Még pár óra, és ismét tekergethetjük az órát!

2016. március 25. 10:49 - CHIKANSPLANET


chikansplanet_20160323_oraatallitas.jpgAkár napi 3 százalékos fogyasztáscsökkentést eredményez az, hogy tekergetjük az órákat. Az évente kétszeri óraátállítás során a villamos energiát a nyári időszakban takarítjuk meg, ugyanis március 27-én hajnali 2:00 órakor, az óránk előre állításával állunk át a nyári időszámításra, és zárjuk le a normál (téli) időszámítást. A nyári-téli időszámításra való átállásnak számos oka volt a történelem során, mint például az első olajválság, ahol több száz tonna kőolajnak megfelelő energiamegtakarításhoz járult hozzá az óraátállítás. Hazánk 1980-óta megszakítás nélkül alkalmazza az óraátállítási módszert. Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján indul, a normál (téli) időszámítás október 30-án veszi ismét kezdetét.

A hazai villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. évente átlagosan 6 milliárd forintra becsülte az óraátállítás révén megspórolt energia értékét. Az költségeket tekintve ez 120 Megawattóra áram ára. Ekkora mennyiséget mintegy negyvenezer átlagos háztartás fogyasztana el éves szinten.

Az óraátállítás bevezetése Magyarországon négy alkalommal is megtörtént, először 1916. április 30-án. Minden alkalommal gazdasági okok indokolták a döntést, akkoriban kevésbé voltak érdekeltek az energetikai kérdésekben, mindinkább a munka gazdasági termelésben való optimalizációját szolgálta: a megvilágítás hiányát kiküszöbölve növelhették a termelékenységet. Később a nemzetközi utazási menetrendek egységes változásának igénye miatt volt szükség a harmonizációra. Napjainkban nagy szerepe van nyári időszámításra való átállásnak az irodaépületekbe kényszerült munkavállalóknak, ahol az áramfogyasztás negyedét a világítás teszi ki.

Az óraátállítás miatt egy órával kevesebbet aludhatunk a húsvéti hétvégén. Szervezetünk belső órájára az éjszaka és a nappal váltakozása van a legnagyobb hatással, ezért a tavaszi időszámításra való átállással felborulhat az alvás-ébrenlét ritmusa. A szervezet viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodik a változáshoz, ám az ehhez szükséges idő – 3-14 nap – egyénenként változó.

Fogyasztói részről összesen milliárdos nagyságrendű a megtakarítás mértéke (éves szinten) a villamosenergia-költségekből a nyári időszámítás alatt. A MAVIR által 1949-óta összegyűjtött elemzésekből kiderül, hogy energetikai szempontból a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraátállítást követően látványosan csökken az esti órák terhelése, a kevesebb energiafogyasztással nagyban csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat. Hogy ezért mekkora áldozat néhány nap kótyagosság, azt döntse el ki-ki maga.

 



Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr198525016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.03.25. 18:40:07

Szart se takarítunk meg, csak szívunk vele!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.25. 18:51:37

Az átállás miatti rossz közérzet okozta gazdasági veszteségeket (pl. kialvatlanság miatti kisebb termelékenység a munkahelyeken, balesetek, egészségügyi kiadások) ki számította ki vagy akár csak becsülte fel?

megtorolom 2016.03.25. 19:31:28

Számtalan hozzáértő ember , többször is elmagyarázta tv műsorokban, hogy ez egy paraszt vakítás, semmi értelme a mai elektromos készülékek fényében ez az óraátállítás.
Amúgy. A nap így is annyi időt világit amennyit az időszaknak megfelelően fent van.Nem? Állíthatom én az órát ahová akarom, akkor is a nap megy a maga útján. Azonkívül a villamos energiát nem lehet tárolni. Amennyit termel az erőmű annyi van készenlétben. Az éjszakai közvilágítást azért
kellett bevezetni, hogy az erőművet nem lehet csak úgy össze vissza állítgatni. De úgy látom a szakembereket soha nem hallgatják, meg.

agyamputáltak 2016.03.25. 20:39:26

befejezhetnék ezt a baromságot az állítgatással. szart se takarítunk már meg mióta 4 műszak van orrba-szájba a komolyabb termelő cégeknél, ráadásul bevezették az EU-ban a kötelező energiatakarékos égőket szóval a világításra hivatkozni is hülyeség, ja és irodában korán még sötét van tehát ugyanúgy égetik a villanyt csak nem délután stb stb stb

agyamputáltak 2016.03.25. 20:42:12

@agyamputáltak: irodánál mármint amikor meg vissza kell állítani. a lényeg hogy hagyni kéne az francba az egészet :-)

Exploiter 2016.03.25. 20:44:17

Valaki azt számolhatná ki, mennyit nyernénk vele, ha télen nem állítanánk vissza és végre elfelejtenénk ezt a marhaságot, minél tovább süt a nap miután az ember végre hazáért, annál jobb kedvű lesz a paraszt.

mt-03 2016.03.25. 20:45:07

Ma mar nem szempont a gyarak fogyasztasa mert mar alig van gyar. Ami van ott amugy is van vilagitas.

