Veszélyesek lehetnek az állatokra nézve a vízre telepített szélerőművek?

2023. október 20. 09:59 - CHIKANSPLANET

Figyelemfelkeltő kutatást tett közzé az IFLScience: a kutatók azt vizsgálták meg, hogyan hatnak a vízre telepített hatalmas szélerőműparkok a tengeri élővilágra. Bár a szélerőművek hatalmas löketet adhatnak a klímasemleges gazdaságok létrejöttéhez, úgy tűnik, korántsem mindegy, hova telepítjük őket.  

 

Az emberiség felgyorsult és egyre inkább energiafüggő életvitele hosszú távon a természeti erőforrások kimerüléséhez vezethet. Ezért a fosszilis energiahordozók helyett egyre inkább az alternatív, megújuló és kimeríthetetlen energiaforrások kerülnek az energiatermelés előterébe. A nap- és vízenergia mellett nagy hangsúlyt kap a szélenergia is, amely jelenleg a világ leggyakrabban használt megújuló energiaforrása, és a szélturbinák segítségével könnyen kiaknázható.  

 

A szélerőműveknek több előnyös tulajdonságuk is van, többek között nincs káros égéstermékük, és egyáltalán nem bocsátanak ki szén-dioxidot, szemben a fosszilis energiahordozókkal. Az üzemeltetési költségük alacsony, a kapacitásuk gyorsan növelhető, az alkatrészeinek javarésze pedig újrahasznosítható. Ráadásul a szélenergia éjszaka is jelentős termelési értékkel bír, nem csak nappal, ezért kiválóan képes kiegészíteni a naperőműveket. A szélturbinák viszonylag könnyen felépíthetők, és a hazai kutatók számításai szerint a magyarországi területek csaknem 10 százaléka alkalmas a telepítésükre.  

 

Óriásturbinák a tengerben 

A világ legnagyobb létesítménye jelenleg 462 négyzetkilométer területű és több mint 1,4 millió háztartás energiaellátását biztosítja – mégpedig az Egyesült Királyság partjaitól nem messze, a tengeren. A Hornsea 2 névre hallgató szélerőműparkban 165 darab, körülbelül 200 méter magas turbina kapott helyet, melyek egyenként három darab 81 méteres lapáttal rendelkeznek – utóbbi pont megfelel a Washington-emlékmű méretének. A jelentések szerint a lapátok egyetlen fordulata 24 órán át képes ellátni energiával egy brit otthont. Mivel egy fordulat mindössze hat másodpercet vesz igénybe, egy turbina naponta több mint 14 000 otthon energiaigényét elégíti ki. 

 

Mit szólnak mindehhez az állatok?  

Az ilyen tekintetes méretű szélerőműparkok érdekes hozadéka, hogy újjáéleszthetik a tengeri ökoszisztémát ott, ahol egyébként már visszaszorulóban van. Mégpedig úgy, hogy a farmok mesterséges zátonnyá alakulnak, és magukhoz vonzzák a zsákmányra vadászó fókákat. A pozitívumok mellett azonban akadnak természeti kockázatok is – hívják fel a figyelmet a tudósok. A megváltozott hidrodinamika például megzavarhatja a halak és a bálnák viselkedését, változást hozva ezzel a területen élő fajok sűrűségébe. A madarak esetében pedig megnő a kockázata annak, hogy összeütköznek az erőművekkel, különösen ősszel és tavasszal, a madárvonulások idején.  

Mégis, mit lehet tenni azért, hogy a felesleges pusztítást megakadályozzuk? Egy norvég kutatócsoport új megközelítése szerint a rotorlapátok észlelhetőségének növelése segíthet a madaraknak, hogy sikeresen kikerüljék őket. Elméleti kutatások szerint az a legeredményesebb módszer, ha a három lapát közül az egyiket feketére festik, így kevésbé mosódik egybe a mozgásuk. Az ehhez hasonló egyszerű megoldások közelebb vihetnek minket ahhoz, hogy még hatékonyabban és biztonságosabban használhassuk ki a szélenergiában rejlő értékes erőforrást.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr8918239041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.10.21. 20:47:17

"az alkatrészeinek javarésze pedig újrahasznosítható."

