Tenni a fenntarthatóságért – pipa!

2013. július 12. 10:13 - CHIKANSPLANET


A Nike sportszergyártó cég fellistázta és számítástechnikai alkalmazást gyártott a felhasznált alapanyagok fenntarthatósági mutatóihoz

index_greennike_20130712.jpgÉrdekes kezdeményezést indított útjára évekkel ezelőtt a Nike sportszergyártó cég: munkatársai egy hatfős csoportjának azt adta feladatul, hogy a vállalat által használt mintegy 75.000 alapanyagot fenntarthatósági szempontból értékeljék. A feladat egész pontosan az volt, hogy az alapanyagoknak a környezetre kifejtett és a hosszú távú fenntarthatóságra gyakorolt hatásaik alapján adjanak egy pontszámot, amely alapján be lehet kategorizálni azokat egy adatbázisba. A munka mintegy hat évig tartott, de ma már az interneten is elérhető az adatbázis. A neve Materials Sustainability Index – MSI –, és bizony érdemes böngészgetni.

Habár a Nike lépése első körben erősen marketing és CSR szagú, egyáltalán nem haszontalan. A cég ugyanis egyre inkább bátorítja partnerit és tervezőit arra, hogy az új termékek előállítása és megtervezése során vegyék figyelembe az adatbázisból kinyerhető információkat is. Az, hogy az adatbázist például okos telefonon vagy táblagépen keresztül is elérhetővé tegyék, a tervezők kérése volt – nekik így egyszerűbb.

Az MSI-ben négy paraméter alapján maximum 50 pontot kaphatnak a sportszerek és lábbelik gyártáshoz használt alapanyagok a fenntarthatóságra gyakorolt káros hatásaik alapján. Az index vizsgálja többek között az alapanyagok kémia, energetikai és emissziós, víz- és földgazdálkodási, valamint hulladéktermelő hatásait. Értelem szerűen minél magasabb a pontszám, az anyag annál gyengébb fenntarthatósági mutatókkal rendelkezik.

Bemutató1.jpg

És amiért ezt mindenképpen érdemesnek találtam elővenni az az, hogy ez is jó példája annak, hogy a vállalatok a hangzatos szólamok mellett igenis tehetnek a fenntartható termékek előállításáért. És ehhez még a legmodernebb kütyüket is érdemes csatasorba állítani.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr95401560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása