A körülöttünk lévő műanyagszennyezés mértéke és súlya ma már aligha jelent meglepetést, az azonban elkeserítő, hogy a Föld legtávolabbi, a civilizáció ártalmaitól látszólag elzárt pontokon is egyre nő a szennyezettség. Az 5 milliméternél kisebb átmérőjű mikroműanyagok pedig már nem csak a folyókban, tengerekben vannak jelen, hanem egy friss tanulmány szerint már az esővízben is.  

Az amerikai kormányzat Geológiai Kutatóprogramjában (United States Geological Survey, USGS) dolgozó kutató, Gregory Weatherbee esővízmintákat gyűjtött a coloradói Sziklás-hegységben, amikor is ahelyett, hogy talajrészecskéket és ásványokat talált volna az elemzés során, sokszínű, mikroszkópikus műanyag szálakat, szemcséket és szilánkokat fedezett fel a begyűjtött mintában. A felfedezés értelemszerűen aggodalomra ad okot, hiszen, ha a mikroműanyagok már a hóban és az esővízben is jelen vannak, akkor még annál is jobban részei életünknek, mint eddig gondoltuk.

Egy másik, nemrég napvilágot látott tanulmány szerint például műkroműanyagok vannak a Pireneusok francia oldalán, amely azt jelenti, hogy a műanyagszemcséket a szél akár több ezer kilométerre is képes elszállítani.

De miért is csodálkoznánk, hiszen már az is kiderült, hogy az óceán legmélyebb pontján, a Mariana-árok mélyén, közel 11 kilométeres mélységben nem csak, hogy mikroplasztikákat találtak, de még műanyag zacskót és csokispapírokat is. Az óceánok élővilága mellett a műanyag csakugyan fenyegeti az eddig érintetlennek hitt Déli-sarkvidéken élő fajokat is. A szennyezettség mértéke jóval több, mint amennyi az ottani kutatóközpontokból származhatna, hiszen ezeket elég szigorú szabályozások fogják vissza. De elkeserítő a tény, hogy nyolc vizsgált vízmintából hét tartalmazott literenként legalább egy mikroműanyag-részecskét. Ez azért is ad okot aggodalomra, mert korábban az volt az általános nézet, hogy az Antarktisz körüli áramlatok távol tartják a tengerben sodródó hulladékot.

Arra pedig talán már fel sem kapja az ember a fejét, hogy az elpusztult delfinek, bálnák gyomrából több tíz kilogramm szemetet szednek ki a boncolás során – például a Fülöp-szigeteken talált bálnatetemben 40 (!) kilogramm műanyagzacskót találtak. De ne legyenek illúzióink, mi is több műanyagot fogyasztunk, annál, mint elsőre gondolnánk.

Mivel a plasztikhulladék 90 százaléka nem újrahasznosított szemétből származik, a természetbe kerülve kisebb darabokra hullik szét. Szinte minden, ami műanyagból készült, mikroműanyagokat bocsáthat ki a légkörbe, ezek pedig később bekerülnek a vízcseppekbe, onnan pedig a folyókba, tengerekbe, talajvízbe. Ezen keresztül pedig az állatokhoz hasonlóan az emberek is sok műanyagot vesznek magukhoz a táplálékkal és vízzel együtt. A WWF és a Newcatle-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek a táplálékkal hetente átlagosan közel 5 gramm műanyagot fogyasztanak – ez egy bankkártya súlyának felel meg. Az ételekkel és italokkal átlagosan 2000 apró műanyag kerül az ember szervezetébe egy héten, ami éves szinten 250 gramm műanyagot jelent. Feltehetően be is lélegezzük, de erről, illetve ennek egészségügyi hatásairól egyelőre még nem tudni sokat.

Az is elképzelhető, hogy sosem leszünk képesek teljeskörűen felmérni a műanyagok egészségügyi hatásait, mivel születésünk pillanatától számos mesterséges vegyületnek vagyunk kitéve. Érdekes belegondolni, hogy ha most egy csoda folytán teljes egészében megszüntetnénk a műanyagfogyasztást, akkor sem lehetne tudni, hogy még mennyi ideig keringene a műanyag a vizeinkben. A talajvizekben és folyókban felgyűlt műanyagokról a rendelkezésre álló információk alapján a kutatók azt állítják, valószínűleg még évszázadokig. A műanyagok mennyiségét tekintve a mikroszkópikus részecskék leválása hatalmas probléma – ennek ideális megoldása talán csak a műanyagok használatának kiszorítása lenne az életünk valamennyi területéről.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!