A méheket megmentik, ugye?

2019. február 15. 11:28 - CHIKANSPLANET

shutterstock_572620624.jpgA méhekről erősen megoszlanak a vélemények: fullánkjuk miatt sokan félnek tőlük, egyes alternatív terápiás kísérletek azonban a méhek mérgében keresik a gyógymódot. Abban viszont egyetért az emberiség, hogy ha ők nem léteznének, alapvetően borulna fel a természet egyensúlya. Kicsiny jótevőink ők, azonban más rovarfajokkal együtt egyre nagyobb számban pusztulnak ki. Ebben a bejegyzésben ezen apró rovarfaj hatalmas hozzájárulásáról lesz szó.

A kutatók az emberi tevékenység számlájára írják a hatodik nagy kihalási hullámot, amely számos állatpopuláció visszaszorulását okozta az eddigiek során. Míg az előző öt hullám jellemzően vulkánkitörések, jégkorszakok vagy meteorit becsapódások miatt következett be, a hatodik kihalási hullám az emberi faj több évszázados térnyerésével függ össze. A WWF jelentése szerint, amely az elmúlt ötven év globális adatait vizsgálta, az ember révén az emlősök, madarak, hüllők és halfajok állománya átlagosan 60 százalékkal esett vissza.

Egyes rovarok, bogarak állományának tekintetében ez a kihalási arány még rosszabb – erre a következtetésre jutott egy ausztrál élettan- és környezetkutató legutóbbi kutatása. Habár az 5400 emlősfajhoz képest több millió rovarfaj található a Földön, és az emberiségnél is 17-szer nagyobb tömegű közösséget alkotnak, fokozatos eltűnésükkel és pusztulásukkal a bolygó ökoszisztémája egyre nehezebben lesz fenntartható. Hacsak nem változtatunk az emberi tápanyagtermelés és –feldolgozás módszerein, pár évtizeden belül visszafordíthatatlan következményekkel kell szembenéznünk.

Eltekintve a velük táplálkozó állatoktól, a rovarokra a legfőbb veszélyt a különféle szintetikus rovarirtó szerek agráripari alkalmazása jelenti, használatuk pedig csak növekszik a mezőgazdasági termőterületek fokozatos terjeszkedésével. Ezen kívül az állománycsökkenésre az egyre melegedő éghajlat, az élőhelyek sokszínűségének pusztulása, a paraziták, betegségek, de még a közlekedő járművek szélvédői is rátesznek egy-egy lapáttal.

Szorgos, mint a méh

Akár szeretjük őket, akár nem, a méhek jelentik az étel, egyúttal az élet alapját. Beporozzák a növényfajok jelentős részét, fenntartják a termőföld egészségét, tápanyagokat hasznosítanak újra, illetve felveszik a harcot a kártevőkkel szemben.

A méheknek mintegy 25 ezer alfaja dolgozik a világon, ezek közül a házi méh és a dongó a legelterjedtebb. Szőrzetük és a lábukon található kis zsebek segítségével még több pollen begyűjtésére és hordozására képesek, a dongók pedig nagyobb termetükkel és testrezgéseikkel a méheknél is több növényt tudnak beporozni. Egy átlagos kolónia 50 ezer méhből áll, egy szezon alatt nagyjából 4000 köbméter gyümölcsfát poroznak be, ebből pedig átlagosan 14 kilogramm mézet termelnek: globális szinten a növényfajok beporzásának 76 százaléka függ tevékenységüktől.

Az ő tevékenységüknek köszönhetően szüretelhetjük például az olyan zöldségeket és gyümölcsöket, mint az áfonya, brokkoli, spárga, avokádó, uborka, szója, sütőtök, alma, cseresznye, zeller, barack, kivi, a különféle citrusfélék, illetve a sárga- és görögdinnye, csak hogy párat említsünk. Ezeken felül a takarmánynövényeket, a lekvárokat, az étolajat, a csokoládét, de még a kávét is nekik köszönhetjük, a beporzás folyamatának csupán mellékterméke a méhektől származó viasz és több tonnányi méz.

Ökoszisztéma a kiskertben

Egyedszámuk 46 százalékkal csökkent az elmúlt évtized során, azonban akad, amit a fajfenntartás érdekében magunk is megtehetünk. A kertes házban élők néhány négyzetméteren kialakíthatnak például egy kisebb ökoszisztémát, olyan növényekkel beültetve, amelyek főleg a méhek számára ínséges időszakban (júliusban, augusztusban) virágoznak. Kisvárosokban, falvakban akár a teraszokon és erkélyeken kihelyezett, beültetett balkonláda is nagy segítséget nyújthat számukra. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) ajánlása alapján íme pár példa a „méhbarát” növényekre: gyógy- és fűszernövények közül a menta, az oregánó, a zsálya, fák közül a szelídgesztenye, a hárs félék, cserjékből pedig a nyári orgona vagy a kékszakáll ültetésével támogathatjuk a méhek életterének javítását.

A másik módszer, amivel némiképp gondoskodhatunk róluk, az a házilag könnyen elkészíthető méhitatók alkalmazása. Amennyiben egy tálkába kevés vizet öntünk, fontos némi avar vagy szivacs elhelyezése az itatóba, így ugyanis megakadályozhatjuk, hogy a rovarok belefulladjanak abba. Hasonlóan jó megoldás, ha kevés fehér porcukrot feloldunk egy evőkanál vízben, és az elegyet kikészítjük, de ha egy nedves szivacsot el tudunk helyezni számukra, annak is nagyon megörülnek.

Végezetül, érdemes közelebbről is megismerkedni a méhek viselkedésével. Normál esetben nem támadnak, jellemzően két esetben hajlamosak a csípésre: ha fenyegetve érzik magukat, vagy ha a méhkast védelmezik. Hogy a csípést elkerüljük, kerüljük a cukros ételek és italok fogyasztását a szabadban, a világos öltözéket, az erőteljes parfümhasználatot; végtagjainkat takarjuk le megfelelően, ne mászkáljunk mezítláb - és ha közel merészkednek, őrizzük meg nyugalmunkat.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr6014627096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2019.02.15. 17:14:19

Ismét egy copypastelt, ollózott poszt, forrás, források nélkül.

Szánalmas.

tireless treehugger 2019.02.15. 19:48:06

Nem hiszem hogy megmentik, inkább olyan fajt/fajtát keresnek ami ellenállóbb a vegyszerek hatásának.

Saját véleményem szerint a méhészkedést jelentősen túltolták, méhészet is környezetkárosító iparág lett. Ha csökken a tartott méhek száma, életlehetőséget kapnak a mézelésből jelenleg kiszorított fajok..

sZulamith 2019.02.16. 18:21:19

Méhek a kertemben úgy ahogy még döngicsélnek, viszont katicabogár az elmúlt évben nem volt. Ami még soha nem történt meg, a paprika tele volt tetűvel, mert nem volt katicabogár.
Bizony komolyan kéne venni ezeket az intelmeket, mert mire a városi ember felébred akkor nem lesz mit venni a piacon.
Nem csak városi de a kiskert tulajdonos is azt mondja, megveszem a piacon.
Sajnos a vetőmag rossz minősége miatt nem csoda ha nem akar saját termést.