Milyen lenne a Föld víz nélkül?

2020. november 20. 08:35 - CHIKANSPLANET

El tudjuk képzelni az életet tiszta víz nélkül? El tudjuk képzelni milyen lenne, ha nem mehetnénk ki a konyhába bármikor egy pohár csapvízért, amikor megszomjazunk? Világszerte 785 millió olyan ember van, akik nem jutnak tiszta ivóvízhez, vagy csak rengeteg pénz és fáradság árán. Pedig nekik is ugyanannyi joguk lenne a természetes emberi szükségletekhez méltó élethez, mint nekünk.

A testtömegünknek több, mint a fele vízből áll: ez a létezésünk egyik legelemibb alkotóeleme. De a víz sokkal több ennél, hiszen az életünk szinte minden területével összeköttetésben van. Ezért a nem megfelelő vízellátás nem csak az egyén egészségére van romboló hatással, hanem az egész társadalom jólétére is. A Föld népességével egyszerre növekszik a világ vízigénye is, ami a jövőben egyre nagyobb kihívásokat okozhat. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért is a klímaváltozást teszik felelőssé: a csökkenő talajvízszint, a súlyosbodó aszályok és a kiszáradó folyók miatt a következő évtizedekben olyan országok is megtapasztalhatják a vízhiányt, amelyek eddig nem.

A water.org adatai szerint jelenleg napi szinten körülbelül 785 millió ember nem jut tiszta vízhez, ami kilenc emberből egyet jelent. Ráadásul a probléma sokkal jobban érinti a mélyszegénységben élő nőket, akiket a vízhiány csak még kiszolgáltatottabbá tesz. Legtöbbször nekik kell ugyanis elhagyniuk otthonaikat, és hosszú utakat kell megtenniük azért, hogy gondoskodjanak családjuk vízellátásáról. Becslések szerint világszerte a nők napi 200 millió órát töltenek azzal, hogy tiszta vízért vándoroljanak vagy sorban álljanak érte. Nincs más választásuk, hiszen sokszor az életben maradás a tét. Mégis, az időigényes és fáradságos munka rengeteg lehetőségtől elszakítja őket: például attól, hogy tanuljanak, dolgozzanak vagy időt töltsenek a családjukkal. A nehézkes vízellátás pedig különösen veszélyes a várandós nőkre nézve, hiszen a szennyezés károsítja a kismama és a magzat egészségét, a hosszú gyaloglás és a cipekedés pedig fizikailag megterhelő. 

Persze az egészségügyi kockázatok nemcsak a nőket értinik. Évente körülbelül egymillió ember hal meg olyan betegségben, ami a vízszennyezéssel és az alacsony higiéniás körülményekkel kapcsolatos. A vízkrízis minden második percben egy gyermekéletet követel, ami megelőzhető lenne a higiéniás körülmények javításával és a tiszta vízellátás biztosításával. Bár egyelőre jellemzően a harmadik világbeli országok küzdenek ezzel a problémával, mégsem nézhetjük tétlenül, hogy a bolygó másik oldalán gyakorlatilag kiszáradnak emberek, akiknek ugyanannyi joguk lenne az alapvető életfeltételekhez, mint nekünk.

Már csak azért sem, mert a WHO Környezetvédelmi Programjának előrejelzése szerint 2030-ra az emberiség mintegy fele súlyos vízhiánnyal nézhet szembe. A szervezet szerint égetően nagy szükség van arra, hogy a kormányok beszálljanak a harcba, és a globálisan évente elköltött 40-45 milliárd dollárról 200 milliárd dollárra emeljék a kapcsolódó kiadásokat. Ezért 2015-ben a szervezet 193 tagországa megállapodott abban, hogy a következő évtizedben mindent elkövetnek azért, hogy a Föld lakói biztonságos és megfizethető ivóvízhez jussanak. Ez egy ígéretes elképzelés, azonban messze vagyunk még a céltól.

Lesz-e vízválság a Kárpát-medencében?