Nos, hát darabra talán igen, de méretre nem annyira. Az elmúlt években több cikkel is találkoztam, amelyek azzal foglalkoztak, hogyan próbálják eltüntetni a lecserélt lapátokat. Van, ahol elássák. (!) És van, ahol beledarálják valamibe, vagy elégetik, környezetbarátilag.

"a hazai kutatók számításai szerint a magyarországi területek csaknem 10 százaléka alkalmas a telepítésükre."

Ehhez képest pár hónapja valahol még kirohanás vált olvashatóvá azért, mert itthon a szabályozás - állítólag - sznte lehetetlenné teszi a szélerőművek telepítését. A szabályozással egyébként, én úgy emlékszem, az a probléma, hogy védi a lakosságot a túl közel levő szélerőművek hallható és infratartományban keletkező zajától. Azt már évtizedekkel ezelőtt megállapították külföldi kutatók, hogy a folyamatos zaj stresszhatásai ártanak a szívnek, a vérnyomásnak, csökkentik az alvás hatékonyságát, akkor is, ha ezekről az illető nem akar tudomást venni. Szóval klassz dolog a környezetvédelem, de jó, ha cserébe nem pusztítjuk ki az embereket sem. Nehéz itt középutat találni, pedig kellene.

Az egy fekete rotorlapát madárvédő hatásáról én régebben gyakorlati kutatási eredményként olvastam, nem csak elméletiként. Jó ötletnek tűnt, olyan szinte semmibe sem kerülő fogásnak, mint a repülők hajtóművén az a spirálvonal.

A tengeri szélerőművekről sajnos már jelentettek olyan tünetet, hogy a belőle a vízbe átkerülő rezgések megzavarják, sőt, elkábítják a halakat. Legyinthetnénk erre, ha nem estünk volna már pofára pár alkalommal a környezeti ártalom óvatlan lebecsülésével. Most már jó, ha óvatosan lelkesedünk a természetre hatással levő újításokért. Úgy látszik, a világ egyre rosszabbul tűr bennünket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.22. 00:51:20

@Androsz:

Sok környezetkímélőnek szánt újdonságról idővel kiderül, higy szintén káros, csak másképp.

"... de jó, ha cserébe nem pusztítjuk ki az embereket sem. Nehéz itt középutat találni, pedig kellene."

Szerintem itt semmiféle középút nem fogadható el. A szélerőművek zajosak, rengeteg madarat megölnek, megzavarják az élővilágot és nem újrahasznosíthatók. Mindez nem áll a mozgó alkatrészek nélküli napelemekre.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.10.22. 13:14:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sajnos vége van azoknak az időknek, amikor az ember a saját kényelmét korlátok nélkül növelheti új anyagokkal, új találmányokkal, eszközökkel. Régen az ember bőven meríthetett a mindenhol ott levő vízből, kivághatta a neki tetsző fákat, vadászhatta a neki tetsző állatokat, elégethette, ami meleget ad, feltúrhatta az ásványkincsek lelőhelyeit. A természet minderre úgy reagált, hogy az most már a mi kényelmünket, a mi életünket is veszélyezteti. Szükség lesz kompromisszumokra, középutakra, szükséges lesz kényelmetlenségeket vállalni, különben borul a más most is idegesen reagáló rendszer. Tízezer éve is kihaltak népek éghajlatváltozások miatt, akik legfeljebb két sort kapnak ma egy vastag történelemkönyvben, anélkül, hogy értették volna, mi miért történt, de most mi jövünk a kihalás sorában, mi látjuk előre a bajt, és érthetően senki sem akarja ölbe tett kézzel várni a bekövetkezését. Le kell mondanunk kényelmes dolgokról. Kénytelenek leszünk együtt élni a meleggel, a szárazságokkal és áradásokkal, és bizony nagyon úgy néz ki, hogy az is nagy marhaság volt tőlünk, hogy már a fogkefe is árammal működik, az ajtó zárja is, a kocsik visszapillantó tükre is, de már a ruhákba is számítógépet akarnak építeni a fékevesztett agyú tervezők. Jön a takarékoskodás ideje. Az sajnos ebben a világrendben egyelőre megoldatlan, hogy a takarékoskodás látszatát néhány ember ne újabb pénzkeresésre használja ki, ne marketingfogás maradjon az, hogy mindenre ráaggatják a jól kondicionált embert most már előírásosan csábító "fenntartható" címkét, a hiénák életük utolsó percéig ügyeskedni fognak. Lejtmenet kezdődött, sorra derülnek ki a világunk ostobaságai, a gazdasági felépítés mérhetetlen butasága, és sosem látott áradatban zuhognak ránk az igazságok és hazugságok, szétválogathatatlanul, és a háborúkból sem fogunk kifogyni. Meg kell változnunk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.22. 18:14:27

@Androsz:

Pár dologban nem értek egyet veled -párban meg egyetértek, de azokról minek beszéljek?

"Sajnos vége van azoknak az időknek, amikor az ember a saját kényelmét korlátok nélkül növelheti új anyagokkal, új találmányokkal, eszközökkel."

Az ún. fejlődő országok lakói - akik nálunk sokszorosan többen vannak - is jobban akarnak élni, ezért a Föld akkor is dögledezni fog, ha mi féktelen altruizmusunkban mind egy szálig felakasztjuk magunkat (vagy a sötétzöldek és a ballibák tanácsára a kihalás enyhébb formáját választva nem csinálunk gyereket, hiszen kiszámolták a zöldballiba okosok, mennyi széndioxidot termel egy fehér gyerek), ezáltal megszűnünk fogyasztani és természetet rombolni.

A megoldás ezért nem az önmegtartóztatás (az elektromos okoskütyük fogyasztasa arányaiban amúgy sem sok), hanem a tudomány és a műszaki fejlesztés felpörgetése. Eddig is mindig ez vitte előre az emberiséget.

Nagyon régen olvastam erre egy példát. Eszerint a 19. század vége felé a londoni lovaskicsi-forgalom növekedési üteméből kiszámolták, hogy 50 év elteltével London lakói térdig fognak járni a lószarban. --- Aztán ment a lovaskicsi, és jött az autó.

Most innen kell újra egy nagyot lépni, és nem csak az autóra gondolok, hanem legfőképpen az energiatermelésre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.10.22. 18:42:43

A fehér ember kipusztítására törekvő, mellesleg 99%-ban fehér sötétzöld ballibák azt az amúgy nyilvánvaló tényt nem kötik a híveik orrára, hogy bár a fehér ember leváltására Afrikából importált fiatal felnőttek eddigi életük során valóban kevesebb széndioxidot termeltek - és talán kevesebb környezeti kárral jártak, de ez nem is olyan biztos -, az ő gyerekeik itt Európában már pontosan ugyanúgy fognak fogyasztani és környezetet rombolni, mint az miattuk meg nem születésre ítélt fehér gyerekek, ha hagytak volna őket megszületni.

De hát az őket importwlók célja nem is a környezet kímélése, hanem a fehér ember kipusztítása.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.10.22. 22:03:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én is emlékszem egy másik jóslatra: a 20. század elején kérdezték a szakértőket a száz évvel későbbi légiközlekedésről, és a szakértők egészen gigantikus léghajókat láttak a jövőben...

Igen, abban tökéletesen igazad van, hogy az nem fogja megmenteni a világot, ha a fehér ember kihal, vagy kőkorszaki természetközeliségbe vonul el. Egy ideig ungabungáék is termelni fogják a környezeti ártalmakat a mi gépeinkkel, a mi helyünkbe ülve, már most is ez a vágyuk. Messzire vezetne annak a latolgatása, hogy kinézhető-e bármelyik ungabungából, hogy ő mozgatja a drótokat a fehér ember önkihalasztásának hihetetlen folyamatában, és ha nem, akkor vajon mi járna annak a fehér embernek, aki bármilyen okból a fajtája kihalását vette tervbe. Összetett folyamat ez, amely a hippikkel és a terjedő keleti vallásokkal indult, bár a háború előtti feminista mozgalmakig is elvezethetnek a szálak. A napokban láttam, hogy állítólag egyre nagyobb teret nyer a vegánizmus, azt is olvashattuk már, hogy Franciaországban a fiatalok ötöde tartja magát nem heteroszexuálisnak, szóval van itt tünet bőven.

