A Time magazin is érzi az év végének közeledtét, neki is álltak a szokásos évértékelő listák összeállításának. Ezek egyike a 2014-es év 25 legfontosabb találmányát bemutató összeállítás. A magazin 25-ös listájára öt energetikai vonatkozású találmány is felfért. Ezek között találunk fúziós erőmű megvalósítására vonatkozó elképzelést, elektromos autót, vezeték nélkül továbbítható elektromosságot, rezsicsökkentő légkondicionáló berendezést és elektromotorral ellátott biciklikereket is.
Kompakt fúziós reaktor
A listán az energetikai vonatkozású találmányok közül a legelőkelőbb helyen a Lockheed Martin „kompakt méretű” fúziós erőmű építésére vonatkozó terve landolt. Az elsősorban repülőgépeiről ismert vállalat egyéb kutatásokat végző részlege októberben jelentette be, hogy 5 éven belül szeretnék megépíteni egy 100 megawatt kapacitású, kompakt – tehát akár teherautóval is szállítható – fúziós erőmű prototípusát.
Habár más szervezetek is dolgoznak fúziós erőműveken, azok jellemzően nagyméretű projektek. Franciaországban 2008 óta dolgoznak az ITER-en, amely egy 500 megawatt kapacitású, elsősorban kísérleti célokat szolgáló, egység lesz. De készül az első valódi kereskedelmi célú fúziós nagyerőmű, a DEMO is, amely 1500 megawattos lesz és várhatóan 2050 körül áll majd üzembe.
A Lockheed Martin fejlesztése a fenti két projektet meg is szorongathatja, már amennyiben sikerül a cégnek 5 éven belül valóban létrehoznia egy működő prototípust, amelyben azért még sok szakértő kételkedik. A „gyorsan” legyártható fúziós erőmű ugyanis pont akkora méretű, hogy tökéletesen illeszkedjen az utóbbi időkben az energetikában elfogadottá vált decentralizált energiatermelés elméleti rendszerébe. Ráadásul egy alapvetően kicsi és kompakt erőmű további zsugorítása is egyszerűbb, mint egy teljesen más szempontrendszer mentén létrehozott nagyerőmű technológiájának miniatürizálása. Az így létrehozható mini fúziós erőművek pedig forradalmasíthatják a közlekedést, az egészségügyet, az űrkutatást vagy éppen a hadiipart is.
A mindent körüllengő áram
Akinek elege van abból, hogy a lakása tele van elektromos vezetékekkel, amelyek a konnektorból kígyóznak a tévé, a laptop, a telefontöltő felé, az örülni fog az amerikai WiTricity vállalat találmányának, amely forradalmasíthatja ezt az állapotot. A cég olyan eszközt készített, amely a mágneses mező tulajdonságait kihasználva képes arra, hogy elektromos áramot továbbítson a 2-2,5 méterre lévő vevőegység felé, amely utána a különféle eszközökre kötve tölti, vagy éppen ellátja a berendezéseket.
A találmány hasznosításának a méret nem szab határt – tesztelték már azt a Toyota elektromos autóin, amelyek egy különleges matracon parkoltak, de számítógépek esetében is működött az elképzelés. A vállalat vezérigazgatója szerint a technológiának köszönhetően 10 éven belül teljesen eltűnhetnek a berendezést a konnektorral összekötő vezetékek az olyan eszközökből, mint az olvasólámpák, tévék vagy éppen zenelejátszó eszközök. Ez alighanem sok háziasszonynak régi vágya lehet.
BMWi3, amely forradalmasíthatja az elektromos autózást
Méghozzá a szakértők szerint több tekintetben is. Egyrészt ez az első, nagy autógyár által gyártott olyan gépkocsi, amelyet nem egy meglévő benzines vagy dízeles modell átépítésével hoztak létre, hanem a teljes járművet kifejezetten elektromos autónak tervezték. Másrészt a jármű tele van pakolva olyan újításokkal, amelyek azt hivatottak szolgálni, hogy minél gazdaságosabban, minél hosszabb távra juthasson el vele tulajdonosa. A gyári adatok szerint egy háromórás töltést követően 120-170 kilométert lehet megtenni az i3-assal.
A modellnek ráadásul készítik egy olyan változatát is, amelyben egy kicsi gázmeghajtású motor is helyett kapott, amivel jelentősen növelhető a megtett út hossza úgy, hogy a jármű végig nagyon kedvező kibocsátási értékekkel bír.
Ráadásul az autó igencsak szemrevaló, tehát a Tesla után a BMW is egy látványos, vonzó külsőbe csomagolta elektromos autóját. Az i80-ról nem is beszélve.
Rezsicsökkentő légkondi
Amerikában évente mintegy 11 milliárd dollárt költenek az emberek arra, hogy légkondicionálókkal megfelelő klímát teremtsenek otthonaikban. Ez éves szinten ráadásul 100 millió tonnányi szén-dioxid emissziójával jár. Feleslegesen.
Mivel az emberek többsége egy fárasztó munkanap után nem szívesen toppan be egy meleg lakásba, rendszerint sokan egész nap járatják a légkondikat. Ezen kíván változtatni az Aros nevű berendezés, amely voltaképpen egy okos, távolról irányítható, vagy automatikus működésre programozható légkondicionáló. A berendezéshez jár egy okostelefonos applikáció is, amellyel távolról lehet működtetni a légkondit, ami a wi-fi hálózaton keresztül kommunikál az okostelefonnal. Az applikáció az irányítás mellett adatokat is szolgáltat, többek között azt is megmutatja, hogy a légkondicionáló használata mennyivel járult hozzá a villanyszámlához.
A forgalmazó a 2014 májusi piacra dobás óta közel 50 ezer berendezést értékesített, a beküldött adatok alapján a felhasználók átlagosan 10 százalékkal tudták visszaszorítani energiafelhasználásukat.
A kényelmes ember biciklije
A Superpedestrian nevű cég fejlesztette ki azt a kereket, amely minden kerékpáros álma. Az alkatrész szinte minden felnőtt méretű kerékpár hátsó villájába beszerelhető, és egy elektromos motort rejt, amelyet újratölthető akkumulátorok látnak el energiával. Az eszköz emellett olyan érzékelőkkel is el van látva, amelyek a hőmérsékletet mérik vagy megjegyzik a kátyúk helyét az útvonalon. Az eszközt a kerékpáros kedve szerint aktiválhatja, így az akkor segít a tekerésben, amikor arra a legnagyobb szükség van.
A többi találmányról ezen a linken olvashatnak.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!