Akár többet is fizetnénk a zöld áramért

2019. július 19. 11:19 - CHIKANSPLANET

shutterstock_176560250_1.jpgA fenntarthatóságra való törekvés kapcsán gyakran felmerül az a felvetés, miszerint a környezet szennyezése – és így védelme – elsősorban a nagyvállalatok felelőssége. Az egyén, illetve a háztartások fogyasztása ugyanis nincs akkora hatással a környezetre, amely elegendő mértékű változást tudna előidézni. Egy felmérésből most kiderült, hogy hogyan is állnak a magyarok ehhez a kérdéshez. Nézzük a legfontosabb eredményeket!

A Magyar Villamos Művek (MVM) harmincezer ember megkérdezésével végzett egy online felmérést, amelyben a magyarok energiatudatosságát kívánta felmérni. A „csepp a tengerben” dilemma ellenére a válaszadók 90 százaléka egyetértett abban, hogy a háztartásokon is múlik, hogy mennyi energiát használ fel egy ország, 84 százalékuk pedig részben egyetértett azzal az állítással is, hogy a hazai lakosság nem tesz eleget a klímaváltozás ellen.

A fókusz a háztartásokban

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók legnagyobb része, azaz tízből kilencen igénybe veszik az otthoni hulladék szelektív gyűjtésének lehetőségét. Úgy tűnik tehát, hogy ez az a terület, ahol a legnagyobb az elköteleződés a háztartásokban. A szelektív hulladékgyűjtésnek már dedikáltunk egy korábbi bejegyzést, amelyben árnyaltabb képet adtunk a hulladék ilyen módon történő gyűjtéséről.

Érdekes kérdés, hogy a szelektív hulladékgyűjtésen túl mely terület az, amelyre igyekeznek odafigyelni a háztartásokban a válaszadók és tudatosan cselekedni: a felmérés alapján az otthoni vízhasználat megtakarításaira több mint hetven, a közlekedési energiafelhasználásra mintegy 40% helyez hangsúlyt.

Ugyan az energiaigény-csökkentés terén láthatók jelentős törekvések, otthoni, már meglévő megújulóenergia-termelésről csak minden tizedik válaszadó számolt be. A megújulóenergia-megoldások közül az egyik legkézenfekvőbb és legelterjedtebb a napelemek telepítése. Azok számára viszont, akik nem szeretnének nagy méretű napelemeket szerelni a ház tetejére, kiváló alternatívát jelenthetnek a napelemes zsindelyek, amelyek gyakorlatilag tetőcserepek formájában nyújtják a napelemek előnyeit – mindezt kevésbé körülményes és költséges felhelyezéssel. De elérhetők olyan megoldások is, mint az otthoni szélturbina, amely jó feltételek mellett hatékonyan kiegészítheti a ház áramtermelését. Továbbá Magyarországon kifejezetten jók a körülmények a geotermikus energia kiaknázására, amellyel kiegészíthető a lakás fűtése. A megoldás előnye, hogy viszonylag gyorsan beszerelhető és nincs magas költsége a karbantartásának.

A magyarok többsége magasabb költséget is vállalna

A felmérés érdekessége, hogy a résztvevők több mint 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy annak érdekében, hogy zöld áramot használhasson otthonában, akár hajlandó lenne magasabb árat is fizetni. A válaszadók ötöde ugyan csak maximum 2 százalékos felárat, de 40 százalékuk akár 2-10 százalékkal többet is fizetne a megújuló forrásból érkező áramért.

A felmérésből megfigyelhető az ezen a területen érvényben lévő információhiány is, mely megmutatkozik abban, hogy a válaszadók csak 60 százaléka állította, hogy elegendő tudással rendelkezik a megújuló energiaforrások felhasználási lehetőségeiről. A nap- és szélenergiát szinte kivétel nélkül, a geotermikus energiát, illetve a biomassza felhasználását azonban már kevesebben sorolták a megújuló energia fogalmába. Annak ellenére, hogy a magyarországi megújulóenergia-felhasználás mértékét sokan felülbecsülték, az előnyei közé sorolták, hogy ez a technológia nem káros a környezetre, illetve szabadon hozzáférhető.

Valóban, a megújuló energiaforrásokból előállított energia alkalmazásának potenciális előnyei közé tartozik többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentése, a fosszilis tüzelőanyagok piacaitól való függőség csökkenése, valamint az energiaellátás diverzifikációja is. Többek között ennek köszönhető, hogy a megújuló energiaforrások EU-n belüli használatának mértéke az elmúlt években jelentősen megnőtt. Az Európai Unió 2020-ra célul tűzte ki a megújuló energiaforrásokból származó energia részarányának növelését, mely szerint 2020-ra a teljes bruttó energiafogyasztásnak 20%-a származzon megújuló energiaforrásból. E cél eléréséig a tagállamoknak még bőven van tennivalójuk, de bíztató, hogy míg Magyarországon a megtermelt villamosenergia mennyiségének tekintetében a megújuló energiaforrások részesedése 2007-ben 4,7 százalék volt, 2017-ben már 10,5.

 

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 

 

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr6914970288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.20. 19:10:57

"kiváló alternatívát jelenthetnek a napelemes zsindelyek, amelyek gyakorlatilag tetőcserepek formájában nyújtják a napelemek előnyeit – mindezt kevésbé körülményes és költséges felhelyezéssel."

A felhelyezés talán olcsóbb, de azonos teljesítmény mellett a tetőcserepes megoldás sokkal drágább. Magyarul soha nem térül meg.

"az otthoni szélturbina, amely jó feltételek mellett hatékonyan kiegészítheti a ház áramtermelését."

Ez ugye vicc akar lenni?

"Magyarországon kifejezetten jók a körülmények a geotermikus energia kiaknázására, amellyel kiegészíthető a lakás fűtése. A megoldás előnye, hogy viszonylag gyorsan beszerelhető és nincs magas költsége a karbantartásának."

A karbantartás talán nem drága, ám az eszközök és a telepítés annál inkább az.

Hungry horse 2019.07.20. 22:24:43

Újjabb halom bullshit, adatok, források nélkül, egy halom marhasággal keverve.

abdul hackeem 2019.07.20. 22:34:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a résztvevők több mint 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy annak érdekében, hogy zöld áramot használhasson otthonában, akár hajlandó lenne magasabb árat is fizetni."
Te nem tartozol ezek közé.
Masírozzál tovább, nincs itt neked semmi látnivaló.

steery 2019.07.20. 22:52:38

A magyarok többsége olyan szegény, hogy nem engedheti meg magának a kertes házat megfelelő méretű udvarral, kerttel, ahol elvileg lehetne privát energiatermelő rendszert telepíteni. A társasházakban viszont szinte képtelenség naperőmet, szélerőművet vagy geotermikus erőművet telepíteni (tetőre, udvarra, pincébe) a többi lakó csórósága és ellenállása miatt.
A cikkben egy szó sem esik a lakosság szén-dioxid és korom kibocsátásáról, pedig ez lenne a leglényegesebb feladat, hogy megszabaduljunk a gázzal, olajjal, szénnel, fával, szeméttel tüzelés környezetszennyező, városi és falusi levegőt szmogosító hatásától. Egyszóval mindenkinek (kötelezően!) át kéne állnia azonnal teljesen villany üzemű működésre. Viszont erre az ország energiatermelő rendszere még nincs felkészülve. És ha elkészül Paks 2, még az se lesz elég a téli fogyasztás kielégítésére, nemhogy a több millió villanyautó és villanymotorkerékpár feltöltésére, amikre szintén nagy szükség lenne. Minimum egy Paks 3 és 4 is kelleni fog vagy más, hasonlóan megbízható és egyenletesen, tisztán termelő megoldás.
Ja, és mindezt tegnapelőttre kéne megvalósítani. Nem azon elmélkedni, hogy 10 éven belül el kéne kezdeni a megtervezését annak, hogy akarjuk majd 20-30 év múlva mindezt megvalósítani, mikor már összeomlott körülöttünk a globális civilizáció a szaporodó gondok miatt.

Wildhunt 2019.07.20. 23:34:22

@abdul hackeem: a 65% minimum 90%-a nem értette a kérdést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.20. 23:40:52

@steery:

Egyetértek, egy Paks 3-ra feltétlenül szükség lenne, mégpedig mihamarabb.

heptakontanonaéder 2019.07.21. 00:01:19

Meg amit a paci himbál!
Ne a Pasa-park lakóit interjúvoljátok meg! A nyögdíjamból a gyógyszereimet is alig tudom fizetni!

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.07.21. 00:59:12

Napelem, megujuló energia, geoterm, miközben a mi Lőrincünk megvette a Mátravidéki Erőművet, ami szénnel üzemel
A mi Lörincünk nem hülye hogy vesztességbe fektessen. És akkor én invesztáljak napelembe?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.21. 01:48:51

@horex:

"És akkor én invesztáljak napelembe?"

Majd fog a Lőrinc, mert ő kap rá állami támogatást, míg te egy nagy pacipéniszt kapsz.

Luiz Hemilton 2019.07.21. 03:18:22

Ez a cserepbe elitett napelem minden evben elokerul. Sok evvel ezelott valaki feltalalta es szabadalmaztatni akarta. Akor elhalt az otlet, azota semmi. Csak zold cikkekben hivatkoznak rajuk. Arra soha senki nem ter ki, hogy hanyfele cserep letezik. Gondolom teljes tetot senki nem kivanna napelemes csereppel fedni...

abdul hackeem 2019.07.21. 07:59:49

@Wildhunt: Nem túl hízelgő ez honfitársaidra nézve. Azt szvsz biztosan megértették, hogy TÖBBET KELLENE FIZETNI.

luis5 2019.07.21. 08:10:20

Na e.
Egy átlagos napelem 10 évig mukodokepes. Ki fog 10 évente tetőt cserélni? Ábrándos zoldbalfaszkodas

abdul hackeem 2019.07.21. 08:13:20

@Luiz Hemilton: Nem halt el, csak errefelé nem hallani róla. Nyilván gyerekcipőben jár, de a mostaniak is ígéretesek.
A Tesla is rárepült: www.tesla.com/en_GB/solarroof
Néhány további: arstechnica.com/science/2018/10/five-solar-roof-shingles-that-arent-from-tesla/
A 36-50USD/m2 ár elsőre kicsit drágának tűnik (a betoncserép 10USD/m2 körül van), de mindenki maga döntse el, hogy meddig ér a takarója.
Ez is egy alternatíva, annak akit ez érdekel.

Wildhunt 2019.07.21. 08:33:24

@abdul hackeem: ja. Az viszont nem, hogy mennyivel és állandóan. Meg ebből következően le kell mondani egy csomó kényelmi apróságról. Olyan ez, mint mikor a naggyonzöld mindig megveszi az aktuális új iPhone-t és teslából tiltakozik Paks 2 ellen.

abdul hackeem 2019.07.21. 08:38:24

@Wildhunt: Nem biztos, hogy Paks2 ellen tiltakozik. Lehet, hogy az üzleti modell ellen.
Nehogy a végén úgy járjunk, mint a Veszprémi csarnok bővítésével, vagy a Puskás stadionnal.

Wildhunt 2019.07.21. 08:39:45

@luis5: az átlagos rendszer elemei 10 év után kezdenek elöregedni, átlag 20% kapacitásvesztést okozva, szerencsétlen esetben beüthet egy invertercsere. Kb. 20 év után fog a rendszer 60% környékére esni, szóval támogatott hitelből, garantáltan támogatott átvétellel megéri. Az adófizetők végül is összedobják a hipszterkedés költségeit.

Wildhunt 2019.07.21. 08:44:44

@abdul hackeem: nem, nem az. Ugyanezen honfitársaim vettek fel devizahitelt, vesznek homeopátiás gyógyszereket, hiszik hogy a tinder jó ötlet, és hiszik azt, hogy a könnyű drogok nemcsak hogy veszélytelenebbek mint az alkohol, de még egészségesek is.

Wildhunt 2019.07.21. 08:46:49

@abdul hackeem: akkor nem az atomerőművek bezárása mellett kellene kampányolni. Lásd a magyar ökoblogok összessége.

abdul hackeem 2019.07.21. 08:58:26

@Wildhunt: Az szerintem lehet műszaki, környezetvédelmi, elvi kérdés, valamint a jövőkép hiánya esetleg hit, meggyőződés.
Pont úgy, mint Paks2 létesítése mellett.

abdul hackeem 2019.07.21. 09:01:21

@Wildhunt: Ne aggódj, ugyanezen adófizetők fogják összedobni Paks2 költségeit. Percig ne legyenek kétségeid.

Wildhunt 2019.07.21. 09:36:17

@abdul hackeem: nincsenek. De íme, qed: ökoblog az atomellenes.

VT Man 2019.07.21. 12:45:34

Azért az valahol érdekes, hogy az indexes blogok egy része azon sír, hogy "magyarok milliói vannak mélyszegénységben és éheznek minden nap", a másik pedig azt bizonygatja, hogy "szívesen költenének többet a magyarok áramra (65%-uk), úgy is túl sok a pénzük".

Szóval most éheznek a magyarok vagy túl sok a pénzük?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.21. 12:49:27

Egy picit álljunk meg! Hogyan ellenőrzöm hogy zöld az áram? 10 ember használ áramot mondjuk, aminek 10 százaléka zöld. Na most az az egy hülye többet fizet az egy egység zöldért, a többi kilenc meg 100 százalékban (9 egység) nem zöldet használ akkor. A buliban csak a sötétzöld szívta meg, ennyi.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.21. 12:51:12

@VT Man: "szívesen költenének többet a magyarok áramra (65%-uk), úgy is túl sok a pénzük" - ezt honnan idézted?

szepipiktor 2019.07.21. 13:09:40

Propaganda és kamu.
Ma pár százalék fogyasztót leszámítva, akiknek nem is tétel a szolgáltatások ára, senki sem fizetne csak azért többet az áramért, mert megújulóból származik.
Ma a társadalom döntő többségének 1-300 forintos díjemelés is problémát jelent, ideológiai okokból meg nem fogják felkötni magukat az emberek.
Sajnos az újraállamosítást követően egyetlen közüzemi szolgáltató sem érdekelt a gazdaságos működésben, nem fejlesztések, árcsökkentések vannak, hanem amint lehet, emelések.
És a pénz az államhoz és kedvezményezettekhez kerül közvetve vagy közvetlenül.
A kérdés is abszurd, ugyanis a megújuló alapú áram nem a Földünk megmentését szolgálná, hanem tetemes ingyenhasznot hozna az előbb jelzetteknek.
Anno a seregben is volt csomagellenőrzés és ha piát küldtek be a szülők, akkor azt a tiszt elkobozta! És megitták. Ezért ilyenkor egyszerűen kicsúszott a kezünkből és max. üvöltözés lett és takarítani kellett. Ők is a saját érdekükre gondoltak, így inkább senki se igya meg a páleszt...
.
A megkérdezettek pedig tényleg nem is értették a kérdést (vagy véletlenül csupa Y generációs ökoterrorista aktivista lett megkérdezve,,,), mert nem ugyanaz, hogy valakinek a zsebét tömjük vagy a plusz pénzért a saját lokális termelést építjük ki és ez jelent plusz költségeket...
Ma a szolgáltató sokmindenben ellenérdekelt, de leginkább a lokális termelésben...

