5 cent és tovább esik – az iparban és a háztartásban is tarol a napenergia

2015. július 25. 08:12 - CHIKANSPLANET


chp_index_5cents_2_20150725.jpgA napsütésben gazdag országokban ma már 5 cent, vagyis kevesebb mint 15 forint a napenergia kilowattóránkénti ára, ami a napelemek és a hozzájuk kapcsolt új típusú akkumulátorok fejlődése révén hamarosan már az átlagos adottsággal rendelkező államok esetében is lekörözi a hagyományos energiaforrások árait. A zöld energiaforrások ilyesfajta árelőnye nyomán a megújulók már rövid-, illetve középtávon kiszoríthatják a konvencionális energiahordozókat az iparból és a háztartásokból egyaránt.

Ami ma még csak a megújuló energiaforrásokban bővelkedő régiókban lehetséges, az újfajta elemeknek köszönhetően hamarosan a világ minden táján adott lehet, nevezetesen az energiaszektor megújuló energiaforrásokra való átállítása. Ebben óriási szerepe van a megújuló forrásokból nyert energia drasztikusan csökkenő előállítási költségeinek és a tárolókapacitások terén megfigyelhető nagyfokú hatékonyságnövekedésnek. A mostani trendeket látva ráadásul számíthatunk arra, hogy ez az egyre alacsonyabb költségszint világszinten is általánossá válik, és hogy a napenergiában tekintetében kifejezetten jó helyzetben lévő régiókban pedig 2-4 centre csökkenhet ennek mértéke.

A másik kulcsfaktor, amely a napenergia kimagasló népszerűségét táplálja, az az energiatárolási lehetőségek folyamatos bővülése és az eszközök dinamikus fejlődése. Ebben vezető szerep hárul az új típusú lítium-ionos és a folyadékáramos akkumulátorokra. Előbbi a Tesla új „Gigafactory” névre hallgató projektjéből lehet ismerős. Utóbbival „Vanadium Redox, vagy Flow Battery néven találkozhatunk a legtöbbször. Ennek legfőbb előnye, hogy bizonyítottan minimum 14 000-szer tölthető.

Ami azonban szintén kiemelkedően fontos a fenti technológiai újítások kapacitásbővülése mellett, hogy a lítium-ionos elemek éppúgy alkalmazhatók a normál háztartásokban is. Ennél fogva a megújuló energetika vívmányai egyáltalán nem koncentrálódnak csupán az ipari termelés szektoraira, hanem a lakosság igényeinek kielégítését is éppúgy támogatják.

A fenti lehetőségeket kiaknázva a Southern Carolina Edison energiaszolgáltató cég bejelentette, hogy a SunEdison és az Advanced Microgrid Solutions által felépítendő új energiatermelő és tároló kapacitás olyan energiaforrást jelent majd, amely kiválthatja a jelenleg helyben használt nukleáris, illetve széntüzeléssel nyert energiát.

2014-ben az újonnan létrehozott energiakapacitások 32 százaléka napenergiára épül, ezzel 2014 volt zsinórban a második olyan év, amikor az újonnan létesített napenergia kapacitások mértéke meghaladta a szélre és a szénre épülő új infrastruktúrák kapacitásait is. A fenti tendenciák nyomán jelenleg úgy kalkulálható, hogy a napenergia hamarosan elsődleges energiaforrássá léphet elő a termelésben és a háztartásokban egyaránt. A következő boomot e téren Kína hozhatja majd, amely állam egyelőre szerény 50 megawattos napenergia kapacitással rendelkezik jelenleg, jövőre tekintő tervei azonban rendkívül ambiciózusak.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr107652464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.25. 12:46:59

Az akkuk, pl. a Tesla akkuja fölöslegessé tehetik az elektromos hálózatra való csatlakozást - DE CSAK azokon a területeken, ahol a napelemek nyári és téli energiatermelése között kicsi a különbség.

Pl. nálunk nem sok lrtelme lenne a Tesla-akkunak, hiszen a legjobb nyári hónapok energiatermelése kb. 4-szerese a legrosszabb téli hónapokénak. Ez csak hálózati visszatáplálással kerülhető meg, akkor viszont semmi szükség a drága akkura.

