Két keréken a fenntarthatóságért

2019. június 21. 11:34 - CHIKANSPLANET

shutterstock_433516981_2.jpgHazánkban is egyre többen választják a kerékpározást, mint alternatívát a városi közlekedésben, a kényelem, a gyorsaság, a sport szeretete vagy éppen a környezetkímélő mivolta miatt. Magyarországon az elmúlt időben olyannyira elterjedt a kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya, hogy az Európai Unióban hazánk, a friss eredmények szerint közvetlenül Hollandiát és Dániát követi. A kerékpáros közlekedés elengedhetetlen a fenntartható és élhető városi környezet kialakításához, ezért e heti bejegyzésünkben megnéztük, hogy melyek azok a kezdeményezések és támogató tényezők, amelyek elősegítik a kétkerekű közlekedés terjedését.

A magyar lakosság körében a kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya a legfrissebb európai adatok szerint, a korábbi évek 19 százaléka után mostanra 22 százalékra emelkedett. Ezzel Magyarország – az Európai Unióban Hollandiát és Dániát követve – áll a harmadik helyen, ahol a legtöbben használják fő közlekedési eszközként a kerékpárt.

Városi közlekedés

A fentebb említett figyelemre méltó eredmény részben annak is betudható, hogy Magyarországon 2010 óta mintegy 1250 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése történt meg. A tendenciát folytatva a tervek szerint 2014-2020 között 4200 kilométer kerékpárutat építenek vagy jelölnek ki, a mostani 9100 kilométerrel szemben pedig 2030-ra Magyarországon 15 ezer kiépített és kijelölt kerékpárút lesz. A törekvések tehát a kerékpárutak bővítését, valamint minőségi javítását célozzák, ezzel elősegítve, hogy minél többen válasszák a kerékpárt az egyéb közlekedési formák helyett. 

A kerékpárutak tekintetében az egyik legkülönlegesebb kezdeményezésre és kivitelezésre egy nemzetközi példát mutatunk, amely egy újfajta és egészen egyedi megoldás: egy holland fejlesztés keretében a világon először műanyag hulladékokból készítettek kerékpárutat. A 30 méteres útszakaszhoz 218 ezer darab műanyagpohárnyi vagy 500 ezer darab műanyagkupaknyi műanyaghulladékot használtak fel. A becslések szerint az út – amely mentén egyébként szenzorok mérik a hőmérsékletét, tartósságát és hogy hányan közlekednek rajta – kétszer-háromszor tartósabb, mint bármilyen hagyományos megoldással készült út.

Bringázz a munkába!

A biciklis közlekedés terjedését támogatja a Bringázz a munkába! kampány, amely legutóbb 2019 májusában népszerűsítette a kerékpározást országos szinten. A kezdeményezés célja, hogy arra ösztönözze a résztvevőket, hogy kerékpárral közlekedjenek munkába. A résztvevők a kampány során a Bike Citizens applikáció segítségével rögzíthetik utazásaikat, a kapott adatok pedig hozzájárulhatnak a kerékpáros fejlesztések előkészítéséhez. A májusi kampány a végéhez ért, a következő, szeptemberi időszakra azonban már most lehet készülni!

Sharing is caring

A városi közlekedés jövőjét tekintve a tendenciák szerint a kerékpározás – azon belül is a kerékpármegosztó rendszerek – egyre inkább beépülnek a mindennapok gyakorlataiba. Egyre több városban vezetnek be ilyen rendszereket, amelyek révén viszonylag olcsón és környezetbarát módon lehet eljutni A pontból B pontba. A fővárosban a legelterjedtebb a Mol BUBI, amely lehetővé teszi a kerékpárok rövid időtávra szóló bérlését, amelyet a felhasználók gyűjtőállomásokon kölcsönözhetnek ki és adhatnak le. Ez a megoldás azok számára is lehetőséget biztosít a kerékpározásra, akik nem rendelkeznek saját kétkerekűvel, vagy csak a város bizonyos részein, tömegközlekedéssel kombinálva használják, illetve kiváló lehetőség lehet akár a városnéző turisták számára is.  

Jelenleg folyamatban van a balatoni közbringarendszer kialakítása is, amely Magyarországon a tizedik közösségi kerékpárkölcsönző hálózat lenne, ilyenek egyébként már üzemelnek Budapesten, Debrecenben, Esztergomban, Győrött, Hévízen, Kaposváron, Nagykanizsán, Szegeden és a Dráva mentén is.

Az előzőekben kiragadott példákból is látszik, hogy egyre több fejlesztés, alternatív megoldás és kezdeményezés jelenik meg a kerékpározás népszerűsítésére, ezzel is támogatva, hogy hazánkban is egyre fenntarthatóbb legyen a városi közlekedés. Érdemes tehát nyeregbe pattanni, és kihasználni a kerékpár által nyújtott előnyöket.

 

 

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 

 

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr1014904968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2019.06.22. 00:50:05

1, nincs bicikliút elég. (Ahol van, ott a gyalogoaoktól, autósoktól vették el az utat. Ez sem túl jó irány.
2, A biciklisek az utak cigányai, feltartják az autósokat, szarnak bele a kresszbe, ha meg elbasszák őket , még ők vannak felháborodva.

P.S: Biciklivel munkaba??? Hiszen nincs is szebb, mint mikor tacsakosan jelensz meg a munkahelyen. Valamint 2:, a gyeremet hogy viszem el iskolaba?

ubermeister 2019.06.22. 01:54:01

@Zsuzsi25

A kerékpárutak kialakítása valóban hagy kívánnivalót maga után, a gépjárműforgalom csökkentése jó irány lenne, ha valóban csökkentenék, nem csak a dugó idejét nyújtanák meg azzal hogy ugyan annyi jármű halad át szűkebb keresztmetszeten. Ehhez viszont rendszerben kéne fejleszteni, az meg nem igen megy ebben az országban, mert a rövid távú cél mindig megelőzi a hosszútávút.
A gyereket mért kell az iskolában vinni, tán fogyatékos? Én 6 évesen el tudtam menni egyedül a fővárosban az iskoláig 600 métert gyalog. Ha hosszabb az út ott a kerékpár. Csatakosan nem jelensz meg, mert mikor beérsz szépen lezuhanyozol (jobb helyeken van rá mód), egyébként ~15 km/h alatt a kerékpár kevesebb energiát igényel mint a gyaloglás, kevesebb időt töltesz kint a melegen, valamit talán nem lenne ennyi szélesebb mint magas humanoid.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 06:02:43

@Zsuzsi25:
1. Túl sok van, a bicikliútnál rosszabb, kártékonyabb dolog kevés létezik. Nem lehet rajta normálisan haladni, mert általában sokkal elhanyagoltabb, mint az úttest; mindenki járdának nézi, folyton gyalogosokat görkorisokat, -deszkásokat, rollerezőket kell kerülgetni; az úton közlekedők sokszor nem törődnek a bicikliúton érkezők elsőbbségével stb.
2. A kurva anyád az... egyik oldalról a cigányozásod, másik oldalról az általánosítás miatt, te hájas seggű, autó nélkül a budira menni is képtelen hüpi!

PS: évekig jártam munkába biciklivel. Bankban dolgoztam. Beértem, megmosakodtam, átöltöztem. Gyorsabban beértem és kevésbé voltam izzadt munkakezdéskor, mintha metróval mentem volna.
Szóval ritka ostoba, lusta segg vagy.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 06:07:20

@ubermeister: szélesebb, mint magas... cukros vagyok. Év elején nagyon elszállt a cukrom, pedig túl sok plusz kiló nincs rajtam. Alig vártam a bringaszezont. Eljött, heti 120-200km tekerés minimum. Négy kiló lement, majd, immár némileg csökkentett ételadag mellett majdnem mind vissza is jött... sajnos e téren a bicikli nem csodaszer. Egy-egy 20-30km-es gyaloglás sokkal komolyabb fogyást eredményezett nálam. Most megint 5-6 kiló mínuszban vagyok év elejéhez képest :)

akati1984 2019.06.22. 06:14:43

Javaslom minden megszallott bringasnak, hogy a Gazdagreti terrol menjen be minden nap a Kalvin terre dolgozni, ahol a munkahelyen NINCS zuhanyzo, hazafele vasaroljon be egy 4 tagu csaladnak, kozben kapja fel mindket gyereket az ovodabol, majd tekerjen fel a Gazdagreti uton esoben, szelben, kanikulaban. Igen! Meg tobb kerekparutat a tomegkozlekedes fejlesztese helyett!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 06:46:15