Előrejelzések szerint a vízválság minden régióban eltérő környezeti, gazdasági és társadalmi változásokat eredményezhet. A legsúlyosabban érintett területek gazdasági hanyatlása mellett az is problémát jelent, hogy az egyre kevésbé élhető területekről hatalmas népvándorlás indulhat meg. Az ENSZ jelentése szerint a2030-ra a vízhiány miatt 700 millió ember kényszerülhet otthona elhagyására. Magyarország szerencsére bővelkedik a vízkészletekben, azonban a globális felmelegedés hatására néhány évtizeden belül mediterrán irányba tolódhat el a klímája.

Ez azt jeleneti, hogy nő az átlaghőmérséklet, csökken a csapadék mennyisége, és gyakoribbá válnak a szélsőséges áradások és aszályok. A mezőgazdaságban egyre több vízre lesz szükség a kieső csapadékmennyiség pótlására, ezért okosan kell gazdálkodunk meglévő édesvízkészletünkkel. Új víztakarékossági módszereket kell kidolgoznunk, és növelnünk kell a meglévő vízhasználat hatékonyságát. Ennek egyik módszere lehetne, hogy az ártéri gazdálkodás modelljéből kiindulva több teret adunk a vizes élőhelyek vízmegtartó képességének. A folyóink mentén elhelyezkedő, szántóművelésre kevéssé alkalmas mélyárterek alkalmasak lennének a vízvisszatartásra: a Tisza mentén számítások szerint legalább 1500 négyzetkilométernyi ilyen terület van.

Ezen kívül befektetésekkel kell támogatnunk az olyan technológiai fejlesztéseket, amelyek javítják az édesvízhez való hozzáférés lehetőségét vagy a szennyvízkezelés technikáját. Emellett pedig mindent meg kell tennünk a vizes élőhelyek megőrzéséért és helyreállításáért, hogy megőrizzük környezetünk gazdag ökoszisztémáját.

271 komment
Címkék: víz földbolygó

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr1616292038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.11.21. 18:48:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ausztrália-Szingapúr napelem és áramkapcsolat
Ez egy olyan projekt (Australia-ASEAN Power Link), amely minimum fele annyi áramot termel (10GW, 9~TWh), mint Paks II (2,4GW és évente ~19TWh). Egyiknél sincs adat az éves áramtermelésre TWh-ban, Paks II-nél Paks I adatait arányosítottam fel, a napelemnél pedig 10%-os capacity factorral, ami nagyon alul becslés, főleg Ausztráliában. Az ASEA 16 milliárd dollárba fog kerülni, Paks II 12,5 milliárd euróba (bár ez még biztos el fog szaladni). Kicsit hamarabb meg fog megépülni. Nos, mindenesetre a napelemes projekt valamennyivel drágább, és valamennyivel kevesebb áramot termel, de már nagyságrenden belül van. Viszont:
1) Az ASEAN projekt árában nagy részt képez a tenger alatti kábel, ami nem feltétlenül szükséges máshol.

2) Az ASEAN projektben benne van egy 50GWh-ás tárolási kapacitás, ami több, mint az 1 napos áramtermelés. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudják tárolni az áramot minimum egy napra, és tökéletesen tudnak alkalmazkodni a fogyasztási igényekhez. Paks II semmi ilyet nem tud.
Ami a kábelt illeti. Az Ausztrália-Szingapúr távolságot egy tenger alatti kábellel akarják megoldani. Ha ezt vesszük alapul, akkor ez kicsivel nagyobb távolság, mint az Afrika-Európa távolság. Terveztek hasonló projekteket ebben a viszonylatban Európában is. Ha az Ausztrál projekt megvalósul, akkor utána az európaiak is meg fognak. Azonos távolságot véve Afrikából ellátható lesz Európa azon része, amely nem részesül az északi, igen jó szeles adottságokkal.
Továbbá, Magyarországon igazából nem is kell a kábel. Kábel nélkül az egész messze jobban megéri és olcsóbb, tehát Magyarországon ez már most versenyképes az atommal. Valamennyi vezeték-fejlesztést nyilván ehhez is érdemes beszámolni, mert Ausztráliával ellentétben Európában nem süt mindig olyan jól a nap, nagyobbak az időjárási és az évszakos különbségek. Ezért mégis érdemesebb lehet nagyobb, elosztott rendszereket létrehozni, amelyek mégis összekötik Magyarországot mondjuk Dobrudzsával, Horvátországgal, Olaszországgal. Valahol mindig süt a nap. Az afrikai összekötéssel a telet is tökéletesen meg lehetne oldani.
Továbbá, ezek az erőművek és rendszerek már csak olcsóbbak lesznek. Ha ez a projekt még nem veri tökéletesen Paks II-t, akkor a következő, 5 vagy 10 év múlva már biztosan. Ne feledjük, hogy Paks II-nek 50 évig kellene nyereségesnek lennie ahhoz, hogy megtérüljön. Addigra pedig az ilyen projektek egészen biztosan töredékébe fognak kerülni, és tönkre fogják verni az atomot.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

2020.11.21. 18:48:57

2020.11.21. 18:49:30

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 18:50:02

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 18:51:06

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 18:51:38

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 18:52:10

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 18:52:43

2020.11.21. 18:53:15

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 18:53:47

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 18:54:19

2020.11.21. 18:54:52

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 18:55:24

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 18:55:56

2020.11.21. 18:56:28

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 18:57:01

2020.11.21. 18:57:32

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 18:58:04

2020.11.21. 18:58:36

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 18:59:08

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 18:59:40

2020.11.21. 19:00:12

2020.11.21. 19:00:45

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:01:17

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.21. 19:01:33

@hannibal_barcas_111: Ez kevesebb, mint a 156 belga, nemde? Persze nyilván azért is a csúti patás ördög a felelős.:)

2020.11.21. 19:01:49

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:02:21

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:02:53

2020.11.21. 19:03:25

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 19:03:58

2020.11.21. 19:04:30

2020.11.21. 19:05:02

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:05:34

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:12:44

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 19:13:33

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:14:05

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:14:37

2020.11.21. 19:15:09

2020.11.21. 19:15:41

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:16:13

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 19:17:16

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:18:21

2020.11.21. 19:18:52

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:19:25

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 19:19:57

2020.11.21. 19:20:29

2020.11.21. 19:21:01

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:21:33

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:22:05

2020.11.21. 19:22:38

2020.11.21. 19:23:10

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.21. 19:38:47

@hannibal_barcas_111: Meg 104 osztrákot és 156 belgát..Téged mikor nyír már ki?

2020.11.21. 19:46:33

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 19:47:05

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:47:36

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:48:08

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:48:41

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 19:49:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ausztrália-Szingapúr napelem és áramkapcsolat
Ez egy olyan projekt (Australia-ASEAN Power Link), amely minimum fele annyi áramot termel (10GW, 9~TWh), mint Paks II (2,4GW és évente ~19TWh). Egyiknél sincs adat az éves áramtermelésre TWh-ban, Paks II-nél Paks I adatait arányosítottam fel, a napelemnél pedig 10%-os capacity factorral, ami nagyon alul becslés, főleg Ausztráliában. Az ASEA 16 milliárd dollárba fog kerülni, Paks II 12,5 milliárd euróba (bár ez még biztos el fog szaladni). Kicsit hamarabb meg fog megépülni. Nos, mindenesetre a napelemes projekt valamennyivel drágább, és valamennyivel kevesebb áramot termel, de már nagyságrenden belül van. Viszont:
1) Az ASEAN projekt árában nagy részt képez a tenger alatti kábel, ami nem feltétlenül szükséges máshol.

