Nem csupán a klímaváltozás, hanem a betegségek és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen is tehetünk, ha változtatunk étkezési szokásainkon – erősítette meg egy újabb kutatás, ami szerint egy úgynevezett bolygóegészségügyi étrend segítene rajtunk és a bolygón is.

2050-re már 10 milliárd ember élhet a Földön, akik étkeztetése komoly kihívást jelent, főleg, ha a klímaváltozás hatásait is figyelembe vesszük. A LeMonde egy új tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy az élelmiszeripar mostani működése olyan problémákat okoz, mint a biodiverzitás összeomlása, a krónikus betegségek elterjedése és az egyre táguló szakadék a társadalmi csoportok között. Annak ellenére, hogy az élelmezési rendszerek célja az emberiség táplálása, a világ lakosságának harmada mára mégis élelmiszer-biztonsági problémákkal küzd. Az EAT-Lancet Bizottság tanulmányához készült videó is felhívja a figyelmet arra, hogy az élelmiszeripari-rendszerek bocsátják ki a klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok 30 százalékát. A kutatásból kiderül az is, hogy a világ lakosságának leggazdagabb 30 százalékához köthető a környezetet károsító tényezők 70 százaléka, így kifejezetten fontos, hogy a fejlett országokban élők módosítsanak az étrendjükön.

Bolygóegészségügyi étrend

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ha áttérnénk egy úgynevezett „bolygóegészségügyi étrendre”, az akár évente 15 millió életet menthetne meg. A bolygóegészségügyi étrend egy olyan globális referenciaétrend, amit a legjobb rendelkezésre álló tudományos ismeretek alapján dolgoztak ki, és tulajdonképpen minimalizálná a feldolgozott ételek fogyasztását. Olyan étkezési mintát biztosít, amely nem csupán egészséges, hanem különböző közösségekhez és körülményekhez igazítható, miközben támogatja a kulturális és regionális változatosságot is. A bolygóegészségügyi étrend növényi eredetű élelmiszerekben gazdag: a teljes kiőrlésű gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, diófélék és hüvelyesek teszik ki az elfogyasztott élelmiszerek nagy részét, míg a hal, tejtermékek és hús csak mérsékelt vagy kis mennyiségben ajánlott. Az étrendet azért hívják bolygóegészségügyinek, mert alkalmazása, amellett, hogy csökkentené a legtöbb jelenlegi étrend táplálkozási hiányosságait, mérsékelné az étkezés környezeti hatását is.

Míg sokféle olyan étrend létezik, amely a hús elengedése mellett részben a halra való átállást ösztönzi, ennek is megvannak a veszélyei, amit a bolygóegészségügyi étrend szintén kiküszöbölne. Hiába egészséges ugyanis a hal, fontos észben tartani, hogy a fejlettebb, nagyobb vásárlóerejű társadalmak (például Nyugat-Európa, Észak-Amerika, Kelet-Ázsia) a világpiacon felvásárolják a halat és tenger gyümölcseit, amelyek korábban a helyi, szegényebb közösségek táplálékforrásai voltak, és ezzel együtt munkalehetőséget is biztosítottak nekik. Ez élelmezési és megélhetési gondokat okoz Afrikában, Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában.

Az, hogy mit eszünk, egy identitásformáló tényező, így nehéz lehet változtatni rajta, azonban a hatása és a következménye vitathatatlan. A bolygó és az egyéni egészség összefüggenek, így a megfelelő étrendet követve egyszerre csökkenhet a szívbetegségek kockázata, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke: utóbbi akár 20 százalékkal.

Egy biztos: mind a bolygó, mind a társadalom, mind az egyéni egészség vonatkozásában csak segíthet az, ha változtatunk, ugyanis a jelenlegi berendezkedés miatt van ekkora egyenlőtlenség a globális ellátásban, valamint ehhez köthetően alakultak ki egészségtelen táplálkozási szokások. Az EAT- Lancet átfogó tanulmánya vitathatatlan bizonyíték arra, hogy kézzelfogható előnyökkel járhat megváltoztatni az étrendünket.  

Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra építő rendszer akár két hétig is megőrizheti a napelemek és szélturbinák által generált energiát, otthonok ezreinek ellátását biztosítva akkor, amikor az időjárásfüggő termelők épp nem állítanak elő villamosenergiát.

Egy dán és egy svájci vállalat olyan új létesítmény terveivel állt elő, amelynek köszönhetően az olvadt sót hosszabb távú energiatárolásra is lehetne használni: ez azt jelenti, hogy a rendszerrel nagyjából 100 ezer otthont lehetne energiával ellátni 10 órán keresztül. Kisebb léptékben már korábban is alkalmaztak olvadt sót az energia tárolására, ekkora mértékben azonban eddig nem sikerült alkalmazni ezt a megoldást. Spanyolország például már több mint egy évtizedes múlttal rendelkezik ennek a technológiának a használatában: ott van olyan vállalat, amely naplementekor engedi ki a hőt a tartályokból, hogy az gőzként elektromosságot termeljen az éjszaka során.

Az újítás, azzal, hogy nagyobb léptékkel operál, segítséget jelenthet a megújuló energiaforrásokra való átállás felgyorsításában is. A rendszer úgy működik, hogy speciális hidroxid sót melegít fel 600 °C-ra, amely  hő formájában tárolja az energiát. Az olvadás azért is fontos, mert a halmazállapot-váltás során a só sok energiát tud felvenni és megtartani. Amikor elektromosságra van szükség, akkor a felhevített só nagy nyomású gőzt generál, amivel vagy turbinákat hajt meg, vagy közvetlenül biztosít hőt. Ráadásul a technológia elképesztően hatékony, és az energia 90 százalékát képes leadni. A hagyományos, lítium-ion akkumulátorokkal szemben hosszabb ideig képes tárolni az energiát. Mivel ez a fajta só a klórgyártás mellékterméke, ezért széles körben elérhető, olcsó, illetve ipari hulladékként kisebb a környezeti hatása is.

Nem csak finom, hasznos is

Becslések szerint a sótartályokat akár negyven évig, több ezerszer újra lehet tölteni. Az elhasznált sót használat után megtisztítják és visszaforgatják a rendszerbe, vagy vegyipari alapanyagként tovább használják, így csak kis része válik hulladékká.

Az olvadt só így nem helyettesítené, hanem kiegészítené a meglévő energiaforrásokat, és a természetes gázokkal és hidraulikus erőművekkel, valamint a már említett napelemekkel és szélturbinákkal párhuzamosan lehetne bevetni. Emellett segíthet számos termikus ipari folyamat dekarbonizálásában is, és rengeteg ipar (az alumíniumtól az üvegig) megtapasztalhatja előnyeit. Egy komoly, megoldandó kihívás azonban felmerül: az olvadt só és az abban található szennyeződések gyakran korrodálják a fémeket, ami végül azok repedéséhez, gyengüléséhez és meghibásodásához vezethet. Ezt a hiányosságot így ki kell még küszöbölni.

A só az ízesítésen és az ételek tartósításán túl az energia tárolására is kimagaslóan hatékony eszköz lehet, egyszerre biztosítva környezetkímélő alternatívát és hosszú távú megoldást a tárolás állandó, egyre fontosabb kérdésére.

A szaglókutyák gyorsabbak, hatékonyabbak, mint az egyszer használatos COVID-tesztek, így egy új kutatás szerint optimálisabb megoldást is jelenthetnek a betegség diganosztizálásában.

A COVID-19 járvány során komoly problémát jelentett, hogy nehéz volt gyorsan precíz teszteredményeket kapni. A PCR-tesztek eredményeire akár két hetet is kellett várni, ezzel is megnehezítve a karanténtervezés folyamatát. Ráadásul, ahogy a Treehugger lap is írja, a gyorstesztek gyakran még hamis eredményt adhatnak, főként olyan esetben, ha túl korán végzik el: többször is előfordult, hogy egyértelműen pozitív tünetek mellett negatív eredményt mutattak. A pontatlanság mellett pedig jelentős környezeti hatásuk is van, mivel használatuk rengeteg műanyag hulladékkal jár.

Egy 2023-as jelentés szerint a szaglókutyák olcsóbb, gyorsabb és hatékonyabb módszert jelenthetnek a COVID-19 kimutatására. Ez a kutatás megállapította, hogy a kutyák ugyanolyan hatékonyak – vagy akár hatékonyabbak is – lehetnek, mint a hagyományos COVID-19 tesztek.

A jövő tesztjei: az ebek

A kutyák szaglása több tíz-, de akár százezerszer is érzékenyebb lehet az emberénél, illetve ezek a négylábúak reagálnak a környezetükben található feromonokra és egyéb biológiai jelekre, így olyan illatokat is érzékelnek, melyek felfoghatatlanok és leírhatatlanok az emberek számára. Ezzel a fejlett szaglással ismerik meg a körülöttük lévő világot, különböztetik meg a barátokat az ellenségektől, és – ahogy az utóbbi évek kutatásai rámutatnak – ezzel segíthetnek az orvosi csapatoknak a tünetmentes betegek felismerésében.

Az emberi test folyamatosan illékony szerves vegyületeket termel, amelyeket a kutyák képesek érzékelni. Ha egy ember beteg, más vegyületek keletkeznek, amit a kutyák megéreznek: azt már például bebizonyították, hogy viszonylag nagy pontossággal képesek a rákot és a fertőző betegségeket már korai stádiumban felismerni. Reakciójuk a kiképzés módjától függ, így az előre megjelölt mintára reagálhatnak például leüléssel vagy lefekvéssel pozitív, és elfordulással negatív eredmény esetén.

Ahogy a Meer.com is írja, egy mexikói kutatócsapat tizenegy kutyát képzett ki arra, hogy felismerjék közel négyszáz ember izzadságmintájából a COVID-19-ből származó, az emberi test által termelt vegyületeket. A csapat ezután számszerűsítette a mintákban található COVID-19 vírus szintjét, hogy így határozza meg a kutyák érzékenységét és pontosságát a fertőzés különböző stádiumaiban. A folyamat sikeres volt, és kiderült, hogy a kutyák képesek a koronavírussal fertőzöttek azonosítására.

Egyébként egyre nagyobb teret nyer az egészségügyi világban az, hogy kutyákat vetnek be a betegségek szűrésére. A kutatócsoport szerint ez jelentős előnyökkel jár, mivel nagy csoportokat lehet velük szűrni, nem invazívak a betegek számára, és nem termelnek káros hulladékot sem, emellett gyakran lehet alkalmazni és pontosak is. Ráadásul a kutyákkal való tesztelés a fenntarthatóság szempontjából is fontos lépés lehet, mivel mérsékelné azt a rengeteg hulladékot, ami a több milliárd egyszer használatos teszt miatt keletkezik. 2022 végi adatok szerint ugyanis csak az Egyesült Államokban több mint egymilliárd koronavírusjárvány-tesztet végeztek el, ami a rengeteg költség mellett masszív mennyiségű hulladékot is kitermelt.

A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzájárultak az emberiség egyik legsúlyosabb környezeti válságához. A kérdés egyre égetőbb: képesek vagyunk még megfékezni a műanyagszennyezést?

A műanyag története alig több mint százéves. A belga vegyész, Leo Baekeland 1907-ben alkotta meg az első teljesen szintetikus műanyagot, amely forradalmasította az ipart. Könnyű, tartós és olcsó anyag volt, ami tökéletesen illeszkedett a 20. század gyorsan modernizálódó világához. A második világháború után a termelés robbanásszerűen nőtt, a műanyag pedig az élet minden területére betört az orvostechnikától a közlekedésen át az űrkutatásig. Műanyag nélkül ma elképzelhetetlen lenne a világ.

Ám miközben a műanyag az emberiség egyik leguniverzálisabb találmánya lett, egyben az egyik legnagyobb kihívásunkká is vált. Az olcsósága és sokoldalúsága elindította az „eldobható kultúrát”, ma már a műanyagok 40 százaléka egyszer használatos termék formájában hasznosul. A PET palackok, szatyrok vagy ételcsomagolások gyakran csak percekig szolgálnak minket, mégis akár több száz évig is a természetben maradnak.

Az elmúlt hetven évben a műanyaggyártás szinte felfoghatatlan mértékben nőtt: míg 1950-ben alig 2 millió tonnát állítottak elő világszerte, 2015-re ez a szám elérte a 448 milliót, és a becslések szerint 2050-re ez a szám meg is megduplázódhat. Minden évben körülbelül nyolcmillió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, tengerekbe, ami olyan, mintha a világ összes vízpartjára méterenként öt szemeteszsákot dobnánk le. A szennyezés leglátványosabban Ázsiában és Afrikában jelenik meg, ahol a hulladékgyűjtés és -kezelés gyakran hiányos. De a fejlett országok sem kivételek, sok helyen az alacsony újrahasznosítási arány miatt hatalmas mennyiségű szemét végzi égetőkben vagy a természetben.

A napfény, a szél és a hullámok hatására a műanyag apró darabokra, mikroműanyagokra bomlik, amelyek ma már a világ minden részén jelen vannak. A Mount Everest hófedte csúcsaitól a Mariana-árok mélyéig, sőt az ivóvízben és a levegőben is kimutathatók. A kutatók már az emberi vérben, tüdőben és emésztőrendszerben is találtak mikrorészecskéket. Bár még vizsgálják, pontosan milyen hatással van mindez az egészségünkre, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a mikroműanyagok gyulladást, sejtkárosodást és hormonális zavarokat is okozhatnak.

Évente több millió állat pusztul el a műanyagszennyezés miatt. A tengeri madarak, halak, teknősök, sőt nagytestű emlősök is gyakran lenyelik a műanyagot, ami elzárja az emésztőrendszerüket, és így lassú éhhalált okoz. Ez mintegy 2100 fajt érint, köztük veszélyeztetetteket is, és ma már szinte nincs olyan tengeri madárfaj, amelynek gyomrában ne találtak volna műanyagot.

Probléma az is, hogy a tengerekbe jutott műanyagot szinte lehetetlen teljesen eltávolítani. Bár akadnak ígéretes technológiák, például a Baltimore-i „Trash Wheel”, amely mechanikusan gyűjti össze a hulladékot, ezek csak a nagyobb darabokat képesek kiszűrni. A mikroműanyagok azonban már a vízoszlop teljes mélységében lebegnek, és gyakorlatilag visszafordíthatatlanul beépültek a környezetbe. A megoldás ezért nem a tengerek „kitakarítása”, hanem a megelőzés lenne.

A szakértők szerint a kulcs a hulladékkezelési rendszerek fejlesztésében, az újrahasznosítás arányának növelésében és a gyártás csökkentésében rejlik. Egyre több ország vezet be műanyagzacskó-tilalmat vagy ösztönöz újrahasznosítható alternatívákat. Emellett a tudatos fogyasztói döntések is számítanak: ha kevesebb egyszer használatos terméket vásárolunk, ha újratölthető palackokat és csomagolásmentes megoldásokat választunk, máris sokat tehetünk az óceánok és saját jövőnk védelméért.

Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez vezethetnek, megnyitva a bioelektronikus felhasználás új kapuit.

Az egyesült államokbeli Oregon partvidékének iszapos területein előforduló baktériumok képesek a testükön keresztül vezetni az elektromos áramot. Az Oregon Állami Egyetem kutatói a fajt Ca. Electrothrix yaqonensis névre keresztelték az amerikai őslakos yaqona nép után, akik eredetileg a területen éltek. Ezek az elektromos áramot vezető baktériumok hosszú, több centiméteres láncokat alkotnak, amikor pálcika alakú sejtjeiket összekapcsolják. Minden lánc úgy viselkedik, mint egy biológiai elektromos kábel.

A szálak ugyanis lehetővé teszik a baktériumok számára a nagy távolságú elektronátvitelt, összekötve az üledék felszínén található elektronelfogadó anyagot (mint az oxigén vagy a nitrát) a mélyebb üledékrétegekben található elektronleadóval (mint a szulfidok). A baktériumok így elektronokat tudnak átadni a szennyező anyagok megtisztítására, és felhasználhatók arra, hogy eltávolítsuk az üledékekből a káros anyagokat.

A jövő eszközei

Ahogy a Wired is írja, ez az új faj akár új anyagként is felhasználható lehet a bioelektronika területén, mivel magas elektromos vezetőképességet és környezeti alkalmazkodóképességet ötvöz. Lehetséges, hogy a jövőben segíthet a biológiailag lebontható elektronikus eszközök és bioszenzorok létrehozásában, továbbá jellemzői hasznosak lehetnek az üledékes környezetben található nehézfémek és szerves szennyező anyagok eltávolításában is.

A globális bioelektronikai piac értéke jelenleg körülbelül 25 milliárd dollár, iparági szakértők előrejelzései szerint a bioelektronikai eszközök a következő két évtizedben a hagyományos elektronikai piac 15-20 százalékát hódíthatják meg, ami több száz milliárd dolláros potenciális bevételt jelenthet.

A most felfedezett baktériumok egyedülálló elektromos tulajdonságai új orvosi eszközök kifejlesztését ihlethetik meg: a tudósok például lemásolhatják a baktériumok nikkelalapú vezető szálait, hogy jobb bioelektronikus implantátumokat vagy érzékelőket hozzanak létre. A jelenlegi orvosi implantátumok gyakran azért hibásodnak meg, mert nem tudnak megfelelően kapcsolódni az emberi test szöveteihez, de az elektromosságot vezető baktériumok megoldhatják ezt a problémát. Az alkalmazási lehetőségek túlmutatnak a tisztításon, és magukban foglalják az orvosi diagnosztikához használt bioszenzorokat, sőt a szilícium chipek helyett élő sejteket használó biológiai számítógépeket is.

Továbbá jelentős segítséget nyújthatnak az élelmiszerbiztonság területén is, mivel valós időben észlelhetik a káros baktériumokat. A környezetvédelem terén pedig felhasználhatják a folyók, a tavak és a talaj szennyezettségi szintjének nyomon követésére.

A nyári napokon a napenergia annyira olcsó, hogy egy egységnyi energia előállítása kevesebbe kerül, mint bármilyen más forrásból – derül ki egy most publikált tanulmányból. Nem véletlen, hogy a megújuló energiaforrást hasznosító termelők közül az elmúlt években Magyarországon is a naperőművek vitték a prímet, olyannyira, hogy mostanra világszinten is nálunk a legmagasabb a napenergia aránya a teljes villamosenergia-termelésen belül.

Az elmúlt években egyértelműen a napenergia-termelés felfutásáról szóltak a hírek. Ennek három oka van: lényegesen olcsóbbak a panelek, mint például a szélturbinák, egyszerűbb őket előállítani és telepíteni, illetve az alacsony költségek miatt az üzleti szektoron kívül – köszönhetően az állami támogatásoknak – a lakossági felhasználásuk is egyre jobban elterjed. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2024-es tanulmánya szerint a szélturbinák fajlagos gyártási költsége két évvel ezelőtt jutott el arra a szintre, ahol a napelemek tíz éve voltak, ez pedig elképesztő előnyt jelent a napenergia számára.

A felfutás várhatóan a következő években is folytatódik, az IEA október elején publikálta legfrissebb előrejelzését, mely szerint – elsősorban a napenergia tovább növekvő népszerűségének köszönhetően – 2030-ig megduplázódhat a telepített megújuló energiaforrást hasznosító termelőeszközök száma.

Ennek a bővülésnek a 80 százalékát a naperőművek adják majd az IEA becslése szerint, azt követhetik a szél-, illetve a vízerőművek. Kiemelik, hogy a napelemek előnye továbbra is az alacsony költség és a gyors telepíthetőség. Ez a két fontos támogató tényező pedig várhatóan a következő öt évben is fennmarad. Egy friss tanulmány szerint a nyári hónapokban egy egységnyi energia előállításának költsége napkollektorokkal mindössze 0,02 angol font (jelenlegi árfolyamon kevesebb mint 10 forint), ezzel pedig a szén, a gáz és más energiaforrások sem tudnak versenyezni.

Ugyanakkor a megújuló energia, elsősorban a napenergia hasznosításának elterjedése új kihívások elé állítja a világot: ma már például szinte mindennaposak a negatív áramárak, amikor épp túltermelés alakul ki. Éppen ezért a következő időszakban fokozni kell a beruházásokat az áramhálózat, az energiatárolás és a rugalmas termelési kapacitások kialakításának területén. Ha a jelenlegi árelőny mellett a naperőművek által megtermelt energia rövid távú tárolását szolgáló akkumulátoros villamosenergia-tároló kapacitások jelentős mértékben bővülnek, az tovább erősítheti a PV technológia versenyképességét, hiszen ezáltal a nappal megtermelt energiát az esti, csúcsidős fogyasztás fedezésére is fel lehet használni. Ezt a folyamatot segíti az is, hogy 2010 óta a lítium-ion akkumulátorok ára 89 százalékkal zuhant, egyre olcsóbbá téve ezzel a tárolást – teszi hozzá a University of Surrey már idézett tanulmánya.

Magyarország a világ éltanulója

Jelenleg a napenergia elsősorban azokban az országokban terjed gyorsan, ahol kevesebb mint a tizedét teszi ki a teljes villamosenergia-termelésnek. Ez persze nem meglepő, hiszen az alacsony szintről lehet jelentős növekedési ütemet elérni. Az Ember Energy 2024-es jelentése szerint a globális bővülés több mint 80 százaléka azokból az országokból jött össze, ahol eddig alacsony volt a napenergia részesedése, ezen belül is élen járt Kína, ahol először fordult elő, hogy az új kapacitások legnagyobb része erre az erőforrásra alapul.

Az Ember Energy jelentése szerint Magyarországon 2024 végén mintegy 10 terrawattóra volt a teljes napenergia-termelés: a teljes termelés már majdnem a negyedét a napenergia adta. 2019-ben ugyanez az arány még mindössze 5 százalék volt. A jelenlegi aránnyal világszinten a vizsgált országok közül a magyar részarány a legmagasabb, minket Spanyolország követ.

Ez pedig két dolgot jelent: egyrészt kicsit lassulhat az elmúlt öt év növekedési üteme a magyar napenergia-piacon, hiszen egyre nehezebb lesz hasonló tempóban bővülni. Másrészt, a magyar piacon is kihívás a hálózati csatlakozás, de hasonlóan fontos kérdés a villamosenergia-tárolói kapacitások további dinamikus bővítése. Annak kulcsa, hogy a napenergia részesedése az energiamixen belül tovább növekedhessen, elsősorban a termelő- és tárolókapacitások összehangolt fejlesztésében, valamint a villamosenergia-rendszer modernizációjához és rugalmasságának növeléséhez szükséges beruházások megvalósításában keresendő.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2025.11.19-én.

A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Európa földi megújulóenergia-igényét. Az innováció drága és összetett, de hosszú távon forradalmasíthatja az energiarendszert.