@akati1984: javaslom az autójukhoz nőtt, dagadt seggű nyomorultaknak, hogy próbáljanak gondolkodni! Sok családban nincs autó, mégis élnek... vajon hogy? Nincs lehetőség zuhanyozni? A legtöbb helyen kellene, hogy legyen minimum egy mosdó, ahol meg tudsz mosakodni. Egy lájtos tekeréstől nem leszel olyan izzadt, hogy fürödni kelljen.
Én Csepelről jártam az V. kerületbe, meg Újpestről...

akati1984 2019.06.22. 07:15:42

@Le a spammerekkel: Ha reagalsz, legalabb olvasd el rendesen amit irtam! 1: Kalvin terre autoval bejarni?! Parkolas 400/ora?! Vegul is a teljes fizetesem kolthetem erre is!
2: Mosdoban mosakosni?! Jo otlet melltartoban allni es masik 3 no kezmosasa mellett locsolni magamra a vizet!
3: Konnyu kis tekeres?! Jartal mar a Gazdagreti lakotelepen bringaval? Erdemes kiprobalni 15 %-os “lajtos” emelkedoket, szatyorral es gyerekkel kulon kellemes:-)
4: Tovabbra is tartom, hogy a tomegkozlekedes fejlesztese a legfontosabb, pl.: Ujpestre vagy Rakoskereszturra kivinni a metro-t. A kerekparut NEM megoldas mindenkinek!

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.22. 07:58:13

Imádom az önérzetes, "fürgyéle" képességekkel rendelkező egyedeket.
Anno nálunk három bringás volt.
Az egyik bejött normál ruhában, 2-3 szobával arrébb is lehetett érezni a szagát.
A másik szintén benti ruhában érkezett, annyira nem bűzlött mint az első, csak a szobában lehetett érezni.
A harmadik lefürdött, átöltözött. Szaga nem volt. Csak a bringás cucc bűzlött egész nap a szobában, mert az észlény ott szárította.

Tény, hogy egyik sem az eszéről volt híres.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.22. 08:04:36

Ugyan itt még nem írta egyik ostoba állatja sem, de a dagadtozás már megvolt. Ezzel szemben csak az a szebb, amikor az erő bajnoka, a fittség kétkerekű példaképe ki van borulva, hogy miért képzeli azt bárki is, hogy ő majd megáll a pirosnál, amikor micsoda erőfeszítés neki a tekeréssel újra elindulni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 08:24:42

@csúti csüngőhasú tolvaj: képzeld te hájas seggű emberimitáció, bringás ügyekben általában nem azok írnak, akik szarnak a KRESZ-re. Te hányszor telefonálsz vezetés közben/nap? Hányszor mész át "narancssárgán"? Hányszor nem állsz meg zebránál, ha gyalogos akar átkelni? Hányszor nem adod meg az elsőbbséget bicikliseknek? He? Nyomorult hájfej.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 08:25:35

@Éhesló: nem hinném, nyilas házmester. Téged nincs kivel összekeverni, hacsak a bulgár birkával nem... azzal vagy egy szinten.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 08:29:30

@csúti csüngőhasú tolvaj: imádom a hazudozókat, mondtam már? Érdekes, hogy mi elég sokan jártunk biciklivel, soha nem volt gond az izzadtságból, sok bringásról nem is tudtuk, hogy biciklivel jár, míg nem futottunk össze biciklis ruhában vagy épp a "parkolóban". Nem a napi fürdést kell az irodában letudni, hanem annak a fél-egy órának a nyomait kell leszedni és átöltözni.
Azzal meg nincs mit kezdeni, ha a magadfajta, házmesterkedő seggfejek ott is szagot éreznek, ahol semmi nincs. Inkább menj pszichiáterhez a hallucinációiddal! :D

gurigapapa 2019.06.22. 09:21:16

1. A biciklis ne menjen az úton, mert feltartja az autóst.
2. A biciklis ne menjen a járdán, mert az a gyalogosé.

Akkor hol menjen a biciklis? Jelenleg ez egy "megtűrt" kategória, pedig rengeteg társadalmi haszna van, hiszen a biciklis nem ül autóba, és nem növeli a dugót a városokban, a tömegközlekedés zsúfoltságát sem fokozza, illetve mivel a kerékpározás egy mozgásforma, a kerékpározó ember egészségesebb, tehát kevesebbet költ rá a TB.