2) Az ASEAN projektben benne van egy 50GWh-ás tárolási kapacitás, ami több, mint az 1 napos áramtermelés. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudják tárolni az áramot minimum egy napra, és tökéletesen tudnak alkalmazkodni a fogyasztási igényekhez. Paks II semmi ilyet nem tud.
Ami a kábelt illeti. Az Ausztrália-Szingapúr távolságot egy tenger alatti kábellel akarják megoldani. Ha ezt vesszük alapul, akkor ez kicsivel nagyobb távolság, mint az Afrika-Európa távolság. Terveztek hasonló projekteket ebben a viszonylatban Európában is. Ha az Ausztrál projekt megvalósul, akkor utána az európaiak is meg fognak. Azonos távolságot véve Afrikából ellátható lesz Európa azon része, amely nem részesül az északi, igen jó szeles adottságokkal.
Továbbá, Magyarországon igazából nem is kell a kábel. Kábel nélkül az egész messze jobban megéri és olcsóbb, tehát Magyarországon ez már most versenyképes az atommal. Valamennyi vezeték-fejlesztést nyilván ehhez is érdemes beszámolni, mert Ausztráliával ellentétben Európában nem süt mindig olyan jól a nap, nagyobbak az időjárási és az évszakos különbségek. Ezért mégis érdemesebb lehet nagyobb, elosztott rendszereket létrehozni, amelyek mégis összekötik Magyarországot mondjuk Dobrudzsával, Horvátországgal, Olaszországgal. Valahol mindig süt a nap. Az afrikai összekötéssel a telet is tökéletesen meg lehetne oldani.
Továbbá, ezek az erőművek és rendszerek már csak olcsóbbak lesznek. Ha ez a projekt még nem veri tökéletesen Paks II-t, akkor a következő, 5 vagy 10 év múlva már biztosan. Ne feledjük, hogy Paks II-nek 50 évig kellene nyereségesnek lennie ahhoz, hogy megtérüljön. Addigra pedig az ilyen projektek egészen biztosan töredékébe fognak kerülni, és tönkre fogják verni az atomot.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

2020.11.21. 19:49:46

2020.11.21. 19:50:18

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 19:50:50

2020.11.21. 19:51:23

2020.11.21. 19:51:55

2020.11.21. 19:52:27

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:52:59

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:53:31

@arthurthedent:

1) nézzél már rá erre az ábrára, te fasz, hol a faszodban illeszkedik az atom a fogyasztásra, te szerencsétlen? sehol!

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2) elfelejted, hogy NINCS OLYAN OPCIÓ, HOGY NEM LESZ NAPELEM. LESZ NAPELEM. ÉS AKKOR PAKS II TÚLTERMELÉSÉT A HÜLYE PICSÁDBA FOGJUK VEZETNI. össze fogjuk gyűjteni a sok atombuzit, Orbánnal az élen, és a picsátokba vezetjük Paks II túltermelését, mert ti vagytok azok a hülyék, akik ezt okoztátok. mert idióta, totál-agykárosult selejtek vagytok.

2020.11.21. 19:54:03

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:54:36

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:55:08

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 19:55:40

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 19:56:12

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 19:56:44

2020.11.21. 19:57:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ausztrália-Szingapúr napelem és áramkapcsolat
Ez egy olyan projekt (Australia-ASEAN Power Link), amely minimum fele annyi áramot termel (10GW, 9~TWh), mint Paks II (2,4GW és évente ~19TWh). Egyiknél sincs adat az éves áramtermelésre TWh-ban, Paks II-nél Paks I adatait arányosítottam fel, a napelemnél pedig 10%-os capacity factorral, ami nagyon alul becslés, főleg Ausztráliában. Az ASEA 16 milliárd dollárba fog kerülni, Paks II 12,5 milliárd euróba (bár ez még biztos el fog szaladni). Kicsit hamarabb meg fog megépülni. Nos, mindenesetre a napelemes projekt valamennyivel drágább, és valamennyivel kevesebb áramot termel, de már nagyságrenden belül van. Viszont:
1) Az ASEAN projekt árában nagy részt képez a tenger alatti kábel, ami nem feltétlenül szükséges máshol.

