Sok újat idén sem hozott a Föld óráját kísérő cikk- és kommentárözön. A nemzetközi és hazai sajtó jelentős része szokás szerint engedelmes szócső módjára mindenfajta kritikai észrevétel nélkül tudósított az eseményről, mint jópofa és „elgondolkodtató” gesztusról a környezetvédelem felé. Ugyanígy nem maradtak el a fanyalgó kommentárok sem, amelyek azt igyekeztek kidomborítani, hogy az elektromos fogyasztók egy órás kikapcsolása jobb esetben egyáltalán nem járul hozzá a kibocsátás-csökkentéshez, rosszabb esetben pedig még növeli is az szén-dioxid-emissziót. Kérdés persze, hogy a konkrét kibocsátás-csökkentés mennyiben tekinthető a Föld napja elsődleges célkitűzésének, és nem sokkal inkább a szimbolikus, figyelemfelkeltő jellegen van-e a hangsúly.

A kritikusok egyik érve már elég jól bejáratott: a nagy szén-, gáz vagy olajerőművek működésének jellegéből adódóan a fogyasztók lekapcsolásának egy órája alatt sem lehet leállítani a termelést, vagyis a kibocsátás nem, vagy alig csökken. Ráadásul a visszakapcsoláskor keletkezett extra terhelés miatt a teljesítmény időszakos fokozására is szükség van, ami vagy annullálja az esetleges csökkentést, vagy akár még felül is múlhatja azt.

A mozgalmat 2007-ben elindító WWF Ausztrália persze készen áll az ellenérvekkel is. Eszerint az akció fő célja nyilván nem a kibocsátás csökkentése, hiszen egy óra évente nem sokat számíthat. Nem, a tényleges cél a figyelemfelkeltés, illetve az energiafogyasztók fokozatos nevelése. A WWF abból indul ki, hogy a megmozdulásban résztvevők közül sokan korántsem korlátozzák környezettudatos viselkedésüket a Föld órájára, hanem valószínűleg mindennapi életükben is tesznek a fenntarthatóságért. Aki pedig csatlakozik, de még nincs ezen a szinten, annak ez is egy kiváló alkalom, hogy még jobban tudatosodjon benne az ügy fontossága a mindennapokban.

Nos, ha elfogadjuk a WWF érveit, akkor is felmerülnek bizonyos kérdések. Az egyik pedig éppen az annyira hangsúlyozott szimbolikus tartalmat érinti. Az ugyanis, hogy az elektromos fogyasztók lekapcsolása kerül a középpontba, sokak számára óhatatlanul technikaellenes üzenetet hordoz. Azt a látszatot keltheti, hogy a jelenlegi, elektromosságon alapuló technológiai szintről való visszalépés az üdvözítő megoldás. Persze hiába jelentik a legújabb generációs, hatékony szén- vagy gázerőművek, illetve a kőszén szárított biomasszára történő lecserélése a sokkal realisztikusabb megoldást a Föld jelenlegi energiaportfólióját figyelembe véve. Ezek felhasználásával ugyanis nehéz lenne olyan megmozdulást szervezni, amivel tömegesen tudnának azonosulni az energiafelhasználók.

Ennek ellenére talán érdemesebb lenne a puszta lekapcsolásnál egy fokkal konstruktívabb alapüzenettel megközelíteni a kérdést, még akkor is, ha esetleg nem lehet ennyire könnyen kampányt kreálni köré. Magyarországon ráadásul már annyit biztos megtanulhattunk az elmúlt néhány száz év során, hogy az átgondolt, kitartó cselekvést a leghangzatosabb, legszerethetőbb kampány sem képes pótolni.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!