Eljött az otthoni munkát és tanulást támogató alkalmazások kora

2020. április 03. 14:26 - CHIKANSPLANET

Távmunka, távoktatás, home office, digitális oktatás, otthondolgozás, online iskola – nem véletlen, hogy globálisan a legfrekventáltabb szavak közé tartoznak manapság a fentiek: mindezt úgy, hogy pár hete még komoly viták folytak arról, hogy lehet-e otthonról hatékonyan dolgozni. (Az oktatás részét most hagyjuk, az is megér egy misét, de külön érdemes vele foglalkozni.) A munka terén a kényszerhelyzet bizonyította, hogy lehet így dolgozni, de kell hozzá a megfelelő támogatás is. Ezen a téren pedig elképesztő mértékű fejlődést látni.

Vegyük az egyik legnagyobb platform adatait (már csak azért is, mert a többiek még nem közöltek statisztikát eddig.) A Microsoft Teams kollaborációs platform 32 millió napi falhasználóról 44 millióra ugrott egy hét alatt, köszönhetően a COVID-19 járvány miatt kialakult otthon dolgozási és online iskolai gyakorlatnak. Ez 37,5 százalékos felhasználói növekedés! A Microsoft a legutóbbi számok mellett új funkciókról és lehetőségekről is beszámolt, a publikusan elérhető Teams harmadik évfordulóján.

A felhasználószámban történt ugrás azért is mondható komolynak, mert tavaly novemberben 20 millió aktív Teams felhasználót tartottak számon. Akkor a Teams egyik riválisának számító Slacknek 12 millió napi felhasználója volt. Napi felhasználók alatt a Microsoft azokat érti, akik szándékosan (tehát nem kíváncsiságból próbálják ki, vagy kattintanak) indítanak beszélgetést, vagy válaszolnak egy üzenetre, csatlakoznak meetinghez vagy nyitnak ki a platformon fájlt. Mérik a Teams desktop és mobil kliens adatait, valamint az online felületet is.

Pár szót a most bejelentett, és 2020 végéig bevezetésre kerülő újdonságokról: a legfontosabb, szerintem az offline vagy alacsony sávszélességű környezetre kialakított támogatás funkció, amellyel még internetelérés nélkül is tudunk üzeneteket olvasni, illetve ezekre válaszolni. Hasznos funkció még a külön ablakba nyitható chat is, ez már több más üzenetküldő/kapcsolattartó szolgáltatásnál meglévő lehetőség, jó, hogy a Teamsben is elérhetővé válik.

A Skype, Zoom, FaceTime, Messenger, WhatsApp, Viber, egyelőre még a Hangouts és a Google Duo is sok helyen bevett sztenderd lett, operációs rendszertől függően persze. És míg a Skype ingyenes verziójában 24-en lehet részt venni egy beszélgetésben, a kollaborációra a Microsoft a Teamset javasolja inkább, annak minden dokumentummegosztási funkciójával. A Facebook Messengere masszív, egymilliárdos felhasználóbázissal rendelkezik és szintén használható munkára, de valójában inkább alkalmas közösségi életre, barátokkal való csetelésre. Épp a minap söpört végig a neten az, amikor egy olasz pap online misét tartott, és bekapcsolva hagyta a szűrőket – elég jópofa mise kerekedett belőle. A Google hamarosan beszünteti a Hangouts videóhívás funkcióját és a Google Duo felé terel mindenkit, amely platform egyelőre gyerekcipőben jár a többiekhez képest – itt komolyabb konferenciahívás funkciók fognak érkezni a közeljövőben. A WhatsApp, amely 2018-ban a legtöbbet letöltött applikáció lett azzal landolt a sokak kedvenc helyére, hogy kétirányú titkosítással dolgozik. Most jelentettek be egy újlenyomat alapú indítást és kép-a-képben videóchat szolgáltatást is. A Viber is a titkosítással lett nyerő sokak számára, a különböző chatszobákban a résztvevők fájlokat is megoszthatnak egymással. A matricákkal és a játékokkal azonban szintén inkább a közösségi élet kielégítésére koncentráló alkalmazás, mint munkaeszköz.

De milyen egy, a jelen helyzetre jól reagáló, valódi távmunkát támogató platform? A Microsoft által most bejelentett újítások kijelölik az utat a többiek számára is: ezek közül talán a legérdekesebbek azok, amelyek a jelenlegi home office helyzetek tapasztalataiból kiindulva a valós élethelyzetekre adnak választ. A háttérzaj például sokszor eléggé zavaró, ki is alakult olyan „conf call etikett” amelynél a mikrofont csak akkor kapcsoljuk be, ha mi beszélünk, egyébként elnémítjuk. Erre ad választ egy valós idejű háttérzaj-csökkentő megoldás, ami jelentősen javíthat a beszélgetések minőségén.

Jópofa és fontos lehet a „kézfeltartós” mozdulatra érzékeny opció, amellyel különféle funkciók érhetők el, legalábbis ennek ez lenne az értelme. Például a mikrofon folyamatos elnémítgatása helyett az kaphat mikrofont, aki jelzi – és még számtalan hasonló gesztusvezérelt funkciót ki lehet találni.

Még csak az elején járunk ennek a fejlesztési folyamatnak, a piacon mindenki most pozícionálja magát. Kérdés, hogy mikor kapjuk majd meg azt a funkciót, amely gyermekeinket és más, karantén idején az összes idegszálunkon játszó családtagunkat automatikusan távoltart tőlünk, amikor épp egy fontos meetingen veszünk részt. Az pedig senkit se tévesszen meg, hogy alul – jobb esetben is – mackóalsóban tesszük ezt.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr8015587516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2020.04.04. 20:46:44

Ahogyan mondani szokták minden rosszban van valami jó is. Hát ez nagyon jó. A web talk, a home office az internet egyik legjobb hozadéka. Hajrá!

Hungryhorse 2020.04.05. 07:06:05

Az adatlopás és a szellemi tulajdon lopás kora jött el.
A legálisan és illegálisan megszerzett adatainkkal, tudásunkkal törvényeket megszegve kereskedő, azokat ellopó óriáscégek és kiberbűnözők, titkosszolgálatok immár kedvükre lophatnak, gqrázdálkodhatnak a cégek, iskolák tudás- es adatbázisaiban is, ráadásul nem csak a felhasználók szabadidős tevékenységét ismerhetik meg bitről bitre, hanem a munkájukat is.

Ennek kapcsán nincs min lelkendeznie senkinek, mert a technológia a kiszolgáltatottságunk olyanxszintjére lökte a társadalmakat, ami ellen a "jogvédők" elfelejtettek tiltakozni.
Okkal.
Nyilván.
süti beállítások módosítása