LEGO, fenntarthatóság, oktatás

2018. július 13. 08:54 - CHIKANSPLANET

chp_index_lego.jpgMárciusban a LEGO bejelentette, hogy elkezdi fenntartható növényi alapanyagokból készíteni építőkockáit, kezdve a kedvelt gyerekjáték növényeket formázó darabajaival. Pár nappal ezelőtt a cég azt is elárulta, hogy az első fenntartható termékek augusztus 1-je és augusztus 17-e között lesznek elérhetőek bárki számára, aki legalább 35 fontot költ a LEGO üzletekben. A londoni Természettudományi Múzeum e jeles esemény alkalmából egy olyan oktatási programot indít majd el, amelynek során a fenntartható alapanyagokból készült téglák felhasználásával oktatják a gyermekeket a fenntarthatóság fontosságára.

A "Plant Maximus küldetés" névre keresztelt programot augusztus 3. és 5. között rendezik meg, és az ötlet az, hogy a gyerekek saját "fenntartható szuperhősüket" – név szerint Plant Maximus-t - a hagyományos és új, fenntartható legókockák keverékével kreálhassák meg, majd építhessenek neki megfelelő lakóhelyet, miközben szakértők beszélgetnek velük a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságáról. A programon hat éven felüli gyerekek és felnőtt kísérőik vehetnek részt 4-6 fős csoportokban.

A fenntartható módon készült – „Növényből növények” névre keresztelt – készlet építőelemeinek elkészítéséhez használt polietilén egy puha, tartós és rugalmas műanyag, melyet a Bioplastic Feedstock Alliance (BFA) és egy független nemzetközi szervezet által kialakított globális szabványok alapján, fenntartható forrásból származó cukornádból készítenek. Az új elemek technikailag megegyeznek a már korábban elkészített, növényeket formázó elemekkel. A kezdeti, csak különféle vegetációt formázó elemeket egyéb építőkockák is követik majd, annak ütemében, ahogyan a korábban felhalmozott, hagyományosan olajalapú műanyagkészletek elfogynak.

Ez is egy előremutató kezdeményezés, amely amellett, hogy az üzleti és a non-profit szféra összefogására is jó példa, lássuk be, a LEGO számára marketingfogásnak sem utolsó ötlet. De hát miként azt korábban már nem is egyszer jeleztem, ma már a fenntarthatóság sokkal inkább az üzletet támogató, fontos hozzávaló, mintsem úri huncutság a vállalatok részéről. Az így szerzet profit egy része pedig a fenntarthatósági célrendszerek minél teljesebb kiteljesítését támogató programokba csoroghat vissza a vállalatoknál.

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr9614110777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása