Egyre fontosabb, a jövőt meghatározó vállalati versenytényező az emberi produktivitás tökéletesítése – erről a fenntarthatósági beszélgetésekben is érdemes szót ejteni, mert ez a típusú problémakör foglalkoztatja most azokat a társadalmakat, amelyek egyre inkább a társadalmi fenntarthatóság felé fordulnak. Az, hogy éppen mennyire tolódik el a munka-élet egyensúly az egyén szintjén, meghatározza, hogy milyen – mennyire produktív és motivált, illetve boldog – munkaerővel bír majd egy vállalat hosszú távon. A cél nem a kizsákmányolás, hanem egy minden érintett számára fenntartható állapot létrehozása!
A kérdést vizsgálva, csak a legalapvetőbb mérőszámot – a munkaidőt – nézve, arról lehet hallani az üzleti világban, hogy gyakoriak az olyan periódusok, amikor „a napi nyolc óra munka” igazából egyre inkább tíz vagy még több munkahelyen töltött órát jelent. Ez alapvetően azt vetítené elő, hogy az emberek egyre többet termelnek, a produktivitásuk és értékteremtésük jelentősen magasabb. Csakhogy ez nem feltétlenül van így: ebben a kérdésben ugyanis nem a munkával töltött idő a fő tényező, hanem az, hogy ez alatt az idő alatt mekkora a valós értékteremtés (a kisütött péktermék, a lekönyvelt tétel stb.).
A munkával töltött idő nem feltétlenül fokmérője a valós értékteremtésnek.
Ezt egyre több vállalat ismeri fel: elindult egy munkaidő-csökkentési hullám, leginkább a fejlett gazdaságokban. Ezt a jelenséget érthető módon szigorú szemmel követi minden érintett, illetve a tudományos szféra is. Jó hír, hogy egyelőre nem érkeztek olyan hírek, amik arra utalnának, hogy emiatt csökkent volna az adott vállalatok, nemzeti gazdaságok produktivitás, sőt.
A gyakorlati megvalósításban Hollandia és Franciaország járnak élen. Az előbbi országban már heti 27 óra az átlagos munkával töltött idő, Franciaországban 30 óra. Érdekes, hogy például Nagy-Britanniában továbbra sem hoztak olyan rendeletet, ami csökkentené a munkaidőt. Ott 2015-ös adatok szerint valamivel több mint 6 millió ember dolgozik heti 45 óránál is többet.
Mi szól amellett, hogy csökkentsük a munkaidőt?
A fő érvet a csökkentett munkaidő mellett többek között a New Economics Foundation nevű független amerikai kutatóintézet fogalmazta meg tanulmányában. Ebben a kutatóik arra mutattak rá, hogy a 21. század kihívásaira a csökkentett munkaidő lehet a cégek egyik válasza, mégpedig egészen pontosan a 21 órásra csökkentett munkahét. Ez három fő ok miatt kivitelezhető szerintük.
Egyrészt mert a robotizáció használatával növelhető emberi ráhatás nélkül a termelékenység és fenntartható a növekedés; az egyenjogúsági mozgalommal a családok bevételéhez kiegyenlítettebb módon tudnak hozzájárulni a nők, így a férfiaknak nem kell túldolgozniuk magukat; a csökkenő gyermekvállalási ráták pedig megfordíthatóak lennének, hiszen ma sok esetben azért nem vállalnak három gyereket, csak egyet, mert a sok munkával töltött óra mellett így érzik optimálisnak a gyermeknevelésre fordított időt – több gyerekre nem maradna kellő idejük, energiájuk.
Mindezek mellett a pszichológiai faktor is egyre inkább előtérbe kerül – ma már társadalmi jelenség a kiégés, a mentális higiénia sérülése, és közel fél tucat egyéb hasonló tünet. Ami mindebben a fenntarthatóság szempontjából új lehet, az maga a szemlélet, hogy erről a fenntarthatóság keretrendszerén belül kezdünk el gondolkozni, keressük a megoldási lehetőségeket a problémákra.
Hogyan kötődik a munkával töltött idő a fenntarthatósághoz?
Egy kitűnő menedzsment gondolkodó, Jeffrey Pfeffer, aki jelenleg a Stanford Egyetem professzora, szerintem jól rávilágít erre az összefüggésre.
Pfeffer állítása, hogy sok, munkahelyi teljesítményre ható tényező, például a hosszú munkaidő, a munka-magánélet konfliktus, a kiszámíthatatlan munkaórákból és elbocsátásokból eredő anyagi bizonytalanság, a munkakör feletti kontroll vagy a társadalmi támogatottság hiánya ugyanannyira káros az egészségre és növeli a halálozási rátákat, mint a passzív dohányzás.
Számításai szerint a nem megfelelő munkahelyi tényezők felelősek éves szinten mintegy 120.000 halálesetért és mintegy 180 milliárd dollár felesleges egészségügyi kiadásért az Egyesült Államokban. De nem csak ott: a túlzott munkaterhelés például mintegy 600 ezer és 1 millió közötti halálesetért felelős Kínában évente.
Mindebben ugyanolyan fontos az is, hogy a munkahelyen túlterhelést okozó munkahelyi szokások még a munkáltatóknak sem előnyösek. Éppen ezért kellene erre is figyelmet fordítani.
Mert míg a környezeti fenntarthatóság és a vállalatok széndioxid kibocsátásának és újrahasznosítási tevékenységeinek a mérése például hatalmas figyelem irányul, szinte semmi nem jut az emberi-társadalmi fenntarthatóságra és annak menedzsment-gyakorlatokra vonatkozó következményeire. Némileg meglepő, de akár egy önbevallással számított egészségügyi tényező mérése is kielégítően jó előrejelző erővel bírhat – ennek köszönhetően pedig a vállalati gyakorlatok emberi egészségre, motivációra, elégedettségre vonatkozó hatásainak számszerűsítése könnyen elérhetővé válik a cégek számára.
Mindezek alapján az emberekért legalább annyira aggódnunk kellene, mint a jegesmedvékért vagy a veszélyeztetett fajokért. Ha szigorúak akarnánk lenni, akkor az alcím kérdésére adott válasz az lenne, hogy nem fenntartható a jelenlegi munkaszervezésünk, viszont szerencsére vannak már megoldási tervek, amiket érdemes kipróbálni.
További hasznos olvasnivaló:
A New Economic Foundation szerzői által írt tanulmány a 21 órás munkahétről (angolul):
„21 hours: Why a shorter working week can help us all to flourish in the 21st century”
https://web.archive.org/web/20160209144546/http://b.3cdn.net/nefoundation/f49406d81b9ed9c977_p1m6ibgje.pdf
A brit Guardian lap átfogó érvelése a csökkentett munkaidővel kapcsolatban (angolul):
https://www.theguardian.com/sustainable-business/2015/nov/09/fewer-working-hours-doctors-eu-negotiations
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!