2) Az ASEAN projektben benne van egy 50GWh-ás tárolási kapacitás, ami több, mint az 1 napos áramtermelés. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudják tárolni az áramot minimum egy napra, és tökéletesen tudnak alkalmazkodni a fogyasztási igényekhez. Paks II semmi ilyet nem tud.
Ami a kábelt illeti. Az Ausztrália-Szingapúr távolságot egy tenger alatti kábellel akarják megoldani. Ha ezt vesszük alapul, akkor ez kicsivel nagyobb távolság, mint az Afrika-Európa távolság. Terveztek hasonló projekteket ebben a viszonylatban Európában is. Ha az Ausztrál projekt megvalósul, akkor utána az európaiak is meg fognak. Azonos távolságot véve Afrikából ellátható lesz Európa azon része, amely nem részesül az északi, igen jó szeles adottságokkal.
Továbbá, Magyarországon igazából nem is kell a kábel. Kábel nélkül az egész messze jobban megéri és olcsóbb, tehát Magyarországon ez már most versenyképes az atommal. Valamennyi vezeték-fejlesztést nyilván ehhez is érdemes beszámolni, mert Ausztráliával ellentétben Európában nem süt mindig olyan jól a nap, nagyobbak az időjárási és az évszakos különbségek. Ezért mégis érdemesebb lehet nagyobb, elosztott rendszereket létrehozni, amelyek mégis összekötik Magyarországot mondjuk Dobrudzsával, Horvátországgal, Olaszországgal. Valahol mindig süt a nap. Az afrikai összekötéssel a telet is tökéletesen meg lehetne oldani.
Továbbá, ezek az erőművek és rendszerek már csak olcsóbbak lesznek. Ha ez a projekt még nem veri tökéletesen Paks II-t, akkor a következő, 5 vagy 10 év múlva már biztosan. Ne feledjük, hogy Paks II-nek 50 évig kellene nyereségesnek lennie ahhoz, hogy megtérüljön. Addigra pedig az ilyen projektek egészen biztosan töredékébe fognak kerülni, és tönkre fogják verni az atomot.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

2020.11.21. 19:57:49

2020.11.21. 19:58:21

2020.11.21. 19:58:53

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 19:59:25

2020.11.21. 19:59:56

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 20:00:29

2020.11.21. 20:01:01

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 20:01:33

2020.11.21. 20:02:36

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 20:03:40

2020.11.21. 20:04:12

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 20:04:45

2020.11.21. 20:05:49

2020.11.21. 20:06:22

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 20:06:54

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 20:07:26

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 20:49:57

2020.11.21. 20:50:29

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 23:18:41

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 23:19:13

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 23:19:44

@CSOKKI MÁLNA: ma 121 embert nyírt ki a náci népirtó köcsög Führered, te elmebeteg fasz!

2020.11.21. 23:20:16

@CSOKKI MÁLNA: én úgy látom, hogy itt te szopsz több hónapja és folyamatosan, te kis náci selejt!

2020.11.21. 23:20:48

@midnight coder: 1) ezerszer megbeszéltük, hogy az atomot ugyanannyi földgázzal kell kiegészíteni
2) hogy a kiegészítésnél nagyobb gond az, hogy hova a jó édes kurva anyádba dugod az atomot a túltermelésnél.

azt is megígértem már ezerszer, hogy a kibaszott, hülye seggedbe fogjuk vezetni, mert egy olyan debil vagy, hátha segít rajtad egy elektrosokk.

ertelemblog.wordpress.com/2020/10/09/miert-lesz-csod-paks-ii-a-legutosebb-erv/

2020.11.21. 23:21:52

@CSOKKI MÁLNA: én úgy emlékszem, hogy szerintetek, mongolFidióták szerint Gyurcsány okozta a világválságot. szóval ehhez képest az, hogy Orbán miatt halnak meg az osztrákok, nem is olyan meredek hipotézis. azt meg tudjuk, hogy Brüsszelig elér a keze, most vétózta meg a kis köcsög patkány, hogy olyan pénzt ne osztogassanak, amit ő nem lophat el.

btw. Ausztriánál sokkal rosszabbul állunk, Belgiumban meg tudjuk, hogy ha egy néni leesik az öregek otthonában a lépcsőn, azt is koronavírus-halottnak számítják.

szóval de, annak a 121 halottnak, aki ma meghalt, a nagy része Orbán lelkén szárad. ha időben reagált volna, akkor állhatnánk ott, ahol Ausztria, és ha még Kurznál is okosabb lenne, ami azért nem olyan nehéz, akkor állhatnánk ott, mint Írország. ők a második hullámot szinte veszteség nélkül kezelték. példaértékű.

de hát ezt egy mongolFidióta nem fogja fel. te olyan hülye vagy, hogy egy scripttel is leállsz vitatkozni.

egyébként itt van, hogy mi mindent baszott el Orbán a második hullámban:

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/

2020.11.21. 23:22:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ausztrália-Szingapúr napelem és áramkapcsolat
Ez egy olyan projekt (Australia-ASEAN Power Link), amely minimum fele annyi áramot termel (10GW, 9~TWh), mint Paks II (2,4GW és évente ~19TWh). Egyiknél sincs adat az éves áramtermelésre TWh-ban, Paks II-nél Paks I adatait arányosítottam fel, a napelemnél pedig 10%-os capacity factorral, ami nagyon alul becslés, főleg Ausztráliában. Az ASEA 16 milliárd dollárba fog kerülni, Paks II 12,5 milliárd euróba (bár ez még biztos el fog szaladni). Kicsit hamarabb meg fog megépülni. Nos, mindenesetre a napelemes projekt valamennyivel drágább, és valamennyivel kevesebb áramot termel, de már nagyságrenden belül van. Viszont:
1) Az ASEAN projekt árában nagy részt képez a tenger alatti kábel, ami nem feltétlenül szükséges máshol.

2) Az ASEAN projektben benne van egy 50GWh-ás tárolási kapacitás, ami több, mint az 1 napos áramtermelés. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudják tárolni az áramot minimum egy napra, és tökéletesen tudnak alkalmazkodni a fogyasztási igényekhez. Paks II semmi ilyet nem tud.
Ami a kábelt illeti. Az Ausztrália-Szingapúr távolságot egy tenger alatti kábellel akarják megoldani. Ha ezt vesszük alapul, akkor ez kicsivel nagyobb távolság, mint az Afrika-Európa távolság. Terveztek hasonló projekteket ebben a viszonylatban Európában is. Ha az Ausztrál projekt megvalósul, akkor utána az európaiak is meg fognak. Azonos távolságot véve Afrikából ellátható lesz Európa azon része, amely nem részesül az északi, igen jó szeles adottságokkal.
Továbbá, Magyarországon igazából nem is kell a kábel. Kábel nélkül az egész messze jobban megéri és olcsóbb, tehát Magyarországon ez már most versenyképes az atommal. Valamennyi vezeték-fejlesztést nyilván ehhez is érdemes beszámolni, mert Ausztráliával ellentétben Európában nem süt mindig olyan jól a nap, nagyobbak az időjárási és az évszakos különbségek. Ezért mégis érdemesebb lehet nagyobb, elosztott rendszereket létrehozni, amelyek mégis összekötik Magyarországot mondjuk Dobrudzsával, Horvátországgal, Olaszországgal. Valahol mindig süt a nap. Az afrikai összekötéssel a telet is tökéletesen meg lehetne oldani.
Továbbá, ezek az erőművek és rendszerek már csak olcsóbbak lesznek. Ha ez a projekt még nem veri tökéletesen Paks II-t, akkor a következő, 5 vagy 10 év múlva már biztosan. Ne feledjük, hogy Paks II-nek 50 évig kellene nyereségesnek lennie ahhoz, hogy megtérüljön. Addigra pedig az ilyen projektek egészen biztosan töredékébe fognak kerülni, és tönkre fogják verni az atomot.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

Éhes_ló 2021.01.12. 09:11:47

Elképesztő, ahogy az elmebeteg brendel szétspammelte a kommentzonát.
Az még elképesztőbb, ahogy csikán ezt tűrte, támogatta.
De a legnagyobb aljasság, hogy bár az elmebeteg brendelt eltakarította, de a mocskát itt hagyta tucatszám.
Más kommetekkel és kommentelőkke nem volt ilyen tamogató, nyom nélkül cenzúrázta őket.
No ez se az én szégyenem!
süti beállítások módosítása