De ha mar ragaszkodunk hozza akkor miert nem pentek este allitjuk? Legalabb lenne 2 nap hozzaszokni, ilyen husveti allitasnal meg 3.

poppeszku 2016.03.25. 20:46:21

A TÉLI a normál időszámítás,kedves cikkíró

Exploiter 2016.03.25. 20:52:47

@poppeszku:

Ez amúgy a fő gond. Az is megoldás ha arrébb megyünk +1 órát, utána állíthatják ahová akarják. De k jó lenne ha sikerülne úgy csinálni hogy a 6tól 20ig tartó időszakban a legtovább legyen világos.

metal · http://electric.blog.hu 2016.03.25. 22:05:07

Idáig olvastam:

"az óránk előre állításával állunk vissza a normál időszámításra, és zárjuk le a téli időszámítást."

Aki ennyire ért hozzá, az ne okoskodjon!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.25. 22:19:50

@metal:

Így igaz, a téli a "normál" időszámítás.

Más kérdés, hogyan viszonyul ehhez a mi helyi időnk, mert hiszen igazából ez lenne az alap, az igazi "normál" időszámítás. Ugyanis Spanyolország legnyugatib részein és Lengyelország vagy Magyarország legkeletibb részein ugyanannyi a hivatalos idő, miközben kb. 32 fok az eltérés a hosszúsági fokokban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.25. 22:21:47

Vagyis a CEST (Közép-európai nyári időszámítás) két időzónát fog át, és picit belenyúlik egy harmadikba is.

nagyonanyuka 2016.03.25. 22:45:16

Emberek! Az órát át lehet állítani, de a gyereket nem! Ha eddig 7-kor kelt, a szünet után 2 héttel se tudom kirobbantani 7-kor az ágyból. Ha 8-kor feküdt, 9 előtt úgyse lesz álmos. Mért szívatunk ezzel 9,5 millió embert?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.25. 22:54:43

@nagyonanyuka:

9.5 miliónál jóval többet, mert szinte az egész EU-t érinti. Az sajnos nem menne, hogy egyedül mi lépjünk ki belőle, mert eléggé megzavarná a nemzetközi forgalmat.

quiller 2016.03.25. 23:30:08

"az óránk előre állításával állunk vissza a normál időszámításra, és zárjuk le a téli időszámítást" ... energetikai szakember, gratulálok. Van, amihez ért is, ha ehhez nyilvánvalóan nem?
Azonkívül pedig a megtakarítás mértékét évtizedekkel ezelőtt állapították meg, ma már semmi értelme az egésznek, csak szív vele mindenki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.25. 23:52:35

@quiller:

A megtakarítás mértékét ma is ki lehetne számítani, mondjuk az óraátállítást megelőző és azt követő 1-1 hét összesített fogyasztásából (persze nem most, mert a húsvét bezavar).

átlátó 2016.03.26. 00:54:51

Lapátnyelek tömegét törném a hátán a baromnak, aki ezt kitalálta... a jókurvaédesanyjának csináljon évente kétszer napokig tartó programot...néha még hetek múlva is találok órát, amit elfelejtettem beállítani, a kurvaistenit a retkes szájbabaszott anyjába bele az unatkozó kurvának, kurafinak...számolgatok néha előre, vagy hátra...autóban, meg mindenfelé mire az összes ingatlanban végzek, hogy szakadna rá a paksi atom a belére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.03.26. 01:35:22

a nyari idoszamitas az eltero, a tobbi a normalis, igy nincs teli
van normalis es van nyari
lehet nincs ertelme, de aki 1 ora elterest max 3 nap utan is eszrevesz, ott baj van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.03.26. 01:37:41

@átlátó: neked hany orad van?
computer telefon kocsiban az ora valt
nekem meg a karoram is
az ebreszto is
a box is a tv-hez
most belehalsz ha egysze /jo ketszer/ egy evben arreb kell tolnod a mutatot a kakkukoson?

tahógráf 2016.03.26. 06:46:45

A nagy gyárak 90%ban folyamatos műszakban gyártanak, akkor mit is takarítunk meg? Amit megtakarítunk (elméletben), azt újra kéne számolni, aztán össze hasonlítani azzal a számmal, ami az álmos dolgozó által gyártott selejtből lesz. Ja, és így nem az irodámban kapcsolom a lámpát reggel (már miért kapcsolnám reggel 8kor), de otthon akkor megint csak lámpafénynél lesz ébredés, tehát a háztartások nem spórolnak vele szart se.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.26. 09:07:50

Aki valóban melózik az lefekszik időben oszt jónapot.
A ratyi hipsztergyerekek siránkozása meg a lőtéri kutyát sem érdekli.

átlátó 2016.03.26. 09:57:34

@hagyma: Szépen kérdeztél, bár kissé provokálóan, - a halálosságot is megemlítve...már tudod, hogy szépen kérdeztél, igen illedelmesen, ezért válaszolok piros egy öcsém. Van 3 darab autóm, nem olyan modernyosak mint a tiéd, óra mindegyikben van. Az egyik ugyan otomata váltós, de akkor se magától váltódik. Osztán, karórám is van, de esse olyan modernyos...aztán piros egy öcsém, van egy lakásom Bécsben, ott van minden helyiségben óra, mert minden helységben van és nem miattad. A lakás nem egy garzon...osztán, piros egy öcsém, van egy kis birtokocskánk a volt vasfüggöny közvetlen szomszéccságában, a magyar oldalon, mert azt az oldalt preferáltuk, 3 szint van ott, minden helyiségben mutassa az időt valamilyen szerkezet, műhely is van, meg a zudvaron is úgy szeressem látni mindig a zidő múlását, mintha pályaudvaron lennék, mert utazni is szeressek és így mindig mintha utazás előtt lennék...továbbá, Hagyma, piros egy öcsém, van a szülőföldemen a szülői ház nincsen eladva, ott is életvitelszerűen élek, hasonló adottságok, mint a birtokocskán...nem számoltam össze az órák számát, nem vagy te annyira fontos nekem...csak jeleztem ezzel, hogy nem úgy élek mint te piros egy öcsém, ezzel nem azt mondtam, hogy nagy szarban élsz...és nem a te anyáddal van bajom. Jut eszembe... ta annyiszor állítasz ahányszor akarsz, engem annyi minden más érdekel ezen kívül amivel nem basznám az időmet...természetesen nekem is áll, az viszont olyan akkor, mint a sarki posztos rendőr mínusz 9 fokban...mereven intézkedik. Ne nálam próbálkozzál piros egy öcsém az elhalálozással, mert én meg a halál faszára hajtalak el. Hát így gondolkodjál a jövőben velem kapcsolatban, ha beszélgetni akarsz valamiről úgy, hogy nekem mindegy, hogy te mit és hogyan, - ez fordítva is így legyen. Ugyanis piros egy öcsém! Én nem azokat ekéztem akiknek ebben kedvük van, hanem azt, aki miatt ez nekem évente kétszer alsó hangom jelent vagy 30 darab szerkezetet...ugyanis elfelejtettem mondani neked eddig piros egy öcsém, hogy a már régóta aktuális babámnak Bécsben van egy magánpraxisa is és ott bizony megint vannak ilyesmi szerkezetek. Ott csak pontosan 3 darab.

silent76 2016.03.26. 10:19:41

A "normál" időszámítás a téli. Megint egy tudatlan firkász osztja az észt.

átlátó 2016.03.26. 10:20:39

@hagyma: Kicsit megenyhültem közben Hagyma, tudnod kell, hogy csak olajat öntéttél a serpenyőmbe úgy, hogy ezt egyáltalán nem kívántam.
Nincs semmiféle szmájli, meg ilyesmi szóval nem bandázunk. Volt még egy kérdésed, hogy belehalok e? Nem jöttél rá magadtól, segítek. Nem ebbe fogok belehalni és a kakukkos óránk sajnos már nem működik, az 1800-s évek vége körüli inga óra még igen jól végzi a dolgát...annak az állításához körbe kell tekerni egy egész kört...még az aktuális babám dédapjáé volt, az aktuális babám apja szekéren hozta "magyarba", amikor Székelyföldről kibaszták őket...és jegyezd meg. nem szokásom szarozni az ilyen parizerjampi ficsúrokkal mint amilyennek téged látlak...ugyanis én egy agrárjampi vagyok. Nem szalvétával fogom a faszomat és kézzel állítom az órákat. Kuplerájba nem járok, ingyébe szopatok.

metal · http://electric.blog.hu 2016.03.26. 11:20:32

Tudom irigyelni azokat az embereket, akinek ez a legnagyobb problémájuk az életben!

efi 2016.03.26. 13:37:10

A sok tápos bazeg.
Nyaralni se menjetek külföldre, mert másik időzónában van, meg másik munkahelyre sem, mert ott lehet, hogy 8 helyett 7-kor kell kezdeni.
Akit 1 óra eltérés 2 napnál tovább zavar, az menjen orvoshoz.

ComLo 2016.03.26. 16:19:41

@átlátó: Ne haragudj, de a végtelenül szimpatikus hozzászolásod olvasása közben, egyre jobban erősödöt bennem az érzés: "ha téged ezzel még meg is szivatnak, az egy plusz pont az óraátállítás mellett."

ComLo 2016.03.26. 16:38:53

Az óraátállításhoz:
Korábban én sem rajongtam érte. Most viszont Mo. és a munkahelyem között 5/6 órás az eltolódás, valamint itt is elég sokat utazom a régióban (+- 1,2 órás eltérés). Véleményem szerint az egész leginkább pszihés: 1-2 nap, de nagyon maximum 1 hét elég akár 8-9 órás átállásra, az 1 óra pedig semmilyen zavart nem kéne hogy okozzon a szervezetben. Persze aki egy időzónában él, azoknak ez szokatlanabb és nehezebb ezt elismerem. De fizikailag, és mentálisan elvileg nem kéne hogy gondot okozzon a téli/nyári váltás, főleg nem hetekig tartó alvászavarokat.

még pár "érdekes" dolog. valójában dél, pont nálunk van (téli azaz eredeti időszámítás szerint) 12 órakkor, azaz a ny. európai országok (és a tőlünk keletre lévők) használnak nem megfelelő időzónát.

Sokszor felmerül, hogy hagyjuk az egészet, és maradjunk a nyáriban azaz lépjünk át másik időzónába. Ezzel a legnagyobb baj, azaz a CET meletti legnagyobb érv, hogy a gazdaság nagyon nagyot nyer azzal, hogy Berlinnel, Londonnal, és Párizzsal vagyunk egy zónában. A nemzetközi cégek mindennapjaiban ugyanúgy, mind mondjuk pl a külföldre eladott software-ek support-jában hatalmas előny, hogy a munkaidő azonos időben kezdődik, és ér véget, mindkét országban.

Szóval a változás pártiaknak, azt érdemes beleszámolni, hogy ugyan a korábbi érvek javarészt már tényleg nem igazak (gyárak energiaigénye, jelentős megtakarítás), a nemzetgazdaságnak csak akkor érné meg a dolog, ha egész európa "velünk változik". Az viszont, már télen elég extrém körülményeket eredményezne európa ny-i felén.

ComLo 2016.03.26. 16:49:18

@ComLo: jav: természetesen Londonnal nem vagyunk egy időzónában ... és ha zónát lápnánk ott az eltérés már 2 óra lenne ...

átlátó 2016.03.26. 19:58:41

@ComLo: ühüm...és akkor azt még nem is említettem, hogy van egy Honda robogó, meg egy Kawasaki csopperka is, utólag tettem rájuk órát. Így aztán még az is viszi az időmet...most ne gyere azzal, hogy miért akarom tudni az időt, amikor az magától is halad, meg ne gyere azzal se, hogy ha már tudni akarom akkor miért nem atomatikusan állítódik, mert nem ez a lényeg...a lényeg az, hogy kapjon ótvart aki ezt kitalálta. Hogy ezzel nem vagyok egyedül, igazán nem a te hibád.
Nekem valóban minden évben ad ez egy kis biszbaszolást, hát ugyan ne szeressem az anyját se annak, aki ezt teszi velem...és nekem mindegy, hogy mikor kelek, meg fekszek, mert több évtizede a magam ura vagyok, akkor fekszek amikor elálmosodok és akkor kelek, amikor kialudtam magam...viszont külön programot a kurva anyjának csináljon. Ugyanis a felkelésem és a lefekvésem, meg a lefekvésem és a fölkelésem között használok órákat, nem avatlak bele, hogy miért. Nekem tök mindegy, hogy mennyire van világos, vagy sötét eközben.
Köszönöm, hogy figyelmesen olvastad a véleményemet és, hogy szimpatikusnak is tartod. Te egy rendes ember vagy, ezt bárki megmondhatja...meg is kérdem a szomszédasszonyt, jó indik lesz ez rá...nem rég költözött ide és igen szép zöld a pázsitja is, meg minden.

Beer Monster 2016.03.26. 22:37:58

Ezek szerint már majdnem két hónapja indokolt lenne a nyári időszámításra átállítani.

Viszont 120 MWh még kiskeráron is csak 4,8 milliárd! Akkor ez fejenként 480 ft. De legyen 600, basszák meg, inkább kifizetem, csak legyen már ennek a gyerekes bohóckodásnak vége. Büntetni kéne, aki kitalálta az állítgatást. Nem is büntetni, meg kéne kínozni.
süti beállítások módosítása