Fókuszban a fenntartható filmipar

2013. július 18. 10:45 - CHIKANSPLANET

 

Egyre több produkció születik a fenntarthatósági paradigmák figyelembevételével

067_index_sustainablemovies.pngDigitális átállás: nem, most nem a magyarországi analóg televíziózás korszakának végéről esik majd szó, hanem a technikailag folyamatosan megújuló filmiparról és hatásairól. Míg a földfelszíni műsorsugárzás átalakulása a Föld egyes országaiban több éves különbségekkel megy végbe, addig a filmiparban észlelhető változások globális méreteket öltenek, hatásuk pedig rövid időn belül érezhető a hazai mozikban is. Mivel a mozgókép szinte minden ember életének valamilyen formában fontos része, nem lehet elmenni amellett, hogy egy fenntarthatósági kérdéseket feszegető blogon ne beszéljünk a filmipar fenntarthatósági törekvéseiről.

Amikor meghalljuk a „filmipar” kifejezést, gyakran bele sem gondolunk, hogy ténylegesen egy iparágról van szó. Sokan egyszerűen mint a mély tartalommal rendelkező művészi filmek ellenlábasára, az egymást másoló futószalagfilmek összefoglaló nevére asszociálnak. Pedig az ipar itt nagyon is helytálló kifejezés. A filmgyártás végterméke a film (még ha nem is kézzelfogható), az általa nyújtott szolgáltatás pedig a szórakoztatás.

Gondoljunk csak bele: ahhoz, hogy egy több tíz- vagy százmillió dolláros költségvetésű akciófilm létrejöjjön, mennyi legyártott kellékre, díszletelemre, gépre, járműre, a robbanásokhoz használt anyagra van szükség, mennyi ember (akit utaztatni, étkeztetni kell) együttműködése, szervezett munkája áll a háttérben. Évente több milliárd dollárt költ ez az „ipar” az emberek szórakoztatására – és persze a „termelők” saját hasznának növelésére.

A kérdés ami az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatott az, hogy vajon a nagy stúdiók és filmkészítő cégek törekednek-e arra, hogy a költségeket, illetve az anyagfelhasználást és környezeti hatásokat a lehető legnagyobb mértékben redukálják, vagy inkább azt a pazarló szemléletet ültetik át a gyakorlatba, amelyet mi itthon elsősorban a bulvárhírek révén magunk elé képzelünk.

Kezdjünk egy érdekes adattal: a Californiai Egyetem egy 2006-os kutatása kimutatta, hogy a filmipar az USA-ban a legnagyobb környezetszennyezők között van jelen. Megelőzte például a repülőgép-, a félvezetőgyártást, a ruha-, illetve a szállodaipart is. A felmérésben vizsgált szereplők közül csupán a kőolajtermelés van rosszabb hatással a környezetre a filmgyártásnál.

Ebből az időszakból nagyon kevés olyan példáról tudunk, amely a filmes döntéshozók környezettudatosságát támasztaná alá, szerencsére viszont akad egy-kettő: az éppen a klímaváltozásról szóló, 2004-ben bemutatott Holnapután című katasztrófafilm rendezője, Roland Emmerich 200 ezer dollárt költött faültetésre, hogy ellensúlyozza azt a kb. 10 ezer tonnányi szén-dioxidot, amelyet a forgatáson használt generátorok, járművek és egyéb gépek préseltek ki magukból. A filmre összesen egyébként 125 millió dollárt költöttek, ami azt jelenti, hogy a faültetés a büdzsé kevesebb mint 0,2%-át tenné ki, ha a rendezőnek nem a saját zsebébe kellett volna nyúlnia. Megkockáztatom, hogy ilyen összegeknél észre se vennék ezt a kiadást, ha része lenne a stúdió által rendelkezésre bocsátott keretösszegnek (főleg annak tudatában, hogy az adatok szerint a film összbevétele meghaladta az 500 millió dollárt).

Manapság havonta több 100 millió dollárba kerülő film készül, és egyáltalán nem biztos, hogy a kiadások 0,2%-át maradéktalanul hasznosan költenék el. A forgatásokon dolgozó emberek közül sokan elmondják, hogy gyártás közben jellemző a pazarlás. Suzanne Bier dán filmrendezőnő első hollywoodi filmjének londoni bemutatóján például azt nyilatkozta, hogy a forgatáson állandóan rendelkezésére állt egy teherautónyi speciális kameralencse. Így ha éppen használni akart egy darabot, nem kellett a forgatási napot megelőző éjszaka rohangálnia a beszerzésért. Ez azt jelenti, hogy akkor is követte őt egy egész teherautó egyik forgatási helyszínről a másikra, amikor nem is volt rá szüksége. És Hollywoodra alighanem éppen ez a legjellemzőbb: a felhalmozás.

Szerencsére Hollywood nem 100%-ban szemellenzős döntéshozókból áll, de sajnos a környezettudatosság csak akkor jelenik meg produkció gyártása közben, ha egy rendező vagy sztár felszólal mellette. Jó példák a Sziriana, A születés vagy Al Gore globális felmelegedésről szóló dokumentumfilmje, a Kellemetlen igazság. E filmek gyártása közben folyamatosan mérték a szennyező anyagok kibocsátását, hogy egyrészt csökkenteni, másrészt ellensúlyozni tudják azt. A környezetre káros tevékenység viszont sajnos akkor sem áll meg, amikor a film elkészül, ugyanis a marketingkampány során sztárok és stábok tucatjai utazzák körbe a világot, hogy promotálják legfrissebb művüket.