A megújuló energiaforrások fejlesztésében régóta visszatérő kérdés, hogyan lehetne a természet ingadozásait, a szél és a napsütés változékonyságát kiegyenlíteni. A tengeri (offshore) szélerőművek példája jól mutatja, hogy az „outsource-olás”, vagyis a termelés kedvezőbb környezetbe helyezése hatékony megoldás lehet. A tengeren erősebb és egyenletesebb szelek fújnak, a turbinák nagyobb magasságba telepíthetők, így stabilabb és kiszámíthatóbb termelés érhető el, mint a szárazföldön.

Nem vitás ugyanakkor, hogy az offshore beruházások drágábbak és technológiailag összetettebbek. Az építés, a karbantartás és a hálózati csatlakozás költségei magasabbak, de a jobb termelési mutatók és az egyenletesebb hozam sok esetben képesek ellensúlyozni a többletráfordítást. A hosszú távú energiamixben tehát az ilyen beruházások stabil és előremutató szerepet tölthetnek be.

Hasonló logika mentén született meg az űralapú napenergia koncepciója (Space-Based Solar Power, SBSP). Ha a szél esetében a tenger jelentett megoldást, a napenergia esetében ez az űr lehet. A világűrben a Nap sugárzása állandó és nem takarják el felhők. A technológia lényege, hogy nagyméretű napelemeket helyeznének Föld körüli pályára, amelyek folyamatosan gyűjtenék a napenergiát, majd vezeték nélküli úton, mikrohullámú vagy lézeres átvitel segítségével juttatnák azt a Földre, ahol villamos energiává alakítanák.

A King’s College London kutatói most először vizsgálták, milyen hatással lehetne ez a megoldás Európa energiarendszerére. Az eredmények meglepőek: a tanulmány szerint az űrből származó napenergia akár 80%-kal is csökkenthetné Európa szárazföldi megújulóenergia-igényét, miközben az energiatárolási szükségletek kétharmadával is visszaesnének. A NASA által fejlesztett RD1 koncepció alapján 2050-re a technológia akár évi 35,9 milliárd eurós megtakarítást is hozhatna az energiatermelés, -tárolás és hálózatfejlesztés területén – derül ki a Joule folyóiratban publikált kutatásból.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a technológia alkalmazhatóságát egyelőre vizsgálják,  és ha megvalósul, költségei is előreláthatólag magasak esznek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az elképzelés puszta sci-fi lenne. Tíz–tizenöt évvel ezelőtt a napelemek ára is elérhetetlennek tűnt, ma pedig a világ energiatermelésének egyik alappillérét jelentik. Az innováció üteme a megújuló energiában látványosan gyors, és minden új ötlet közelebb vihet a karbonsemleges jövőhöz.

Bár a Nap energiáját az űrből gyűjteni még távlati cél, a gondolat egy fontos üzenetet hordoz: ha képesek vagyunk új perspektívából tekinteni az energiatermelésre, mindig van lehetőség a hatékonyság növelésére.

Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztémának. Ha a halállományt gyorsabban hasznosítjuk, mint ahogy képes megújulni, az állatok számának drasztikus csökkenéséhez, a tápláléklánc felborulásához és a biológiai sokféleség veszélybe kerüléséhez vezet.

Hogyan jutottunk idáig?

Már a 19. században is megfigyelhető volt, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben képes veszélyeztetni a tengeri fajokat: a bálnákat az olajukért csaknem kipusztulásig vadászták. A 20. század közepére a világ számos kormánya  támogatta az ipari halászatot, amely a megfizethető fehérjeforrás biztosításának egyik eszköze lett. Az 1980-as évekre ez a tevékenység elérte a csúcspontját, aminek fájó következményei voltak. A legértékesebb fajok, mint a kékúszójú tonhal vagy a chilei sügér állományai szinte eltűntek, a nagytestű tengeri halak száma pedig a korábbi szintjük tizedére esett vissza. És ahogy az évek során a halászok egyre kevesebb halat fogtak ki, az emberek lassan megértették: az óceánok, amelyeket korábban korlátlannak és kimeríthetetlennek gondoltak, valójában nagyon is sérülékenyek.

A túlhalászat hatásai

Az egyre mélyebbre merészkedő halászflották felborítják a tengerek és az óceánok törékeny ökoszisztémáját. A korallzátonyok különösen sérülékenyek: ha túl sok növényevő hal tűnik el, az algák elburjánzanak, és a zátony elpusztulhat. A vonóhálós módszerek ráadásul tömegesen ejtenek csapdába teknősöket, delfineket, cápákat és tengeri madarakat is. Szakértők szerint a legtöbb halfaj állománya szigorúbb halászati szabályozással, a kifogási kvóták betartatásával és a tengeri akvakultúra, vagyis a hal- és vízinövények tenyésztésével helyreállítható lenne. Az elmúlt évek erőfeszítései azt mutatják, hogy a változás lehetséges. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2024-es jelentésében már azt írta, hogy a fenntarthatóan működő ipari halászat által hasznosított állományok aránya 2020 és 2022 között minden korábbinál magasabb szintre emelkedett.

Mégis sok kihívás áll előttünk. 1961 és 2022 között a tengeri állatok globális fogyasztása közel kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a világ népessége. Egyes alacsony jövedelmű afrikai és ázsiai országokban továbbra is fenntarthatatlan halászati gyakorlatok folytatnak, a FAO szerint célzott politikákra, technológia-átadásra, kapacitásépítésre és felelős beruházásokra van szükség a fenntartható akvakultúra erősítésére ott, ahol a legnagyobb szükség van rá, különösen Afrikában.

Az állami támogatások szerepe

Komoly akadályt jelentenek az iparági támogatások is. Egy globális felmérés szerint 2018-ban a világ országai összesen 22 milliárd dollárt költöttek úgynevezett káros szubvenciókra, amelyek a túlhalászatot ösztönzik. Ez 6 százalékos növekedés a 2009-es számokhoz képest. Fordulatot jelenthet, hogy 2025-ben a WHO tagjai megállapodtak: törvényileg szabályozzák az illegális halászat és a készletek túlhasználatának állami finanszírozását. Ez még csak az első lépés, de ha a terveket következetesen végigviszik, valódi esély nyílik arra, hogy az óceánok és tengerek ismét egészségesebbé váljanak, és a jövő generációi is élvezhessék gazdagságukat.

A fogyasztók nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az energiatakarékos izzóknak és háztartási gépeknek, mint amennyire az valóban hozzájárul a klímavédelemhez - derül ki a National Academy of Sciences folyóiratban megjelent friss tanulmányból.

A fogyasztók gyakran tévesen ítélik meg, hogy mindennapi szokásaik milyen mértékben járulnak hozzá a klímavédelemhez. Egy, a National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerint van, amit túlértékelnek, és van, amit alábecsülnek. A kutatásban a résztvevőknek olyan tényezőket kellett rangsorolniuk, mint az autózás és a repülés csökkentése, az élelmiszer-pazarlás mérséklése, az otthoni energiafelhasználás vagy az újrahasznosítás, annak alapján, hogy szerintük ezek mennyiben segítik a klímavédelmet. Az eredmények azt mutatták, hogy a valóban nagy hatású döntéseket rendszeresen alulértékelik, míg a kisebb jelentőségűeket túlzott figyelem övezi.

A szakértők szerint például a repülés visszafogása, a kutyatartás mellőzése vagy a megújuló energiaforrásokra való áttérés sokkal jelentősebb klímavédelmi eredménnyel járna, mint gondolnánk. Ezzel szemben az energiatakarékos izzók alkalmazása vagy a mosás energiaigényének mérséklése jóval kisebb hatással bír, mégis gyakran túlértékeljük őket.

A torzítás egyik oka, hogy a közbeszéd és a reklámok előszeretettel emelik ki a látványos, könnyen megvalósítható viselkedésváltozásokat. A kevésbé kézzelfogható, de sokkal nagyobb következményekkel járó döntések, például a repülés, ezzel szemben jóval kevesebb figyelmet kapnak. Különösen érdekes ebből a szempontból a kutyatartás ökológiai lábnyoma. A kutyák húsevők, étrendjük előállítása pedig jelentős szén-dioxid- és metánkibocsátással jár. A marhahústermelés például hatalmas terhelést ró az ökoszisztémára, részben az erdőirtások miatt, amelyekkel legelőket hoznak létre. Más háziállatok, például a növényevő nyulak, ehhez képest jóval kisebb környezeti hatással bírnak.

A repülés szintén az egyik legnagyobb szennyező. Az ENSZ számításai szerint például egy New York-Tokyo út kihagyása annyi kibocsátás-megtakarítást jelenthet, mint egy évnyi húsfogyasztás elhagyása vagy három hónapnyi autómentes életmód. A tanulmány szerzői azt is kiemelik, hogy a megújuló energia használata, különösen az otthonok fűtésében, hűtésében, illetve a közlekedésben, az egyik legjelentősebb lépés, amit egyénileg megtehetünk.

Összességében a kutatás arra jutott, hogy az emberek sokkal tudatosabb döntéseket hoznak, ha megbízható információk állnak rendelkezésükre. Amikor a résztvevők szembesültek saját tévedéseikkel, sokan újragondolták, mely lépések számítanak igazán hatékonynak a bolygó védelmében.

A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezményének legfrissebb jelentéséből. Mivel ezek a területek számos ágazat alapját képezik, eltűnésük más iparágakra is láncreakciószerűen hathat.

2050-ig akár 39 billió dollárnyi (kb. 13,2 billiárd forintnyi) gazdasági veszteség érheti a világot a vizes élőhelyek pusztulása miatt - derül ki a Vizes élőhelyek egyezményének legfrissebb jelentéséből.   Az adatok szerint 1970 óta 22%-a tűnt el ezeknek a vizes területnek, beleértve az olyan édesvízi rendszereket, mint a folyók, tavak és tőzeglápok, valamint a part menti tengeri élőhelyeket, például a mangrove-erdőket és korallzátonyokat is.

Bár a vizes élőhelyek a Föld felszínének mindössze 6 %-át borítják, mégis a globális GDP több mint 7,5%-ához járulnak hozzá. Ahogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége is kiemeli, a vizes élőhelyek kulcsszerepet játszanak a vízminőség védelmében, a hal- és vadállomány élőhelyének fenntartásában, az árvizek visszatartásában, valamint a vízkészletek kiegyenlítésében a száraz időszakokban. Ennek ellenére az elmúlt öt évtizedben 411 millió hektárnyi terület tűnt el, ami a teljes kiterjedés 22%-ának felel meg, vagyis körülbelül félmilliárd focipálya méretű élőhelynek.

Mi lesz a vizes élőhelyekkel?

A legdrámaibb veszteségek Afrikában, Latin-Amerikában és a Karib-térségben figyelhetők meg, de Európában és Észak-Amerikában is egyre gyorsabb a leépülés. Ugyanakkor vannak pozitív példák is: Zambiában egy mindössze 300 ezer dolláros helyreállítási projekttel 1,3 millió gazda mezőgazdasági és halászati megélhetését sikerült biztosítani. Eközben – ahogy a Wetlands.org írja – Kelet- és Délkelet-Ázsiában a Regionális Vándorlási Útvonal Kezdeményezés több mint 140 kulcsfontosságú vizes élőhely védelmét és helyreállítását tűzte ki célul a kelet-ázsiai–ausztráliai madárvonulási útvonal mentén, amely 50 millió vándorló vízimadárnak és közel 200 millió embernek ad otthont. A 2021-ben indult program kormányokat, fejlesztési bankokat és természetvédelmi szervezeteket fog össze, hogy tíz év alatt mintegy 3 milliárd dollár vegyes finanszírozást mozgósítson.

Mi a teendő?

