Újrahasznosítási utópia

2013. január 23. 11:35 - CHIKANSPLANET

utopia2.PNGAz újrahasznosítási modellek közül talán az egyik legszélsőségesebb az a verzió, amely a természetes körforgást mintául véve céloz meg egy gyakorlatilag szemétmentes világot. A Bölcsőtől bölcsőig, másképp C2C modell (az angol Cradle to Cradle elnevezéss nyomán) valóban jól hangzik, de nem ad választ arra a kérdésre, hogy egy ilyen rendszerbe hogyan illeszkedhetnek az összetett, sokféle eljárással készült és sok alkatrészből álló iparcikkek. Egyelőre sehogyan. Számukra csak az utópián kívül maradt hely.

A C2C modellt egy német vegyész, Michael Braungart és egy amerikai építész, Bill McDonough fejlesztette ki a kilencvenes évek elején. Az elképzelés lényege, hogy két részre, biológiai és technológiai tápanyagra osztja fel a felhasznált matériákat, amelyeknek saját szférájukban ugyanolyan tökéletesen kell körbe-körbe forogniuk, mint ahogy az a természetben is történik. Az olyan biológiai tápanyagok, mint a polimerek vagy textíliák a bioszférában mozognak, és azáltal, hogy elhasználásuk után humusz képződik belőlük, az újrahasznosításuk is megtörténik. A fémek, műanyagok, üvegek pedig ideális esetben ehhez hasonló utat járnak be az úgynevezett technoszférában, vagyis újrahasznosításuk során nem rosszabb, hanem eredeti minőségükkel egyenértékű anyag keletkezik újra.

Ez mind nagyon szép, de annak, hogy ezek a kívánalmak teljesüljenek, vagyis egy cég gyártási technológiája megkapja a C2C-miősítést több súlyos feltétele is van. Az egyik, hogy sem a bioszférában, sem a technoszférában forgó anyagok nem tartalmazhatnak semmilyen mérgező összetevőt. Ehhez például olyan műanyagokat kell kifejleszteni, amelyek semmilyen olyan veszélyes nehézfémet nem tartalmaznak, mint például a pet palackokban nyomokban jelen lévő antimon.

Ez az elvárás persze komoly kihívás elé állítja az olyan cégeket, amelyek hozzá vannak szokva az olcsó alapanyagok felhasználásához. Ez az egyik legfogósabb kérdés. Több mint egymillió féle vegyi anyag van például világszerte forgalomban, és nem könnyű ezek közül kiválogatni azokat, amelyek alkalmasak arra, hogy teljes mértékben visszaforgatható biológiai vagy technikai „tápanyag” váljék belőlük. Éppen ezért az a kevés cég, szám szerint 140 világszerte, amely már megoldotta a problémát saját gyártási technológiájában, féltékenyen őrzi a titkot.

Az viszont sokkal közismertebb, hogy melyek azok az összetevők, amelyeket nem szabad alkalmazni egy C2C minősítésű gyártási folyamatban. Ilyen például PVC, vagy az elektromos berendezések műanyag burkolatában alkalmazott égésgátló anyagok. Az elektronikai cikkek egyébként fehér hollónak számítanak e téren, hiszen a legtöbb olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek lehetetlenné teszik a C2C minősítést. És akkor még nem esett szó olyan összetettségű termékekről, mint egy autó, egy repülőgép vagy mondjuk egy 1500 kW teljesítményű szélkerék….

Ettől még persze a helyzet itt sem teljesen reménytelen. Az erre felkészült speciális üzemekben az epoxigyanta alapra nyomtatott áramkörök fém összetevőit vissza tudják nyerni, ráadásul végeredményként nagy tisztaságú ezüstöt, rezet és aranyat tudnak végül felmutatni, miközben a gyantából salak lesz. Persze egy ilyen eljárás nagyon messze áll a C2C-mősítéstől. Ráadásul az Európában elhasznált készülékek mindössze 30 százaléka jut el valamelyik újrahasznosító üzembe, miközben a nagyobbik része Afrikában vagy Ázsiában landol.

A teljes körű újrahasznosítás szempontjából tehát a jelenlegi ipari termelés óriási területei fehér foltnak számítanak, és belátható időn belül ez érdemben valószínűleg nem fog változni. Hacsak nem fésüli át valaki villámgyorsan azt az egymillió vegyi anyagot, és az eredményt nem osztja meg mindenkivel.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr655038106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2013.02.02. 06:27:32

Nem tudom, a modell fogyatékossága vagy a cikkíró hagyta-e ki a sztoriból, de az anyagában történő újrahasznosítás mellett azért elképzelhető az energetikai felhasználás is - ami sokszor kényszerűen együtt jár a átalakítással vagy akár a kinyeréssel.

Szakmabeliként nem látom a C2C rendszereket annyira lehetetlennek - kivitelezhetetlennek igen, mert az emberi természetnek kéne megváltozni globálisan, hogy működjön is a dolog.

Mindenesetre a REACH, ROHS pl. jó lépések ebbe az irányba. De az autóipart is sikerült bizonyos lépésekre kényszeríteni.

NemNick 2013.02.02. 06:34:16

Nem tudom, hogy a modell hibája-e vagy a cikkíró felejtkezett el róla, de az anyagában történő hasznosítás (és tsai.) mellett azért létezik az energetikai hasznosítás fogalma is, ami szükségszerűen az anyagok átalakításával, kinyerésével jár együtt. De kapcsoltan ideérthetjük azok anyagok átalakítását is, amik nem alkalmasak égetésre.

Szakmabeliként nem látom lehetetlennek a C2C rendszerek jobb elterjesztését - kivitelezhetetlennek igen, mert az emberi természetnek is változnia kellene, ami nem fog, már többször bebizonyítottuk magunknak.

Mindenesetre az olyan kezdeményezések, mint a REACH, a ROHS - sőt az autógyártókat is sikerült lépésekre kényszeríteni már - ebbe az irányba mutatnak.

NemNick 2013.02.02. 06:34:47

remek a blogmotor, jól becsapott :)

Dagda 2013.02.28. 11:36:42

A legfőbb probléma nem technológiai, hanem emberi. A legtöbb, fenntarthatóságot kereső elmélet eredménye ugyanaz: még ha sikerül is megteremteni a materiális és jogi feltételeket, a környezettudatos nevelés elterjesztése olyan több évtizedes folyamat, amely kilátástalanná teszi azt hogy valaha is megtérüljön bármilyen hasonló befektetés.

Azt gondolom, mégis van megoldás.

A hétköznapi ember legegyszerűbben a pénztárcáján keresztül manipulálható, azaz a rövid távú érdekei mentén fog dönteni. Így ha olyan adórendszer születne, amelyben a pozitív externáliák közvetlenül és kézzelfogható módon kerülnek jóváírásra, míg a negatív externáliák brutális büntetést kapnak (mint pl. a dohány adója), már a technológia alkalmazója is sokkal versenyképesebbé válna, de még fontosabb, ha az amerikai rendszert továbbgondolva egyfajta családi adózási rendszerben maga az egyszeri ember számára jelentkezne megtakarításként, ha a c2c termékeket vásárolna és visszaváltana.

Dagda 2013.02.28. 11:47:50

A c2c globális elterjedése pedig azon a egy dolgon múlik, mennyire lehet a jogi és adókörnyezetben versenyképessé tenni továbbmegyek: hypeolni. Ha vonzóvá válik az eljárás, ha ez lesz a XXI század abszolút goodwillje, ha kiépülnek az alapanyag ellátó és visszavételező hálózatok, akkor elkezdődik a c2c szabványok tömeges elterjedése és idővel akár kötelezővé is tehető.