Most ugyan összecsaptak a hullámok a technológia feje felett, de nem kell temetni a kogenerációt

A szakma képviselői között nincs vita arról, hogy a fosszilis energiaforrások, elsősorban a földgáz, hasznosításának egyik leghatékonyabb módja az, ha kapcsolt technológiát használó erőművekben párhuzamosan hőt és villamos energiát állítunk elő. Az előnyök egyértelműek: magas hatékonyság, kisebb károsanyag-kibocsátás, lokális energiaigények kielégítése. Most mégis szenved az iparág, leírni azonban nagy hiba lenne.

A múlt héten tartotta szokásos éves találkozóját a Magyar Kapcsolt Energia Társaság, a kapcsolt energiatermelés hazai szakmai szervezete. A találkozón számos érdekes gondolat és kérdés került terítékre, amelyeknek a megosztása talán segít közelebb hozni a laikusabb közönség számára is a kapcsolt energiatermelés problémáit, a technológiában rejlő lehetőségeket.

Öt csapás, ami megrengette az iparágat

A laikus szemlélő számára sok esetben érthetetlen, miként fordulhat elő az, hogy a technológia előnyeivel oldalakat lehet megtölteni, az iparág hazai képviselői évek óta valamiféle állami beavatkozásért kiáltanak. A válasz egyszerű – az elmúlt években öt olyan körülmény alakult kedvezőtlenül a kogeneráció szempontjából, amivel már a szakmailag egyik legjobbnak elismert technológia sem tud megbirkózni. Lássuk ezeket sorban:

Alacsony piaci áramár - A gazdasági válság hatására jelentősen csökkent az áramfogyasztás Európában, a túltermelés révén viszont jelentősen zuhant a villamos energia ára. Ez az alacsony piaci ár pedig már nem képes fedezni a gázalapú kapcsolt energiatermelők számára a termékre eső költségeket. Igaz, más gázos erőművek esetében is ez a helyzet.

Magas gázárak – Az alacsony áramárak mellett ez a másik tényező, amely nagymértékben sújtja a gázalapú kapcsolt termelőket. Értelemszerűen, drága tüzelőanyagból nem lehet olcsó energiát előállítani.

Olcsó szén – A szén elérhető ára, és a sok esetben ennek használatára adott állami – igaz egyre csökkenő – szubvenciók (lásd pl. a magyar szénfillért) ismét gazdaságossá teszi ezen energiafajta erőművi hasznosítását.

Alacsony széndioxidkvóta-árak – Jelenleg alig 4-5 euró egy tonna szén-dioxid kibocsátásnak a költsége. Ez pedig már rentábilissá teszi a szenes erőművek üzemeltetését, amelyek az alacsony szénárak mellett most ismét reneszánszukat élik.

Megújuló energiaforrások terjedése – Az európai megújuló energiatermelésnek adott támogatások (elsősorban a kötelező átvételi tarifák) két hatást értek el: egyrészt megemelkedett a zöldáram részaránya az európai termelésben, másrészt ezek a belépő kapacitások a csökkenő kereslet mellett az alacsonyabb áramár irányába hatottak.

Ehhez az öt európai, jelentős tényezőhöz csatlakozott 2011-ben a hazai kapcsolt kapacitások kivezetése a hazai kötelező áramátvételi rendszerből, ami sok termelőnek a sorsát megpecsételte (elég csak a debreceni vagy nyíregyházi gázturbinás erőművek ideiglenes leállítására gondolni, de a kisebb gázmotorokat is tucatjával szerelték már le idehaza a tulajdonosok).

Mindenhol nehéz, nem csak itthon

A fenti listából következik, hogy az európai tendenciák miatt nem csak itthon, de szerte Európában nehéz helyzetbe kerültek a földgáz alapú kapcsolt energiatermelők. Igaz, erre sok esetben az állam olyan módon reagált, ami biztosíthatja a technológia túlélését és rentábilis működtetését.

Az említett felmérés 15 államban (ezek adják az európai kapcsolt energiatermelés 75-80 százalékát) vizsgálta az iparág helyzetét. A felmérés készítői arra jutottak, hogy a vizsgált országok közül négyben – Franciaország, Magyarország, Hollandia és Spanyolország – jelentősen csökkent vagy stagnált a kapcsolt termelés fejlődése, de aggasztóak a jelek a finn, a belga, az olasz és az észt piacokon is.

A maradék 11 államban visszafogott növekedés volt tapasztalható, igaz ezek voltak azok az országok, ahol felismerték és valamilyen úton-módon beárazták a kapcsolt energiatermelés környezetvédelmi és szociális előnyeit (a hatékonyságukat elismerendő támogatást fizetnek az erőműveknek), illetve egy alapvetően lokális ellátásra épülő modellben működtetik ezeket a berendezéseket.

Viszont a jövőbeni kilátások kapcsán már ezen országokban működő erőművek üzemeltetői sem bizakodóak: elsősorban a politikai döntésekből fakadó kockázatokat látják aggasztónak, hiszen a támogatás sok esetben adó- vagy fogyasztói forintokból tevődik össze.

Miben bízhat a szektor?

Habár a konferencia panelbeszélgetésének a végkicsengése kicsit azt sugallta, hogy csak a csodában, a helyzet talán ennyire nem kétségbe ejtő.

Először is, a technológia jó: az értéke hosszú távon megmarad, és mivel a földgáz is még legalább 2-3-4 évtizedig az életünk és az energiaszektor része marad, ennyi ideje biztos van a földgáz alapú kapcsolt energiatermelésnek. Ráadásul abban is bízni lehet, hogy idővel a villamos energia ára emelkedni fog a nemzetközi piacokon, illetve ha az európai unió komolyan akarja venni a 2020-as célkitűzéseit, akkor kénytelen lesz olyan mechanizmusokat is beindítani, ami a széndioxidkvóta-árak emelkedéséhez vezet majd.

Az iparág szereplői közül sokan bíznak abban is, hogy az EU energiahatékonysági irányelvének átültetése a nemzeti jogrendekbe jelentős javulást hozhat majd, hiszen ez kiemelten támogatja a kapcsolt technológiát.

Merre tovább?

A nemzetközi trendek és folyamatok, illetve az itthoni tapasztalatok is azt mutatják, hogy alapvetően három út állhat a kapcsolt energiatermelés előtt: az első a kis- és mikro kapacitások elterjedése, a második pedig a valóban közösségi (mint például a német stadtwerke) modell szerinti működés. Ezeket egészíti ki harmadik lehetőségként a zöldülés, azaz az áttérés a megújuló energiaforrásokra.

A kis kapacitású gázmotoroknak úgy az iparban, mint a lakossági ellátásban is jelentős szerepe lehet a jövőben. A kisebb berendezések a nagyobb családi házaktól kezdve a kisebb társasházakig vagy üzemekig szinte minden területen bevethetők, ahol a termelődő hőt maradéktalanul fel lehet használni. A villamos energia ez esetben inkább kiegészítő szereppel bírhat – csökkenti a hálózatról vételezett áram mennyiségét, ami a rendszerhasználati díjak megtakarításával jelentős költségcsökkenést eredményezhet.

A stadtwerke modell – azaz az önálló városi energiagazdálkodás – jelentheti azonban a közepes és nagy kapacitások túlélésének lehetőségét. Ez esetben a valós hőigények – kórházak, iskolák, lakótelepek vagy éppen a távhőrendszer – kielégítése mellett a megtermelt áramot a helyi, önkormányzati tulajdonban lévő hálózat részére lehetne értékesíteni, ami szintén elsősorban a rendszerhasználati díjak és a közvetítői lánc rövidülése révén lehet egy pénzügyileg racionális megoldás.

A harmadik pedig a megújuló energiaforrásokra, elsősorban szilárd biomasszára és bio- illetve alternatív gázra történő átállás lehet.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!