A vulkáni kúpokból álló Azori-szigetekről sokunknak az jut először eszébe, mint rólunk anno a nyugatnémeteknek: a gulyás. Tény, hogy az Atlanti óceán közepén minivulkán a bogrács, hiszen a helyiek a forró talajból feltörő gőzzel készítik el jellegzetes pörköltjüket. Nos, a szigetcsoport második legapróbb szigete olyan hibrid villamosenergia ellátó rendszert üzemeltet februártól, amely nem csupán a geotermikus energia másfajta felhasználására tökéletes példa, nem csupán mérsékli a sziget függőségét az importált fosszilis tüzelőanyagoktól, valamint a károsanyagkibocsátást, hanem megmutatja azt is, hogyan lehet apró lépesekkel eljutni a tiszta energiamixig.
Méretét tekintve Graciosa az utolsó előtti a kilenc lávakúpszigetből álló Azori szigetek képzeletbeli tornasorában: a mindössze 60,65 négyzetkilométeres fehér sziget körülbelül akkora, mint Újbuda és Hegyvidék, azaz a főváros XI. és XII. kerülete együttvéve. Ez év februárjában viszont hatalmasat lépett afelé, hogy energiaigényét megújuló forrásokból fedezze, hiszen olyan fejlesztés fejeződött be a szigeten, amelynek révén a zöldenergia aránya 15-ről 65 százalékra emelkedett.
Pedig a történet szálai valóban a cozidóig nyúlnak vissza: évszázados hagyomány, ma már inkább turistacsalogató látványosság, ahogy a portugál ételkülönlegességet egy hőforrás gőzébe helyezett vaslábasban főzik órákon keresztül. Az azoriak elég korán túlléptek ezen az idegenforgalmi szenzáción, és már a nyolcvanas években komolyan gondolták a vulkanikus adottságok energetikai felhasználását: a São Miguel szigeti Pico Vermelhón 1981-ben állították üzembe az Azori szigetek és Portugália első geotermikus hőerőművét. Elméletileg 3 MW volt a kapacitása, azonban a kinyerőkúttal történt problémák, továbbá skálázási gondok miatt sokkal kevesebbet, átlagosan 0,6 MW-ot tudtak belőle kipréselni; ezzel együtt is 81 GWh-nyi elektromos áramot állított elő 2003-ig. Ezt követően továbbfejlesztették, a 12 MW-os utód 2006-tól működik.
Mivel az állandó szeizmikus mozgásoknak kitett vulkanikus kúpokon a szél is fúj, a nap is süt, ráadásul az Atlanti óceán hullámai is kitartóan verdesik a sziklafalakat, nem meglepő, hogy a megújuló energiák iránti fogékonyság másban is megmutatkozott: az első szélturbinákat még 1988-ban létesítették, és azóta ezekből is egyre több van a szigeteken. Mostanra eljutottak oda, hogy a villamosenergia 40 százaléka már megújuló forrásból származik: ennek 60 százaléka geotermikus eredetű, a fennmaradó részt főként a szelek és a vizek biztosítják.
Amelyek ugyanúgy kitartóan fújnak és hullámoznak a 759 négyzetkilométerével és 152 ezer lakosával egyaránt legnagyobbnak számító São Miguelen, mint a csupán 4700 lelket számlóló Graciosán. Nem véletlen, hogy az apró sziget új, „csupán” 6 MW-os hibrid energiatárolási megoldása minden energiát termelő és tároló eszközt képes integrálni és optimalizálni a földsávon. Az 1 MW napenergia és a 4,5 MW szélenergia betáplálásával a sziget villamosenergia-keringésébe csökken a függőség az importált fosszilis tüzelőanyagoktól: ez 17 000 liter gázolajat tesz feleslegessé havi szinten. A cél természetesen egy olyan állapot elérése, amikor az összes dízelgenerátor múzeumba vonulhat, azaz a sziget 100 százalékban megújuló energiával működik. Ez a célkitűzés Graciosán már nem tűnik nagyon távolinak, a szigetcsoport egészében azonban jóval messzebb van, hiszen az azoriak 60 százalékban továbbra is fosszilis tüzelőanyagokkal fedezik az energiaigényüket. Ezt pedig a szárazföldről kell behozniuk, ami sosem volt könnyű vagy olcsó az Európától 1500, Észak-Amerikától 3900 kilométerre fekvő szigetekre. Az minden esetre eltökéltségről árulkodik, hogy a portugál szigetcsoport az Európai Uniótól kért támogatást egy megvalósíthatósági tanulmányhoz: ebben azt vizsgálnák, hogyan lehetne a kilenc sziget áramigényét és termelését összehangolni tengeralatti elektromos hálózattal…
