Konganak a vészharangok, visszafordíthatatlan a klímaváltozás?

2021. augusztus 19. 07:50 - CHIKANSPLANET

Szinte naponta jelennek meg újabb és újabb tudományos jelentések, kutatások vagy épp felhívások, amelyek a globális klímaváltozásra hívják fel a figyelmet. A tudósok szerint az utolsó előtti pillanatban vagyunk, hogy még tehessünk valamit azért, hogy klímánk ne váljon a bolygó nagy részén elviselhetetlenné.  A helyzet tehát nem reménytelen, de radikális változásokra van szükség, hogy ne legyen ennél rosszabb.

Vörös jelzés az ENSZ-től

A legnagyobb visszhangot az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) friss jelentése kapta, amely „vörös jelzést” adott ki. A döntő pillanatban vagyunk és sürgősen cselekednünk kell az éghajlat védelméért, mert ha tovább folytatjuk a klíma- és természetpusztító tevékenységeket, a század végére 2-3 fokos emelkedés állhat be, ami felmérhetetlen következményekkel járhat.

A tanulmány azonban így is próbál optimista maradni, a szakemberek szerint ugyanis, ha az elkerülhetetlen plusz 1,5 Celsius fokos limitet nem lépjük át, akkor még az igazán jelentős klímaváltozást és annak beláthatatlan hatásaitól meg tudjuk óvni a jövőnket. A klímatudósok szerint a limitátlépést csak akkor tudjuk megakadályozni, ha gyorsan (még ebben az évtizedben) és drasztikusan csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A jelentés nyolc év tudományos eredményeit fogja össze, 14 ezer kutatást dolgoztak fel hozzá és a végleges eredményt számos tudományos vita előzte meg.

A Greenpeace részletesen összefoglalta a tanulmány főbb megállapításait, és azokat a folyamatokat, amelyekben komoly lehetőségeket és bíztató jeleket lát. Az összefoglaló itt érhető el.

Eltűnő szigetországok?

Az IPCC jelentéshez szorosan kapcsolódva az éghajlatváltozás hatásainak kitett több tucat kis szigetország a közelmúltban arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy mentse meg jövőjüket, amelyet a tengerek emelkedő szintje fenyeget.

 

"Meg kell fordítanunk a trendet, amit az emberiség hatása gyakorol a klímaváltozásra" - szögezte le Diann Black-Layne, Antigua és Barbuda nagykövete, a Kis Szigetországok Szövetségének klímaügyi főtárgyalója. Ez a szövetség 39 országot tömörít, köztük Kubát, Jamaicát, Pápua-Új-Guineát és a Maldív-szigeteket, amely a világ legalacsonyabban fekvő országa.

„Még akkor is fél méterrel emelkedhet a tenger szintje, ha sikerül megállítani a felmelegedést 1,5 Celsius foknál” - tette hozzá. A szigetországok hangsúlyozták: a világ minden kormányának jelentős lépéseket kell tennie azért, hogy a párizsi klímacéloknak megfelelően 1,5 Celsius foknál ne emelkedjen jobban a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti időszakhoz képest. Az IPCC szerint 2030 körül a világ eléri ezt a szintet, tíz évvel korábban, mint azt három éve gondolták.

 

Összeomlik a Golf-áramlat?

És ha mindez nem lenne elég, megjelent a Nature Climate Change-ben egy tanulmány, amelyben a kutatók a Golf-áramlat helyzetére hívják fel a figyelmet. A tudósok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az Atlanti-óceán körforgási rendszere (Atlantic Meridional Overturning Circulation, AMOC) gyengül. Ez az a rendszer, amely meleg, sós vizet szállít a trópusokról Észak-Európához, majd az óceán mélyén hidegebb vizet küld vissza – emlékeztet a The Washington Post. A jelek szerint az AMOC bármikor "kikapcsolhat", ami nemcsak komoly hőingadozásokat, de más drámai változásokat is okozhat a globális időjárásban.

Bár a tudósok nem tapasztalták az AMOC lassulását, ugyanakkor a több mint egy évszázadnyi óceáni hőmérsékletre és sótartalomra vonatkozó adatok alapján úgy tűnik, több, a keringés erősségére közvetlenül ható tényezőben is jelentős változás állt be. Mindez azt jelenti, hogy a rendszer érzékenyebbé vált a változásokra, így pedig a globális felmelegedés könnyen beavatkozhat a működésébe

Ha a Golf-áramlat leáll, az nemcsak rendkívüli hideget hozhat Európába és Észak-Amerika egyes részeire, de megnövelheti a tengerek szintjét az Egyesült Államok keleti partjánál, és megzavarhatja a monszunokat, amelyek vízzel látják el a világ jelentős részét.

Az elemzésből az nem derül ki, hogy a rendszer összeomlása mikor következhet be, de úgy vélik a tudósok, már önmagában az, hogy a fordulópont ennyire közel van, azonnali és komoly cselekvést igényel.

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr7316664152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.08.19. 10:31:23

Mit nem lehet ezen nem érteni?
Klímaváltozás mindig volt, van és lesz.
Az ilyen kommentet meg lehet törölni, mert nem teccik. Az meg nem a változás része, hogy a nem teccő dógokat töröljük, mert nem szeressük az ellenvéleményt.
Újra megkérdezem, a fagykorszak a zember előtt mijjért vót?
Nem voltak Trabantosok, nem volt nájlonzacsi, stb.
Inkább erre kellene válaszolni, nem törölgetni a hozzászólást.

evilwolf 2021.08.19. 10:40:44

Kiegészítés, a pontosság érdekében:
Itt megvannak a kommentjeim, csak a többi környezetvédelmi bloggereknél tűnik el.
Ez kimaradt az előbb.

gigabursch 2021.08.19. 21:27:04

Vajon az ilyen tök fölösleges cikkeknek mekkora lehet a karbon-lábnyoma?

Naegleria Fowleri Jr. 2021.08.19. 21:44:06

@gigabursch: Hát, igazából érdekli is ez a fundamentalista thunbergistákat?
Érdekel itt bárkit a valóság, az igazság vagy holmi logika?
...
Ez itt a posztmodern ember erényfitogtatásának ideje. A tiszta ész halála premier plánban...
Ma, ha ripacsként ajvékolsz, szexi vagy, akit egy zöldruhás ballib szuka örömmel cumiz le a kapualjban, pusztán azért a politikárt, amit - elviekben - képviselsz.
A fehér embernek leáldozott. Volt pár jó évszázadunk, de minden jónak vége lesz egyszer :)
Javaslom, hogy vegyél valami jobb minőségű rumot és szép lassan, apránként fogyaszd el.
Egyet igyál Grétike egészségére is...

Naegleria Fowleri Jr. 2021.08.19. 21:46:09

@gigabursch: Ezt kifejezetten javaslom a világvégéhez: Plantation Rum 20 years XO

midnight coder 2021.08.19. 22:39:41

Igazából, ha valaki tényleg meg akarná állítani a globális felmelegedést, annak kis jégkorszakot kellene kiváltania. Akár egy vulkánkitörés kiváltásával, akár azzal ekvivalens folyamat elindításával. De ennek a legnagyobb akadályai pont a zöldek lennének.

Ezzel együtt persze a zöldek céljai helyesek: Pl. a fosszilis helyett napenergiát használni ahol lehet, illetve az elektromos autózás terjesztése a rákkeltõ anyagokat pöfögõ, büdös, zajos kõkori belsõ égésû motorok helyett. De annak nincs realitása, hogy ezzel meg lehessen állítani a globális felmelegedést.

trev 2021.08.19. 22:50:23

Már azzal is elégedett lennék, ha legalább két héttel előre megbízhatóan előre tudnák jelezni az időjárást. De ettől függetlenül is egyszerre bosszantó, unalmas és fárasztó már ez a klímahiszti.

különvélemény 2021.08.20. 09:10:35

@midnight coder: "Igazából, ha valaki tényleg meg akarná állítani a globális felmelegedést, annak kis jégkorszakot kellene kiváltania."

Az csak azért vicces, mert ellentétben a globális felmelegedéssel, a jégkorszakba tényleg bele lehet halni. Ráadásul az ipar nagy része mérsékelt, vagy hideg égövben van, ami óriási bukta.

jájjákkormostággodhátunk 2021.08.20. 11:09:46

“Jajt, akkor most aggódhatunk!” /Tudósok/

A Joda visszatér 2021.08.20. 11:22:28

@evilwolf: Így van. A CO2-nem pedig nem sok köze van a jelenlegi melegedési időszakhoz:

magyarnarancs.hu/tudomany/nem-a-szenlobbi-ugynoke-78989

"A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés NEM ÜVEGHÁZ MELEGEDÉS."

midnight coder 2021.08.20. 14:14:33

@A Joda visszatér: Érdekes, hogy ezt a csuda okos magyar tudóst senki nem fedezte még fel a klímaszkeptikusok oldaláról sem. Sõt, még olyan olajsejk vagy autógyár sem akadt, akik fantáziát láttak volna benne. Pedig az olaj és a hagyományos robbanómotorokkal kapcsolatos licenszek olyan üzlet hogy a fal adja a másikat.

midnight coder 2021.08.20. 14:18:37

@különvélemény: Bele lehet ott a globális felmelegedésbe is. Pláne ha a pár százezer év alatt felhalmozódott eltárolt szenet pár évtized alatt pöfögjük ki. Alapvetõen nem az a baj, hogy olyan dög meleg lesz mint a dínók fénykorában - mondjuk az sem öröm, mert az lakosság átlag IQ-jának nem tesz jót a meleg, hanem az hogy mindez pár tíz év alatt jön össze.

gigabursch 2021.08.20. 14:34:18

@midnight coder:
Ami azt illeti, az emberiségnek csak elenyésző hányada van tisztában azzal, hogy a legnagyobb CO2 elnyelő a világtengerek összessége, ahol elindul a karbonátosodás és ennek eredőjeként a mészkő és dolomit kicsapódás.
Szóval ez az üvegházhatású gáz egy erősen szabályozott környezetben működik.
Amúgy a legnagyobb széntelepek a karbon korban keletkeztek, de az is eltartott néhány évtízmillióig.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.20. 17:14:44

A klímaváltozás mindig visszafordíthatatlan volt. Elkezdődött és tartott egészen addig, amíg ki nem alakult egy rövidebb-hosszabb ideig fennálló új egyensúlyi állapot. Amióta kialakult a Föld légköre (nem a mostani összetételben persze) azóta beszélhetünk éghajlatról. Az pedig legalább 3 milliárd éve - földi és földön kívüli tényezők miatt - folyamatosan változásban van. Dinamikus, nem állandó.

Az emberiség is kezdettől fogva bőven átélt már klímaváltozásokat, amelyek alapvetően határozták meg a fejlődését. Az emberi közösségeknek, ha fenn kívántak maradni, a változásokra reagálniuk, azokhoz alkalmazkodniuk kellett. Jelentős részben ezek voltak a kiváltó okai a népvándorlásoknak (valószínűleg a magyarok vándorlásában, ill. a Kárpát-medencébe való letelepedésben is szerepe volt); egész civilizációkat tüntetettek el a színről - lásd pl. indián kultúrák eltűnését még a spanyol hódítás előtti időkből; illetve a mezőgazdasági termelés fejlődésére is ki kihathattak.

