Az energiatakarékosság biznisz. Méghozzá hatalmas, az emberek spórolási igényének és élhetőbb jövőbe vetett hitének pénzre váltására alapozott üzleti szegmens. És ami a legszebb, hogy a többség számára morálisan elfogadható és támogatható fajta. Merthogy az egyébként hangzatos szemléletformáló kezdeményezések mellett a fő üzenet minden esetben a költés körül mozog: cserélje le autóját, cserélje le villanykörtéjét, cserélje le energiafogyasztó berendezési tárgyait! A héten – egészen pontosan március 6-án, kedden – ezt meg is „ünnepeltük” az Energiatakarékossági Világnapon.

Csakhogy azok a tanácsok, amelyeket ezen a napon (is) kapunk az „okosoktól”, igazi változást nem hoznak. Lekapcsolhatjuk a villanyt magunk után a konyhában, a nappaliba tehetünk energiatakarékos izzót, a hűtőgépünket A+ energiaosztályúra cserélhetjük, és még az autónkat is vezethetjük az ecodriving módszerével, ám ezzel még nem váltjuk meg az egyébként igencsak pazarló hazai energiafogyasztási szokásainkat. Merthogy az igazi energiatakarékoskodás nem itt kezdődik.

Persze – és ezt nem akarom elvitatni – minél inkább az egyén vagy háztartás felé haladunk, a megtakarítás annál jelentősebbnek tűnik a fenti módszerekkel is, hiszen a mai világban havi kettő-három-négyezer forint megspórolása is jelentős tétel lehet a családi kasszák számára. De igazán nagyot spórolni úgy háztartási, mint nemzeti szinten, kizárólag hatalmas befektetések árán lehetne. És erről hajlamosak vagyunk mi is, valamint az állam is megfeledkezni.

Lakhatással pazaroljuk a legtöbbet

Csak a háztartások szintjén hatalmas, mintegy 152 petajoule-nyi energiamegtakarítási potenciál fekszik a rendszerben az Energiaklub adatai szerint. A lakóingatlanok fűtésére és melegvíz-előállítására jelenleg fordított 360 petajoule-nyi energia 42 százaléka! Hatalmas szám. És hogy kontextusba tudjuk helyezni – ez a 152 petajoule a 2010. évi hazai teljes energiafogyasztás (1085 petajoule) 14 százaléka. Ha ezt földgázáron számoljuk, bőven 500-600 milliárd forint fölé jutunk. És akkor ehhez még jön a szintén nem kevésbé pazarló épületekben helyet foglaló intézményi szektor energiamegtakarítási potenciálja (igaz, a hírek szerint ebbe a szegmensbe az idei év folyamán a kormányzat 160 milliárd forintot kíván uniós forrásból befektetni).

Egy jó program kellene

Mégpedig nagyon. A hazai lakásállományra vonatkozó adatok szerint ugyanis az energiamegtakarítási potenciál 84 százaléka a családi házak sátorteteje alatt rejtőzik. Egy olyan szegmensben, amelynek energetikai felújításához a kormányzat az elmúlt években gyakorlatilag egy fityinggel sem járult hozzá. (Jól van, ez így azért túlzás, az állam tavaly elindított egy 1,6 milliárd forintos pályázatot, amely két nap alatt kimerült – igény tehát lenne). Márpedig a jellemzően 40-50 éves, sátortetős családi házak energetikai modernizálása nem olcsó mulatság: egy átfogó felújítás szigeteléssel, nyílászárócserével és a fűtési rendszer modernizálásával 2,5-4 millió forintnál olcsóbban nem úszható meg. Ehhez képest a Knauf Insulation napokban publikált felmérése szerint a háztartások mindössze 7,4 százaléka tudna félmillió forintnál többet lakása energetikai modernizációjára költeni. A többség – közel 30 százalék – mindössze 100-300 ezer forint közötti összeget lenne képes erre fordítani.

Ilyen adatok mellett pedig az állam részéről csodára várni felelőtlenség. Ha valóban tenni akarnak ugyanis az energiaszegénység felszámolásáért, akkor ideje lenne elindítani egy valóban pályázóbarát, megfelelő támogatási forrásokra épülő – uram bocsáss kedvezményes állami hitellel támogatott – programot. Ha a támogatásokkal csak a kedvezményes hitel (ugye emlékszünk még a zöldbank ötletére) felvételéhez szükséges önerőt biztosítják, már azzal is nagyot léphetnénk előre össztársadalmi szinten. Az energiatakarékosságra épülő üzleti modell ugyanis már létezik, és ipari/önkormányzati szinten tökéletesen működik – úgy hívják ESCO. Márpedig meggyőződésem, hogy a modell lakossági szinten is működőképes lehet, főleg a nagyobb társasházak, de akár családi házak esetében is. Ehhez csak megfelelően nyitott kivitelezők, pénzintézetek, valamint támogató állami politika szükségeltetik.

Amíg ezek a feltételek nem állnak fenn, addig pedig marad az Energiatakarékossági Világnap lelkiismeretet nyugtató jótanácsa, miszerint húzzuk ki a mobiltöltőt a konnektorból, és megváltjuk a világot.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!