Az mindenesetre tény, hogy a harmadik világ is szeretne magának sok pöfögő gépet, elektromos hintaszéket és telefonról irányítható narancsfacsarót, ha lenne pénzük rá. Már most is hosszú történelme van a szén-dioxid-kvóták nemzetközi adásvételének, vagyis itt jó ideje az történik, hogy valami nemzetközi szervezet hosszú vitatkozás nyomán megszül egy célt, és rögtön elkezdődik a pénzemberek versenye azért, hogy azt nyereségesen tegyék reménytelenné vagy nevetségessé. Amíg az oltástagadás egy szólásszabadsági jog és nem egy elegendő indok a deportálásra, addig itt nem lesz semmi változás. Már egy Laczkó Géza nevű író is megfogalmazta a helyes értékítéletet az emberiségről, amikor egy holdlakó elnevezte a fajunkat Mucor Bipes Erectusnak, ami azt jelenti, hogy két lábon felegyenesedve járó penész. Mi nem egy intelligencia vagyunk, hanem csak egy ragály a bolygó felszínén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.11.06. 09:09:28

@Androsz:

"kinézhető-e bármelyik ungabungából, hogy ő mozgatja a drótokat a fehér ember önkihalasztásának hihetetlen folyamatában..."

Vadállatoknál is előfordul, hogy megtámadják, megölik a gondozójukat, akik enni adnak nekik. Ám arra nem tudják rávenni, hogy megöngyilkolja magát. Ezt ungabungáékról sem feltételezem.

Én úgy látom, hogy ez két ágon indult meg. Az egyik az USA-ban, ennek folyamata világos és érthető, ugyanaz az agyatlan, stréber túlreagálás, mint ami megfigyelhető az LMBTQ...XYZ őrülettel kapcsolatban, ahol is a heteró már-már szitokszónak számít, míg a homó, leszbi, transz stb. automatikusan áhítatos tiszteletet vált ki.

A másik ág, az európai sokkal nehezebben érthető. Széljobbosok Coudenhove-Kalergira vezetik vissza, amit én erős túlzásnak érzek. Ő az európai népek keveredését mondta kívánatos célnak, meg egy páneurópai uniót; a fehérek és négerek keveredését nem egy kívánatos célként, hanem az élettér és erőforrások szűkülésének elkerülhetetlen következményeként írta le. Nem mindegy.

A fehér önfeladás-önpusztítás kialakulása szerintem abban gyökerezik, hogy míg az USA a világ csendőre szerepét játssza, addig Nyugat-Európa ill. az EU a világ lelkiismeretének tekinti magát. Ugyanannak két oldala, ha jobban megvizsgáljuk, szerep- és munkamegosztás. Hiszen a Nyugat ugyanolyan agyatlanul és fanatikusan osztja az észt, hoz elítélő határozatokat (amelyek senkit nem érdekelnek) és kétes hatásosságú szankciókat.

Csakhogy míg a katonai és gazdasági erő egyértelműen az érdekérvényesítés eszköze, addig a lelkiismeret, a morál épp ellenkező irányba, a saját érdekek ellen hat. A morálon alapuló politizálás gyorsan eljut annak felismeréséhez, hogy mivel gazdagabbak vagyunk, jobban élünk, ezért erőnkön felül is segítenünk kell másoknak. Mivel pedig ez nem sikerül, hamar átcsap önhibáztatásba, önmarcangolásba, önostorozásba - innen már csak egy lépés a bűntudat és az önfeladás. Európa ezáltal védtelenné vált, amit csak tetéz az az idealista, magyarul ostoba hit, hogy az európai, fehér vagy még inkább fejlett világbéli tolerancia alkalmszható a toleranciát hírből sem ismerő népekre. Ez gyönyörűen megmutatkozik a nyugati országokban terjedő párhuzamos társadalmakban és terrorizmusban, a bevándorlók integrálhatatlanságában.

Nem vagyok biztos abban, hogy a fehérek közül bárki is tudatosan a fehér ember kihalását akarja. Pusztán elvakultságukban nem látják, nem is akarják látni, hogy a tetteik eredménye ez lesz.
süti beállítások módosítása