Éhes ló 2015.07.25. 22:27:56

Ismét források és adatok nélküli üres és blőd állítások, lózungok.

A nem tervezhető, nem ütemezhető energiaforrások nem szolgálhatnak nagy társadalmi rendszerek, ipar ellátására, mert ha nem fúj a szél, nem süt a nap, a világ nem állhat le, ellentétben a poster primitív, bármilyen műszaki, gazdasági megalapozottság nélküli képzelgésével és méregzöld álmaival.

pamut 2015.07.28. 03:11:20

Bekövetkezett az, amit minden normális és értelmes ember évek óta folyamatosan mondott, és amit csak a vak nem látott előre.

Nahát.

Az atomsötétek természetesen mélyen hallgatnak, vagy kétségbeesve keresik a kákán a csomót (a legelvakultabbjai meg még mindig a tagadás fázisában vannak, szegénykék...). Ők az utolsó leheletükig tagadták a nyilvánvalót, a teljesen egyértelműt.

A napenergia ára természetesen még tovább fog csökkenni, ahogy eddig is. És nem csak Kína miatt. Az USA miatt is. Hillary Clinton, aki elég biztosan nyerni fog, már most a kampánya közepébe emelte a napenergiát: az USA-t a világ első számú megújuló energia-nagyhatalmává akarja fejleszteni, hatalmas számokkal, ambíciókkal. Azaz a fejlesztés, a nemzetközi verseny, az innováció nem hogy lassulna, de még is fokozódni fog, az USA is belehúz. Még olcsóbb lesz, még hatékonyabb.

Önsorsrontás, önkéntes múltban-ragadás, idiotizmus ebből kimaradni, pláne akadályozni. Magyarország pont ezt teszi, nemhogy segítené, de még extra adókkal akadályozza is. De hát miért pont ezt ne kúrná el ez az ország, ahol az önsorsrontás, elkúrás és lopás ősi szittya nemzeti hagyomány. Atomerőműből sokat lehet lopni, napelemből pedig keveset. Ezért, csak ezért erőlteti az ország érdekével szemben az aktuális banda az atomot. Nekik a saját zsebük fontos, nem az ország érdeke.

Különösen ilyenkor nyáron, pl. a múlt heti rekkenő kánikulában gondolok sokat arra, mennyi energiát veszteget, pazarol el az ország minden nap. Itt süt le ránk a szép meleg nap, jön az energia, fűti az utcákat, a tetőket, a földeket, mi meg nem hasznosítjuk, nem szedjük ki belőle az energiát, csak hagyjuk kárba veszni. Lúzerország, de hát ugye van miből pocsékolnunk, gazdagok vagyunk...

EU 2015.07.28. 08:38:38

Éhes ló: köszönjük, ülj le, egyes! Pamut pont rólad (is) beszélt...

pamut: hibátlan komment...sajnos. :(

DIODORO 2015.07.28. 10:18:44

@EU: :)))))

Azért a posztból tényleg nem derül ki, hogy mire vonatkozik az 5 cent. Tartok tőle, ez is olyan mint a palackozott ásványvíz: A víz előállítási költsége kb 20 fillér (kiszivattyúzása a föld mélyéről), de a palackozás, szállítás miatt 60-120 forintba kerül.

Mai technológiával a zöld áram mindennél drágább. Persze ehhez nemzetgazdasági szinten kell nézni az energia igényt.....

DIODORO 2015.07.28. 10:21:21

@pamut: " fűti az utcákat, a tetőket, a földeket, mi meg nem hasznosítjuk, nem szedjük ki belőle az energiát, csak hagyjuk kárba veszni. "

Hát ja! Napelemet a búzamezők helyére! taroljuk le az erdőket mert csak elvesztegetik a drága energiát !!!
Magyar narancs, magyar gyapot, magyar energiemezők! Vajh miért is az 50-es évek hozzáértése jut erről eszembe.....

G.Fawkes 2015.07.28. 10:37:13

@DIODORO: A napelemeket nem a buzamezokre, hanem a hazak tetejere szerelik.... aszem... vagy nem? Ennyit az '50-es evekrol. :D

Sun666 2015.07.28. 14:38:31

Akik itt leócsárolják, lesajnálják a napenergiát, azoknak a gondolatmenete alapján napkollektorokat sem érdemes telepíteni, :
„...mert ha nem fúj a szél, nem süt a nap...“
igen ám, de ha itt nem süt a nap, ott fúj a szél, ha itt fúj a szél, ott meg süt a nap...
Ugye tetsztenek érteni kedves szkeptikusok....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 14:56:14

@Sun666:

Imádom, ha valaki jobban akarja ismerni a tőle másként gondolkodó véleményét, mint az illető maga.