szepipiktor 2019.07.21. 13:14:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hogyan ellenőrzöd? SEHOGY! EZ A CÉL! Bevezetik, ráfogják, a nép meg többet fizet == ingyen nyereség a szolgáltatónak, azaz az államnak!
Emlékszel még a netadós tervekre?
Utánakorrigáltak és meghatározták azt a fogalmat, ami után többet kellett fizetni...
Ebben definiálták, hogy mennyi alatt NEM KELL!!!
Erre mit tett a Vodafone?
Hogy nem éri meg szoftvert módosítani, mindenkinek x % megemelte a díjat.
Én soha nem értem el a határt, de én is 6-7%-os emelést kaptam.
Vagy amikor 1 ember lop és ezért mindenkit terrorizálnak.
A MÁV pár emberke és a kalauzok miatt mindenkire kivetette a 4 órás szabályt.
100 ember miatt 100 ezrek szopnak.
Tehát nem is akarják ellenőrizni, megmutatni. Ráírják a számlára, hogy 10% megújulót tartalmaz és kapunk 10% emelést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.21. 13:44:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Hogyan ellenőrzöm hogy zöld az áram?"

Te hülye! Hát onnajnd, hogy ződ elektronyok gyünnek ki a konnyektorbúl.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.21. 13:48:28

Egyébként tegyük fel, hogy a megtermelt áram éves átlagban 10%-a "zöld". Ha ennél több "zöld" áram megvásárlására tesznek vállalást a fogyasztók, vajon a szolgáltató szól-e nekik, hogy szorri, de nincs több ződ áram - avagy szépen zsebre teszi a nem létező ződ áramért is a plusz pízt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.21. 13:50:42

@szepipiktor:

"senki sem fizetne csak azért többet az áramért, mert megújulóból származik."

A valóságban az összes fogyasztó fizet érte, hiszen a ződ áram állami támogatása be van építve az áramárba - vagy az adókba, ami szinte mindegy.

séfbácsi2 2019.07.21. 14:34:12

átverés az egész cikk....

Hajdú Peter 2019.07.21. 15:17:42

@luis5: BAROMSAG !! Nincs semmifele elettartam korlatja a napelemeknek. A gyartok persze nem fognak 5 ezer ev garanciat vallalni a termekekre, mert fenntarthatlan lenne, ha 100 eves garancialis problemakkal kellene foglalkozniuk.
A vallalt 25 ev alatt altalaban par szazalekkel csokken a teljesitmeny a szigeteles eloregedese miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.21. 15:43:43

@Hajdú Peter:

"25 ev alatt altalaban par szazalekkel csokken a teljesitmeny a szigeteles eloregedese miatt."

Ennél azért sokkal, de sokkal több tényező játszik szerepet a PV-panelek teljesítményének romlásában. Előbb tájékozódj, utána írj.

www.solarpowerworldonline.com/2017/06/causes-solar-panel-degradation/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.21. 16:58:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: És ha nem kapcsolom fel a világítást akkor hogy lehetek biztos benne?

abdul hackeem 2019.07.21. 20:31:46

@séfbácsi2: akkor ne csinálj ilyet. vedd fel a személyi kölcsönödet, oszt élvezzed

abdul hackeem 2019.07.21. 20:34:14

@szepipiktor: livin from other peoples money... :-)

abdul hackeem 2019.07.21. 20:50:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te, te angoltanárnéni itt www.nrel.gov/docs/fy12osti/51664.pdf a 7.oldalon írják, hogy >20years = 0,43%/year Miről fröcsögsz? Előbb tájékozódj, aztán írj!

heptakontanonaéder 2019.07.21. 22:52:54

@Wildhunt: és a "könnyű" drogok esetében akkora igazuk van mint ide a Betelgeuze!

heptakontanonaéder 2019.07.21. 22:54:40

@abdul hackeem:
Miért?
Szerinted a kormány honnan a függőleges mosolyból szerzi a pénzt?

Hajdú Peter 2019.07.22. 00:40:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze vannak telepitesi problemak, minosegi problemak, de egy megfeleloen kiepitett jo minosegu napelemekbol allo naperomu, az OROKELETU.
A lenyeg, hogy a napsugarzas nem gyengiti a fotovoltaikus cellat, legfeljebb szep lassan eloregszik a szigeteles, es a beszivargo nedvesseg tonkreteszi a cellakat. Tehat szigetelesi problema van, ami valoszinuleg azert megoldhato elobb utobb.