Hiszek a mesékben!
Ahogyan egy kertész kollégám "mesélte" .... a természet tökéletes, mi emberek csak elb@szni tudjuk"
De ezt már írtam.
Az utóbbi néhány száz évben ezt sikeresen bebizonyítottuk.
Lobbi ide-oda....
A jólétünk, kényelmünk, mohóságunk, kapzsiságunk érdekében gátlástalanul rohanunk a...... semmibe.
Ez van öregem!
Hogy mi lesz a vége?
Passz. De fájni fog az biztos. 10-100 év múlva... lövésem sincs. Egyvalamit megtanultam a 89'-es "gengszterváltás óta" - - fenntarthatatlan--
Ezen a vegánmajmok sem változtatnak a fentebb említett okokból kifolyólag.
Gyárban dolgozom.
El sem hinnéd mekkora pazarlás folyik egy-egy termék előállítása során.
Hogy flancolhassunk.
Na de....... hagyjuk.
Vita-vita-vita.... Érv-ellenérv.... Okos-buta.... Eredmény a nullához közelít!
Sötét középkor..... nagyjából.
Ezt a megállapítást tettük a nejem el az autóban ülve,beszélgetve a napokban.
Nos...... minden jót!

csakférfi 2020.07.19. 08:07:21

@BOAR:

"Melyek azok a rovarfajok, amelyek elpusztítanák azon kártevőket amelyek ellen a csávázással védekezünk? Konkrétumot kérnék..."

"www.biokontroll.hu/ragadozo-atkak/

" www.agroforce.hu/mycostop

Néhány biológiai "készítmény" a teljesség igénye nélkül.
Csak ezek használata macerás.
Egyszerübb beleülni a traktor a és valamely mérleggel kiirtani mindent ami él és mozog.
Csináltam én is.
Na cső!
Off. Dolgom van!

midnightcoder2 2020.07.19. 09:36:24

@Közlekedő tömegközlekedő: A 100 éves zombik nem csinálnak 15 gyereket. A 15 éves Kunta-Kinte meg igen. Igazából amúgy a túlnépesedés is többé-kevésbé megoldotta magát a világ nagy részén, a kicsi kínaiak is 0 körül vannak már, az indiaiak is 1% körül. Ami változatlanul szaporodik mint a nyuszi az Afrika, és a Közel-Kelet. Európa pedig szépen fogy, úgy ahogy azt kell, az USA is azt tenné mexikóiak nélkül.

midnightcoder2 2020.07.19. 09:37:20

@csakférfi: "Ahogyan egy kertész kollégám "mesélte" .... a természet tökéletes, mi emberek csak elb@szni tudjuk""

Ami persze megint csak nettó marhaság. A bolygón már jó pár kihalási esemény volt ember nélkül is.

midnightcoder2 2020.07.19. 09:46:38

@daito: Az a madár amit látsz a fákon ugrálni, az tuti nem találkozott még macskával. De a macska egy tökéletes gyilkológép, gyanítom az egyiptomiak ezt hosszas tenyésztéssel érték el. Ők ezeket az állatokat tényleg erre is használták, az egereket tartották kordában velük. És az volt a legjobb macsek aki minél több egeret ölt meg. És lehet a macska kiválóan etetve, akkor is vadászni fog.

Másrészt, némi állatkínzás árán a kutyát tarthatod növényi alapú tápon, bár igazából ők is ragadozók, de a macskának bizony husi kell a városban is, ezt pedig csak úgy érheted el ha a húsipar nekik is pont ugyanúgy előállítja a kajájukat mint neked. De igazából a kutyatulajok egy része is szívesebben vesz macskakaját a kutyának, mert abban van hús.

Ezért viccesek az állatmenhelyek, ahol ragadozókat mentenek azért, hogy sok-sok disznót, tehenet, csirkét öljenek meg azért, hogy ezek a ragadozók életben maradjanak. Miközben sem a kutya, de pláne nem a macska nem intelligensebb lény mint azok a disznók amiket megölnek azért, hogy az előbbiek életben maradjanak. Csak pechjükre sokkal alacsonyabb a cukiságfaktoruk.

csakférfi 2020.07.19. 09:49:48

@midnightcoder2:
igazán mondom..... barátom!
Tényleg ezt hozod fel érvként?
Haláli.
nagyjából ehhez a logikához köthetően...
-ugyis öreg már a 70 éves vagy 80.... adjunk neki egy kis ciánt.
Baszki!
Az egerek, szúnyogok, seregélyek, levéltetvek..... stb. ugyis károsak.... mérgezzük meg.... pusztuljon..... csak nekem ne legyen károm..... nyugodtan élhessek.... stb.
Na ez a mentalitás az ami kártékony.
nem az állatok.
Csak teszik a "dolgukat"....
Neked nem az a dolgod hogy legyőzz vagy kiirts valamit vagy valakit.
Tévedsz!
Válts szemléletet. Melegen ajánlom!
Így csak egy sértődött frusztrált nyughatatlan lázadó GYEREK maradsz.
Nem SÉRTÉSNEK szánom.
Magam is voltam!! Lépj tovább.

midnightcoder2 2020.07.19. 09:53:37

@daito: Abban amúgy igazad van, hogy a madarak és más élőlények pusztulásának az alapvető oka az intenzív mezőgazdaság. Ezért nem sokat ér a természetvédelemnek az a része, amikor egy veréb eszmei értéke ennyi és ennyi, mert hogy a veréb Pl. szaporodik mint a tetű ha van kajája és fészkelőhelye. Ha meg nincs neki, akkor nem. És ezt a kaját és fészkelőhelyet nem fogja megadni neki az, ha eszmei értéket adsz neki. Mondjuk a ragadozó madaraknál lehet ennek értelme, de ott is igazából az élőhely, táplálék hiánya, illetve a mérgezés az ami az igazi baj, ezeken pedig megint nem sokat segít az eszmei érték, legfeljebb arra jó hogy ne puffantsák le őket. De ez igazán max. akkor számít, ha csak nagyon kevés példány él már a fajból.

midnightcoder2 2020.07.19. 10:03:52

@csakférfi: Alapvetően a természetben verseny folyik. Ölj vagy megölnek. Az egér is enni akar, a macska is, a róka is. És te is. Erre jöttek rá anno először az egyiptomiak akik konkrétan azért haltak éhen, mert az aranyos kis egérkék megették a kajájukat. És erre vetették be az elsõ növényvédõ szert: a macskát. Amik persze nyilván nem csak egereket ettek, így jól hazavághatták az ottani élõvilágot is, de az egyiptomiakat ebből igazából az érdekelte, hogy ők viszont nem haltak éhen.
Az, hogy ma te sem teszed ezt, sőt nem éhezel, bizony az intenzív mezőgazdaságnak köszönhető. Kis hazákban még 100 éve is elég sokaknak volt probléma az, hogy ma mit eszek. Van vereshagyma a tarisznyába, keserű magába... A középkorban nem azért élt szarul a paraszt mert sok volt az elvonás (a papi tized, meg a földesúri huszad semmi sem volt a mai adórendszerhez képest), és a földesurak sem igazán dőzsöltek a mai átlagpolgárhoz képest, max. az akkori nyomorultakhoz viszonyítva, hanem azért mert a megtermelt kaja nagy részét az aranyos kis madárkák, egérkék, stb. ették meg, illetve mert egy négyzetméteren sokkal kevesebb kaját tudtak előállítani mint ma, és Pl. sokkal több szalmát, gyomot, stb. neveltek.

csakférfi 2020.07.19. 10:20:53

@midnightcoder2:
"Alapvetően a természetben verseny folyik. Ölj vagy megölnek. Az egér is enni akar, a macska is, a róka is."

hazugság!!
Te látod ezt!

"társadalmak gazdasági rendszerekbe szerveződnek azalapján, hogy hányféle módon lehet megválaszolni a mit?, hogyan?, és kinek? kérdését. A közgazdaság pedig tanulmányozza a különféle gazdasági mechanizmusokat, módszereket, melyeket a társadalmak a szűkös erőforrások elosztására használnak.

Az elméleti gazdaságtan alapvetően két eltérő gazdaságszervezési módszert különböztet meg egymástól: piacgazdaság, ahol az egyének és a vállalkozások hozzák meg a döntéseket; valamint az utasításos gazdaság, ahol a hierarchia csúcsán a kormányzat döntései állnak.[1]"

wiki idézet.

Nem versenyez a macska az egérrel.
Van macskánk... kutyánk 3....
Szeretem az állatokat.
Gyerekkorom óta. Enni is.
Ezért nem akarom őket végleg kiirtani.

" Az éhinség nem azért van a Földön, mert képelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.

Teréz anya

igaz..... a többi hazugság.

BOAR 2020.07.19. 10:44:01

@csakférfi: Öregem, ne legyél már nevetséges...
Belinkelsz egy rovart ami szőlőben, gyümölcsösben elszaporodHAT ha minden körülmény kedvez és van két-három éved kivárni stb.
Meg belinkelsz egy baktériumtörzset amit a virágkertészek használnak gombakártevők ellen.
Ezek közül melyik válthatja ki a szántóföldi növények neonikotinoidos csávázószerét?
Egyik sem. Adtál a szarnak egy pofont.
A kertész haverod egy dolgot felejt el. A föld valóban megoldja a problémákat. De a föld kegyetlen. A föld szempontjából nem egy populáció, egy faj sem számít. A föld úgy "gazdálkodik", hogy hagyja felszaporodni a kafferbivalyokat vagy a varacskos disznókat aztán jön a pestis és visz mindent. Az az "egyensúlyi állapot" amiről a természetvédők ábrándoznak, valójában egy hullámzó dolog és amikor lefelé megy a hullám akkor dögszag van...
Másrészről az ember is egy természetes folyamat lévén jött létre, ha jó szögből nézzük, a fejlődés, a cselekedetei, az általa okozott kár ugyanúgy hozzátartoznak a bolygó dinamikájához.

csakférfi 2020.07.19. 11:08:34

@BOAR:
Aha......
Szóval lövésed nincs miket linkeltem be.
10 évig voltam főállásu kertész vállakozó.
Abba hagytam mert az akkori feleségem ezt kérte.
Gyakorlatból tudom mekkora a "baj".
Van más lehetőség mint a kémiai növényvédelem.
De mérgezni könnyebb.
Én még termeltem - húsz éve- 10ft-os lecsópaprikát és 30 ft-os első osztályút.
Vagy 20 ft-os krumplit ~ és 15 ft-os hagymát....
Csak hogy más meggazdagodjon rajta.
Mütrágyagyártó... fóliagyártó... növényvédőszergyártó... gázszolgáltató.... alkatrészforgalmazó.... stb.
Most nézd meg az árakat.
Én megtermelem a dohányomat is... krumplimat... paprikát.. szilvát... parit... stb
Képzeld.... nem dohánylobbi termeli.... sem a Tesco... de vethetek búzát is vagy kukoricát. Van kertem földem... tudok kézzel kaszálni... koccsolni... metszeni... stb.
Hogy Te vagy a vega... mit eszik majd húsz év mulva... ha nem lesz hajlandó földet túrni a paraszt..... mert olyan drága lesz..... épp nem hat meg!
Ti meg agyaljatok... hogyan mentsétek meg a földet.
:) :)

csakférfi 2020.07.19. 11:40:33

@BOAR:

"Felhasználható:
A terméket az összes kultúrnövényben eredményesen lehet alkalmazni. Olyan növények esetében, ahol a káros gombák jelentős felszaporodására lehet számítani mint pl. napraforgó és repce esetében a Sclerotinia vagy a kukorica és búza esetében a fuzárium, kifejezetten javasolt a használata.
A zöldség kultúrákban szinte elengedhetetlen a használata, mivel ott a kedvező talajélet miatt a palántákat számos talajból támadó gomba veszélyezteti.
Szőlő és gyümölcs ültetvények telepítésénél az ültető gödörbe érdemes a Trichoderma használata, mivel ezzel a technológiával több növény fog kihajtani, megmaradni."

www.danuba.hu/tricho-2mrd?gclid=Cj0KCQjw3s_4BRDPARIsAJsyoLP0BDCOg_4vsH9x6N1aWeK6g0KvuVJQPEZpIfSt4P7_G9q5LzTalVgaAmdtEALw_wcB

.....

" Régóta ismeretes, hogy az életterünk és a környezetünk hat a fizikai egészségünkre. Kiderült, hogy a városi életmódnak nem csak a fizikai egészség romlásához, hanem a mentális betegségek kialakulásához is köze lehet. Egy új kutatás szerint nem csak testileg, hanem lelkileg sem tesz jót, ha túl sokáig élünk a panelrengetegben: a városi környezetben megtalálható légszennyezés, zajszennyezés és magas ólomtartalom károsíthatja az emberi szervezetet, a fizikai állapot pedig a mentális egészségre is kihathat."

www.google.com/amp/s/www.hellovidek.hu/eletmod/2019/08/03/ezert-jo-videken-elni-10-dolog-amit-a-pestiek-nem-erthetnek/amp

Szóval Te döntesz az életedről.... halálodról... hogyan és miként!
Ez a szabadság... Vagy olyan értelmes hogy eldönthesd!
Az állatoknak növényeknek ilyen lehetőségük nincs!
Részemről..... köszönöm a diskurzust!!
nincs harag!!
:)

BOAR 2020.07.19. 12:06:32

@csakférfi: Bazdmeg, állj már le a hülyeséggel. Elolvastam amit belinkeltél, az van benne amit leírtam. Erre nekilátsz mellébeszélni.
A neonikotinoidok rovarölők, hatásukat nem lehet kiváltani a gombák ellen hatásos baktériumokkal.
Kezdted a fácántojásokkal, most folytatod ezzel, valójában folyamatosan mellébeszélsz mert egyetlen állításodat sem tudod tényekkel alátámasztani.
Pont leszarom, hogy kertész voltál. Ha jól csináltad volna, ma is az lennél. Nem csináltad jól de mindenki más a hibás, nem te.
Én nem vagyok kertész. Mezőgazdász sem. Ennek ellenére többezer tonna mezőgazdasági termény megy át a kezeim között minden évben, a frissen aratottal kezdve. Van biotermelő partnerünk is, innentől kezdve igen komoly fenntartásaim vannak a biotermékekkel kapcsolatban.

Mad Marx 2020.07.20. 09:51:31

Az ember mindenevő, szüksége van a szervezetének állati és növényi eredetű tápanyagokra is és egyik sem pótolható a másikkal.

Nasspolya 2020.07.26. 14:17:40

@csakférfi: egy.hu/golfaramlat/tyukszar-az-edzocipon-egy-klimavedo-esete-pista-bacsival-106665

És érzem magam kínosan ettől a népiesch ömlengéstől. 60 pluszos mamókák spamelnek ilyeneket faxbúkon. Tehát a számok xart sem számítanak, mert #régenmindenjobbvót.