Mondd, kicsim, te valóban nem érted a napelem és a napkollektor közötti különbséget? A napkollektor termelte melegvizet akár több napig is tárolhatod komoly veszteség nélkül. És a napelem által termelt villamosságot? (Most ne a visszatáplálással gyere, mert az igen komoly rendszerirányítási gondokkal jár, amint elterjednek a napelemek.)

Inkább foglalkozz a saját véleményed minél alaposabb kifejtésével, ne mások véleményének magyarázásával, értelmezésével, s végképp ne mások kioktatásával.

pamut 2015.07.28. 18:55:39

@DIODORO:

Igazad van, sajnos :( valóban, egy darab napelemhez 10 hektár búzamezőt kell letarolni, és az csak egy szál lámpa világítására elég áramot ad. nem csoda hogy a németeknél, spanyoloknál meg máshol is, már úgy nőnek fel a gyerekek, hogy földet, búzamezőt, erdőt már csak régi fényképeken látnak, mert az egész országot hézagmentesen beborítják a napelemek.

delejezoe 2015.07.28. 19:21:18

Hát.. nem tudom, láttak-e már fentebb vitázók napelemtelepről fényképet... Azért az széltében és hosszában nem pici. :) Tudniillik a felületről gyűjt, nem az élről... :)
Ha mi mindezt a tetőkre korlátoznánk, elég hamar büszkélkedhetnénk azzal, hogy elértük, amit el lehet, de sokra azért nem mennénk vele.
Az akkumulátor kérdés meg, valljuk be, a remények morzsolgatása. Lehet, hogy a napelemes áram 5 cent, de hogy a Canon fényképezőgépbe való 7-10 Wh-s Li-ion akku 20-30 eFt, az sajnos ugyanolyan igazság. Abból még sokáig nem lesz hűtés, mosás, stb, bár szükségvilágításra és oktalan telefon töltésére már akár a mai viszonyok között is alkalmas, ha valaki nem túl szegény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 19:32:18

@delejezoe:

A Tesla 8-10kWh-s akkuja egy milla körül van (plusz nálunk vám+ÁFA+csak úgy), és 9 évet ad rá a gyártó.

Ez persze csak az éjszakai áramellátást oldja meg, az évszakos eltéréseket nem. Na mármost, ha visszatáplálással ma nálunk ééen csak hogy megéri a napelem, akkor egymillás akkuval már garantáltan nem fogja. Főleg úgy nem, hogy az évszakos eltérések miatt úgyis kell a visszatáplálás, akkor meg minek az akku.

Orchid666 2015.07.29. 10:10:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Kedves akárki.
Pontosan tudom mi a napkollektor és a napelem közötti különbség.
De amit leírtam azt tetszik érteni ugye ?
A pofátlan cinikus megjegyzése viszont árulkodik önrôl.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.29. 10:12:29

@Orchid666:

Drága, legalább ugyanarról a nickedről írtál volna. :D

A primitív személyeskedésedbe meg inkább nem szállok be, téged minősít.

Sun666 2015.07.29. 17:29:21

Kedves akárki.
Nem emlékszem hogy tegezôdnénk. Az arrogáns kioktató stílusa pedig azt sugallja hogy ön nem egy müvelt ember. A személyeskedést pedig ön kezdte azzal, hogy -mivel feltehetôleg nem érti a kérdésemet- erre kioktató stílusban osztja az észt.
Majd ha érdemben képes válaszolni a találós kérdésemre, akkor talán elhiszem hogy nemcsak egy szimla alulmüvelt jó munkásember, aki rettenetesen okosnak képzeli magát.
Amúgy most vásárolok szigetüzemü napelem rendszert. A hétvégi házra pedig napkollektort. Persze azt még nem teljesen értem hogy mi a kettô között a különbség, ezért nagyon remélen hogy ön megvilágítja nekem o:)

(Orchid666)
De az eltérô nicknéven is tessék elgondolkozni....

