Az elektromos autók unikornisa valódi áttörést hozhat

2022. július 08. 08:22 - CHIKANSPLANET

A kínai mitológia híres unikornisáról, Csi-linről nevezték el az elektromosautó-akkumulátorok új generációját, amely egyetlen töltéssel akár ezer kilométer megtételére is képes. A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, a CATL-nak az újdonságát egyelőre kínai gépjárművekben alkalmazzák, később azonban a Volkswagen, a BMW és a Nio is lecsaphat rá. 

Az Quilinnek hívják az elektromos autózás nagy reménységét, melyet a CATL (Contemporary Amperex Technology Limited) fejlesztett ki. Ahogy a Telex is megírta nemrég, az innováció energiasűrűsége 255 Wh/kg, vagyis azonos méret esetén lényegesen tovább bírja két feltöltés közt, mint a cég eddigi akkumulátorai.

Jelenleg a piacon lévő elektromos autók zömében olyan hagyományos lítiumion-akkumulátor található, amely 100 kilowattóra kapacitással bír. Ez két feltöltés között jellemzően 400-600 kilométer megtételét teszi lehetővé, ezért nem kis különbség, amit a CATL újdonsága nyújthat. A gyártó szerint a Qilint tíz perc alatt lehet tízről nyolcvan százalékra tölteni, ezen kívül biztonságosabb és tartósabb is, mint versenytársai. 

De nem ők az egyetlen gyártó, akik ezer kilométeres teljesítménnyel kecsegtetnek. Nemrég a Mercedes jelentette be, hogy EQXX nevű tanulmányautója sikerrel tett meg 1202 kilométert a gyártó stuttgarti központja és a Silverstone versenypálya között. A járműben körülbelül 100 kilowattóra kapacitású akkumulátor található, amelynek tömege harminc százalékkal könnyebb az azonos kapacitású villanyautó-akkumulátoroknál. Fogyasztása pedig kevesebb mint 10 kilowattóra 100 kilométerenként, ami körülbelül a fele a jellemző értékeknek.

A hatótávolság mellett az akkumulátorok élettartama aggasztja leginkább mindazokat, akik fontolgatják, hogy lecserélik benzines vagy dízel gépkocsijukat. Akárcsak a telefonok vagy laptopok esetében, idővel az elektromos autók akkumulátorának hatékonysága is romlik. Gyakori tévhit azonban, hogy minél többet használjuk a kocsit, annál nagyobb mértékben veszít teljesítményéből annak akkumulátora. Pedig a kapacitáscsökkenés sokkal inkább a hőmérséklettel és a töltési sebességgel áll összefüggésben. A gyártók azt javasolják, hogy 100 százalék helyett csak 80 százalékig töltsük az akkumulátort, és soha ne engedjük, hogy teljesen lemerüljön - ezáltal a kapacitása sokkal hosszabb ideig megőrizhető. 

Könnyen lehet, hogy a jövőben még tartósabb technológiával állhatnak elő az autógyártók. A Toyota például bejelentette, hogy 2025-re bemutatja az első szilárdtest-akkumulátoros autóját. Ennek lényege, hogy a "hagyományosnak" tekinthető akkumulátorokban alkalmazott folyékony elektrolitok helyett valamilyen szilárd elektrolitot - jellemzően valamilyen oxid, szulfid vagy foszfát alapú kerámiát - használnak fel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevesebbszer és gyorsabban lehet majd tölteni az ilyen autókat, és akkumulátoruk kevésbé lesz érzékeny a szélsőséges hőmérsékletekre. Ráadásul az ilyen elektromos autók hatótávja is jelentősen nagyobb lehet a maiaknál.

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr4417877531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antisocialnetwork 2022.07.09. 08:23:27

Köszönjük. De semmilyen új információval nem láttál el minket.

nemecsekerno_007 2022.07.09. 11:48:30

Ami túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem igaz.

:)))))))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.07.10. 09:48:11

Még mindig az a bajom, ha a redukálószer és az oxidálószer egy térben, egy elektrolittal elválasztva van csak, az iszonyú veszélyes. Ha kigyullad, oltani nem lehet. Ha bent ragadsz a kocsiban, véged. A benzint, gázolajat van esély eloltani, ezt nincs. Az elektromos autót vezetők egy gyújtóbombával a hátuk mögött utaznak.

nemecsekerno_007 2022.07.10. 11:04:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Plussz a nagyobb energiasűrűség, kb. mint a Zeppelin.

Wildhunt 2022.07.10. 11:16:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 3-4 kocsi egymásba csattan, és letarolják a környéket. Nem értem hogy nem lehet felfogni, hogy benzinből csak annyi éghet, ami elég levegővel érintkezik, az akkumulátor viszont egyszerre lobban be. Plusz az az oxidjaival alkalmasint felgyújtja a karosszériát is.

nemecsekerno_007 2022.07.10. 11:27:48

@Wildhunt: Youtube-on van videó, ahogy kigyullad egy villany Harley Amerikában.
A tűzoltók 20 percig járkálnak körülötte és nézegetik.

Flankerr 2022.07.10. 16:03:33

@Wildhunt: Az a hidrogén amire gondolsz. az akksi égése, szar dolog, de nem robban akkorát
süti beállítások módosítása