Háromszázmilliárd bicikliútra

2013. március 25. 14:42 - CHIKANSPLANET

boris-bike.jpgBiciklis „szupersztráda” kiépítésére készül a londoni városvezetés. Boris Johnson, a brit főváros polgármestere összesen 914 millió fontot, vagyis több mint 300 milliárd forintot kíván költeni e célra. A cél, hogy a kerékpár tíz éven belül a közlekedés szerves részévé váljon Európa legnagyobb városában. A brit fővárosnak ugyanis a számos nyilvánvaló eltérés mellett van egy Budapesthez hasonló vonása: a kerékpáros közlekedés, főleg észak-európai összehasonlításban, ott is inkább egyfajta különc rétegsportnak számít.

A biciklis sztráda a tervek szerint a nyugat-londoni elővárosokat kötné össze a belvárossal és a keleten fekvő banknegyeddel. Annak érdekében, hogy az útvonal valóban mindenki számára használható legyen, több sáv áll majd rendelkezésre, így a sportos, gyorsan tekerők és lassabban, kényelmesen közlekedő biciklisták nem zavarják egymást. A 24 kilométeres sztráda mellett ugyanakkor nyugodtabb mellékutcákban is biciklis úthálózatot szeretnének kiépíteni.

A terv előnyei sok szempontból kézenfekvőek. Itt van mindjárt a közvetlen gazdasági hatás. Egy ekkora város esetében a munkálatok éveken keresztül komoly munkaerőigényt jelentenek majd. Aztán a tervek hallatán fellelkesült, környezettudatos bloggerek már azt is elkezdték kalkulálgatni, hogy mennyi pénzt spórolnak majd meg a kocsiból kerékpárra átszálló britek az üzemanyag- és szervizköltségek kiesésének köszönhetően. Ja, és persze az így felszabaduló jövedelmet úgy költik majd el, hogy azzal is hozzájárulnak a brit gazdaság élénkítéséhez.

Az igaz, hogy a brit autóipart túl nagy kár nem érheti a kocsik használatának csökkenése miatt, hiszen már most is majdhogynem elhanyagolható részét képezi a nemzetgazdaságnak. Az már nyilván más kérdés, hogy az autóval kapcsolatos szolgáltatások nyújtói, illetve a tetemes adóbevételtől eleső brit állam hogyan vélekedik a tömeges átállás élénkítő szerepéről. Az viszont biztos, hogy a legendás londoni dugókon sokat segíthetne a kerékpárok használata, és népegészségügyi szempontból is vitathatatlanok lennének ennek előnyei.

Az úthálózat kiépítésének szintén fontos feladata, hogy javítsa a kerékpározás társadalmi elfogadottságát. Míg egy holland vagy skandináv nagyvárosban senki nem lepődik meg manapság azon, ha egy jól öltözött bankár közlekedik drótszamáron, Londonban – akár csak Budapesten – a biciklizést kicsit még mindig körüllengi az alteros-jófej imázs.  

A jelek szerint ezzel a szociológiai kérdéssel még magának a fejlesztést kezdeményező polgármesternek is gondja akadt. Johnson nem is olyan régen, egész pontosan tavaly még „sztreccsnadrágba bújtatott raszta hajú száguldozóként” aposztrofálta a tipikus londoni biciklistát, és még azt is állította, hogy az évi átlag 15 halálos kimenetelű biciklis baleset többségét maguk a kerekezők okozzák. Ráadásul a statisztikák szerint egyre több bűnelkövető menekül kerékpáron, amire válaszul Johnson a rendőrség biciklis alakulatait különleges, lépcsőmászásra is alkalmas elektromos mountain bike-okkal erősítené.

Mindenesetre, ha megvalósulnak – akárcsak részben is – Johnson tervei, akkor jó példát fognak szolgáltatni arra, hogy egy eredendően egyáltalán nem biciklibarát világváros is érdemben megváltozhat. És ez akár a London dimenzióinak csupán töredékét kitevő Budapestre is igaz lehet. Bár azt azért továbbra is nehéz eleképzelni, amint speciálisan kiképzett és felszerelt biciklis rendőrök üldözik a betörőket valamelyik lépcsőben végződő budai mellékutcán.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr995170697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Háromszázmilliárd bicikliútra 2013.03.28. 13:13:02

Mindenesetre, ha megvalósulnak – akárcsak részben is – Johnson tervei, akkor jó példát fognak szolgáltatni arra, hogy egy eredendően egyáltalán nem biciklibarát világváros is érdemben megváltozhat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.03.26. 01:18:09

Még hogy Budapest london dimenzióinak töredékét teszi ki? Az az undorító, esős szürke nyomorult gyárváros?

Budapest egy mennyország, mint épületei tekintetében, mint fekvése, a Duna, a hegyek - hogy jön ehhez London?? Ugyan már!

Kelly és a szexi dög 2013.03.26. 07:54:29

Ezek teljesen hülyék, ahelyett, hogy a meglévő buszsávra ráhúznának egy vonalat és azt neveznék ki kerékpárútnak, ennyit költenek!?

/+a buszsáv is úgy alakul ki, hogy az addig kétsávos út egyik részére ráírják, hogy BUSZ/

Pamuk 2013.03.26. 08:37:50

Az első gőzgép föltalálása után majd negyven évnek kellett eltelnie, hogy egyáltalán meghonosodjék magyarországon.

Asszem a kerékpárral, a kerékpárutakkal is így van ez.
Mondjuk először az ember azt gondolná, igen, mert mi elmaradottak vagyunk, és új technológia kell, de nem. A kerékpár épp azért nem akar meghonosodni ebben a londonnál minden tekintetben sokkal sivárabb - benzingőzös, avitt, kutyaszaros - magyar városban, mert a polgárai tesznek rá nagy ívben. Mert nekünk így is jó. Sőt, ez így is fog maradni budapesten még vagy negyven évig, amíg ellen lehet állni a nyugatról jövő értelmes dolgoknak. Akkor, majd csak akkor, amikor már nem lesz ürügy, meg kibúvó, akkor kezdünk majd el kerékpáros fejlesztéseken gondolkodni.

asola 2013.03.26. 09:38:29

Úgy tudom, hogy maga a polgármester is nagy bringás ezért bizonyos szempontból nem meglepő a terv.

A cikk szerintem nem hangsúlyozza eléggé, hogy összességében a gazdasági hatás pozitív. Pl.: a népegészségügyi javuláson keresztül az állam rengeteg pénzt megspórol, amit addig ugyan részben beszedett az üzemanyag járulékon keresztül, de valószínűleg nem az egészségügyre fordított. Az egészségügyi ellátórendszer terhelése csökken, egy-egy ügyre több időt tudnak fordítani és emiatt sikeresebben megoldani, amin keresztül javul az orvosok motivációja, továbbképzésre való hajlandósága...stb. A csökkenő szmog miatt pedig már eleve javulnak a megbetegedési mutatók.

Az üzemanyagra elköltött pénz nagy része addig kiment az országból, most bent marad, mert pl.: elköltik a kerékpárok helyi szervizelésére, a bicikliút felújításokat végző helyi vállalkozásokra...stb.

Összességében sokkal többet nyer egy ország a kerékpárokra való nagymértékű átállással mint amennyit veszít, különösen akkor ha az üzemanyag külföldről jön.

Wannabe 2013.03.26. 10:53:00

@Bölcs Lázadó: dimenzió itt: méret, Bölcs úr.