A Global Wetland Outlook 2025 című jelentés készítői egyértelműen figyelmeztetnek, hogy a vizes élőhelyek eltűnésével együtt a víz, az élelmiszer és a természetes védelem is veszélybe kerül. A jelentés szerint a megoldás három pilléren nyugszik: meg kell óvni az élőhelyeket, helyre kell állítani a már elvesztetteket, és biztosítani kell, hogy ezek a jövőben is fennmaradjanak és gyarapodjanak.

Ehhez létfontosságú, hogy a vizes élőhelyeket alapvető infrastruktúraként kezeljük a földhasználat, a vízgazdálkodás és a gazdasági tervezés során. Fel kell ismerni szerepüket a globális vízciklusban, a víz tárolásában, szűrésében és szabályozásában. Integrálni kell őket az innovatív finanszírozási mechanizmusokba, például szén-dioxid piacokba, a reziliencia-kötvényekbe és más vegyes forrású programokba. Mindennek alapja pedig, hogy mozgósítani kell az állami és magánforrásokat olyan partnerségek révén, amelyek egyszerre támogatják a helyszíni helyreállítást és a helyi közösségeket. Ha ez elmarad, helyrehozhatatlan károk keletkezhetnek.

A megújuló energiaforrás alapú villamosenergiatermelés önmagában nem garantál biztos ellátást, és ez nem csupán az időjárástól függő termelők természetén múlik, sok esetben a villamosenergia-hálózat jelenti a szűk keresztmetszetet. A korábbi, centralizált termelési logikában kialakult rendszerek ugyanis nem mindig képesek kezelni a folyamatosan bővülő, a decentralizálttá váló és egyre nagyobb arányban megújuló energiaforráson alapuló villamosenergia-termelést, ezért a hálózatfejlesztés, a digitalizálás, a termelésmenedzsment-szolgáltatások és az energiatárolási megoldások kulcsfontosságú szerepet kapnak a stabil, kiszámítható működésben.

Az év első három hónapjában olyan alacsony átlagos szélsebességet mértek Németországban, amilyenre 1973 óta nem volt példa. Ennek következményeként a szélerőművek 31 százalékkal kevesebb elektromos áramot termeltek ebben az időszakban, mint a múlt év első negyedében. Plasztikus példa ez arra, milyen jellegű problémákhoz vezethet a zöldátmenet a villamosenergia-szektorban még egy olyan országban is, amely az élen jár a megújuló energia adaptálásában. A szélenergia ugyanakkor túltermelés esetén is okozhat fejfájást: az északi német tartományokban, ahol többnyire sokat és erősen fúj a szél, gyakori jelenség, hogy jelentős mennyiségű megtermelt áram egész egyszerűen veszendőbe megy a hálózati oldal „vakfoltja”, a szűkös kapacitások miatt.

A jelenség sajnos nem egyedi és nem is meglepő: Európában a 11 millió kilométernyi hálózat közel fele negyven évnél idősebb. Ez sokszor együtt jár az elavultsággal és az elhanyagoltsággal, ami akár egészen kézzelfogható veszélyeket is magában hordozhat: a pusztító nyári görögországi erdőtüzek keletkezésének okaként például a szándékos gyújtogatás és az emberi gondatlanság mellett az is felmerült, hogy egy távvezetékben kilazult elektromos kábelből kipattanó szikra okozta a tüzet.

Az idős hálózat amiatt is egyre problematikusabb, hogy eredeti kialakításánál fogva a fosszilis tüzelőanyagokra és nagy erőművekre épülő villamosenergia-rendszerek érrendszerét alkotta. Most egy sokkal decentralizáltabb, új kapacitásokkal dinamikusan bővülő rendszert kell kiszolgálnia, úgy, hogy közben nem csupán kínálati, hanem keresleti oldalon is egyre növekvő igényeknek kellene megfelelnie.

Már jó ideje nem az a fő kérdés, hogy „hány megawattóra villamos energiát vagyunk képesek megtermelni”, hanem az, hogy a fejlődést hogyan bírja el a hálózat. A zöldáram előállítása már a kisebbik probléma, a nehezét a szállítás és a rendszerbe illesztés jelenti. Amennyiben nem sikerül digitalizálni, okosítani, bővíteni öregedő hálózatainkat, a zöldátmenet saját expanziójának áldozatává válik.

Közben a kereslet tartós kielégítése szélsőséges, ám reális eséllyel bekövetkező időjárási körülmények között szintén egyre nagyobb bizonytalanságot okoz a villamosenergia-hálózatban. A Nemzetközi Energetikai Ügynökség (IEA) friss jelentésében alapos összefoglalót közöl arról, mennyire széles körű áramellátási zavarokkal és jelentős ellátáskimaradásokkal járt tavaly a szeszélyes időjárás. De ha nem lenne elegendő a klímaváltozással egyre gyakoribbá váló szélsőségekkel szemben ellenállóbbá tenni az energiarendszereket, újabb problémákkal is szembesülünk: növekszik ugyanis a kiberincidensek száma és súlyossága – nem véletlenül jelentik a zsarolóvírus-támadások, az adatbiztonsági kihívások és a CrowdStrike esethez hasonló informatikai zavarok a legnagyobb üzleti kockázatot globálisan a vállalatvezetők szerint.

A kiszámíthatóság egyszerűen azt jelenti, hogy üzleti és műszaki eszközökkel kezeljük ezt a fajta sokrétű bizonytalanságot. Ennek része a területi és technológiai diverzifikáció, rugalmas kapacitások kialakítása, energiatárolási kapacitások, a pontos előrejelzés és az adatvezérelt üzemeltetés. És mindenekelőtt a hálózat módszeres és célirányos fejlesztése, hiszen minden ebbe fektetett erőforrás stabilabbá teszi a rendszert. Ez pedig egyet jelent a kevesebb veszteséggel, a kevesebb korlátozással és az alacsonyabb rendszerszintű kockázattal, ami közös érdeke a fogyasztóknak és a piaci szereplőknek.

Az elégtelen hálózatfejlesztési tervezés, a hosszadalmas engedélyezési eljárások, az új távvezetékek építésének korlátozott társadalmi támogatottsága, valamint a szükséges berendezések, anyagok és a szakképzett munkaerő hiánya egyaránt hátráltatja a modernizációt, miközben a hálózatüzemeltetők beruházási tervei is elmaradnak attól, mint amennyit az Európai Bizottság fejlesztési igényként megfogalmazott 2024 és 2050 között. Ugyanakkor a hálózattervezési gyakorlatok jobb összehangolásával és integrációjával, az engedélyezések egyszerűsítésével, a modern technológiák alkalmazásával vagy az uniós országok közötti hálózati összeköttetések megerősítésével olyan előrelépéseket lehet elérni, amelyek révén beruházási igények mérsékelhetők.

A modernizációnak és az expanziónak egymást erősítve kell megvalósulnia, hiszen ha nem építünk hálózatot, a zöld megawattból nem lesz megbízható kilowattóra. Éppen ezért fontos a mostaninál nagyobb tempóban fejleszteni a zöldáram-termelés legfőbb pillérét. Azzal, hogy gyorsan és jól döntünk hálózati beruházásokról, digitalizációról, tárolásról és keresletoldali rugalmasságról, azt érjük el, hogy a következő rendkívüli helyzet pusztán egy vizsga lesz, nem pedig egy komoly krízishelyzet.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2025.10.15-én.

Képzeljünk el egy hotelt, ahol a zuhany pontosan jelzi, mennyi vizet használunk, az esővíz rögtön a medencébe kerül, a reggelinél pedig pontosan annyit főznek, amennyit valóban megesznek a vendégek. A jövő szállodája ilyen lesz, nemcsak kényelmesebb, de zöldebb is.  

A technológia fejlődésével a vendéglátó- és hotelipar is egyre elkötelezettebb a környezeti felelősségvállalás iránt. Az intelligens energiarendszerektől az AI-alapú élelmiszerhulladék-csökkentésig a szállodák világszerte egyre inkább kihasználják a technológia nyújtotta lehetőségeket a környezetre gyakorolt hatásuk mérséklése érdekében.

Okos rendszerekkel a környezet védelméért

A szállodák ökológiai lábnyomát továbbra is nagymértékben az energiafogyasztás határozza meg. Ennek optimalizálására számos nemzetközi hotel vezetett be fejlett energiamenedzsment-rendszereket, amelyek kihasználtság-érzékelő szenzorokat, gépi tanulást és valós idejű adatelemzést használnak a fűtés, légkondicionálás és világítás pontosabb szabályozására. Az energiamenedzsmentre épülő rendszereknek előnye persze nemcsak az áramszámlában mutatkozik meg, hanem az energia “okos visszaforgatásában” is, amire jó példa lehet a szállodában működő regeneratív lift. A regeneratív liftek ugyanis úgy vannak kialakítva, hogy összegyűjtsék és újrahasznosítsák az egyébként kárba vesző energiát. Bizonyos műveletek során, például amikor a lift nehéz terheléssel lefelé halad, a motor többletenergiát termel. Ez a többletenergia visszakerül az épület villamosenergia-hálózatába, növelve ezzel a liftek általános hatékonyságát és csökkentve az energiaköltségeket.

Vízgazdálkodás és szennyvíz újrahasznosítás

Az üdülőhelyek a vízfelhasználás optimalizálására is egyre innovatívabb megoldásokat alkalmaznak. A spanyolországi Can Buch Hotel vízfelhasználásának több mint fele például esővízgyűjtésből származik, a víztisztításra pedig természetes növényi szűrési rendszert alkalmaz, amely így a szennyvíz 100%-át is újrahasznosítja, például növények, földek öntözésére. Az okosöntöző rendszerek szintén elterjedtek, amelyek talajnedvesség-érzékelők és időjárási előrejelzések alapján állítják be az öntözési ütemtervet.

De a digitális eszközök az élelmiszer- és anyaghulladék csökkentésében is kézzelfogható eredményeket mutatnak. Az olyan mesterségesintelligencia-alapú platformok, mint a Winnow, valós időben elemzik a konyhai élelmiszerhulladékot, ami alapján segítik a beszerzések-, illetve az adagok pontosabb meghatározását. A Marriott szállodák ezekkel a rendszerekkel már 25%-kal csökkentették az élelmiszer-pazarlást.

Külső támogatás nélkül nem menne

Számos iparági szervezet és tanúsító testület kulcsszerepet játszik ezeknek az erőfeszítéseknek a támogatásában. Az American Hotel & Lodging Association (AHLA) elindította a Responsible Stay kezdeményezést, amely cselekvési szabványokkal segíti a szállodákat ökológiai lábnyomuk csökkentésében az energia-, víz- és hulladékgazdálkodás terén, a Green Key Global, Green Globe vagy az EarthCheck tanúsítási programok pedig átfogó keretrendszert kínálnak a fenntarthatósági gyakorlatok mérésére és fejlesztésére. Ezek nemcsak a folyamatos fejlődést ösztönzik, hanem hitelességet is biztosítanak a környezettudatos vendégek számára.

Mindezen eredmények ellenére a vendéglátóipar fenntarthatósági útja továbbra sem egyenletes. Az egységes globális szabványok hiánya megnehezíti az eredmények mérését, a bevált gyakorlatok terjesztését, a kisebb és független szállodáknak pedig nincs elegendő forrásuk a csúcstechnológiás megoldások bevezetésére.

Bár ezek a kezdeményezések jelentős előrelépést jelentenek, továbbra is számos kihívás áll az ágazat előtt, és még sok tennivaló van ahhoz, hogy kiaknázzák fenntarthatósági lehetőségeiket.