Untermensch4 2015.07.29. 18:07:44

@Sun666: Amire utaltál (bár a formátuma nem kérdés volt) az ugyanúgy rendszerirányítási gondokat jelent. Erre jó példa a németek. Van szél, nap, meg ipar messze ezektől. A szomszédaik meg lassan besokallnak hogy az ingadozások őket is terhelik.
Az eltérő nick-ről meg lehet találgatni de nincs sok értelme.

Orchid666 2015.07.30. 08:30:09

Csak egy logikusnak tünô dologra szerettem volna felhívni a figyelmet. Ha európa déli felén elterjedne a napenergia hasznosítás és az északi felén a szélenergia, az felvet bizonyos termelés kiegyenlítôdést. Persze ehhez az kellhet hogy ne csak a németek, hollandok, stb... fejlesszenek ugrásszerüen, hanem a déli államok, amelyeknek ehhez nincsenek meg az anyagi erôforrásai. A másik dolog ami a tárolást érinti, abban teljesen bizonyos vagyok hogy a közeljövôben nagy áttörés várható az egyéni, de akár az ipari tárolás terén is.
Analógiaként hadd hozzam fel a szakmámat, a számítástechnikát. A nyolcvanas években egy C64-es százezer Ft-ba került, majd rohamosan csökkent. De évtizedenként olyan ugrásszerü fejlesztések történtek, amiknek hatására egy jelenleg sebességben, kapacitásban milliószor gyorsabb gép nyolcvanezer Ft nagyságrendben megvásárolható. Ha figyelembe vesszük a Ft vásárlóérték változását, akkor a valorizálás után drasztikus árcsökkenés is tapasztalható. Mindenki számára elérhetôvé vált a számítógép.
Szerintem pontosan ugyanez fog történni a megújulókkal. Azt gondolom az energetikával foglalkozó fórumokra beszivárgott a politika, az atom vs. zöld vita. Talán ennek tudható be az az arrogancia ami miatt visszaszóltam "kovacs nocraft jozsefnenek".
Ahhoz, hogy egy laikus érdemben tisztán láthasson, az Aszódi Attilának (akit nagyra becsülök), pontosabban a kormánynak ki kellene terítenie a lapjait Paks II-vel kapcsolatban, nem csak azt hangoztatnia Orbánnak hogy "jó kis rezsicsökkentés lesz a Paks"
A cca 80 éves futamidejü atomprojekt túl hosszú lefutású ahhoz, hogy meg lehessen jósolni mi lesz 30-50 év múlva. A fúziós energia projektet (Cern) már meg sem merem említeni (amibe eurómilliárdokat fektetnek), mert rögtön lehülyéznének a "kovacs nocraft jozsefne" féle emberek.

Blogger Géza 2015.07.30. 14:17:26

@G.Fawkes: Háztetőkre szerelt napelemekkel ugyan nem oldod meg az ipar energiaellátását. Bizony arra is gondolni kell, hogy ha mezőgazdasági termelésre alkalmas területet építesz be napelemmel, akkor tovább szűkíted az élelmiszertermelési lehetőségeket. Márpedig azt mondják, hogy előbb lesz baj azzal, hogy nem lesz elég élelmiszer, mint azzal, hogy nem lesz elég energia...

Blogger Géza 2015.07.30. 14:19:21

@Orchid666: Csak arra nem bazírozhatsz, hogy majd "Úgyis biztos lesz fúziós erőmű". És ha mégsem? És ha még a fissziósnál is drágább lesz?

Blogger Géza 2015.07.30. 14:20:26

@Orchid666: Csak arra nem bazírozhatsz, hogy majd "Úgyis biztos lesz fúziós erőmű". És ha mégsem? És ha még a fissziósnál is drágább lesz?

Blogger Géza 2015.07.30. 14:24:58

@DIODORO: Igen, ez egyrészt nem magyar éghajlati viszonyokra igaz (ez kb el is van ismerve a szövegben), másrészt biztos nem tartalmazza sem a tárolási illetve a pótlólagos szabályozási költségeket.

ombie 2015.07.31. 11:24:34

Évszakos eltérések megújuló energiából ellátására és a téli fűtésre ott a Power-to-Gas technológia.
Jelenleg még demo erőművekkel, de ha elterjed, rohamosan zuhanni fog az ára annak is.
Javaslom a bloggernek a témát, megérne legalább egy posztot.

tzef 2015.08.01. 09:32:20

Kínában nem szerény 50MW napenergia kapacitás van, hanem 36 GW, ami szerénynek egyáltalán nem mondható... Már ma is ők vezetik az évente telepített kapacitások terén a listát a világon.

abdul hackeem 2015.08.04. 17:18:48

@Blogger Géza: Adat, hivatkozás a pótlólagos szabályozási költségekről?
A nálunk északabbra fekvő német termelésről: hvg.hu/gazdasag/20130709_Brutalis_rekorddal_sokkol_a_nemet_napener

abdul hackeem 2015.08.04. 17:24:44

@DIODORO: A villany nem ismeri a külföldieket. Meg is áll a határállomáson, és a kerítésnél.

abdul hackeem 2015.08.04. 17:28:15

@Éhes ló: A Főnök neked nem szólt, hogy ebbe a bizniszbe is belerondítottatok? Ezt nem tudtad:gyongyos.hu/helyi-hirek/kozelet/2386-megkezdodik-a-naperomu-epitese

Blogger Géza 2015.08.04. 17:41:36

@abdul hackeem: Ha érdekel, nézzél utána, mekkora árak alakulnak ki a primer és szekunder szabályozásokra MAVIR tendereken...

A német energia politika világrekorder magas lakossági és ipari energiaárakat, a CO2-termeklés újbóli felfutását és hatalmas rendszerszintű instabilitást eredményezett.

"Németországban a háztartási energia átlagos ára 29,8 eurócent/kWh (közel 91 Ft/kWh) volt, Franciaországban pedig csak 15,9 eurócent/kWh (közel 48 Ft/kWh), mivel ott a villamos energia közel 74%-t atomenergiából állítják elő. A német ipari fogyasztókra vonatkozó villamosenergia-árak esetében is hasonló a helyzet, mivel Franciaországban a versenytársak közel feleannyiért, az Amerikai Egyesült Államokban pedig harmadannyiért jutnak villamos energiához az ipari fogyasztók, ez pedig komoly versenyhátránynak tekinthető."

atomenergiainfo.hu/blog/nemetorszag-atomellenessege-maris-sok-gondot-okoz

Tottone 2015.08.04. 23:06:11

Valószínű, hogy a megújuló energiaforrásoké a jövő (legalábbis remélem a környezet megóvása miatt is), de hogy milyen hosszú távon, az szerintem kérdéses.

A posztolóhoz hasonlóan sokan már rövid / közép távon a megújulók dominanciáját, mi több, a hagyományos energiaforrások leváltását látják. De mit jelent a "rövid / közép táv"? 5-10-20 év?

Őszintén szólva nem érzem reálisnak azt, hogy ezek az óriási ipari országok (nagyrészt) napelemről menjek 20-30 éven belül. Dinamikus fejlődés persze várhatóan lesz, és ez mind szükséges is a későbbi nagyobb léptékű átálláshoz.

Viszont egy dolog a dinamikus fejlődés egy "szexi" energia ágazatban, és megint egy másik nagy megbízhatósággal, nagy fokú rendelkezésre állással áramot biztosítani - gyáraknak, vasútnak, kórházaknak. Hogy ezek napelemről menjenek szerintem akár 50-60-80 év távlata.

Persze mindig ott a példa a számítástechnika robbanásszerű fejlődésével kapcsolatban, csakhogy a technológiáknak nem sok ága tud számszerűleg olyan mértékben fejlődni; az autó ipar több mint 100 éves, de gyakran emlegetik, hogy ha az IT szektor sebességével fejlődött volna, akkor az autók 1 kg súlyúak lennének, és 1 csepp benzinnel 1000 km tennének meg (vagy valami hasonló)...de máshol húzódnak a határok, és ott most minden egyes g CO2-ért kg-okat faragnak le.

Ráadásul bizonyos problémák csak a tömeges terjedéssel jöhetnek elő. Például, hogy honnan lesz lítium ennyi akkumulátorhoz.

Mindenesetre Németország most ott tart, hogy a leállított atomerőművek kieső kapacitását a megújulók mellett szénerőművekkel kell pótolnia.