A bibi az, hogy korábban nem élt 7 milliárd ember a Földön, most pedig igen. Egy emberöltő sokszor nem elég a változások észleléséhez - a most élő emberek zömének ez megadatik. Valóban, nem csak műszerekkel: szemmel észrevehetők a változások és a bőrünkön érezzük. A sarki, a mérsékelt és a trópusi övezetben egyaránt. És mégpedig azért, mert a technoszféra korában a felduzzadt emberiség modern életmódjával jelentősen hozzátesz a természetes dinamikához. Hogy milyen mértékben, az még nagy vitákat képez az ezzel foglalkozó szakemberek körében is, de a lényeg: hozzátesz, mégpedig nem elhanyagolható mértékben. Az éghajlat valószínűleg változna nélkülünk is, de valószínűleg nem ilyen gyorsan illetve ilyen mértékben.
És mindenki ragaszkodik eddigi megszokott életviteléhez és nem szívesen adná fel. Márpedig sokan erre fognak kényszerülni a Földön vagy már most is erre kényszerülnek. Egyelőre átláthatatlan, milyen társadalmi-gazdasági változások, folyamatok fognak beindulni, milyen jelenségeknek leszünk szemtanúi mi és lesznek azok utódaink az évszázad hátralévő részében. Összességében negatív tendenciáknak vagyunk már most is a szemlélői illetve elszenvedői még azzal együtt is, hogy vannak/lesznek olyan helyei a Földnek, ahol a klímaváltozás pozitívan fog hatni.

A mi feladatunk, hogy az egész bolygóra kiterjedő globális klímaváltozás emberi tényezőinek mértékét csökkentsük. Ez az, amit megtehetünk maguk, utódaink és nem utolsósorban a földi bioszféra érdekében.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.20. 17:59:02

A lényeg: a klímaváltozásnak nem tudunk elejébe menni, pláne visszafordítani azt. Sírás helyett az emberi kiváltó tényezők hatását csökkenthetjük, és ami a legfontosabb: a változásokhoz megtanulunk reagálni, alkalmazkodni hozzájuk.

Szalay Miklós 2021.08.20. 18:16:48

Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Beleértve a fő okokat, és hogy mit kellene tenni.

A Joda visszatér 2021.08.20. 18:52:43

@midnight coder: Nagy a hallgatás körülötte, ami árulkodó. A klímahisztérikusok inkább elhallgatják, minthogy vitába szálljanak az állításaival.
De ettől függetlenül is érdekes, hogy a II. vh. utáni évtizedekben annak ellenére, hogy jelentősen nőtt a CO2 kibocsátás, a földi átlaghőmérséklet mégis csökkent, A '70-es években az újságcikkek fél éves telekkel, és befagyott kikötőkkel riogattak az ezredfordulóra.

Leylandi 2021.08.20. 21:33:40

Mindenki nyugodjon le a picsába, nem a klímaváltozás lesz itt a legnagyobb gond. Hanem a túlnépesedés. Emiatt szűkösek lesznek az erőforrások, a nyersanyagok, víz, élelem és élettér, aminek egyenes következménye mindig a háború volt, és lesz is. A legnagyobb még hátravan... ahhoz képest a második világháború csak egy érdektelen teadélután volt. Száz év múlva egymilliárdan se leszünk, az ipar meg ezreléke lesz a mostaninak, a széndioxid-kibocsátás nagyon szépen vissza fog esni.

A Joda visszatér 2021.08.21. 11:01:29

Kissé vájt fülűbbeknek egy kis összefoglaló:

klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/2018/06/Miskolczi-2018-Energetika-1.pdf

"Cikkünkben a légköri üvegházhatás fogalmát kíséreljük meg
fizikai tartalommal megtölteni, segítséget nyújtva azon kutatók-
nak, mérnököknek és energetikai szakembereknek, akik a su-
gárzásátvitel fizikájának részleteit kevésbé ismerik. Bemutatjuk
továbbá, hogy a sok évtizedes globális rádiószondás mérések
alapján az üvegházhatás a szén-dioxid-tartalomtól független,
speciális, csak a földi klímára jellemző állandó. Az olyan eltúl-
zott és komolytalan kijelentések, hogy „légköri szén-dioxid nélkül
nem lenne üvegházhatás” [2], pontosan az üvegházhatás elméleti
megalapozottságának a hiányából fakadnak."

Éhes ló 2021.11.05. 15:29:28

Egy halom vörös-zöld baromság.

Ahogy helyesen leírták előttem már páran: az éghajlat változása természetes folyamat. A változásra gyakorolt emberi hatás pedig nem bizonyított, ahogy a hatástalansága sem.

De egyik sem indok a vörös zöld őrület elszabadulására és a hisztériára.
süti beállítások módosítása