Energiatárolás: most már csak a költségeket kell lefaragni

2016. január 29. 12:06 - CHIKANSPLANET

empty-31635_1280.pngA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban gyakran felmerül az energiatárolás kérdésköre, sokan ezt látják kulcskérdésnek előbbiek elterjedése kapcsán. Érdemes mindezt kettéválasztani lakossági és ipari szintekre, hiszen a volumen és gyakran a technológia is különbözik. Ami viszont hasonló, hogy egyelőre az árakkal küzd mind a két oldal, és bár többen jelentettek be új modelleket – lásd Tesla Powerwall, Samsung SDI ESS stb. – ezeket kevesen engedhetik meg maguknak. A kilátások azonban egyáltalán nem rosszak, sőt, most az látszik, hogy éveken belül eljutunk a kívánt technológiai fejlettséghez, ami a megfelelő árakat is magával hozza majd.

A megújuló energiaforrások kapcsán gyakran felmerülő kérdéskör, hogy tisztaságuk vagy éppen megbízhatóságuk mellett is ki vannak szolgáltatva az időjárásnak, így hatékony energiatároló rendszerek hiányában nem biztos, hogy érdemes a megújulók tömeges elterjedéséről vitatkozni. Márpedig igazán hatékony energiatárolásra alkalmas technológiák egyelőre még nem elérhetőek a nagy nyilvánosság számára. Érdemes azonban körüljárni a kérdést, hiszen ez a nem túl távoli jövőben ugyanúgy része lesz életünknek, mint például az elektromos autók vagy a már említett megújulók.

Először is válasszuk két részre a témát: beszélhetünk lakossági és ipari szintű energiatárolásról. Előbbi kapcsán talán mindenkinek a Tesla által nemrég bejelentett Powerwall ugrik be először, de érdemes figyelembe venni, hogy például a Samsung, a Mercedes, a New York-i székhelyű Eos vagy éppen az angol Ambri is hasonló rendszerek fejlesztésével foglalkozik. A Powerwallról nem akarok sokat értekezni, hiszen rengeteg információ található róla a neten, magyarul és angolul egyaránt.

Kérdés, hogy meg tudjuk-e egyelőre fizetni. Ugyanis az anyagi oldala a kérdésnek, ami igazán problematikus: a Tesla kisebb modellje is 800 ezer forint körül mozog, a Samsungéi pedig, az interneten elérhető árak alapján, még ennél is magasabbak. Bár ezek a kapacitások már elbírnak egy családi ház energiaigényével és befektetésnek is jók lehetnek, a tömeges elterjedésükre azért még várni kell.

Ugyanez igaz az ipari megoldásokra is. A Citibank elemzése szerint nagyjából 150 és 230 $/Kwh szintre – ez jelenlegi árfolyamon számolva 43.500 és 66.700 forintot jelent – kell, hogy csökkenjen az energiatároló technológiák ára ahhoz, hogy megindulhasson a nagyméretű, mega-gigawattnyi szintű tárolók építése. Szerintük ez 2030-ra fog bekövetkezni, bár úgy számolnak, hogy addigra már mintegy 240 GW tárolókapacitás az emberiség rendelkezésére fog állni, mintegy 400 milliárd dollár értékben. De hogy ne csak ilyen bizonytalan, kissé negatív felhangú infók álljanak itt: a World Energy Council előrejelzése szerint az elkövetkező 15 évben 70 százalékkal fog csökkenni az energiatároló rendszerek átlagára, így a lakosságiaké is, ami azért mát biztató hír.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr578329520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medgar 2016.01.30. 13:55:03

"Bár ezek a kapacitások már elbírnak egy családi ház energiaigényével és befektetésnek is jók lehetnek, a tömeges elterjedésükre azért még várni kell."

A főzőlapunkon 4db 1,8/2,6 kW zóna van, a sütő 2,75 kW. Vegyük ezekhez a klímákat, mosógépet hajszárítót és a többi apróságot. A powerwall max teljesítménye 3,3 kW.

Csak a főzéshez kéne min. 3db tesla ami 2,4 millió...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.30. 14:05:20

Ez mind nagyon szép, de az akkukkal max. a nappali energiát lehet eltárolni éjjelre. Ez sem lesz a közeljövőben gazdaságos, de ezt most hagyjuk.

A háztartások számára elérhető napelemes rendszerek nyáron kb. négyszer annyit termelnek, mint télen. Ezt a nyári túltermelést semmi belátható időn belül nem lehet akkumulátorokban "eltenni" télire.

Ezek után nagyon komoly árcsökkenésnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy érdemes legyen kb. egymillióért venni egy Powerwallt vagy hasonlót csak azért, hogy NYÁRON megspóroljam az éjszaka eleve olcsóbb áramot.

Másfelől gyökeresen más akkutechnológia nélkül előbb-utóbb elfogy a Földön gazdaságosan kitermelhető lítium, ami pedig komoly áremelkedést von maga után.

pamut 2016.01.30. 14:57:22

örök igazság: nincs poszt fikázó kommentelők nélkül :)

azért fikázás ide, fikázás oda, a karaván halad...

BéLóg 2016.01.30. 15:54:05

Nincs egy poszt SEGGHÜLYE kommentelők nélkül sem, akiknek addig terjed ki a látóköre hogy részletes szakvéleményt tud adni a fluxuskondenzátorokról.

Na mindegy.

Az energia AKKUMULÁTOROKBAN való tárolása egy vicc. A "zöld" energiákat, amint azt mindenki nagyon jól tudja, a legjobb HELYZETI energiában tárolni, azaz egy magas hegyet tönkre kell tenni környezetileg, a tetejére kell építeni egy bazi nagy víztározót amit tele kell nyomni amíg van és olcsó az energia, aztán "gombnyomásra" aktiválni, mikor kell.
Ellenkező esetben minden egyes kW "zőőd" energia mellé kell UGYANANNYI gyorsindítású (elsősorban gáz) erőmű, amit be lehet indítani "azonnal" ha mondjuk 10 perc alatt eláll a szél vagy kiesik a napocska...

Ezen túlmenően, a szélerőmű-parkok nagyjából a varjútól kezdve MADÁRGYILKOSOK. Némely helyen embereket alkalmaznak a dögök összeszedésére nehogy a szélerőmű ellenzők dokumentálhassák.
A naperőművekről is szivárognak a hírek, miszerint egy nagy darab grillsütőként működve MINDEN arra repülő madarat szénné égetnek.
A szélerőművek infrahangjára, vagy a fény-árnyék-féyn-árnyék-fény-árnyék agyatzsibbasztó játékát nézzük. Ami persze csakis akkor gond ha VÉLETLENÜL ott élünk a közelben és a rotorok valahogy a nap és a település közé esnek. Akár csak időnként is.
De persze én most biztos egy ellengyógyszerész (anitpatikus) ződellenes egyén vagyok.

anyadmajma 2016.01.30. 16:22:38

@BéLóg: Nem, csak simán segghülye.
Napelem megsüti a madarat? ezen percekig röhögtem:)
Te figyu, és azt tudod, hogy ha a kocsiba a tükörre akasztasz egy CD-t, akkor nem tud bemérni a Traffi? Sőt, ha DVD-t használsz, a Lézeres Traffi sem:)
Jaj, folynak a könnyeim, köszi ezt a pár percet:)

anyadmajma 2016.01.30. 16:29:25

Amúgy a poszt meg pontnulla. Nem is igazán szól semmiről.
Az tény, hogy a megújuló energiának nagy hátránya, hogy nem lehet állandóra számítani.
De azért már vagy 10 éve is voltak olyan akksik, amik használhatóak voltak, csak baromi drága. Az új technika meg eleinte mindig drága.
Az ezen károgók meg rohadtul elfelejtik, hogy kb 25 éve mekkora volt egy mobil, és mennyit kellett fizetni azért, ha téged hívtak.
Ha elég életképes a technika, akkor hamarosan elérhető áron lesz. Csak sokan aggódnak, hogy ha otthon töltöm az elektromos autóm a napenergiával, akkor mi lesz az olajra épülő gazdaságban a gazdagokkal? Amikor egy MOL részvény kevesebbet ér, mint a papír, amire nyomták.
Na, ez a legnagyobb ellensége a megújuló energiának.

BéLóg 2016.01.30. 17:31:31

@anyadmajma: Ne zavartasd magad! Engem nemzavar hogy mit gondolsz magadról.