Szép szám a kiépített kapacitás, csak azt is tegyük gyorsan hozzá, hogy míg egy hagyományos erőmű a kapacitása 90-100%-át is hozza éves távlatban, addig ez napenergiánál Németországban 10-20% körül van (felhő, tél, éjszaka stb.)

Nem vagyok elég tájékozott ahhoz, hogy eldöntsem, Paks bővítése, illetve az atomenergia a következő 50-60 év távlatában szakmailag feltétlenül rossz döntés-e, de ha a negatív ítéletet arra alapozzuk, hogy 20-30 év múlva már úgyis minden napelemről megy, akkor az lehet hogy fals érvelés. (Persze a feltűnően sietős döntés, a korrupt környezet más lapra tartozik, az politika és mint ilyen csúnya dolog).

Fejlődjön csak addig a megújuló és persze terjedjen nálunk is, de bőven van olyan kapacitás (pl. szén erőmű), amit kiválthat még, mire eljutunk odáig, hogy azt mondjuk: OK, most már erről mehety az alapellátás is.

abdul hackeem 2015.08.05. 08:59:06

@Blogger Géza: Te utánanéztél, ennyire értesz hozzá? Az atomenergiainfo.hu-n?
A MAVIR a következő tájékoztatást adta: www.mavir.hu/documents/10258/107815/szabalyozas20050512.pdf/fd7f0903-53b9-4a3d-83b3-bddc290d652f
Ajánlom figyelmedbe a 7. oldalon az UCTE előírás alapján képzendő szek. tartalékot (150 MW) ami elenyésző, valamint a 28. oldalon a költségtáblázatot.
Jó tanulást!

Blogger Géza 2015.08.05. 12:05:08

@abdul hackeem: Nekem, nem kell utánanézem, csak a kedvedért... A értesz hozzá, tudod, hogy igazam van. Ha meg nem, akkor ne erőlködj.

Éhes ló 2015.08.09. 19:11:38

@EU; @pamut: ez egy aztán megalapozott állításokban gazdag érvelés volt egy hasonlóan adattalan és forrástalan poszt alatt.
Kész szerencse, hogy te legfeljebb magadat osztályozhatod le, te szerencsétlen hülye, amikor halvány lila fingod sincs arról, amirő l itt maszatol a poszter hónapok óta bármiféle tényalap nélkül.

Az energiaellátás nemzetstratégiai kérdés, napi munka, nem is könnyű mérnöki feladat, ami emberek százezreinek hozzáértésén és szorgalmán, kreativitásán múlik, nem zöldködben úszó széplelkek címkézésén múlik.

Olvassatok, tanuljatok és ha sikerült megértenetek mivel matatnátok, mibe ugatnátok ele, akkor kezdjetek neki az ellátásbiztonság, működésbiztonság, ütemezhetőség, gazdaságosság, problémáit elemezgetni sztochasztikus hozzáférhatőségű rendszereknél.

Éhes ló 2015.08.09. 19:22:14

@ombie: nem ártana a fikciók mellé némi adatolt forrást adni.
Mert milyen jól hangzik, mennyire igaz, bár nem divatos ezt kijelenteni, hogy a fosszilisek és atom - no meg ezek gyűlölt üzemeltetői - nélkül a kőkorszakba esnétek sec perc, mert MA ezek adják a fejlett világ energia elltásának meghatározó részét.

Sőt, bármennyire is gyűlölitek de a belső és külsőégésű hőerőgépek jelentik a világunk meghajtását több mint 200 éve és bár már a hozzátok hasonlóan barom jósok már régen mindenkit biztosítottak róla, hogy se szén, se olaj, se gáz nem lesz már sem 1990-re, se 2000-re, se 2010-re, ennek ellenére köszönjük, a világ még mindig atommal és fosszilis energiahordozókkal mműködik, a jósokat meg megtapsolják és egyetemi tanszékeken, konferenciákon hazudoznak tovább 5 centes napáramról és hasonlóan olcsó energia tárolókról - melyek csodák csodája sehol nem működnek - szemben az atomerőművekkel és fosszilis energiahordozókat hasznosító erőművekkel, járművekkel szemben, melyek milliárdjai üzemelnek egyre jobb teljesítményadatokkal.

