Érdekes felmérést készített a közelmúltban a SustainAbility nevű nemzetközi stratégiai elemző és tanácsadó szervezet arról, hogy vajon mennyire hatásosak a vállalatok által készített fenntarthatósági jelentések, illetve, hogy ezekkel kapcsolatban melyek a társaságok legjellemzőbb fenntartásai, elvárásai. A felmérés érdekes eredményre vezetett: a vállalatok egyre inkább úgy érzik, hogy az erőforrások felesleges elpocsékolása fenntarthatósági jelentést készíteni, hiszen azokat senki nem olvassa. Pedig lehet, hogy csak ideje lenne a 2.0 változatra váltani.

Merthogy a fenntarthatósági jelentés igenis fontos eszköz, elem lehet egy (nemzetközi nagy-)vállalat működésében. Ennek ellenére sok esetben csak egy kötelezően letudandó adminisztrációs feladatot lát benne a cégvezetés és a munkatársak. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen dokumentum valóban értéket jelentsen, lassan érdemes lehet újragondolni annak szerepét és rendeltetését, és az új céloknak megfelelően fejleszteni a jelentési struktúrát.

Elsősorban ezt az utat látják járhatónak a felmérés során megkérdezettek vállalatok képviselői is: szerintük ugyanis a legnagyobb probléma a mostanában összeállított, klasszikus értelemben vett fenntarthatósági jelentésekkel, hogy „mindenki számára készülnek, és éppen emiatt senki nem olvassa őket”.

Tény, hogy nem ugyanazok az aspektusok érdeklik a befektetőket, munkatársakat (vezetőket és alkalmazottakat), vagy éppen a civil vagy kormányzati szervezeteket. De miként lehetne áthidalni ezt a problémát? A helyzet megoldása első ránézésre egyszerű lehet: készüljön két-három különféle jelentés, minden potenciális olvasócsoport számára egy-egy. Csakhogy ez még mindig nem oldja meg a helyzetet, a megoldás kapcsán alapvetően három probléma is felmerül.

Egyrészt három dokumentum összeállítása – még akkor is, ha vannak tartalmi átfedések – alapvetően több erőforrást köt le, mintha csak egy – esetleg nagyobb terjedelmű – dokumentumot kellene előállítani. Másrészt ezek még mindig „jelentések”, ami az alapvetően érdeklődő közönség tagjai közül is számos embert elriaszthat a dokumentumok elolvasásától. Harmadrészt pedig ott vannak a nemzetköz sztenderdek, amelyektől a nemzetközi nagyvállalatok nem szívesen térnek el, hiszen az ezekben meghatározott paraméterek mentén összeállított dokumentumok és mutatók mentén lehet összehasonlítani az adott cég fenntarthatósági teljesítményét a versenytársak eredményeivel.

Mégis mi lehet akkor a megoldás? Először is a legfontosabb, hogy érdemes ezeket a túlméretezett jelentéseket közérthető, emberi nyelven megírni – nem várható el a munkatársaktól és a befektetőktől, tulajdonosoktól, hogy egy szakmai zsargonnal teletűzdelt anyagot végigolvassanak. Ez a megoldás önmagában hozzájárul ahhoz, hogy elég legyen csak egy anyagot készíteni, mégis mindenki jobban magáénak érezze azt.

Másodszor pedig – és ez nem feltétlenül a jelentés megvalósításának újraértelmezését sugalmazza - érdemes feltenni a kérdést: tényleg jó célokra használjuk a jelentést? Vajon a dokumentum célja pusztán csak az, hogy tájékoztassa az érdeklődőket a társaság fenntarthatósági intézkedéseiről és azok eredményeiről, vagy többet kell, hogy jelentsen ennél? Meggyőződésem, hogy igen. Egy fenntarthatósági jelentésnek ugyanis sokkal inkább kell készülnie a szervezet számára, mint a külső érdeklődőknek. Fontos, hogy a dokumentum támogassa a vállalatvezetőt a döntéshozatalban, a munkatársakat pedig a projektek fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő megvalósításában. Ez pedig már azt jelenti, hogy stratégiai jelentőségű dokumentumról beszélünk.

Ha tehát születik egy közérthető, funkcionális dokumentum, akkor nagyot nem hibázhatunk. Ez pedig már bőven a 2.0 változat.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!