Azt már eddig is tudtuk, hogy az elektronikai hulladék komoly gondot okoz, de januárban ijesztő adatokat közölt az ENSZ e-szemét elleni koalíciója és a Világgazdasági Fórum: friss tanulmányuk szerint évente 50 millió tonna e-hulladék termelődik, ez a szám pedig 2050-re 120 millióig kúszhat fel. Csak az érzékeltetés kedvéért: az 50 millió tonna több, mint az eddig legyártott kereskedelmi repülőgépek súlya együttesen, az anyagi értéke 62 milliárd dollár, ami háromszorosa a világ éves ezüsttermelésének, Magyarországon pedig fejenként évi 7 kg e-hulladékról beszélünk átlagosan. Ebben a cikkben körbejárjuk, hogy miért is veszélyes az e-hulladék, illetve hogy mit tehetünk a hétköznapokban, hogy kevésbé terheljük a környezetet.

Mi is az az e-hulladék?                                                                                                                   

Az e-hulladék, vagy elektronikai hulladék legnagyobb százalékát a háztartási gépek adják, például mosógépek, tűzhelyek, hűtőgépek, mikrohullámú sütők. Ehhez a csoporthoz egyre inkább felzárkóznak a szórakoztató elektronikai cikkek, mint a TV-k, hangfalak, médialejátszók, egyéb számítástechnikai termékek, mint a számítógépek, monitorok, laptopok és a telekommunikációs eszközök – ezt a csoportot főleg a mobiltelefonok teszik ki. Az e-hulladéknak mindössze durván az ötödét hasznosítjuk újra. Ez azért problémás, mert ezek az árucikkek rengeteg, a természetre és az emberi egészségre káros anyagot (például higanyt, ólmot, arzént és egyéb nehézfémeket) tartalmaznak, amik ugyan sértetlen állapotban nem jutnak ki a termékekből, sérülés esetén viszont annál inkább.

Nem csak emiatt jelent gondot az ilyenfajta hulladék nem megfelelő kezelése: az elektronikus eszközökben olyan ritkaföldfémeket használunk, amelyekből a Föld készletei igencsak végesek. Egyes számítások szerint 1 millió mobiltelefonból például 18 kg arany, 200 kg ezüst, 7 kg palládium és 7500 kg réz nyerhető ki, arról nem is beszélve, hogy jelenleg annyi rezet tárolunk e-hulladék formájában, ami a bányászott mennyiség harmadának felel meg.

A nemzetközi helyzet

Bár a hulladékkezelést nemzetközileg már részletesen szabályozzák (a Bázeli Egyezmény kifejezetten tiltja, hogy a gazdaságilag fejlett országok a fejlődő országokba juttassák a veszélyes hulladékaikat, az EU pedig a 60%-os újrafelhasználási arányt határozta meg irányadóként tagországai számára), ezen a téren is vannak még hiányosságok. A Bázeli Akcióhálózat (BAN) 2019-es kutatása szerint az egyezmény ellenére az EU elektronikus hulladékának 6%-a köt ki fejlődő országok telepein. Érdekesség, hogy a kutatás szerint a tagállamok közül egyedül Magyarország e-hulladéka nem hagyta el a kontinenst. Az Egyesült Államokat, Japánt és Ausztráliát viszont szintén nem kell félteni: ezekről a tájakról is hatalmas mennyiség érkezik a fejlődő országokba.

Több országban is igazi üzlet lett az illegális hulladékfeldolgozás: többek között Indiában, Ghánában és Nigériában is alacsony színvonalú, de biztos megélhetést nyújt ez az iparág. A gond ezekkel a hulladéktemetőkkel az, hogy nem formális keretek közt hasznosítják újra a hulladékot: a munkások legtöbbször égetéssel nyerik ki a fémeket a műanyag alkatrészekből, az egészségre rendkívül káros módon, bármiféle védőfelszerelés nélkül. Ráadásul amellett, hogy a saját egészségüket kockáztatják, a veszélyes anyagok is hatalmas mennyiségben kerülnek a levegőbe.

A jelenségen a fogyasztói trendek sem segítenek: nem elég, hogy az eszközök élettartama egyre rövidebb, manapság nem csak akkor veszünk újat valamiből, ha az előző elromlott, előfordul, hogy egy aktuális trend sarkallja a fogyasztót vásárlásra. Az viszont pozitív, hogy a növekedés mértéke 2009 óta csökkenő tendenciát mutat: ez főleg a készülékek méretének és súlyának csökkenése miatt van. Ez persze nem jelenti azt, hogy a probléma eltűnőben lenne: amíg nincs a jelenleginél hatékonyabban megoldva a hulladék újrafelhasználása, nem lélegezhetünk fel.

Mit tehetünk mi?

- Először is fontos, hogy mit NE tegyünk: még véletlenül se égessük el, juttassuk élővízbe vagy a talajba a veszélyes hulladékot. A kommunális hulladékkal se keverjük, mert így ugyanarra a sorsra jut, mint az – szeméttelepre kerül, ahol égetés vagy csapadék hatására a környezetbe jutnak a bennük található veszélyes anyagok.

- Ha már nem használunk egy elektronikus berendezést, de még működőképes, ne dobjuk ki! Próbáljuk meg eladni vagy akár elajándékozni, esetleg visszavinni oda ahol vettük – sok helyen gondoskodnak a visszavitt áruk megfelelő kezeléséről. Az is remek megoldás, ha mi magunk visszük el egy hulladékudvarba, ahol a megfelelő módon tárolják addig, amíg nem kerül újrafelhasználásra. A hulladékudvarokról minden információ megtalálható az FKF (Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság) honlapján.

Merre tovább?

A kulcs a már sokat emlegetett körforgásos gazdaság megvalósulása lenne: a jelenlegi-, lineáris gazdasággal szemben így a hulladék 100%-a újrahasznosulna és visszakerülne a folyamatokba. Emellett a nemzetközi szabályozások szigorítása is fontos lenne, csak így lehetne fokozatosan felszámolni a fejlődő országok hulladéktemetőit.

Végezetül egy kis pozitívum: a különböző nemzetközi szervezetek különböző akciókkal próbálják felhívni a lakosság figyelmét a problémára – a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia szervezői már tavaly bejelentették, hogy az összes érmet e-hulladék felhasználásával szeretnék elkészíteni – a szükséges mennyiség (30,3 kg arany, 4100 kg ezüst és 2700 kg bronz) nemrég össze is gyűlt, így a terv minden bizonnyal meg is fog valósulni.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!