Egyre többször olvashatunk véres – vagy inkább céklával színezett – műhúsokról és rovarokból készült rágcsálnivalókról. Egyre gyakrabban hallani, hogy Földünk érdekében érdemes volna áttérni a húsmentes életmódra, valamint, hogy a húsipar igazi bűnbak, mert a szarvasmarhák nagy mennyiségű metánt eregetnek a levegőbe kérődzés közben, és mert 1 kiló marhahús előállításához 15 ezer liter víz szükséges. Eközben a népesség húsfogyasztása egyre nő, sőt, 2050-ig akár meg is duplázódhat. Mi az igaz ezekből az állításokból? Mit jelenthet a fenntartható étkezés napjainkban és a jövőben? Kétrészes cikksorozatunkban áttekintjük a húsipart érintő vádakat: most a húsiparhoz kapcsolódó károsanyag-kibocsátás és az erdőirtás problémája lesz terítéken, jövő héten pedig körbejárjuk, hogy mi a helyzet a vízzel és az élelmiszerforrások pazarlásával.
Az étkezési szokásaink és a klímaváltozás szorosan összefonódnak, a kettő kölcsönösen és elválaszthatatlanul függ egymástól. A felmelegedés és az esőzési mintázatok változásai nagy hatással vannak az élelmiszerbiztonságra – korábban már írtunk arról, hogy a felmelegedés veszélyezteti például a világ csoki- és sörállományát is. Emellett viszont az élelmiszertermelés is visszahat az bolygó állapotára, hiszen a mezőgazdaság az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 30%-áért felelős. A bolygó klímája egyre kedvezőtlenebb irányba halad: az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) friss jelentése szerint 2040-re már drámai következményekre számíthatunk, ha a nem változtatunk valamin. A termelést és a fogyasztást tehát legfőbb ideje fenntarthatóvá tenni.
Hús előttem, műhús utánam?
Az egyik, tulajdonképpen egyre sikeresebb és igazán szemléletformáló kampány a húsfogyasztás ellen zajlik, hiszen a médiát elárasztották a hústermelés fenntarthatatlanságát boncolgató információk. A hús előállítása során nagy mennyiségű széndioxid – a szarvasmarhák részéről pedig metán – kibocsátására kerül sor, emellett hihetetlen nagy vízszükséglete is van a húsiparnak. Továbbá a haszonállatok tartása érdekében sok erdőt vágnak ki, ezzel pedig csökkenő biodiverzitást okoz és a légkör tisztán tartását is megnehezíti ez az ágazat. Azzal is vádolják a húsipart, hogy az állatok etetéséhez nagy mennyiségben használnak (f)el olyan élelemforrásokat, amelyek az emberek számára is fogyaszthatóak lettek volna – így pedig az élelmiszertermelés mellett az élelemforrások pazarlása is felróható neki.
Az elmúlt években folyamatosan nő a húsfogyasztást elítélő, vegetáriánus étrendre térő emberek száma, ezen kívül a növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény, ún. flexitáriánus étrend híveinek száma is dinamikusan növekszik. A kutatók egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy különböző húsalternatívákat fejlesszenek ki növényekből, rovarokból, algából, sőt, a műhús megteremtői laboratóriumi úton is próbálnak fogyasztásra alkalmas izomszövetet előállítani. Az ügyet nagy nevek is támogatják, Bill Gates és Richard Branson a San Franciscó-i Memphis Meats cégbe fektet, Leonardo DiCaprio pedig a Beyond Meat elnevezésű, növényi alapú húsfélékkel kísérletező céget protezsálja. De amerikai sztárbefektetők is közel 6 millió dollárt invesztáltak a tücsöklisztből készült fehérjeszeleteket forgalmazó Exo Foods tevékenységébe.
Fenntarthatóság – hol a marha helye?
Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai nagyon világosan megjelölik, hogy mire kell törekednünk az élelmiszerekkel kapcsolatban. Az éhezés visszaszorítása, az élelmiszerbiztonság kialakítása, az élelmiszerek tápértékének növelése, a fenntartható termelés elősegítése – ez a négy fő cél. Ha a hústermelést nézzük, akkor is egyértelműen körvonalazhatóak az átfogó célok: a termelés során gondosan karban kell tartani a földet, és azt a jövő nemzedékei számára is használható állapotban kell meghagyni. A kibocsátást minél alacsonyabb szinten kell tartani, és minél fenntarthatóbb alapanyagokat, minél optimálisabb elosztásban kell használni. Ha azonban közelebbről nézzük a kérdést, már jóval bonyolultabb útvesztőkben és mindenféle dilemmák közepette találjuk magunkat. A haszonállatok, illetve a termelés ciklusai igen sok mindent befolyásolhatnak, és a termelés módjai és körülményei elég változatosak: ami egy régióban szinte tökéletesen fenntartható rendszernek tekinthető, az egy másik helyen már kevésbé működik. Amerikai példákból szemezve például a mérsékelten száraz éghajlatú nebraskai Sandhills régióban egész máshogy nézhet ki egy fenntartható rendszer, mint például a szubtrópusi klímaövezetbe eső Floridában.
A hús – vagy ha már itt tartunk, bármelyik más étel – ökológiai lábnyomát kiszámolni épp ezért valójában igen nehéz. Hogyan termesztik az adott élelmiszert? Milyen földet használnak? Milyen állapotba kerül a föld a termelés következtében? Hogyan és hova szállítják az ételt, hogyan csomagolják? A termelés során milyen, egyébként emberi tápláléknak is alkalmas forrásokat használtak fel? Milyen a tápértéke az adott ételnek? Ha a kérdéseknek ebbe a kavalkádjában elmerülünk, akkor végül még azon is elgondolkodhatunk, hogy lehetséges-e egyáltalán az egész világ számára elegendő mennyiségű fenntartható kalóriát termelni? Simone Fairlie könyvében például azzal áll elő, hogy a korábban felsorolt, húsipart érintő vádak nem helytálló érvek a kérdésben, hiszen rossz a kiindulópontjuk. Nem elég felmérnünk ugyanis azt, hogy a hús előállítása során mekkora földterületet és mennyi erőforrást használnak fel, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy egy egységnyi hús tápanyagával egyenértékű növényi élelmiszer ehhez képest mekkora földet és mennyi erőforrást igényel. Egy hamburgerhús ugyanis tartalmában nem hasonlítható egy szelet kenyérhez vagy egy adag krumplihoz. Ha ezen az úton megyünk tovább, egész más kép tárul elénk. Kezdjünk hát el nézelődni!
A kibocsátás ügye
Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési világszervezete, a FAO 2006-ban publikált tanulmánya szerint az állattenyésztés az üvegházhatású gázok kibocsátásának 18 százalékáért tehető felelőssé. 2009-ben pedig a Worldwatch Institute azt jelentette, hogy ez az arány valójában 51%. Ezek a számok sokak számára ismerősen csengenek, hiszen nagy megbotránkozással fogadták őket annak idején. A FAO azonban nem sokkal később, 2010-ben elismerte, hogy az elképesztő eredményhez hibás számítások vezettek: az elemzés például főként a fejlett világ szarvasmarha- és sertéstenyésztésre épülő húsiparát vette alapul, pedig máshol nem feltétlenül ezek a meghatározó haszonfajok – Magyarországon a marhahúsfogyasztás nem annyira elterjedt, a sertéshúsfogyasztásnak csak körülbelül tizedét teszi ki. A FAO azóta 14,5 százalékra korrigálta ezt a számot, Fairlie becslései szerint pedig 10, az amerikai környezetvédelmi hatóság 2016-os jelentése szerint 3,9 százalékról van szó. Az állattenyésztésén belül csak a tehenek kérődzése során termelődő metán a FAO korrigált adatai nyomán az összes károsanyag kibocsátás 5 százalékát teszi ki - emiatt megfontolandó kérdés marad a szárnyas- és sertéshús előnyben részesítése.
Az erdők ügye
A haszonállatok tartásához szükséges legelők számos erdőterület megsemmisítését követelik meg. Egyes számolások szerint a hús világszintű elhagyásával 76 százalékkel kevesebb területre lenne szükség az élelmiszertermeléshez. A húsipar károsanyag-kibocsátási mutatóiért is nagymértékben az erdőterületek visszaszorítása felel, nem pedig a termelés folyamatában kibocsátott anyagok. A FAO 2006-os adatai azonban az erdők területének megcsappanását globális jelenségként kezeli annak ellenére, hogy a fejlett világban ennek a trendnek inkább az ellenkezője a jellemző. Épp ezért az amerikai haszonállattartás a számítások szerint csak 2,8 százalékkal járul hozzá az ország összes károsanyag-kibocsátásához, az amerikaiak húsmentes étrendre való átállása tehát valójában nem segítene olyan sokat az emberi tevékenységből eredő széndioxid-termelés visszafogásában.
A 2006-os jelentés emellett azonban másban is hibádzik: az erdők helyén kialakított legelőket tulajdonképpen haszontalan egységekként kezeli, azaz elfelejtették számításba venni azt, hogy a legelők a természeti környezet részeként maguk is fontos szerepet láthatnak el. Pedig a kutatók a jelentés óta arra a megállapításra jutottak, hogy a legelők a szén-dioxid megkötésével kompenzálni képesek a húsipar széndioxid-kibocsátását: jelenlegi mennyiségükben és állapotukban a világ széndioxid-termelésének körülbelül 4%-át képesek megkötni – ezzel pedig a klímaváltozás csökkentésében fontos szereplők lehetnek. Az EU klímastratégiájában – amely elsősorban a megújuló erőforrásokra fókuszál – sajnos a talajminőséggel kapcsolatos kérdések elég alultárgyaltak, de több ország (köztük Írország), illetve több kutatócsoport is eljutott már arra a felismerésre, hogy a talaj széndioxid-megkötésének javítását és gyakorlatát kiemelt fontosságú lenne szabályozások révén terjeszteni és támogatni. A legelők szénmegkötési képessége egyébként más gazdálkodási formáknál, kaszálóknál vagy akár az újratelepített erdőkénél is hatékonyabb tud lenni.
Összességében azt láthatjuk, hogy ismét az történt, ami a tudományos eredmények esetében is gyakran előfordul: egy sokkoló eredmény vagy statisztika könnyen elterjed, a korrekció és a cáfolatok pedig már sokkal kevesebb emberhez jutnak el. A műhús és a vegetáriánus étrend terjesztői ügyesen meg tudják lovagolni ezeket az áramlatokat, amiért nem is marasztalhatjuk el őket, hiszen populáris sajtótémáikkal sokakat gondolkoztattak el a fenntarthatóságról. A fenntartható jövő azonban a hús elhagyásánál összetettebb megoldást igényel – megfontoltan át kell tekintenünk az emberiség tápanyagszükségleteit, javítanunk kell az élelmiszerek tápanyagtartalmán és a megfelelő élelmiszerek termelését fenntarthatóbbá kell tennünk. Ebben a képben pedig a műhúsnak és a rovarból készült rágcsálnivalóknak is helye lehet: bármilyen új alternatív élelmiszer-megoldás kutatásra és fejlesztésre érdemes, hiszen a jövőben nem csak a technikai eszközeinknek kell egyre okosabbá válnia, hanem az étkezésünknek és a tápanyagbevitelünknek is. De ne szaladjunk előre, jövő héten ugyanitt tovább boncolgatjuk a húsipar dilemmás pontjait, konkrétan a termelés során felhasznált víz és élelmiszerforrások lesz a téma.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
