Az ENSZ felmérése szerint a megtermelt élelmiszer fele veszendőbe megy – Európában és az Egyesült Államokban évente 100-110 kilogramm ételt pazarolnak, dobnak a szemétbe fejenként az emberek. Kínában pedig több mint 200 milliárd jüan – közel 7400 milliárd forint – értékű élelmiszer megy veszendőbe. Nem véletlen, hogy egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra, hogy amennyiben nem teszünk lépéseket ellene, a világ élelmiszerellátása akár már egy évtizeden belül könnyen fenntarthatatlanná válhat.

Egy nemrégiben tartott szakmai kerekasztal beszélgetés során iparági szakértők, kutatók és egyetemi tanárok egyeztettek arról, hogy miként, milyen elvek mentén lehetne hosszútávon fenntarthatóvá tenni a világ élelmiszer termelését és felhasználását. A beszélgetés tapasztalatai végül néhány érdekes és megfontolandó tanácsban kristályosodtak ki.

Kevesebb élelmiszert a szemétbe

Jó hír, hogy ezen a téren már egészen jól állunk. Mivel a beszélgetést Angliában szervezték, csak az ottani adatok voltak elérhetőek, de ezek bizakodásra adnak okot: 2007 és 2012 között 21 százalékkal csökkent a háztartások által szemétbe dobott élelmiszer mennyisége. Ugyanakkor egy átlagos háztartás a szigetországban még hetente hat teljes étkezésnyi ételt dob ki a szemétbe. Pedig ennek megszüntetése az első és legfontosabb lépés a fenntartható élelmiszeripar felé.

Lépjünk túl a kidobott élelmiszeren

Csak a kidobott étel mennyiségének csökkentésével nem lehet sikert elérni. A fenntartható élelmiszeriparhoz több út együttes bejárásával juthatunk el. Legalább ugyanilyen fontos odafigyelni az étrend fejlesztésére, a megfelelő termőföldhasználatra, a mezőgazdasági és élelmiszeripari munkahelyek minőségére, az energia- és vízfelhasználásra vagy éppen a kereskedelmi szabályokra.
A fentiekre nem véletlenül hívták fel a figyelmet a szakértők: kétségtelenül a leglátványosabb eleme a történetnek az élelmiszerhulladékok volumenének csökkentése, de ez koránt sem elég.

Hús? Nem!

A „hústermelés” az egyik legerőforrás-igényesebb élelmiszer termelési ágazat. Ráadásul az egyes állatfajták tartása jelentősen eltér az igények ilyetén tekintetében is – 1 kilogramm marhahús előállításához például körülbelül 28-szor nagyobb földterületre és az azon termelt takarmányra van szükség, mint azonos mennyiségű disznóhús vagy szárnyashús esetében. Még nagyobb az eltérés, ha a marhahús termelési erőforrás-igényét a növényekével vetjük össze. Ha az energiatartalmat nézzük, 1 kilogramm marhahúsban lévő energia előállításához 160-szor nagyobb földterületre van szükség, mintha ezt a kalóriamennyiséget krumpliból, rizsből vagy valamilyen egyéb gabonafajtából szeretnénk biztosítani.
Mindezek ellenére a hús iránti igény évről évre növekszik…

Csökkentsük a betakarítási hulladékot!

Egyes szakértői becslések szerint a globálisan megtermelt javak közel fele már az előtt elvész, hogy eljutna a piacokra. Ennek oka elsősorban a nem hatékony betakarítási technikáknak és a nem kielégítő tárolási lehetőségeknek köszönhető. Amellett, hogy ez az árakra is negatív hatással van, külön aggasztónak tartják a szakértők, hogy ezek a problémák leginkább azokat az elmaradott vagy felzárkózó térségeket sújtja, ahol amúgy is nagy gondokat okoz a megfelelő (közeli) élelmiszerellátás biztosítása.

Gondoljuk újra a minőségi paramétereket

Ez viszont kifejezetten a fejlett világ feladata kell legyen – ma még hihetetlen mennyiségű élelmiszer megy kárba amiatt, mert a termény nem felel meg a különféle minőségi előírásoknak, holott attól, hogy a krumpli nem szabályos formájú, vagy az alma héja kicsit foltos, még bőven fogyasztható termékről beszélünk. Sok esetben viszont ezek a ”sérült” vagy ”nem megfelelő” termékek már nem jutnak el a fogyasztókhoz.

Rövidebb ellátási láncra van szükség

Az elmúlt évtizedekben az élelmiszerellátási láncok jelentősen megnyúltak, globálissá váltak. A lánc elején lévő termelők sok esetben átláthatatlan kereskedelmi folyamtokba kerülnek bele, amelyek amellett, hogy megnyújtják a szállítási és raktározási időt (ami minőségromláshoz is vezethet, illetve növeli a hulladék mennyiségét), az élelmiszerek árát is jelentősen megemeli. A megoldás a szakértők szerint az lehet, ha a termékek a lehető legrövidebb úton – helyi piacokon – keresztül jutnak el a termelőtől a fogyasztóig. Ahol ez nem lehetséges, ott pedig törekedni kell a minél rövidebb és átláthatóbb kereskedelmi láncok beiktatására.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!