De a gugli azért a jó barátod. Kisegítelek.
Solar Powe Plant and Birds kifejezésre kapsz 935 000 azaz kilencszázharmincötezer találatot
Az ELSŐT ideteszem, hátha nincs kedve BEÉGVE (sic) keresgélni.
www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2965070/Solar-farm-sets-130-birds-FIRE-Extreme-glow-power-plant-ignites-creatures-mid-air-tests.html

Emellé találsz még ezernyi FOTÓT megégett madarakról.

Nem tesz semmit kedves egg elyüh S.
Ingyen volt nekem is.

Aztán keresgélhetsz még infrahang ügyben is, de mivel a németeknél van ebből ketyeréből a legtöbb, a Probleme, Kampf, Windmühlen, Windkraft? Nein Danke (és hasonló) szavakat javasolnám.
Mert a világ nem csak zöld és fekete.
Én pedig, engedelmeddel nem csak beszélek, de olvasok is több nyelven és sűrűn látogatom munkám miatt a különböző országokat.

BéLóg 2016.01.30. 17:40:14

Egy részlet, németül:

Sie wehren sich gegen die Verschandelung der Landschaft, das störende Geräusch der Anlagen, den Schlagschatten sowie die Reflexionen durch die Rotorblätter und die roten Blinklichter bei Nacht.

Ők (az emebrek) szembeszállnak a tájkép meggyalázóival, (védekeznek) a zajos berendezések, a rotorok keltette durva árnyékhatások és fényvisszaverődések, valamint az éjsazaki villogó vörös fények ellen.

(A zárójeles részek az eredeti cikkből kiemelt szövegből
hiányzó részeket segítik megérteni és azokat én szúrtam be oda.)
Az eredeti pedig innen van:
www.3sat.de/page/?source=/ard/wissenaktuell/165055/index.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.30. 18:27:28

@anyadmajma:

"Napelem megsüti a madarat? ezen percekig röhögtem:)"

Nézz a tükörbe és magadon röhögj.

Elhiszem, hogy te csak a napelemet ismered, de attól, hogy te nem tudsz róluk, még léteznek koncentrált napsugarakat használó erőművek.pl.:

www.seia.org/sites/default/files/CSP-power-tower.jpg

www.seia.org/sites/default/files/CSP-dish-engine.jpg

Na, most akkor nézz a tükörbe és röhögj magadon, te majom!

BéLóg 2016.01.30. 18:29:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tényleg jók az ilyen öngólok. Mondjuk én észre sem vettem a napelem/naperőmű cserét, de hát azt tudtam min "szeretne" röhögni a kis majma.

igazi hős 2016.01.30. 22:46:38

@BéLóg: Lehet, hogy állat fasisztának vagy elvakult embervédőnek tűnök, de ha a meghalt madár ezreket szembe állítom a szénbányászatban meghalt év több száz emberrel, akkor már inkább a madarak pusztuljanak. 1 TWh áram előállítása kb. 500-szor annyi emberéletet követel szénerőmű esetén és 50-szer többet gázerőmű esetén, mint szél- vagy vízerőműnél. (Ja igen, a vízerőmű tönkreteszi a halak életterét.) Ennél csak az atomerőmű "emberbarátabb".
Ja és nem kell azonos mennyiségű gyorsindítású tartalék, nézz utána bátran, hogy mennyire pontosak az időjárási előrejelzések (és emiatt a termelési menetrendek). Azok miatt a nyavalyás fogyasztók miatt kell annyi tartalék kapacitás, nem a termelők miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.30. 23:21:23

@igazi hős:

"Azok miatt a nyavalyás fogyasztók miatt kell annyi tartalék kapacitás, nem a termelők miatt."

Ez az elmúlt évek legokosabb kommentje. Szóval megtudtuk tőled, hogy az erőművek "azok miatt a nyavalyás fogyasztók miatt" kellenek, nem a termelők miatt.

Ha nem írod, soha ki nem találtuk volna. :D

BéLóg 2016.01.31. 01:37:29

@igazi hős: Nem tartalak állat fasisztának csak....
Szóval mindjárt kontrázok, hogy én legyek a faszista (sic). Tudod a Sötétzöldek szerint a bolygó legnagyobb károkozója az EMBER. Ebből kifolyólag a TE gondolatmeneted mentén inkább az emberek számát kell "CSÖKKENTENI" nem pedig a BIODIVERZITÁSÉT.
Ugye, kicsit CIKI a dolog?

A második, hogy ha gyertyával világítanánk akkor nyilvánvalóan a gyertyagyárak károsanyag kibocsátásáról értekeznénk, a méhek kizsákmányolásáról meg a műviasz problémáiról.

Mert nektek soha semmi nem jó?

Lehet hogy a tengerparton így van, de egy magyar alternatív energiatermelő erőmű mellé igenis kell az azonos kapacitású tartalék, mert lófaxt tudnak előre jelezni RENDKÍVÜLI eseményeket az időjósok, márpedig van rá példa hogy a szél mondjuk 15 perc alatt eláll... Ha mondjuk csúcsidőben egy 50 MW-os szél-blokk HIRTELEN (!) leáll, hát az durva pofon a rencerbe' azt elhiheted nekem.

Egyébként: Nálam az áram a konnektorból jön, nem tudom mi bajod az atomerőművel.

vagyis hát a lényeg, nem azt mondtam hogy NEM KELL alterbnatív energia, de ebben kismillió faktort KELL megvizsgálni. Igen, a tartalékot, a madarak lecsapását vagy naperőmű általi megégetését, a hegyre telepített gravitációs erőmű környezetkárosítását a CO2 kibocsátást vagy éppen az atomhulladék lerakást, igen, a halak életterét vagy az a duzzasztó által gerjesztett árvízveszélyt. Valamint, valamint, valamint és valamint.
Csak sötétzőld alapon lehetséges kétbites módon gondolkodni. Azatom rossz, azalternatív jó.
Hát nem. És nem. Ennyi.

BéLóg 2016.02.01. 00:08:59

Egész elfelejtettem, de szerencsére más nem.
Amikor volt tavaly az európai napfogyatkozás, a német villamos rendszerirányítók majdnem úgy megrémültek mint az informatikusok a Y2K problémakor. Fingjuk nem volt róla pontosan mi lesz. Szerencsére akármi is volt, nem láttunk belőle semmit, de a szitáció teljesen új és váratlan (!) volt a napenergiásoknak.
Ugye.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 00:48:15

@BéLóg:

Pedig a napfogyatkozás évekre előre és másodpercre pontosan előrejelezhető, ellentétben az időjárással.

Ugye. :)

BéLóg 2016.02.01. 15:21:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem is ez volt a baj, ebben biztos vagyok, hanem hogy nem kapcsolták össze az eseményt a "rendszerrel". Gondolom mindenki elvolt a maga kis homokozójában és arra ébredtek rá későn, hogy hát a sok kicsi sokra megy alapon ha EGYSZERRE kapcsol le az ÖSSZES szolár rendszer, akkor ÖSSZESEN mennyi termelés esik ki milyen rövid idő alatt.
Gondolom ez még egyszer nem fog megtörténni.

Lehet egyszer megtörténhet, hogy egy izlandi vulkán (mint az Eyjafjallajökull) kitör. teliszórja trutyivsl az eget, nem csak a repülés megbénítva, de akár sötétséget/sötétedést/fényerő csökkenést is okozva. Gondolom ilyenkor sem igazán jó hatásfokúak a szolár erőművek vagy a napelemes berendezések.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 19:06:20

@BéLóg:

Igazad van, inkább erről volt szó.

BéLóg 2016.02.02. 00:05:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Volt egyszer egy marha érdekes dolog, azt hiszem valahol egy folyó felett egy darushajó (?) szétszabdalt egy rohadt fontos kábelt. (Lehet hogy ez egy út felett volt, elnézést, nincs kedvem kutakodni.)
Szóval valami akkora gubanc lett belőle nyugateurópában, hogy belerengett az egész hálózat mittudomén Strasszburgtól Bécsig!
Akkor -- hála és köszönet -- a magyar villamosirányítóknak "megfogták" a kiesést idehaza, kisebb ingadozással de gyakorlatilag érintetlenek maradtunk.
A magyar villamosirányítók egyébként is a világ legjobbjai közé tartoznak! Remélem ez így is marad.
süti beállítások módosítása