Egyre többen húzzák a megújuló-energetikai igát

2014. május 19. 11:10 - CHIKANSPLANET

 

Idén már közel 6,5 millióan dolgoznak világszerte a megújuló energiaforrások kiaknázásával kapcsolatos munkakörökben

index_CHP_20140519.jpg2013 év végén már összesen közel 6,5 millió ember dolgozott a megújuló energiaforrások hasznosítását célzó és kiszolgáló munkahelyeken világszerte – olvasható a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) legfrissebb felmérésében. Amellett, hogy a megújuló energiaforrások részaránya egyre jobban növekszik a világ energiatermelésében, és eleddig teljesen a hagyományos energiahordozók iránt elkötelezett iparágak is kezdik felfedezni maguknak a zöld energiát, ezzel a 6,5 millió munkavállalóval most már bátran kijelenthetjük, hogy közel sem úri hóbortról van szó, amikor a megújuló energiaforrások hasznosításában rejlő potenciálok kiaknázásának fontosságáról beszélünk.

A szervezet felmérése szerint a 2012-ben mért 5,7 millió munkahely mintegy 14 százalékos bővülése egy éven belül vezetett oda, hogy 2013 év végén már 6,5 millióan dolgoztak az iparágban és az ahhoz szorosan kapcsolódó területeken – beleértve a gyártást, az üzemeltetést, az erőművek építését és tervezését, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenységet is. Mindezt úgy, hogy a fejlett országokból egyre inkább a fejlődő országok irányába csúszik át a foglalkoztatás bővülése (főleg az összeszerelés és a telepítéshez kapcsolódó munkafolyamatok miatt). Ma már tehát nem feltétlenül csak a hagyományosan magas ipari kultúrával rendelkező államok kiváltsága a megújuló-energetikai munkahelyek létesítése.

Ezt egyébként jól jelzi a legnagyobb foglalkoztató országok listája: talán nem is okoz olyan nagy meglepetést, hogy az első helyen Kína áll 2,64 millió munkahellyel, a távol-keleti országot pedig csak jelentősen lemaradva követik a további dobogósok, Brazília 894 ezer, az Egyesült Államok pedig 625 ezer munkahellyel. Habár az Európai Uniót a tanulmány nem kezeli egységes egészként, hanem tagállamonként külön vizsgálja, azért érdemes rámutatni, hogy az EU tagállamaiban jelenleg mintegy 1,25 millió ember dolgozik a megújuló energiaforrások kiaknázásához kapcsolódó munkahelyeken. Ebből 371 ezren Németországban, 114 ezren pedig Spanyolországban – előbbiben az Energiewende, utóbbiban pedig a hagyományosan nagyon erős szélenergetikai iparág húzza fel a számokat.

CHP_RJ_abra02.jpgForrás: Renewable Energy and Jobs - Annual Review 2014; IRENA

Habár Magyarországra vonatkozó adatokat nem tartalmaz a tanulmány, becslésem szerint idehaza alig 8-10 ezren dolgozhatnak ezen a területen, és ebben már minden technológia teljes értéklánca benne van a rendszertervező mérnöktől a szántóföldön mezőgazdasági mellékterméket begyűjtő munkásig.

A felmérés adatai alapján tavaly a foglalkoztatás tekintetében is a fotovoltaikus energiatermelés, volt a legdinamikusabban fejlődő technológia: világszerte összesen mintegy 2,3 millió embernek ad munkát, elsősorban Kínában. Ezt a folyékony bioüzemanyagok követik összesen 1,4 millió munkavállalóval, amely elsősorban az alapanyagok előállításához – termesztés, betakarítás, szállítás – kapcsolódik. A szélenergia területén 800 ezer ember dolgozik világszerte (ezt a technológiát jelentősen megtépázták az elmúlt évek jogszabályi és támogatási rendszereket érintő változásai), éppen annyi, mint a hagyományos biomassza alapú technológiák esetében. A biogáz összesen körülbelül 300 ezer embernek biztosít megélhetést.

CHP_RJ_abra01.jpg

Forrás: Renewable Energy and Jobs - Annual Review 2014; IRENA

Lehetőségek tárháza a megfelelően képzett munkaerőnek

Aki megfelelő végzettséggel rendelkezik, az világszerte könnyen találhat magának állást a megújuló-energetika területén – legalábbis ez derül ki a munkaadók válaszaiból. Európában például közel 7 ezer fővel kevesebben dolgoznak a szélenergetikai területén a szükségesnél a megfelelő szakképesítés hiány a miatt. A pesszimista előrejelzések szerint 2030-ra ez a szám már akár a 15 ezret is elérheti, persze csak akkor, ha addig nem sikerül növelni a megfelelő végzettséggel iskolából kikerülők létszámát, vagy átképezni a már végzetteket.

Aki pedig szeretne a megújuló-energetikai iparágban elhelyezkedni, annak érdemes az alábbi területekre fókuszálnia. A szélenergetikában elsősorban projektfejlesztőkre, karbantartó személyzetre, gépész- és építészmérnökökre van leginkább szükség. Aki a nap energiájának munkába állítása területén szeretne dolgozni, annak elsősorban a rendszerek összeszerelését és üzemeltetését kell megtanulni, illetve a gyártási folyamatokat ismernie (igaz ez utóbbi kapcsán elsősorban kínai állásban lehet reménykedni). A vízerőművekbe leginkább villamos-, rendszer- és karbantartó mérnököket keresnek. Mellettük a fenntarthatósági specialisták és a technikusok számíthatnak könnyen állásokra. A geotermia esetében hőtani specializációval bíró mérnököket és a telepítési folyamatok oktatóit várják tárt karokkal a cégek. A bioenergetika iránt érdeklődőknek pedig elsősorban a kutatás-fejlesztés területén és a karbantartási folyamatokban kell helyt állniuk.

Egy biztos, akit érdekel a terület, annak érdemes kitanulnia fenti szakmák valamelyikét, hiszen a jelek szerint a megújuló energiaforrások még sokáig életünk részét képezik majd, ráadásul úgy tűnik, meg is lehet belőlük élni.


Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://chikansplanet.blog.hu/api/trackback/id/tr666180217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biobender 2014.05.20. 07:16:44

Persze a lenduletet az allami szibvencio tartja fenn, az pedig egyik valasztasrol a masikra megszunhet. Nem ajanlanam senkinek aki ma valaszt palyat.
süti beállítások módosítása