Zöldül az Alma

2015. március 05. 09:37 - CHIKANSPLANET


chp_index_zoldulazapple_20150305.jpgTovább zöldül az alma: az Apple két újabb, 100 százalékban megújuló energiával működtetett adatközpont felépítését jelentette be a közelmúltban. A mintegy 2 milliárd dolláros beruházás egyáltalán nem számít egyedi esetnek a cég részéről, hiszen az IT óriás az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások kiaknázására. Az Apple féle nap-, szél-, illetve geotermikus energia projektek újabb két állomása 2017-től kezdheti meg működését Viborg-ban és Atherny-ben.

A dániai Viborg-ban és az írországi Atherny-ben elkészülő, 1,9 milliárd dollár összértékű beruházások nemcsak a cég életében és az informatika területén jelentősek, de a fenntarthatóság szempontjából is, mivel a létesítmények 100 százalékban megújuló energiával fognak üzemelni. Bár az IT óriás számos hasonlóan környezetbarát központot üzemeltet Európában, az új projektek mégis különlegesnek számítanak, hiszen ezekbe olyan fenntarthatóság-központú elemeket is beemeltek, mint az őshonos fák telepítése, illetve egy kültéri oktatási központ kialakítása.

A központok környezetbarát működésének egyik alaptényezője, hogy a szerverek által generált fölösleges hőt használja föl a helyiségek fűtéséhez. Ráadásul a viborgi központot Dánia egyik legnagyobb villamosenergia-hálózati alállomása mellé tervezték, így nem lesz szükség további transzformátorok és egyéb rendszerelemek telepítésére. A cég továbbá tervezi olyan infrastruktúra létrehozását is, melynek révén a helyi partnerekkel együttműködve szél-, és napenergiát állíthatnak majd elő a későbbiekben.

Az Apple ilyen irányú beruházásai az utóbbi hónapokban látványosan megsűrűsödtek, ami jól mutatja, hogy a cég felismerte a megújuló energiaforrásokban rejlő óriási potenciált, illetve a fenntarthatósági alapelveknek megfelelő működés és fejlődés jelentőségét. Az írországi és dániai központokat megelőzően az Apple 848 millió dollárt fektetett a California Flats Solar Project-be, melynek során egy 2600 hektáros napelemparkot létesítenek mintegy 280 megawattnyi kapacitással. Az Apple által aláírt 25 éves szerződés értelmében az innen nyert energiamennyiség elegendő ahhoz, hogy ellássa a cég Cupertino-i főhadiszállását, kaliforniai irodáit, 52 kiskereskedelmi üzletét, valamint helyi számítástechnikai központját is.

Ezt megelőzően Arizonában kezdett 2 milliárd dolláros beruházásba a cég egy újabb naperőműpark kiépítésével, mely az itt telepített 70 megawattnyi kapacitással 14500 otthont lesz képes ellátni árammal. Hasonló farmokat Karolinában is üzemeltet már az Apple, így Catawba megyében tavaly már a harmadik napenergiaparkját hozta létre.

Az Apple ezek mellett fejleszti saját, „Titan” névre hallgató elektronikus autóját is, illetve korábban már előállt napenergiával tölthető notebook modelljével is. A vállalat emellett 2014-ben mutatta be készülő új központját, mely bioüzemanyaggal működő buszokkal, és teljes mértékben megújuló energiaforrásokból gazdálkodó adatközpontokkal járul hozzá a zöldgazdaság térnyeréséhez.

Az Apple fenti akciói persze önmagukban nem csökkentik drasztikusan az ágazat károsanyag-kibocsájtását, ugyanakkor ezekkel a projektekkel a vállalat nagymértékben előremozdíthatja a fejlesztések helyszínéül szolgáló országok gazdasági modellváltását, az alacsony szén-dioxid kibocsájtású termelő és szolgáltató szektorok térnyerését.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr547242529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása