Ha a 21. században előre akarunk lépni fenntarthatósági területen, az államnak is tennie kell az ügyben

Általánosan elfogadott nézet, hogy a fenntarthatósági versenyben a vállalatoké kell legyen a vezető szerep, az állam, mint intézmény, jobb ha félreáll az útból, vagy legfeljebb a tág kereteket jelöli ki és megteremti a feltételeket a magánszektor számára az előrelépéshez. De vajon tényleg elég ennyi? Aligha, főleg amikor abból a prekoncepcióból indulunk ki, hogy a vállalati szektor a teljes világgazdaság alig kétharmadát teszi ki. A maradék egyharmad ugyanis valamilyen úton-módon kötődik az állami szerepvállaláshoz.

Ráadásul napjaink leggyorsabban fejlődő országaiban egyáltalán nem elhanyagolható az ilyen-olyan mértékben állami tulajdonban lévő vállalatok hozzájárulása a fejlődéshez. Kínában például a teljes piaci tőke mintegy 80 százaléka állami cégekben összpontosul, de előkelő helyen szerepel az orosz piac is a listán, ahol ez az érték 60 százalék körüli, de Brazíliában is alulról nyaldossa a 35 százalékot. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a világ vezető 25 olajcége közül 18 állami kézben van. Ha pedig itt tartunk, nem szabad megfeledkeznünk a MOL-ról vagy éppen az MVM-csoportról sem.

Látszik tehát, hogy az állami szerepe sem lokálisan, sem globálisan nem elhanyagolható a fenntarthatósági kritériumoknak megfelelő jövőbeni fejlődés alakításában.

Ráadásul a világ népessége folyamatosan növekszik, ami jelentős terhet ró a világ erőforrás-készleteire, főleg az olyan gyorsan fejlődő térségek esetében, mint az ázsiai régió. Ha Kína is India is eléri például azt a lakosságszámra vetített gépkocsi hányadot, amit az USA vagy éppen Európa elért, akkor csak ezeken a területeken kétmilliárd autóval számolhatunk, amelyek a jelenlegi üzemanyag-fogyasztási trendeket nézve napi 120 millió hordó olaj rendelkezésre állásását kell jelentse. Márpedig ebbe a fejlődési irányba a vállalatok önállóan aligha tudnak beleszólni, arról nem is beszélve, hogy az ő elsődleges prioritásuk többnyire a profittermelés – amihez a fogyasztás emelése, fenntartása jól jön.

Egy másik érv a nyomosabb állami szerepvállalás mellett az erőforrásokhoz való hozzáférhetőség kérdése. Az üzleti szektor – működési alapelvei miatt – vajmi keveset tehet (tesz) az erőforrásokhoz történő hozzáférhetőség egyensúlyának megteremtéséért. Főleg igaz ez a már sokszor emlegetett fejlődő térségekre, ahol elsősorban a helyi lakosság hozzáférése limitált a saját természeti (nyersanyag), gazdasági (tőke), társadalmi (egészségügy, oktatás, társadalmi mobilitás) erőforrásaihoz.

Persze vannak hangzatos és méltán elismert nemzetközi szervezetek és szerződések, amelyeknek a célja az egyensúly fenntartása lenne, ezek azonban lényegében súlytalanok. Elég csak az ENSZ-re, vagy éppen a Kiotói Egyezményre gondolni. Ez utóbbiba az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó, az Egyesült Államok, be sem lépett, egy másik nagyszennyező állam, Kanada - pedig éppen 2011-ben lépett ki a megállapodásból. Látszik tehát, hogy sok múlik az állami elköteleződésen (és a lobbi érdekek kordában tartásában!).

De akkor mit is tehetnének pontosan az államok, kormányok a fenntarthatósági úton való előrelépés érdekében? Azt leszögezhetjük, hogy az államforma mellékes kérdés. Ami sokkal fontosabb, az az állami szervezetek és hivatalok súlya („hatalom”, szakértelem), és függetlenségének mértéke az egyes rendszerekben.

Az eszközrendszer – ösztönzők, jogszabályi keret alakításának lehetősége, büntetőadók – adott, a kezükben van. A kérdés az, hogy miként élnek ezekkel az eszközökkel, hogy a megfelelő irányba tereljék az egyes gazdaságokat, vállalatokat, társadalmakat.

A lényeg talán leginkább az lenne, hogy az állami vezetők elhiggyék, jó ügyet szolgálnak és megvannak azok az eszközeik, amelyekkel egy helyesebb irányba terelhetik a folyamatokat. Ráadásul egyáltalán nem kell, hogy ezt a harcot egyedül vívják meg: a vállalatok igenis készek beszállni ebbe a folyamatba, hiszen egy kiszámítható fejlődési pálya megtalálása nekik is létkérdés. Már „csak” az irányokat kell közösen meghatározni, az eszközrendszert és a határokat kitalálni.

Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!