Követendő példa lehet viszont a Mátrix-trilógia 2. és 3. része. A forgatáson felhasznált díszletelemek 97,5%-át újrahasznosították (ez 11 ezer tonna acélt, fát és betont jelent), 37 teherautónyi fát pedig elszállították Mexikóba, hogy a szegény családokat segítsék meg építőanyagokkal.

A szennyezőanyagok visszaszorítása, a díszletanyagok újrahasznosítása vagy a felhalmozás mértékének csökkentése mellett több lehetőség is akad még a filmipar számára, hogy minden tekintetben – társadalmi, környezeti, gazdasági módon – fenntartható elvek szerint működjön. Például ha az étkeztetést catering cégek alkalmazása helyett helyi éttermekben oldanák meg csökkenne a hulladéktermelés és az élelempazarlás, ha a lehető legtöbb jelenetet stúdiókban, belső helyszíneken forgatnák le, ha az utaztatást hibrid autókkal és a világítást nem generátorokkal oldanák meg, tovább lehetne csökkenteni az ökológiai lábnyomot. Ráadásul a változtatások nagy része még csökkenthetné a kiadásokat is.

Szerencsére manapság egyre jellemzőbb a „zöld gondolkodás”. Több ország is híve lett a fenntarthatóság elvének, ami már a filmgyártás területén is érzékelhető. Hogy néhány példát említsünk: Belgiumban például az összes támogatásra pályázó filmtervnek tartalmaznia kell egy előzetes számítást a várható szén-dioxid-kibocsátásokról, de Franciaország is bevezetett egy hasonló rendszert. Németországban elindították a Green Shooting Card („Zöld Forgatási Kártya”) nevű kezdeményezést, amely több fenntarthatósági tanácsot is tartalmaz a filmkészítők számára. Új-Zéland erősen ellenőrzi azon produkciós cégek tevékenységének környezettudatosságát, amelyek az ország területén forgatnak.

A hollywoodi stúdiók sem lóghatnak ki sokáig a sorból: A Karib-tenger kalózai, A majmok bolygója: Lázadás vagy A hobbit is a zöld filmtervek között szerepelt. Egy ilyen szuperprodukció egymaga több mint 600 tonna hulladékot termel, amely akár 92 százalékkal is csökkenthető újrahasznosítással. Ráadásul a stúdió költségei is nagymértékben csökkennek.

A végére két olyan forradalminak tekinthető technikai újításról érdemes beszélni, amelyek nagy befolyással lehetnek a filmiparra. Az egyik az egyre népszerűbbé váló 3D nyomtató. Úgy kell elképzelni, mint egy sima lézernyomtatót, azzal a különbséggel, hogy nem egy kétdimenziós papírlapon látjuk viszont a számítógépbe táplált információt, hanem kézzelfogható tárgyként. Porból vagy polimerekből szinte bármilyen formájú testet létre lehet hozni a segítségével, csupán kell valaki, aki ügyesen megtervezi a formáját.

Nemrég olvastam, hogy A hobbit című filmhez a fegyvereket és néhány kiegészítő ruhadarabot ilyen 3D nyomtatókkal készítették. Természetesen nem vitathatók el a negatív hatások (anyaghulladék), de érdemes pár szót szólni a pozitív hozadékokról. Az egyébként több különböző országban legyártott, esetleg egy harmadik országban összeszerelt kellék előállítási és szállítási folyamatok kártékony hatásai redukálhatók. Egy ilyen nyomtatóval akár a stúdió szomszédságában is legyártható a korábban csak a tengerentúlon elkészíttethető tárgy, nem is beszélve a pótlás sebességéről.

A másik fontos újítás a digitalizáció. A celluloid filmek felszámolása, egy évszázados hagyomány lecserélése. Elfelejthetjük azt a folyamatot, amely során a kész filmek húszkilós csomagokban, több ezer méter hosszú filmszalagokon kerüljenek a forgalmazókhoz és a mozikhoz. Helyette tenyérnyi nagyságú adathordozókon vagy műholdas kapcsolat segítségével lebonyolítható a továbbítás. Az előállítás is jóval olcsóbb, hiszen korábban minden egyes kópia gyártási költsége többszázezer forintos tételt jelentett, és a cellulóz-triacetátot tartalmazó filmszalagok tárolási problémája is megoldódhat. A kulturális előnyökről nem is beszélve: a filmek ezáltal sokkal tovább fennmaradhatnak, így a száz évvel később élő leszármazottaink már nem fognak úgy járni, mint mi a 19. század fordulóján készült némafilmekkel.

Talán látható, hogy a filmipar azonkívül, hogy egyre jobban odafigyel saját tevékenységének következményeire, fejlesztései nyomán is elősegíti a fenntartható fejlődés előmozdítását. Sajnos ahhoz még sok idő kell, hogy a filmipar azonosuljon ezzel az elvvel, de a cél érdekében már az is előrelépésnek számít, ha felismerik a környezettudatosságban rejlő költséghatékony módszereket, vagy legalább a környezettudatos társadalom megítélését szem előtt tartják.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr505412949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.