A közlekedési szabályok be nem tartása sem pusztán kerékpáros jelenség, ez az autósok között is nagyüzemben megy, ettől függetlenül elítélendő, én pl. támogatnám, ha a rendőrök hasonló vehemenciával szednék ki a szabályokat be nem tartó kerékpárosokat, mint az autósokat.

midnightcoder2 2019.06.22. 09:54:47

@Zsuzsi25: "Hiszen nincs is szebb, mint mikor tacsakosan jelensz meg a munkahelyen"

Erre a problémára találták ki az elektromos biciklit.

midnightcoder2 2019.06.22. 09:57:30

@Le a spammerekkel: "PS: évekig jártam munkába biciklivel. Bankban dolgoztam. Beértem, megmosakodtam, átöltöztem. "

Nekem is volt ilyen kollégám, amíg el nem csapták. Így mûködik az evolúció.

midnightcoder2 2019.06.22. 10:01:03

@ubermeister: "Én 6 évesen el tudtam menni egyedül a fővárosban az iskoláig 600 métert gyalog. Ha hosszabb az út ott a kerékpár. "

Azért az én gyerekkoromban például picit más volt a közbiztonság. Tudod, a Kádár-rendszer.

midnightcoder2 2019.06.22. 10:04:45

@csúti csüngőhasú tolvaj: "a fittség kétkerekű példaképe ki van borulva, hogy miért képzeli azt bárki is, hogy ő majd megáll a pirosnál, amikor micsoda erőfeszítés neki a tekeréssel újra elindulni"

Na ja, a jó bringás szívesebben adja az életét mint a lendületét...

2019.06.22. 11:20:39

@Éhesló: annyira borítékolható, hogy minden bringás posztnál megjelennek az ilyen kispöcsű hisztifasz nyomorultak, gratulálok, te most még első is lehettél, megvan a hónap eseménye, ránts is rá egyet.

2019.06.22. 11:24:32

@akati1984: egyfelől nincs mindenkinek egy szakajtó gyereke, nem mindenki akar három kerülettel odébb nagybevásárolni, és nem mindenki a gazdagrétről jár be melózni a Kálvinra. Ez te vagy, sok tízzezren meg nem. Másfelől nem hiszem, hogy van olyan választás, hogy vagy a bringás infrát ejlesztjük, vagy a tömközt, a kettőnek simán meg kéne férnie egymás mellett, mert mindkettőnek végeredményben az a célja és értelme, hogy csökkenjen az autós közlekedés, ezáltal élhetőbb legyen a város. Az @Éhesló: féle féleszűeknek sincs annyi a fejükben, hogy felfogják, hogy autóbuziként a bringás növekmény nekik jó, mert aki bringán ül, az nem autóban tartja fel előttük a sort, csak ugye aki tökhülye, az a kiabálásig jut.

2019.06.22. 11:29:40

@csúti csüngőhasú tolvaj: bírom az ilyen példákat, amik vagy erős túlzások, vagy simán kamuk. Sportcélú bringázásnál le lehet izzadni pillanatok alatt, de ha csak simán közlekedsz, az egész más. Egy lazább 15-18 km/h-ás városi tekerés tökéletesen egyenértékű az izzadtságot, erőkifejtést tekintve egy normál/tempós gyaloglással (hogy a busz után futásról már ne is beszéljek). Szóval ha az állítólagos ismerőseid vagy kik egy másfél órás edzést nyomtak le meló előtt, akkor igen, biztos izzadtak és büdösek voltak, ha egy-két kerülettel odébbról jártak be bringával egyszerűen melózni, akkor nyilván a bringások iránt érzett utálatod vetíti ki ezt a semmit nagyvászonra.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 15:35:48

@midnightcoder2: akkori kollégák közül van aki a mai napig biciklivel közlekedik. Ha jól saccolom, 55 fölött van és csak extrém rossz időben hagyja otthon a bringát.