A tudatlanságotoknál csak az orcátok nagyobb.

Éhes ló 2015.08.09. 20:27:58

@abdul hackeem: összekevered a hetet a hóval.

"...A 950 MW beépített teljesítménnyel rendelkező Mátrai Erőmű ZRt. az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve. A társaság saját bányáiban külfejtéses technológiával termelt lignitből állít elő villamos energiát. A társaság a magyar nemzetgazdaság villamosenergia-fogyasztásának mintegy 13%-át termeli. .."

Nos emelett CO2 kvótát spórolni 10%-nyi bükki erdő eltüzeléssel, és némi napenergiával (a forrásod szerint 15MW) nem a "zöldség" csúcsa, miközben Magyarország energiájának 13%-át termeli a 3750kt kikapart lignitből.
Utóbbi fosszilis energiahordozó, meglehetős fos minőséggel és magas kéntartalommal, ezért bele kell keverni párezer tonna mészport, vizet és némi sürített levegőt is Eger felől, hogy a hulladékot ránksózhassák rigips álnéven.

Ezért nem értelek kinek és milyen főnökéről hazudozol itt ennek a 15MW-nyi szépségflastromnak a kapcsán: az RWE, MVM, OMIA, Rigips főnökéről?

Egyikhez sincs semmi közöm, csak unom a mérték és műszaki alap, források nélküli zöld hányást és arra próbállak rábírni, hogy mielőtt a hangzatos szólamokat el is hiszed, nézz utána mit hazudnak és miért. Nem nehéz, hidd el menni fog.
Kezdésnek kérlek értelmezd a 950MW és a 15MW beépített kapacitás és ennek éves (elméleti) teljesítménye között, figyelembe véve azt, hogy a fosszilist tüzelő öreg roncs rendelkezésre állása jobb, mint 95%-os volt az elmúlt 40 év során, a naperőműved pedig vagy kap napot, vagy nem és a meddő (salaklerakó) gázkibocsátása mellett az élettartama jó ha eléri a 15 évet. De lehet 20 is, ha az jobban esik (bár nincs még működő 20 éves naperőmű és invertere sem sehol a világon...).

Éhes ló 2016.08.29. 06:14:35

A sok méregzöld hülyének - beleértve a postert is - némi zindex szintű ismertetés arról, miként szarja szét mára már napi szinten az egységes európai villamosenergia rendszert a dán és német "5 centes" sztochasztikusan - hol van- hol nincs - agyondotált és ettől méreg drága fos zöldáram:
index.hu/gazdasag/2016/08/23/nemetorszag_energiewende_megujulo_energia_zold_energia/

CHIKANSPLANET 2016.09.09. 09:26:48

@Éhes ló: www.smartinvest.hu/befektetesi-hirek/miert-epit-meg-tobb-megujuloenergetikai-kapacitast-nemetorszag-mikozben-folyamatos-az-aramtobblet

Kedves Éhes Ló, globális szinten alakul át az energiapolitika, szóval nem csak a "méregzöldek" látnak a megújuló energiaforrásokban potenciált. Az ellátásbiztonság fontos, de a fenti cikkben olvashat arról, hogy miként igyekeznek kiküszöbölni a felmerülő akadályokat.

Éhes ló 2016.09.09. 21:35:10

@CHIKANSPLANET: tartok attol, hogy szovegertesi gondjaid vannak, es ezert idezel egy meg tesztfazist se teljesitett otletet a meglevo gondok megoldasa gyanant.
Nem nyert.
Megismetlem, hatha masodjara sikerul megertened:
"... Németország abszurd helyzetbe került:
megtermelik olcsón a tiszta áramot az ország északi részén;
de mivel nincsenek kiépítve az ehhez szükséges hálózati kapacitások, nem tudják eljuttatni délre;
ahol ezért kénytelenek más forrásokból, azaz fosszilis erőművekben megtermelt áramot venni;
és az egész pazarlásnak a költségét a fogyasztókkal fizettetik meg. ..."

A sztochasztikusan eloallo zoldaram nem tejesiti a halozatszabalyozassal kapcsolatos minimumkovetelmenyeket, a piac pedig nem fizeti meg hosszutavon a zold remalmokat.
süti beállítások módosítása