Valószínűleg sokak konyhapolcán rejtőzik olyan élelmiszer, amit pánikolva tett be a bevásárlókocsiba a koronavírus-járvány kezdetén. És valószínűleg erre csak akkor jön rá, amikor a kukába dobja ki, mert megromlott. Az élelmiszer-pazarlás a jobb módú és diplomás családokban gyakrabban fordul elő, miközben a világon közel egy milliárd ember éhezik. Az élelmiszer-hulladék azonban nem csak etikai kérdés, a klímaváltozás egyik főszereplője.
A minap többen ironikusan fogadták az egyik lakberendezési áruház Facebook-hirdetését, amiben egy ételtárolót ajánlottak azzal a szöveggel, hogy “a maradékokat a hűtőbe tedd a szemetes helyett”. Néhány kommentelő azt kritizálta, hogy kevés olyan van, aki megfőz egy kondérnyi ételt a nyári hőségben, majd az egészet inkább kidobja a kukába, ahelyett, hogy eltenné. Egyet is érthetnénk a kommentelőkkel, hiszen melyik magyarnak ne csomagolt volna anyukája kimosott fagylaltos dobozba ételt, vagy épp ő maga ne tette volna el a hűtőbe a maradékot.
Szomorú, de a hirdetés mégis releváns 2020-ban: Magyarországon ugyanis az uniós statisztikák szerint az ételek harmadát kidobjuk.
A világon évente 1,3 milliárd tonna emberi fogyasztásra termelt élelmiszert dobunk ki. Magyarországon évente 1,8 millió tonna étel végzi a kukában, és ennek több mint a felét nem a hipermarketek vagy a vendéglők termelik, hanem maguk a háztartások. A Nébih kutatása szerint egy évben fejenként 65 kilónyi élelmiszert dobunk ki, leginkább főtt ételt, pékárut, zöldséget és gyümölcsöt. Mindez az anyagiakat nézve is 50-60 ezer forintot jelent évente.
És minél fejlettebb egy ország, annál több élelmiszer-hulladékot termel. A jólét velejárója ugyanis az élelmiszer-pazarlás. Érdekes ellentmondás, hogy a magasabban kvalifikált, jól keresők (és főleg, ha gyerekeik is vannak), sokkal jobban aggódnak a környezetért, a klímaváltozásért, tudatosabban élnek, viszont több élelmiszer-hulladékot is termelnek. A kutatások szerint a tehetősebbek ugyanis sokszor több élelmiszert vesznek, nagyobb kiszerelésben, a hűtőt rogyásig megpakolják, aztán persze nem fogy el, és a fele a kukában végzi. Az élelmiszer-halmozók köztünk élnek, és nem csak egy világjárvány kezdetén bukkannak fel. Sőt, akkor szinte meg is sokszorozódnak.
Szerintem még mindenki emlékszik, amikor márciusban és áprilisban az üzletek polcai üresen álltak, kétségbeesve vásárolta mindenki tele a bevásárlókocsit attól félve, hogy éhen fog veszni. Előbb csak a WC-papíros polcok, később a konzervek, mirellitáruk fogytak szép számmal. Mivel pár nap leforgása alatt tízmillió pék országa lettünk, ezért a liszt után az élesztő, majd a sütőpapír lett hiánycikk. Elég valószínűnek tartom, hogy mindannyiunk konyhaszekrényében van még étolaj, rizs vagy paradicsomkonzerv, amit pánikolva vett meg, de igazából már el is feledkezett róla. Nem véletlen, hogy a rászorulókat megsegítésére létrejött Magyar Élelmiszerbank Egyesület adományozási programot indított a lakosságnál a koronavírus miatt felhalmozott élelmiszerek adományozására.
Az élelmiszerpazarlás ugyanis etikai kérdés is: a világon mintegy 2 milliárd ember nem jut megfelelő minőségű élelmiszerhez, 820 millióan pedig éheznek. Amikor legközelebb kidobjuk a még ehető, de már nem friss kenyeret, gondoljunk arra, hogy ma Magyarországon 4-500 ezer gyermek nem jut elegendő mennyiségű és minőségű ételhez, 40-50 ezer pedig szó szerint éhezik.
Az élelmiszerpazarlás azonban energiapazarlást is jelent és az éghajlatváltozásra is hatással van. Egy mondás szerint, ha az élelmiszer-hulladék egy ország lenne, akkor üvegházhatású-gáz kibocsátásával az Egyesült Államok és Kína mögött a harmadik helyet foglalná el.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának ugyanis 30 százaléka kötődik az élelmiszer-hulladékhoz. A kidobott élelmiszer tökéletlen bomlása metánt hoz létre, ami huszonötször erősebb hatást vált ki, mint a szén-dioxid.
És mi lehet a megoldás? A legegyszerűbb az lenne, ha holnaptól csak annyit vásárolnánk, amennyit meg is eszünk. Ez persze egyszerűen hangzik, de a megvalósítása nehéz. Így aztán az elmúlt években egyre többször ismételt gondolkodásmódot kell elsajátítani: a tudatosságot. Máris teszünk a környezetünkért, ha egy hétre előre megtervezzük az ételsort, és ahhoz vásárolunk. Ha bevásárlókocsi helyett kosarat veszünk magunkhoz, ha komposztálunk otthon, vagy épp a fent említett ételtároló dobozba tesszük a maradékot és nem egyenesen a kukába. Ha végre tudatosítjuk, hogy a minőségét megőrzi lejárati idő után nem kell feltétlenül kidobni az élelmiszert, az néha csak annyit jelent, hogy az adott dátum után élvezeti értékéből veszthet, de még fogyasztható.
Szerencsére már a technika és egyre több startup is segíti az élelmiszerpazarlás csökkentését. A londoni Winnow például azzal robbant be, hogy egy intelligens mérleg segítségével megmutatja, mennyi értékű hulladékot termel a szakács. Ha pedig tudjuk, mennyi pénzt dobunk ki szó szerint a kukába, akkor jobban takarékoskodunk. Az IKEA Norvégiában így például 126 ezer eurónyit spórolt meg.
Számos olyan applikáció létezik (például az Olio) amelyik megmutatja, a szomszédnál milyen felesleges élelem, élelmiszer rejtőzik, amit mi épp hasznosítani tudunk. A SpareEat pedig azt jelzi, hogy a közeli étteremben, pékségben szállodában milyen lejárati dátumhoz közeli élelmiszereket lehet megvásárolni olcsóbban.