Éhesló 2019.06.22. 18:09:50

@Eugene Horse: elmehetsz a kurva anyádba bringás kazuár.

Majd ha lesz rendszámod a szar drótszamaradon, majd ha fizeted a kötelező biztosítást, meg a többi közút használatáért fizetendő sarcot és ha a tetves útonálló pénzbehajtók majd a fajtádat is szakmányban büntetik, akkor ugass.

Addig sunyulj és imádkozz, hogy ne menjen át rajtad 2 tonna acél.

2019.06.22. 19:34:39

@Éhesló: két autó után fizetek te rakás szar.

Éhesló 2019.06.22. 19:57:21

@Eugene Horse: álmodban bringás kazuár.

2019.06.22. 20:24:46

@Éhesló: hahaha, kis pöcs, neked egy sincs, mi? :)))) Csak egy nagy pofád :)) Ez a kazuár duma meg rém gagyi, gondolom heteket agyaltál rajta, hát ennyi telik tőled, kisfasz.

Éhesló 2019.06.22. 20:29:02

@Eugene Horse: összekeversz a nyomorult apáddal bringás kazuár.
Hiba.

2019.06.22. 20:32:59

@Éhesló: hát egyre gyengébb a produkciód. De legalább sokszor leírhatod, hogy kazuár, ebben te vagy az ász. Na, hány kocsid van faszfejke, azt még mondd meg! :))))))

Éhesló 2019.06.22. 20:43:11

@Eugene Horse: összekeversz a nyomorult apáddal seggarc bringás kazuár.
Hiba.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.22. 21:07:47

@Eugene Horse: ne fáradj vele, ez a szerencsétlen a szó orvosi értelmében is elmebeteg.

2019.06.22. 21:15:16

@Le a spammerekkel: hát azt látom, hogy van baj a toronyban nála, elfogyott az ötlet, ugyanazokat kommenteli újra és újra :)))

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 06:32:00

@akati1984: tudod, hogy a hazug embert könnyebb utolérni, mint... Van egy olyan oldal, hogy merretekerjek.hu. Megmutatnád azokat a szörnyű, 15%-os emelkedőket? :D

fifibá55 2019.06.23. 18:15:08

Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy úgy menjen a munkahelyére, ahogy kedve tartja. A munkaideje akkortól számítódik, amikor tisztán és megfelelő ruházatban tudja megkezdeni a munkavégzést. Hogy ezt hogy oldja meg, magánügy, a céges mosdó nem Gellért Fürdő.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 18:44:03

@fifibá55: na ennek nézz még utána egy kicsit, hájas seggű autóbuzi!

fifibá55 2019.06.23. 19:01:42

@Le a spammerekkel: bejegyzésed alapján kicsit feszültnek tűnsz. Valószínűleg emiatt nem/sem érted, amit írtam: csöppet sem érdekel, ki mivel közlekedik, de a cég profittermelő munkahely, nem pedig szálloda. Nincs cégautó, nincs ingyen bérlet, mindenki úgy oldja meg, ahogy akarja. Ha az autója/parkolása miatt késik, az ugyanolyan késés, mint minden más. Ha kerékpározik, az ahhoz kapcsolódó esetleges negatívumokat neki kell megszüntetnie, senki más nem kötelezhető rá.
És Budapesten kiváló és olcsó a közösségi közlekedés, lehet azt is igénybevenni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 19:15:11

@fifibá55: ÉÉÉÉN? Öcsi, te vagy az, aki kapásból támadsz mindenre ami neked nem tetszik. Hogy mekkora barom vagy, az meg látszik a fentiből...

akati1984 2019.06.23. 20:32:48

@Le a spammerekkel: Kirandulas gyanant tekerj fel Gazdagret es kornyekere es meglatod! Hajra:-)

janbor 2019.06.23. 20:52:49

Láthatóan az útcázók , anyázók oldala lett. A kerékpáros közlekedés csak mellékes !

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 20:54:04

@akati1984: továbbra is ott tartok, hogy hol az a 15%??? Gellért hegyen jártam már. Dobogókőn is. Egyéb gond?
süti beállítások módosítása