Pár perces világvége a német napenergia szektorban

2015. március 27. 09:56 - CHIKANSPLANET


chp_solareclipse_small_20150327.jpgNem csak a csillagászat és a furcsa természeti jelenségek iránt érdeklődők várták a március 20-i napfogyatkozást, de a német energiapiac szereplői – főleg a napenergiában érdekeltek – is várták a természeti jelenséget. Mivel az ország energiaszükségletének egy-egy kedvező napon akár 40 százalékát is napenergiából fedezik, a szakemberek érdeklődéssel vegyes izgalommal figyelték, vajon mi várható abban a pár percben, míg a hold 80 százalékban eltakarja a panelek elől a napot. Végül a német energiarendszer megugrotta a mércét, és a villamos energia árának ingadozásán túl, nem történt jelentős esemény a kérdéses pár órában.

Közhely, hogy az ember egészen addig nem becsüli kellőképpen, amije van, amíg el nem veszíti azt. A március 20-i napfogyatkozás pontosan ilyen tanulságot hozott Németország energiaszektorában. A megújuló energiaforrások kiaknázása terén Európa egyik élharcosának számító németeknél rekord napokon akár az energiaszükséglet 40 százalékát is a napsugárzás kiaknázásával fedezik. Így a szakértőkben joggal merült fel a kérdés: mi lesz, ha pár percig kiesik ez a forrás?

chp_solarout_20150327.jpg

A német napelemes rendszerek áramtermelés a napfogyatkozás alatt (forrás: Bloomberg)

A német energiaszektor azonban meglehetősen jól vette ezt a kisebb kimaradást, elsősorban annak köszönhetően, hogy az ország diverzifikált megújuló energia portfóliót épített ki az elmúlt évek során. Az ideiglenesen kieső napenergia mennyiséget így a szél-, víz- és egyéb energiaforrásokból sikerült kompenzálni. A napfogyatkozás teljes, három órás időtartama alatt az egyes szolgáltatóknak mindössze a kiegyenlítő áram beszerzése okozott feladatot, de a visszajelzések szerint ez is bőven kezelhető mértékű feladatot jelentett a vállalatoknak.

A német napenergia szektor erejét jól tükrözi, hogy jelenleg az ország energiaszükségletének 7 százalékát fedezik a napelemekből nyert energiából. Ez összesen több mint 38 gigawattórányi energiát jelent éves szinten, amely a 81 gigawattórányi európai napenergiával termelt árammenyiség csaknem felét teszi ki.

Hasonló kihívással szembesül majd egyébként 2016 márciusában a napenergia terén jelentős előretörést mutató Kína, valamint 2017 áprilisában az Egyesült Államok is a várt részleges napfogyatkozások révén. Remélhetőleg ott is jól vizsgáznak majd a rendszerek, igaz, nekik már segítséget jelenthet a német tapasztalatok felhasználása a kritikus pár órára történő felkészülésben.

Az eset tanulsága – melyet a német szakemberek és politikai döntéshozók is helyesen szűrtek le – hogy további fejlesztésekre és diverzifikációra van szükség a megújuló energiák terén. A fejlesztéseknek ezek nyomán a kinyert energiamennyiség tárolhatóságát, valamint a hálózati hatékonyságot kell célozniuk, biztosítva a rendszer zökkenőmentes működését az ilyen egyedi szituációk esetére is.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr467309076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása