Eldőlni látszik a szélmalomharc szemétfronton

2015. február 15. 08:46 - CHIKANSPLANET


chp_index_20150215.jpgÚgy tűnik, egyre több vállalathoz jut el és hagy maradandó nyomot a körkörös gazdasági modell működési mechanizmusa, illetve a mondás, miszerint nem minden hulladék szemét. Az Unilever nemzetközi vállalat vezetőinél például annyira megragadt a fenti alapigazság, hogy ma már semmilyen veszélytelen hulladékot nem küldenek lerakókba, mindent újrahasznosítanak. Ráadásul a folyamat révén évente nagyjából 200 millió euró költségcsökkentést is elértek, miközben világszerte közel ezer munkahelyet teremtettek. A nyilvánvaló pozitív hatásokon túl van még egy dicséretes dolog az Unilever kezdeményezésében – nevezetesen, hogy nem ülnek rá a megoldásra és kezelik azt hétpecsétes titokként, hanem megosztják a módszert és a modellt az érdeklődő vállalatokkal.

Márpedig szemét akad bőven – Magyarország éves kommunális hulladéktermése a lakossági, közületi és gazdasági tevékenység révén keletkező szemetet is beleszámítva körülbelül 20-21 millió köbméter, mintegy 4,3-4,5 millió tonna. Lenne tehát min dolgozni, még akkor is, ha a tetemes lakossági szeméttermelést ebből levesszük. De miért tennénk? Ha nem is nagyvállalati hatékonysággal, de a körkörös gazdasági modell otthonainkban is működhet, csak ki kell találni, hogy saját háztartásunkban mit tudunk tenni az ügy érdekében.

Körkörös gazdasági modell

ce_01.jpgMielőtt rátérnénk erre az elmúlt években egyre népszerűbb gazdasági megközelítésre, érdemes a régi módszerről pár szót ejteni. A lineáris modellben – ami ma még azért meghatározó - a termelés alkotóelemeit (voltaképpen a nyersanyagokat, alapanyagokat és erőforrásokat) a természetből kivesszük, átalakítjuk, majd felhasználás után – akár melléktermékként, hulladékként vagy éppen késztermékként az életciklusa végén – szemétként kidobjuk. Lássuk be, ez nem túl gazdaságos működés.

Ezzel szemben a körkörös modell esetében az alapanyagok és erőforrások felhasználása tervezetten, zárt ciklusban történik, és a hulladék szinte teljes egészében hasznosul. Voltaképpen egy adott termék előállítása során ezek minőségi veszteség nélkül visszakerülnek a gazdasági körfolyamatokba. A biológia alapanyagok – például a szerves hulladék – megfelelő kezeléseket követően komposztként visszakerül a természetbe, a fémhulladék újra kohókba kerül, ahol más termékek alapanyagává válik, vagy a másként nem újrahasznosítható hulladékot elégetve energiát nyer belőle a vállalat saját termelési folyamataihoz vagy mások ellátásra.

Az Unilever sztori

A vállalat nem tett mást, mint 5 év alatt mind a 240 gyárát erre a zárt, körkörös ciklusra állította át, minden korábban hulladékként kezelt dolognak új funkciót talált. Ez lehet akár újrahasznosítás, vagy éppen olyan termék előállítása, amely még értéket képviselhet valaki számára.

A folyamat első lépéseként csökkentették a hulladék mennyiségét. Ezt követően erőforrásokat allokáltak annak szétválogatására, az értékes anyagok kinyerésére és újrafeldolgozására. A vállalat esetében ez a teljes folyamatra kiterjedt – újrahasznosítják a beszállítók csomagolóanyagait és komposztálják a szerves hulladékot. És ami a vállalat szempontjából a legfontosabb – és a többi érdeklődő vállalat számára a legvonzóbb – eközben társadalmi és anyagi értéket teremtenek.

Az Unilever egyiptomi gyárában például csökkent munkaképességű embereknek adtak munkát a hulladék válogatásának folyamatában. A korábban szemétként kezelt anyagoknak pedig új funkciót találtak: Elefántcsontparton például olcsó építőanyag készül belőle, Kínában pedig téglát és járdaelemeket gyártanak ezekből, Indiában pedig a komposztálható szerves hulladékot a helyi közösségek kapják mezőgazdasági tevékenységükhöz. A cég eközben világszerte pedig évente közel 200 millió eurónyi költségcsökkentést ért el, voltaképpen azzal, hogy lehajolt a szemétért.

Kicsiben kicsit más, de működik

Amellett, hogy ez minden vállalatvezető álma, a dolog szépsége, hogy többé-kevésbé kicsiben is működik. Érdemes tehát belevágni, és átállítani a háztartást a körkörös gazdasági modell fapados változatára, és átgondolni viszonyunkat a szemétbe kidobott krumplihéjhoz, a kiürült PET-palackhoz és az elolvasott újságokhoz.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy szinte nincs olyan háztartás ma Magyarországon, amelyik szemétmentesen tudna létezni, és azt is látom nap, mint nap, hogy a technikai feltételek sem adottak minden esetben például a szelektív hulladékgyűjtéshez. De ahogy azt az Unilever példája mutatja, senki nem fog helyettünk lépni – ha a családok kikövetelik a megfelelő körülményeket, a szelektívhulladék-gyűjtő szigeteket és azokat felelősen használják is, kicsivel közelebb kerülhetünk az új modellhez otthon is.

Vállalatvezetőknek pedig kötelező átgondolni a lehetőségeket.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr527176407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.02.16. 03:21:02

Őszintén, nem genyózásból, mit lehet tenni otthon?
A komposzt családi házban működik, a 9. emelet 7-ben nemannyira.
Üveg - Egy részét vissza lehet váltani, másik részébe befőttet elrakni, de ezek - legalábbis közgazdaságtanilag, nem kifizetődő dolgok. Amig visszaváltom az üveget, Az fél óra. Viszont elég pici a betétdíj, ha visszakapok 300 forintot, már sokat mondtam. Ezt, ha munkára fordítom, jólval többet kereshetek. Befőttet is inkább hobbiból teszünk el, meg hogy fincsi legyen, anyagilag nem éri meg. Nomeg, 3 év múlva belefulladunk a befőttesüvegbe.

Papír - Mennyit adnak most a papír kilójáért?

műanyag - tippem sincs

Fémhulladék - Az sem túl drága manapság.

Kidobásra ítélt nyomtató, eletktronikai cikkek - Tippem sincs.

Szóval.. oktass minket picit, nagyon szeretnék minimálsi szemetet kibocsájtani!

2015.02.16. 09:19:35

@Eltévelyedés: 1. Ne akarj mindenért pénzt kapni, és ne sajnálj egy kis erőfeszítést a jövő érdekében.
2. Mérd fel a környezetedben levő lehetőségeket, és ahhoz igazítsd a saját hulladékgazdálkodásodat.
3. Ne bánd, ha esetleg az elején nem megy minden flottul.

Mi (öten vagyunk) már ott tartunk, hogy van olyan hét amikor összesen két zacskó (2x 15 liter) szemét van a kukában, amikor elviszik, pedig elég nagy lábon élünk.
süti beállítások módosítása