Rekord: tavaly már 10,3 millióan dolgoztak a megújulóenergetikában

2018. május 14. 09:50 - CHIKANSPLANET

irena_jobs_chp_cover.jpgA Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (International Renewable Energy Agency – IRENA) legfrissebb jelentése szerint több mint 500.000 új munkahely keletkezett a megújulóenergetikában 2017-ben, ami 5,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy az általában külön kezelt nagy vízerőműveket is beleszámítva, tavaly 10,3 millió ember dolgozott a szektorban.

A világ legnagyobb foglalkoztató országai a szektorban Kína, Brazília, az Egyesült Államok, India, Németország és Japán voltak. Ezek az országok adták a foglalkoztatás 70 százalékát. A kutatást készítő szervezet vezetője Adnan Z Amin IRENA igazgató szerint ez is mutatja, hogy globálisan egyre fontosabb helyet tölt be a gazdaságban a fenntartható energetika és a hozzá kapcsolódó iparágak.

 irena_jobs_chp01.jpg

A felmérés kitért arra is, hogy a megújulóenergetika mely szektorai járultak hozzá leginkább a foglalkoztatottsági adatok alakulásához: 3,4 millió munkavállalóval a legtöbb embert foglalkoztató alszektor a fotovoltaikus iparág, nem meglepő módon ezen emberek többségét, mintegy 2,2 milliónyit, a kínai napenergetika foglalkoztatja.

irena_jobs_chp02.jpg

A szélenergia tavaly ezen mutatószáma a tavalyi évben némi visszaesést mutatott, de még így is 1,15 millió ember dolgozott ezen a területen, természetesen ezen a téren is Kína a globális foglalkoztatás vezető állama, a dolgozók 44 százaléka ebben az országban tevékenykedik.

 irena_jobs_chp03.jpg

 

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr8413924196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi01 2018.05.14. 10:04:42

Nem gondoltam volna, hogy Kína ennyire dominál ebben is. Az irány jó, csak még mindig kevés. A legfontosabb az energia tárolás lenne. Ha az olcsón, nagy mennyiségű energia tárolásra alkalmas lenne. Akkor le lehetne szakadni a hálózatokról és végre független lehetne az ember.

tireless treehugger 2018.05.14. 20:18:01

Szerintem a nagy nyertes az japán, ma már szél és hőszivattyú terén megkerülhetetlenek.
Szerncsére ezek on-grid rendszerek így mivel nem válnak le a hálózatokról, a sokmillió inputjuk nagyban stabilizálja azokat és így tárolásra is egyre kevésbé van szükség..

gaszton42 2018.05.24. 11:45:30

Azért kissé meglepett az (a cikkben nagyvonalúan elhallgatott) a tény hogy a második legtöbb embert a bioüzemanyag iparág foglakoztatja. Ezt alapvetően elhibázott iránynak tartom, energetikai szempontból ez a terület kihasználásának legkevésbé hatékony módja śa legtöbb helyen ezalatt pálmaolaj ültetvényeket értenek amiket roppant környezet pusztíto módon működtetnek.
süti beállítások módosítása